
Ima
Mindenható, jóságos Atyám, mélységes hálával borulok le Előtted az újabb, azon kegyelmi lehetőségekért, hogy Rólad és a Te lényedről, lényegiségedről szólhatok és ezzel Neked szolgálhatok, építhetem a Te Országodat. Ettől nemesebb és dicsőbb feladat nem létezik a teremtettségben: Építeni az utat az emberi lelkekben Hozzád, a végeláthatatlan Istenhez és Országához, a Krisztus, és az Ő kínszenvedésének eredményei által.
Örök hála és dicséret szálljon feléd ó, a halálból bennünket Megváltó és az Isten Országába elvezető Jézusom. Soha, de soha nem fogjuk kellőképpen át látni és átérezni azt a hatalmas munkát, a megváltás művét, melyet értünk, bukott szellemekért végeztél, míg el nem érjük az áldozatkész szeretetnek azon fokát, amely irányunkban Benned él.
Add megéreznünk és megtapasztalnunk ennek a szeretetnek bárcsak egy kis harmatcseppjét is, hogy Téged, mint a Világ Világosságát követve elindulhassunk, vagy ha már elindultunk, de megfáradtunk és az út porába roskadtunk, tovább haladhassunk azáldozatkész szeretetnek az útján, az üdvösségre vezető úton.
Mária, Te mint a tökéletességet elért nővérünk és Anyánk, mint az Úr elsőszámú „munkatársa” és követője aki a legmagasabb szinten valósítottad meg az Úr után az áldozatkész szeretetnek a tanát, legyél velünk, főként itt az utolsó időkben fogd meg a kezünket ezen az Úton, haladj előttünk, hogy követhessünk oda ahol Te élsz és a szeretet, az alázatosság és a tökéletes tisztaszívűség által „uralkodol” most és az örökkévalóságon át.
Amen
*
Nincsenek szavak, amelyek kifejezhetnék azokat a felemelkedett érzéseket, amelyek keletkeznek a háládatossággal. „Aki jobban szereti…” Az Isten felé történő szeretetnek a megnyilvánulása a legtökéletesebb és a legnemesebb kell, hogy legyen. Tehát az Örök, a Teremtő Isten felé sugározzuk a szellemünk legnemesebb érzéseit és csak Ő utána jöhet a duálérzés és a testvéri szeretet. Minél közelebb áll egy szellem Istenhez, annál nemesebb érzéseket képes feléje sugározni és annál több szeretetet be tud fogadni abból az egyetemes szeretetből, amely Istenből árad ki a mindenségre. Isten ezen a szeretet sugarakon (vibrációkon) keresztül sugározza ki akaratát az adott szellem gyermekére. Amennyiben felborul a szeretetbeli sorrend, a szellem nem tud táplálkozni Istenből és nem tudja szétsugározni sem a fentről kapott szeretetet a környezetére sem. Tehát mindenképpen mindenben Isten kell, hogy az első helyen legyen a szellem életében, akár testben van a szellem, akár a szellemvilágban. Éppen azért jött létre a bukás, mert a szellem hátat fordított Istennek és mind kevésbé tudott táplálkozni Istenből, az Örök Forrásból. Ez azután meglátszott a szellemburkon, a szellem minőségén, mert a szellembukás negatív értelemben minőségbeli változásokat hozott létre a szellemben, amely lefelé történő állapotokat, skálát eredményezett, melynek a legalsó pontja az Istentől történő teljes elszakadás, a szellemi sötétség és halál, ahonnan csakis az Istentől jövő szellemi szeretet keltheti életre a szellemet. Az Úr Jézus azzal a céllal szállott alá a poklokra, hogy levigye oida a kínhalálának eredményeit. A megváltást, vagyis az „Én vagyok a világ világossága…”-át legelőször is a legmélyebb állapotokba vitte le az Úr, amikor a kereszt tövében leszállott a föld gyomrában lévő szférákba, hogy felkínálja azt a lehetőséget, hogy aki követni akarja ezt a világosságot, amely és Aki mindenáron ki akarja vezetni a sötétségből a szellemi sötétségbe zuhant szellemeket, annak legyen rá lehetősége. A föld alatt, a földön és a föld felett, a szellemi sötétségben lévő szellemek mind világosságot kaphattak a „Világ Világossága” által, hogy követve a Világ Világosságát, kijuthassanak a sötétségből és eljuthassanak az üdvösségre, a szellemi feltámadásra. De a sötétség kilökte magából a világosságot, mert ha ezt nem teszi, akkor meg kell változnia, le kell vetkőznie a kárhozatra vivő hajlamokat, amelyek már úgy hozzánőttek a lélekhez, mintha a saját énje volna a szellemnek.Az ezekkel történő szembehelyezkedéshez viszont erőre, Szentlélek Erőre van szükség, mert nagyon fájdalmas leválasztani azokat a kinövéseket, csakis önmegtagadással lehet, ami viszont, mivel éltetve van, szenvedéssel jár. Ettől a szenvedéstől fél gyakorlatilag mindenki. Pedig csakis ez a módja a szabadulásnak. Ha lenne más megoldás, nem az önmegtagadás, az „Aki utánam akar jönni, naponként tagadja meg önmagát…” akkor biztos, hogy Ő maga sem vette volna a vállára a keresztet, hogy felvigye a Golgotára és megfeszíttesse rajta a testiséget, hanem más, szenvedésmentesebb utat választott és mutatott volna az üdvösségre való eljutáshoz.
Az embereknek inkább tetszett a sötétség, mint a Világ Világossága, holott amikor: „A sötétség órája ez.” elérkezett, az Igének, az egyetemes szeretetnek a magva már el volt vetve az üdvösségre meghívott szívekben. Tehát a sötétség diadala csak látszólagos volt, mert azáltal, hogy legyőzni látszott a sötétség a világosságot, a világosságból éppen azáltal sarjadt új élet, millió és millió szellem üdvösségére. Éppen ilyen látszólagos lesz jelenleg is a sötétség diadala a világosság felett, mert amikor kiadja minden megnyilvánulási formáját, hogy diadalt arasson az emberiség felett, gyakorlatilag a saját ítéletére szolgáltatja ki magát és a gonosz végleges veszteséget szenvedve kilöketik a „tüzes gyehennára”, az újonnan kilöketett lávatömbbe, míg a világosság szintén Új formát öltve magára, örök otthont nyújt azoknak, akik azt kiérdemelték, vagyis akik már előbb megtagadták magukban a sötétséget, helyet biztosítva ezzel a Világ Világossága terjeszkedésének a lélekben. Tehát a világosság úgy nyomult be a sötétségbe, mint áldozatkész szeretet és úgy ment el, mint a halál felett győzelmet aratott király. Ha nem támadott volna fel az Úr, nem lenne átmeneti lehetőség erről a földről a megújult földre. De neki is meg kellett vívnia a rá kirótt negatívokkal a harcokat ahhoz, hogy eljuthasson a feltámadásra, mindannak ellenére, hogy teljesen tiszta volt, nem volt benne az ellenszegülésnek egyetlen egy paránya sem. Ő teljes egészében idegen, vagyis bukott fluidokat vett magára áttisztítás céljából. De ha nem vitte volna végbe küldetését, nem lenne lehetősége azoknak, akiket felemelni jött, hogy felemelkedjenek egy magasabb szintre, a szeretet szintjére.
Azért volt Jézus a Világ Világossága, mert a szellemének minden atomja fénylett a tökéletességtől, vagyis a bűnmentességtől, amit mindenki elérhet, ha követi Őt, a Világ Világosságát. Testben is folyamatosan átsugárzott szellemének fénye a testén és feje körül ott sugárzott fényköre még a legnehezebb állapotaiban is, amikor a barlangban véres veríték törte át a bőrét, ugyanakkor a megostorzáskor, a tövissel történő megkoronázás alkalmával, de még akkor is, amikor a keresztre szegezés alkalmával édesen csengő jajszava hatotta át a folyton morajló tömeg hangját. A halála alkalmával ez az „Élő Fénycsóva” leszállt a pokoli szférákba és oda is levitte a szabadulni vágyó „raboknak” a szabadulás lehetőségét, akiket az ördögök rabláncra verve hurcoltak le a sötétség és dermedtség birodalmába, hogy ha kellő erős hitük és elszántságuk van a szabadulásra, követhessék a „Fényt” a fénynek útját, hisz: „Én vagyok az Út…” Ettől a pillanattól kezdve még negyven napig aranyfénnyel hintette be az Általa újonnan kialakuló szférákat, és azt az utat, amelyen úgy jött le, mint áldozati bárány és úgy ment fel, mint a halál felett győzelmet aratott király és így is fog visszatérni.
A Mennyekbe történő felemelkedése folyamatának alkalmával a „Világ Világossága” mind fényesebben és fényesebben ragyogott, ragyogta be az erre az alkalomra egybehívott tömeg szívét és lelkét és ragyogta be a mindenséget, fénye már túlragyogta a nap fényét, míg be nem szállt a duálja által lehozott fénygömbbe , amely aztán még nagyobb mértékben ontotta fényét, mert két azonos szintű fényparányok ontották sugaraikat a bukott világra, világokra.
És ti is gyermekem részesülhettek eme fényözönben, fénylő fluidokban, ha követitek Őt. Amilyen mértékben nyitott a lelketek Feléje, és amilyen mértékben tudjátok Őt és egymást szeretni,olyan mértékben ragyog be a lelketekbe a Világ világossága. Olyan mértékben lehettek az ő eszmeiségének a követői és továbbítói. Belőle ugyanis a teljesen tiszta mindentudásnak, a tökéletes alázatosságnak, vagyis az Atya és a Közte lévő makulátlan kapcsolatnak és a tökéletes szeretetnek az egyesült fénye árad mindnyájatokra, akik a földi világban rójjátok az „Élet” Országútját, vagyis a lényegtörvényetek útját felfelé az örök tökéletesség felé vezető úton.
De ahhoz,hogy bárki is előre tudjon haladni a fejlődésnek, az Úr által megvilágított arany színben ragyogó útján, követnie kell Őt a saját lelkének a megtisztulása érdekében a golgotha útját, amelyen haladt az Úr felfelé. Kívül a városon, kívül a világtól, mert csakis ott haladhat az ember a saját tisztulásának az útján. Amíg az ember nem veszi fel a keresztjét, mint ahogyan az Úr felvette, és nem megy ki a kereszttel a vállán a „városfalakon kívülre”, akkor nem fog soha eljutni arra az állomásra, ahol „megfeszítik” a testet, azaz a testiséget, hogy utána a testi erők úm. átszellemülhessenek egy fokkal nemesebb és tisztább formában, ahogyan az Úr teste is egy még félanyagibb, nemesebb formában támadt fel. Az Úr tehát minden cselekedetével a bukott szellem feltámadásán dolgozott és az Ő követésére biztatta az embereket. Ahhoz gyermekem, hogy fel tudjátok venni a keresztet és követni tudjátok az Urat, lélekben el kell hagyni a „várost”, vagyis a világot, mert ameddig még tele vagytok világi dolgokkal, a világ visszahúzó hatása alatt vagytok, ugyanis, mindenki, aki testet ölt, a világ fluidjait veszi magára. Az Úrnak is el kellett vonulnia negyven napra, mielőtt megkezdte hivatását, hogy valamennyire megtisztuljon azoktól a fluidoktól, amelyeket a testbeöltözése folyamán magára szedett. De ha mégis megkérdezed testvérem, hogy miért kell elhagyni a világot, akkor az a válaszom, hogy ez a ti világotok az ellentét világa és ha az ember a dicsőség után nyúl, a gyalázatot is magára vonja, ha gazdagság után nyúl, a szegénységet is magára vonja, amennyiben hatalom után nyúl, leigázottá válik, mert hát a földi élet nem arra való, hogy beágyazza magát az emberi lélek, hanem arra, hogy naponként megtagadjon belőle valamit és felvegye a reá kirótt lelket tisztító szenvedéseket, megpróbáltatásokat és elhagyva eme világot, egy magasabb állapotra tegye magát alkalmassá.
Az „első” és lényeges dolog ama bejelentése volt, amely már az elején magához kellett, hogy vonzza az embereket: „Elérkezett hozzátok az Isten Országa.” Ilyen hatalmas ajándék, mondhatom, hogy a leghatalmasabb ajándék, amellyel az Atya megajándékozta a Tőle legmesszebbre esett szellem gyermekeit, az az, hogy leküldte a legbűnösebb földre, sőt azon belül a legmélyebb pokoli állapotokba is az Isten Országát. Ez a földi ember számára felfoghatatlanul nagy, a leghatalmasabb isteni Ajándék: a legsötétebb állapotokba a leghatalmasabb arany színű fényt küldte el Isten, a Szent Fia által, mint a sötétség leghatásosabb „oldószerét”.
Ekkora bejelentést egyetlen egy vallásalapító sem mondhatott, mert nem oly magasról jött le, mint az Úr. És ekkora dolgot senki sem tett, hogy a legmagasabb, az Isten körüli szférák világosságával bíró világosságot hozta volna le a földi világba. Igaz nem beszélhetett nyíltan, csak az apostoloknak, de nekik is csak a saját szintjüknek megfelelően: „…Mert néktek megadatott, hogy megértsétek a mennyek országának titkait.” „Sokat mondhatnék még nektek, de nem tudnátok elhordozni, de elküldöm az Igazságnak szellemét (és ahogyan tisztultok életről – életre), aki elvezet titeket a teljes igazságra.” Ugyanis a „teljes” igazság szabaddá tudja tenni az embereket: „Ismerjétek meg (az általam lehozott és bemutatott tiszta és teljes) Igazságot, (amelyet ha követtek: „Aki utánam akar jönni naponként tagadja meg magát) és az Igazság szabaddá tesz titeket.” „Én vagyok …, az Igazság…”
Azt, hogy mi mindent kell még elérnie a földi embernek ahhoz, hogy, követve a világosságot, elérhesse a negyedik szférát, vagy az Isten Országát, az ötödik szférát:
„Boldogok a lélekben szegények, mert övék az Isten Országa.”
Ahhoz, tehát, hogy az ember előre tudjon haladni, rá kell döbbennie arra, hogy milyen szegény lelkileg és ebből kifolyólag rá van utalva az isteni gazdagságra, Isten segítségére. Azt az embert, aki erre már rájött, boldognak nevezi az Úr, mert befogadóvá válik az isteni segítség előtt. Aki viszont befogadóképes, az fejlődőképes is és mindent megtesz annak érdekében, hogy az isteni akarattal párhuzamosan tudjon haladi a fejlődés útján. Igyekszik tiszta tudásra szert tenni, amellyel, mint egy mozaikkal a többi eszköz mellett, elősegítheti a fejlődését. De nem a tudás a cél, hanem eszköz a fejlődés helyes irányának a meghatározására nézve és nem gyűjt magának több tudást, mint amennyit elbír a fejlettsége, amennyire az előrehaladáshoz szüksége van, hanem a megismert igazságot igyekszik megvalósítani a gyakorlatban, hogy aztán újabb igazságra legyen nyitottá a lelke. És így halad előre lépésről lépésre a magát lélekben szegénynek tartó emberlélek, mert ahhoz, hogy valaki rádöbbenjen arra a szegénységre, melybe a bukás által jutott, egyfajta alázatra van szükség, amelyet gyakorlatilag és a gyakorlatban tanulni kell: „Tanuljátok el tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű…” Tehát az Isten Országába való eljutásnak egyik előfeltétele a szelídség és az alázatosság. „Legyetek szelídek mint a galambok…”
Csak mellékesen jegyzem meg, arra vonatkozóan, hogy a Szent Iratokban mennyire kevés adatot rögzítettek, pontosabban, hogy milyen sok információt kiszedtek belőlük, az is bizonyítja, hogy Jézus sok helyen és sok alkalommal tanított, tanítás közben gyógyított nyilvános helyeken, amelyek nincsenek feljegyezve a jelenlegi Iratokban. Olyan vonatkozásban, mint amilyenről a Szentírásban „hegyi beszéd” elnevezéssel bír, szinte havonként tartott, melyek sok esetben még egy hétnél is tovább eltartottak. Ilyen esetekben szinte majd minden alkalommal szaporított kenyeret és halat. (Egy alkalommal fügét szeretett volna szaporítani és adni a népnek, de azon a fán nem volt füge, ezért „elátkozta” a fát és az kiszáradt.) Olyan esetekben, amikor csak a férfiak több mint ötezren voltak olyan helyet, völgyet választott, ahol a hangok visszaverődtek a hegyoldalakról és azok is akik távolabb voltak, hallhatták Jézus szelíden csengő hangját. Akik viszont már nyitottabbak voltak szellemileg, lelki füleikkel meghallották Jézus tanítását, bármennyire is voltak távol Jézustól, tehát nem volt szükségük a visszhangra. (Jelenleg is hallható Jézus hangja,igaz közvetett úton, de ehhez sincs szükség „visszhangra”.) Mondanom sem kell, hogy amit az emberek nem láttak, de ti tudhatjátok, az az, hogy Jézust nem csak az emberek sokasága követte, hanem a szellemek sokasága is. Ők is hallgatták az ilyen hatalmas horderejű előadásait Jézusnak, főként ha mint követői tanának és eszmeiségének születhettek meg az Úr halála után. Tehát a hegyi beszéd, azért hegyi beszéd, mert Jézus olyan helyet választott a hegyek között, ahonnan 10.000 – 15.000 ember is, beleértve nem csak a férfiakat, hanem a nőket és a gyerekeket is, tisztán és érthetően hallhatták Jézus tanításait. Ez a létszám már megegyezik egy község lakosságának a létszámával.
A másik fontos eleme a fejlődésnek:
„Boldogok akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak.”
Ha ti magatok is végig elemzitek a „hegyi beszédet”, rájöhettek arra, hogy Jézus egyáltalán nem azokat nevezte boldogoknak, akik földi viszonylatban a világi örömöktől, esetleg vágyaktól űzve kielégülésükben érezték magukat boldognak, hanem egészen más szempontból közelítette meg a boldogság fogalmát.
Mindenekelőtt azok lehetnek boldogok az Úr szerint, akiket a kiküldött szolgák már összeszedtek az út porából: a bénák a vakok, a sánták, vagyis a lelkileg megbénult, a szellemileg megvakult és elvakult, a fejlődésben megsérült és megrekedt emberszellemek. Őket a kiküldött szolgák fel tudták emelni a lelki összeomlásukból, hogy tovább vezethessék a fejlődésük útján. Ők már boldognak nevezhetők, hisz valamennyire terhelhetők a vétkeik terheivel, amely révén a betegségük a lelki betegségeik gyökerére vezeti vissza őket, amelyet ha belátnak és beismernek, akkor bűnbánatot tartva beindulhat náluk a lelki gyógyulás. Ez szellemi szempontból már örömöt jelent úgy a Jó Pásztornak, aki elhagyta a kilencvenkilenc igazat, az eltévelyedett századikért, de örömöt kell, hogy jelentsen az örök szellemi halálból feltámadó félben lévő szellemeknek is, hisz ha követik a Világ Világosságát, számukra is elérkezik a boldog feltámadás. Igaz, nagyon sok sebet kaptak a bukott szellemek a sátánt követve, mely út a kárhozatba, a szellemi merevségbe, mozdulatlanságba vezette őket. De amint a Világ Világosságának hatására megmozdul valami a lelkükben, és a bűnbánat könnyeket sajtol ki elsősorban a lelkükből, vigasztalást nyernek a fejlődés, a hívás és vonzás törvénye által, mely az Úr lényéből árad feléjük: a „Jöjjetek énhozzám…” és a „…mindeneket magamhoz vonzok” által. Az Úr vigasztalása tehát mindenekelőtt azoknak szól, akik már meghívattak az üdvösségre, ugyanis: „Nem kívánja (Isten) a bűnös halálát, hanem azt, hogy megtérjen és éljen.”
Isten számon tart minden, a bukás fájdalma okozta könnyeket és bűnbocsátó kegyelmével letöröl minden könnyet, amikor már az emberi lélek megtisztult és kiemelkedett a bűn vonzalma alól. Ekkor ugyanis teljes bűnbocsánatot nyer. Ameddig még a bűnös hajlamaival küszködik a lélek, addig szükséges időnként a kitermelt negatív erők visszahatása, mint gyógyító szérum, mert alapvetően akkor igyekszik a lélek a javulásra, ha alulról jövő kényszerítő hatásnak van kitéve, vagyis ha érzi és a „bőrén” tapasztalja azt, hogy a bűn zsoldja a halál. De mint mondottuk, ez a lassabb út, mert amíg a visszahatások megérlelődnek, az mind időbe telik. De amennyiben hitből követni tudja az emberi lélek az isteni elgondolást, az az út gyorsabb, mert a hit kiemel a következmények világából egy magasabb síkra, ahol már erősebben érezhető az Úr vonzása, vígasztalása, ugyanis akit az Úr vigasztalás céljából már magához hív, illetve vonz, azt már ki is emelte a következmények világából. Annak a lelkét bearanyozza az ő fluidjival, minek hatására enyhülnek a következményekből fakadó, lelket tisztító szenvedések, hisz ez esetben bűnbocsánatban részesül az Úrhoz enyhületért, felüdülésért esdeklő lélek. Ugyanis nem-e az a bűneit sirató lélek számára a legnagyobb ajándék, ha feloldozást nyer a vétkeinek lelkét agyon sújtó terhek nyomása alól? Nem jelent-e szinte örök vigasztalást, ha nem is örökre, de egy időre kiemeli az Isten szeretete a kereszt súlya alatt görnyedve szenvedő embert, vagy amennyiben kap egy „Cirenei Simont” a kereszt súlya alatt eleső ember, aki képtelen a keresztjével együtt történő felemelkedésre?
Isten tehát semmiképpen sem hagyta el és hagyja magára, a bűnös hajlamaival, a bűnei következményeivel vergődő, a kétségbeesésében síró embert, hanem letörli könnyeit és magához vonzza őt, hogy megvigasztalja, erőt és bátorítást öntsön a további küzdelmekhez és harcokhoz. Ugyanis ameddig a testben él a szellem, addig az anyag súlyos terheinek hatását hordja a vállain, míg ki nem emelkedik az anyag vonzalma alól. De legyen az bármilyen szellemi magaslatról leszületett szellem, ha testet ölt, azzal az anyag súlyos terhét vonja magára. Ugyanis a tisztulás és a tanulás örök.
Ennek érdekében, mint egy folyományaként a tisztulásnak a fejlődésnek és főként az utolsó időkre segítségnyújtás gyanánt a végpusztulásból kiemelendő (menjetek ki az utak szélére, az út porába… ”) ember szellemnek mondja az Úr:
„Boldogok akik éhezik és szomjúhozzák az Igazságot, mert ők megelégíttetnek.”
Elsősorban azoknak küldi el az „Igazság Lelkét” vagyis a negyedik szféra fluid világát, akik ki vannak éhezve és szomjúhozva az Igazságra, akiknek mint lelki táplálékra van szükségük a tiszta igazságra, mert tudják és érzik azt, hogy ha megismerik a tiszta igazságot, akkor az Igazság szabaddá teszi őket. Ők azok, akikre azt mondja az Úr: Hálát adok Atyám, hogy elrejtetted ezeket a bölcselkedők és okoskodók elől és kinyilatkoztattad ezeket a kicsinyeknek.” Tehát semmiképpen sem nyilatkoztatja ki az Úr a tiszta igazságot, a hivalkodóknak, a magukban bölcseknek, azaz akik sajátjuknak vélik bölcsességüket, akik azt hiszik, hogy mindent tudnak, ugyanis az ilyen emberlelkek bezárulnak Isten előtt és már nem keresik az Isten Országát és annak igazságát, mert elteltek saját maguk bölcsességével.
Akik viszont a fejlődésükhöz szükségét érzik a tiszta ismeretnek és tudásnak, azok világosságot kapnak, főként itt az utolsó időkben, Isten szeretetének az ajándékaként, mert nem kívánja Isten a bűnös halálát, hanem azt, hogy amikorra a természettörvény „bosszúért kiált”, akkora minden olyan szellem, akinek az Isten által megadott neve be vagyon írva az Életnek Könyvébe, megmenekülhessen a végpusztulástól. Ez azáltal a kegyelem által érhető el, hogy Krisztus, a megváltás után azonnal alászállott a poklokra, vagyis, ha engeditek a „Krisztust” alászállni az alsóbbrendű énetek legmélyére és ott tisztító munkát végezni. És ahogyan a föld tisztulása alkalmával a föld gyomrából feljövő szellemek szenvedéseket és gyötrelmeket idéznek elő, úgy az alsóbbrendű énetekből felszabaduló, ill. kiszabaduló ellentétes erők, (szellemek) szintén szenvedéseket generálnak bennetek, míg el nem juttok a szabadulásra. Mivel ez az utolsó testetöltésetek, ezért mindent, amit onnan felszínre hoz a kegyelem és az Igazság törvényének az ítélete alá esik, zokszó és panasz nélkül engednetek kell elvérezni azon megpróbáltatásokban és szenvedésekben, amelyek titeket érnek.
Az is meg van írva a Szent Iratokban, hogy azokban az időkben a Szentlélek tűz gyanánt jön el, amely nem csak megvilágosítja a lelket, hanem a megvilágosított kárhozatra vivő hajlamokat kiégeti, vagy legalább is kiégetni igyekszik az alsóbbrendű énből, amennyiben engedi ezt az eme szenvedés által a tisztulásra meghívott lélek.
Mivel egy örökkévalóság zárul le és ezzel egyfajta fejlődési stílus is, ezért ez az utolsó testetöltésetek és akik meg vannak hívva a következő eonba, azoknak nagyon intenzív kell, hogy legyen a tisztulásuk, amelyet ha elfogadnak, juthatnak csak be az Isten Országába. Ugyanis csak maga a tudás még nem bejutási ok. A bejutáshoz megtisztult lélekre van szükség, amelyhez szükség van a tiszta tudásra, mint irány adóra, mert a tiszta tudás elsősorban tükröt kell hogy képezzen és nem arra adatott, hogy az ember a másik szemében a szálkát megkeresse. A tudás tehát a bűnbánat felé vezető úton az első lépés kell, hogy legyen, amelyet ha nem követ a szeretet, akkor nem éri el az ember a bűnbánatnak azt a fokát, amely révén el tud jutni a bűnbocsánatra. Ugyanis aki vétkezik, a szeretet ellen vét és nem követi a Világ Világosságát, hanem ellene dolgozik. Aki viszont a szeretet ellen vét, nem részesülhet a szeretetnek az áldásaiban, vagyis a bűnbocsánatban. A Világ Világossága gyakorlatilag a szeretet világossága, mert az a vonzalom, amelyet az Úr imígyen fejez ki, egy szeretetbeli vonzalom, amely sugárzik az Úr lényéből, még akkor is, ha ezt nem önti szavakba. Ez a szeretet bármilyen mélyre is kell, hogy hasson, mindig ugyanakkora intenzitással bír, sőt minél magasabb és tisztább, annál mélyebbre hatol a sötétség világaiba, hogy onnan minél több semlegesíteni valót hozzon felszínre. Az igazsággal azonban más a helyzet.
Az igazságnak minél alacsonyabb szférába kell lehatolnia, annál inkább rétegződnie kell féligazságokkal ahhoz, hogy a bukott emberek számára elfogadhatóvá válhasson. Akik viszont már szomjúhozzák a tiszta Igazságot, valamilyen szinten már kiemelkedtek a rétegződött igazságokból és az Úr által boldogoknak nevezhetők, mert követve a Világnak ama Világosságát, feljebb emelkedtek az igazság szigorú hatásaiból és megismerve a Tiszta Igazságot, meg tudják tisztítani a lelküket a féligazságoktól, a babonáktól és minden olyan tévhittől, mely letéríti az embert a helyes fejlődési útirányról. Mindannak ellenére, hogy ez egy (hosszú) folyamat, mégis a tiszta igazságnak fluidjai, amelyet ha követ az ember, szabaddá teszik a lelket azoktól a gátló tényezőktől, amelyek akadályt képeznek az élő hit kialakulásában is.
Ahogy tisztul az emberi lélek, úgy tisztul az „igazsága”, igazságképe is, tehát eleve fejlődik és tisztul a lélek. Olyannyira meg tud tisztulni, hogy meglátja az Istent.
„Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent.”
Ha megfigyelitek a hegyi beszéd vezérfonalát, egyik a másikra épül, mintegy meghatározva, illetve bemutatva a fejlődés fonalát, ami annyit jelent, hogy ha az ember követi Isten akaratát, akkor, annyira meg tud tisztulni a földön, hogy meglátja az Istent, vagy legalábbis fel tudja fedezni úgy önmagában, másokban, de még a természetben is Istent, vagyis Istennek a munkáját és annak a lélekre gyakorolt hatását. Ugyanis azt mondja az Úr, hogy Istent soha senki sem látta, habár a „kicsinyekre” vonatkozóan mégis azt mondja, hogy „…angyalaik látják Atyám arcát.” Ami annyit jelent, hogy ha az ember „kicsinnyé” tud válni lélekben, olyan védangyalokat kap, akik kapcsolatban állnak Istennel és tisztán láthatják Isten arculatát kirajzolódni munkájuk révén. Ahhoz, hogy az ember kicsinnyé tudjon válni, alázatra és engedelmességre kell törekednie, mert az alázatos ember tudja felismerni valódi állapotát, kicsinységét az isteni hatalmakkal szemben. Ezzel ellentétben, aki nagy önmagában, bezáródik a Világ Világossága előtt és csak növekszik benne az „ember”, akire azt mondta Mária, az alázatosság példaképe, hogy letaszíttatik az (önmaga által kreált) trónról. Az embernek az alázatosság és az isteni vezetésnek történő engedelmesség által válhat a szíve tisztává, ama a lélekre lehatoló, mélyenszántó és szenvedésteljes tisztulás révén, minek következtében letisztulnak a szíve körül a páncélnál is keményebb bűnrétegek és felismerheti magában az isteni kegyelmet és azokat a tisztulási folyamatokat, amelyek az Isten kegyelme által történnek. Ezekben a felismerésekben tapasztalhatja, láthatja meg az ember Istent, hisz ezek Isten szeretete, vagyis fluidjai által történnek, amelyekben benne foglaltatik maga Isten. Így, eme lelki tisztulási folyamatok révén tudja az ember „meglátni ” Istent, miután már megszelídült és belesimult „Isten tenyerébe”. Amikor már a tisztulásnak erre a fokára eljutott, örökbe veheti a földet, mert:
„Boldogok a szelídek, mert örökségül bírják a földet.”
A föld a bukási folyamatoknak engedve a sátán uralma és irányítása alatt áll, de azok akik már megtértek, a Világ Világosságának az uralma alá kerülnek és alkalmassá válnak arra, hogy részük legyen az anyagból történő első feltámadásra és tovább haladhassanak egy magasabb világba, egy olyan világba, amilyen a föld is lenni fog, miután kilökte magából a szellemi és a fizikai salakot. Sőt, az Úr állítása szerint a szelídek, örökségül bírják a földet, de nem ezt, mert ti is látjátok azt, hogy kik uralkodnak jelenleg a földön. Az erőszakosok, a másokat eltiporva hatalomra törők, a saját érdeküket mások, esetleg a közös érdekek fölé helyezők, tehát semmiképpen a szelídek. Ezekkel az imént felsorolt tulajdonságokkal semmiképpen sem lehet „megörökölni” az új földet, mert ezekkel a tulajdonságokkal senki sem juthat be oda, ugyanis ezek ennek a földnek a „tartozékai”, amelyeket le kell vetkőzni ahhoz, hogy az ember tovább haladhasson a fejlődés útján. De mint azt már mondtuk, a szelídséget is, mint minden más erényt, a lehetőség nyújtotta helyzetekben tanulni kell: „Tanuljátok el tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű. Tehát a szelídség, mint az irgalmasság is elengedhetetlenül szükségesek az megújult világba történő bejutáshoz:
„Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek”
Az emberi lélek teli s tele van lelki terhekkel, amelyektől szabadulni szeretne, de nem találja a kifelé vezető utat, mert félelmében csak magára gondol, és nem igazából törődik a másikkal és nem is törődik a másik életével, annak problémáival, pedig azt írja az apostol: „Hordozzátok egymás terheit.” vagyis viseljétek a szíveteken egymás sorsát. Főként a mai világban, az utolsó időkben megy ez nehezen, ugyanis a kegyelemhordozók mind kivonultak ebből a világból és nincsenek villámhárítók, és mind kevesebbek az antennák, akik semlegesítik a negatív erőket, hogy meggátolják a lecsapódásukat, és felfogják a szellemvilág üzeneteit, akik példát adnak a szeretetből fakadó irgalmasságról, ugyanis „Az utolsó időkben sokakban kihűl a szeretet.” Pedig világító mécsesekre mindig is szükség volt, van és lesz, akik szeretetükkel, irgalmasságukkal bevilágítják az Isten Országába vezető utat, hogy mégiscsak legyenek olyanok, akik, ha nehéz is, de kövesség az irgalmasság útját, mert az irgalmasság útja a földi szférákból a Mennyei szférákba vezető út és mi igazolja jobban azt, hogy az emberi lélek már elérte az alsóbbrendű énjének a megtisztításával, az igazság követésével és az irgalmasság cselekedeteivel a földfeletti szférákat, vagyis azt, hogy már nem ennek a világnak a gyermeke?
„Boldogok akik üldöztetést szenvednek az én nevemért, mert övék a mennyek Országa.”
Ugyanis, akik már nem ennek a világnak a törvényei szerint élnek, azok szenvednek ettől a világtól, mert ez a világ megveti, kigúnyolja és kiközösíti, sőt még halálra is kínozza őket, csak azért, hogy ezen lelkeken keresztül ne sugározhassék a Világnak Világossága, hanem, hogy megmaradjanak az örök sötétségben.
Tehát boldognak mondalak benneteket gyermekeim, ha az Igazságért, a szellemtanért üldöztetést szenvedtek, mert már nem tartoztok azok közé, akik még ennek a világnak soraiba tartoznak is, mert nemzet nemzet ellen, ország ország ellen, vallás vallás ellen támad, hogy próbára tegye, ha lehet még a választottakat is. „Zsinagógák és helytartók elé hurcolnak titeket…” Vagyis a vallási hatalom világi hatalommá válik újból és üldözni fogja immár a választottakat, vagyis azokat, akik ki vannak választva arra, hogy az igaz és tiszta eszmét, amelyet ők maguk őriztek meg, bevigyék a megújult földre.
Tehát amennyiben végigjárjátok a „nyolc boldogság” útját úm. kiemelkedtek ennek a földnek az igazságaiból és még ha üldözéseket szenvedtek és vér keresztséggel kereszteltettek meg, azzal az Isten Országába kereszteltettek be, vagyis a nyolc boldogság útja, amely a földről indul ki, az Isten Országában ér véget.
Amennyiben előre szeretnétek haladni, tanulmányozzátok szívetekben és lelketekben az Úrnak eme fent említett beszédeit és követni fogjátok a Világ Világosságát.
Adjon nektek mindehhez az Úr isteni békét, mert csakis lelki békével lehet mindezt megvalósítani:
„Boldogok a békességre igyekvők, mert Isten fiainak hívatnak.”
Adja Isten, hogy a meghívottakból választottakká lehessetek és hogy ne féljetek attól, aki a testet megöli, attól féljetek, aki a lelketeket öli meg.
Az Úr adjon nektek erőt a végidőkben mindvégig kitartani a lényegtörvényeteknek az útján.
Amen
Ada, 2022. okt. 16