Jézus ünnepélyes bevonulása Jeruzsálembe

“Virágvasárnap”

Ima

Mindenható jóságos teremtő Atyám, alkotója, éltetője és fenntartója minden szintű világegyetemnek, amelyek körülötted rotálnak örökkévalóságokon át, hogy Rólad, az egy igaz Istenről tanúskodjonak, hálatelt szívvel és lélekkel dicsérlek és magasztallak minden kegyelmi megnyilvánulásodért felénk, bukott gyermekeid felé, amiért nem töröltél el bennünket bukásunkért, Szent Fiadban bűnbocsánatot ígértél és mert Benne és Általa megalkottad a Hozzád visszavezető utat.
Köszönöm, hogy leküldted Őt, hogy kiemelje a világot az ok-okozati törvényből és felemelte hozzád közelebb, a szeretet Istenéhez. Légy áldott Atyám a te Szent Fiadban, a mi Urunkban, Jézus Krisztusban!
*

Drága gyermekem, mint azt ti is tudjátok, az Úr nem akkor kezdte meg a munkáját, amikor a földre jött, hanem jóval előbb. Ott volt a naprendszer különböző bolygói kilökött salakjainak egy pontba történő összevonzatásánál, vagyis a föld kialakításánál és lakhatóvá tételénél, melyet nagy-nagy gondoskodó szeretettel tett az Úr, ugyanis Neki köszönhető az, hogy a föld létrejöhetett és lakhatóvá lett, valamint az, hogy alkalmassá vált a fejlődésre. A földön és a földön folyamatosan testetöltött szellemekért végzett munkája tehát emberi számokkal ki nem fejezhető, hisz maga az a tény sem határozható meg számokkal, amióta emberek élnek a földön. De minden egyes életlehetőség Neki, és a Vele együtt dolgozó szellemeknek köszönhető. Külön, de mégis együtt dolgoztak úgy az adó, mint az elfogadó fél előrehaladásán, történetesen egy olyan, szinte a legmélyebb szintig bukott szellemcsoport vezetésén, amely csoport (ugyanis a szellemek csoportosan buktak le) a legalkalmasabb volt az egyistenhit befogadására. Míg a többi nép hajlamos volt arra, hogy magának hitével isteneket alkosson, addig ez a népcsoport, a bukása ellenére is a többinél valamelyest “visszaemlékezett” arra, hogy egy Isten van, maga a teremtő. A többi, látva a természet zordságát és vadságát, a természeti jelenségeknek isteni hatalmat tulajdonított, emberi tulajdonságokkal ruházta fel és azt imádta. Ezekbe a jelenségekbe vetett hit az asztrál világban materializálódott, míg az úgynevezett, a Megváltó majdani megszületésének, majd alkalmassá történő nevelésére kiválasztott szellemcsoport hite gyakorlatilag visszanyúlt a Teremtőhöz. Igaz, ennek a hitnek gyakorlatilag csak a csírája volt meg, de alkalmasak voltak annak a hitnek a befogadására, hogy egy Isten van, akit ugyan szintén emberi tulajdonságokkal ruháztak fel, de nem egy emberi hittel megteremtett asztrál lény képezte hitük tárgyát, hanem a Mindenható, az “Én vagyok aki vagyok, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából.” Ez az Isten jelent meg Ádámnak és Évának, amikor megtiltotta nekik, hogy egyenek a mindentudás fájának gyümölcséből, majd amikor mégis csak megtörtént a bukás és ketté váltak a duálok és megjelent Éva Ádám mellett és lejjebb süllyedtek, mint ahol azelőtt voltak.
Ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy Jézus volt a szellemcsoport vezetője, akkor gyakorlatilag Jehova, nem is lehetett más, mint Jézusnak a szelleme, Aki az Atya nevében és megbízásából szellemcsoportjával nevelte és vezette életről- életre a kiválasztott szellemcsoportot, aki, ahhoz, hogy betölthesse hivatását, mindig zsidónak született meg.
Mindazok a missziós szellemek, akik prófétai látással rendelkeztek ,beleláttak a jövő eseményeinek alakulásába, így Őróla jövendöltek már Ábrahám, Mózes és a próféták, valamint Dávid Róla írt zsoltárokat. Jézus munkatársainak, akik már a kezdettől jelen voltak a föld lakhatóvá tételénél, Mózesnél szintén, mint vezető szellemeiként voltak jelen, akik által Jézus a zsidó népet vezette. Nekik nappal füst, majd éjjel fényoszlopnak látszó fluidtömbben volt a tartózkodási helyük. Ők választották szét a Vörös Tengert és gyorsított ütemben ők segítették át a népet a tengerfenéken, hogy kilenc óra hossznyi idő helyett csak ⅓-nyi ideig tartson az átkelés. Mindez felett Jézus állt, illetve irányított és munkálkodott. Ezen vezető szellemek vezették Mózes botját a forráshoz és fakasztották a forrásvizet a pusztában, majd ők teremtették és hullatták a mannát, azt a sűrített, az emberi fogyasztásra alkalmas anyagiasított fluidokat az égből, ők vésték bele a kőtáblákba a tízparancsolatot és ezek a szellemek ereje által repedt szét a föld az aranyborjú és elkészítői alatt, hogy odavesszenek mindazok, akik a saját fejlődésüknek ellenszegülve bálványt akartak imádni. Nagy bukás volt a bálványkészítés és az ezáltal történő Mózessel szembeni ellenszegülés, mert eleve a népnek az egyistenimádás volt a feladata, hogy ennek a lelki beállítottságnak révén elfogadják nem csak az Atyát, hanem majd a megszületendő Messiást is, mint megváltót. Hatalmas munka eredménye az, hogy az embereknek ne a kőtáblára, hanem a szívük hústáblájára legyen felírva a tízparancsolat, vagyis, hogy ne a külső, hanem a belső törvények és azok hatásai irányítsák az embereket a törvényes fejlődés útján. Milyen óriási szellemi munkát igényelt az is, hogy a kezdetleges kőoltáron bemutatott állat és egyéb áldozatból, amelyet már Káin és Ábel mutatott be az Úrnak, egy szellemi, szeretetbeli oltár legyen, amelynek a szív szentélyében Isten és ember iránti szeretetből kell megépülnie, hogy igazi, benső áldozati oltárrá lehessen, amelyen az önzésnek, a kapzsiságnak, a paráznaságnak, hűtlenségnek és más kárhozatra vivő hajlamnak, a szeretet gyakorlása által el kell égnie. Milyen hatalmas, szintén több ezer éves munkát kellett végeznie az Úrnak és Áltata a szellemi vezetésnek, hogy a gőgtől megkeményedett férfi szív elismerhesse a női lelket önmagához hasonlónak, továbbá szintén hatalmas munkát kellett végezni a női lelkeken, hogy felemelkedhessenek egy olyan befogadói szintre, miszerint dolgozhassanak az adó, vagyis a férfi felük üdvösségén és ezáltal kitermelhessék azokat a fluidokat, amelyekben megszülethet Mária, mint olyan hatalmas Valaki, aki méhébe fogadhatta a megígért és várva – várt Messiást.
Mindannak a megvalósításához, hogy érvényre léphessenek azok a szeretetbeli igazságok, amelyekre nevelte Jézus és Mária az ő missziós szellemeik révén, a választott népet csak akkor valósulhatott meg, amikor Ők maguk is a kőoltáron feláldozandó húsvéti bárány, mint előkép helyett, saját magukat áldozták fel az áldozatkész szeretetnek az oltárán.
Ahhoz viszont, hogy Mária, majd Jézus meg tudjon születni, a népet hosszú évszázadokon át fel kellett készíteni a Messiás születésére. Megfelelő fluidokat kellett biztosítani, hogy meglegyen a szellemi lehetőség erre a misszióra. Ennek érdekében már előbb, magas tiszta missziós szellemek születtek meg Jézust megelőzően, mint amilyenek voltak szülei, nagyszülei, rokonai, hogy kellőképpen kitermelődhessenek a megszületéséhez szükséges fluidok. Azt is lehet mondani, mivelhogy mindenkinek Istentől meghatározott szerepe volt, hogy az egész megváltói mű mintha egy “családi vállalkozás” lett volna. Az emberi sziveknek a megkötöttségüknél fogva valamennyire ki kellett, hogy legyenek éhezve a Messiás megszületésére, ahhoz, hogy megszabadítsa Izraelt a “fogságból”. Az ószövetségi elnyomatások és az azokból történő szabadulás, mind előképe volt a Szabadító Messiás megszületésének és megszabadító munkájának. Le kellett csengeni bizonyos nagy eszmáramlatoknak, hogy az emberek nyitottabbakká válhassanak a megváltói szeretet eszmeiségének a befogadására.
Joakim és Anna, akik tíz éven keresztül önmegtartóztatásban éltek, hogy felkészüljenek a kis Mirjam (Mária) tisztán történő fogamzására. Tiszta ölelésük révén megfogant Anna méhében Mária, mint Társmegváltó és mint a Megváltó édesanyja, Aki már három éves korában “szerzetbe”, azaz a templomi szüzek közé vonul, hogy lélekben készüljön a Messiás megszületésére.* Több mint tíz év alatt komoly önmegtagadásokat vállalt, hogy alkalmassá, kellő tisztává, -habár soha sem bukott, tehát teljesen tiszta edény volt-, lehessenek az erői és kellő alázatra juthasson, a Messiás befogadását illetően.
Jézus attól kezdve, hogy megfogant, már fizikálisan is, hatalmas erőket hozott le és sugárzott szét az emberiség megtisztulása és megvilágosodása érdekében. Gyakorlatilag már ekkor megkezdte a földi misszióját, amely misszió ma sem ért véget, mert a különböző módon kialakított és itthagyott fluidjai által folyamatos munkát végez az emberiség átformálása és megmentése érdekében. De ami konkrétan a földön történő munkáját jelentette, az harminchárom évet tesz ki. Ugyanis nem csak felnőtt korában tanított Jézus, hanem már gyermekkorában is, ugyanis már akkor voltak gyermekekből álló tanítványai, akik felnőtt korukban továbbra is kitartottak Jézus mellett és beolvadtak az apostolok és tanítványok közé, akikből sokan az életüket áldozták az üdvözítő eszméért.
A harminchárom év munkának az eredménye volt a “messiás-kapun” történő ünnepélyes bevonulása Jézusnak. Amennyiben a zsidók hivatalosan elfogadták volna Jézust, mint az Atya küldöttjét megváltójuknak, ez a bevonulás a legszebb, legfenségesebb, legmagasztosabb bevonulás lett volna. Jézusnak, mint a megígért Messiásnak, be kellett vonulnia a jeruzsálemi zsinagógába, hogy ott mint Messiás, újabb és magasabb szinten folytassa tovább a megváltó munkát. De mivel nem fogadták el, ezért, az akkori “egyházon” kívül kellett működnie Jézus közösségének. A templomból, konkrétan a szentélyből az addigi missziós munkát végző szellemi környezet kivonult és ezzel gyakorlatilag meg is szűnt a templom védelme és az abban történő fejlődési lehetőség, ugyanis a függöny kettéhasadt és több helyen is, ahol valamelyik titkon meggyilkolt prófétának a sírja volt, leomlottak a falak.
Az ünneplő tömeg Jézus Jeruzsálembe történő bevonulása alkalmával kiabálta: Hozsanna, Dávid fiának, – szinte folyamatosan, némelyek harsona hangjához hasonlóan, némelyek a farizeusoktól való félelmükben halkabban, különböző intenzitással ugyan, mint a hullámzó tenger morajlásaként hallatszott a hozsannázás. Attól függően, hogy kinek mennyire mélyen vésődött bele a szívébe Jézusnak személye és tanítása, vagyis az Ige lényege, köszöntötte a bevonuló Messiást. Ki mennyire volt felkészülve az életei és az adott élete folyamán a Messiással történő találkozásra, olyan volt az ünnepléshez való viszonyulása is, amikor színről- színre láthatta Őt. Mindenki ünnepel, a farizeusokat kivéve, mindenki hozsannát kiált Dávid fiának és Urának, de Jézusnak ez az ünnepély, amelynek a legmagasztosabbnak, a legfenségesebbnek kellett volna lennie, a lelkében az ellenkező hatást váltotta ki, könnyeket csalt a szemébe és sírt, mert prófétai látnoksága révén látta azt, hogy azok közül sokan, akik jelenleg az ünneplés mámorában úsznak és elragadja őket az ünneplés hangulata, néhány nap múlva már az ellentét oltárán áldoznak és az Igazság hóhérjaiként ellene esküdnek. Dávid Fiának, már nem Hozsannát kiáltanak, hanem: “Keresztre vele, feszítsd meg Őt!”- ordítozzák torkuk szakadtából. Sajnos sokan azért fordultak ellene, mert korruptak voltak és a pénz szeretete elvakította őket, amikor a farizeusok pénzt osztottak azért, hogy Jézus ellen tanúskodjanak. Voltak olyanok akik visszaestek betegségükbe, mert Jézus minden figyelmeztetése ellenére: “Menj, de többé ne vétkezzél”, mégis visszaestek bűneikbe, melyből Jézus őket előbb már meggyógyította. Ezek a visszaeséseik miatt fordultak Jézus ellen a nagy “egyházi per” alkalmával. Mindannak ellenére, hogy a bevonulási ünnep, a Messiás ünnepélyes és úm. hivatalos bevonulása Dávid városába, “nem volt hivatalos”, mégis hatalmas felszabadulást hozott elsősorban azon embereknek, akiknek volt akkora erkölcsi bátorságuk, hogy a “Próféta” követői legyenek. Még a természeti törvény, a természeti erők is, melyek néhány nap múlva már elsötétítették az eget, földrengéssel és a Kálvária sziklájának a ketté hasadásával reagáltak a gyászos eseményekre, tudván azt, hogy “itt kő kövön nem marad”, “örömujjongásba” törtek ki, mert olyan gyönyörű napsütés volt, mint még azelőtt soha. ”Ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani”- mert az anyagra olyan nagy hatással volt a Messiás erőinek jelenléte,hogy a maga a holt anyag abban a pillanatban életre kelt és együtt ünnepelt a szívből ünneplő tömeggel.
Akik nem csak a köpenyüket, hanem virágokból és pálmaágakból virágszőnyeget terítettek Jézus, illetve Jézus szamarának lábai elé, amitől a szamár, de az Urat követő tömeg is alig tudott előrehaladni, azok teljes szívvel ünnepelték Jézust, a Messiást. Viszont akik csak “fél szívvel” ünnepeltek, azok a köpenyüket, vagy csak pálmaágakat terítettek le az útra, ők már néhány nap múlva az ellenkező oldalon álltak és halált kívántak Jézusra, önmagukat pedig Jézus vérével elátkozták. Voltak olyan papok és farizeusok, akik az Isten papjai voltak, ők titokban elismerték Jézus misszióját, de néhány nap múlva már a sátán papjaivá lettek és kereszthalálra ítélték a saját Megváltójukat. De volt egy olyan tömeg, a Jézust ünneplő tömeg felett, akiket senki sem láthatott Jézuson kívül, éspedig azok a szellemek és angyalok, akik szellemi állapotban közreműködtek Jézusnál. Ő közöttük nem volt egy sem olyan, aki hamisan ünnepelt volna, aki csak fél szívvel “kiáltott” volna hozsannát Dávid Fiának. Ezen szellemek az ünneptől áthatottan mintegy növekedtek az örömtől és boldogságtól, hisz az ő Messiásuk, akit a szellemvilágból szolgáltak, “célba ért” mert a messiás számára fenntartott kapun át bevonult a szent városba, hogy mint Messiás, akire a zsidó nép évezredeken keresztül várt és készült, elfoglalhassa helyét a számára Dávid által megkezdett és Salamon által befejezett szent helyen.
Jézust tanítói évei során nagy sokaság követte. Amikor valakinek azt mondta, hogy “Jer és kövess engem”, az fizikai síkon azt jelentette, hogy csatlakozz az engem követő tömeghez. Vagy amikor azt mondta, hogy: “Aki utánam akar jönni…” vagyis aki engem követni akar, csak akkor teheti meg, ha megtagadja önmagát és vállalja mindazokat a viszontagságokat, amelyekkel az Ő követése jár, amely viszontagságokban nyilvánul meg a keresztek felvétele is, mert aki egyszer hívást érzett az Ő követésére, az egyből elhagyta a feleségét, a családját, a megélhetőségét stb. és csakis úgy követhette az Urat. Gyakorlatilag elhagyta a világot, a világi és családi kötelékeket Jézusért. Ez volt a kritériuma Jézus követésének.
Felteszem a kérdést mindazoknak, akik úgy érzik, hogy követik Jézust, megfelelnek-e legalább szellemi síkon ezen kritériumoknak??? Ugyanis nem véletlen mondta Jézus: “Aki jobban szereti apját, anyját (vagyis a vérségi kötelékét,) mint engem, nem méltó hozzám.” Aki ezt a fentebb említett kritériumot be tudta tölteni, gyakorlatilag kiemelkedett a földi szférákból és részese lehetett az Úr által megalkotott és megnyitott szféráknak. Ugyanis csak Neki volt teljhatalma ezen felsőbbrendű szférák létrehozására. Ő előtte senki sem rendelkezett olyan magas szintű fluidokkal, mint Ő, tehát nem volt Rajta kívül senkinek fluidális lehetősége új szellemvilágbeli állapotok létrehozásához.
A fentebb említett tömegből, akik Jézust szinte folyamatosan követték, sokan jelen voltak a Jeruzsálembe történő bevonuláskor is, mint hű követői az Úrnak, akik azt hitték, hogy ők maguk is ünnepelve vannak és megszédülve az ünnep mámorától, erősödött bennük a gőg és elismerésvágy, amiért az ünnep végeztével Jézustól feddést is kaptak. De sokan voltak olyanok is, akik csak kíváncsiságból követték az Urat ez alkalommal is. Az emberek azt hiszik, hogy a kíváncsiság, vagy a kíváncsiságból megszerzett információk egyfajta felsőbbrendűséget, mások felett való uralmat kölcsönöznek az embernek, holott éppen ellenkezőleg, a kíváncsiság az ősbukás előidézője volt, és a szellemi halál felé vezette a szellemeket.
A kereszt Jézus kereszthalála előtt is a halálos bűnök büntetésének az eszköze volt, Jézus példabeszédében viszont szimbólumként szerepelt a tanításaiban. Tehát, amikor azt mondta Jézus, hogy “Aki utánam akar jönni… vegye fel keresztjét,” az azt is jelentette, hogy aki követni akarja Őt, annak a halálos bűnökért vállalnia kell úm.a kereszthalált, vagyis hordozni a saját maga által ácsolt keresztet. Mert amikor már valaki belefárad a kereszthordozásba, vagyis a szenvedésbe, akkor tud csak szívből Istenhez fordulni segítségért és feloldozásért. “Jöjjetek énhozzám mindnyájan akik elfáradtatok…” Ő csak akkor tud bárkit is vezetni, ha valaki már elindult a bűnbánatnak és az igazság törvényével történő kiengesztelődésnek az útján. Csak akkor tudja valaki beengedni Jézust a szívébe, ha már minden lehető eszközt megpróbált a gyógyulásra és a szabadulásra, de sikertelenül.
Drága gyermekem, használjátok ki a nagyböjt nyújtotta kegyelmeket és kövessétek az Urat nem csak a Jeruzsálembe történő bevonulása alkalmával, hanem a Golgotára is, hogy eme keskeny úton lesúrolódjanak rólatok a fattyú hajtások és ezáltal bejuthassatok a szűk kapun, amely az Életre nyílik! A fényes korszak a lll. kijelentés virágkorát jelenti, amikor a legkönnyebben lehet bejutni az Isten Országába, de utána hamarosan eljön “A sötétség órája ez” mert megtörténik az elragadtatás és akkor már csak súlyos szenvedések révén lehet megtenni az üdvösségre vezető utat, de csak azoknak, akik még itt maradtak, mint meghívottak.
Jézus számára fenntartott messiás-kapuhoz, -melyet Nikodémus építetett nem sokkal a bevonulás előtt és amint Jézus átvonult rajta, be is falazták a zsidók, mint ahogyan szinte mindent tönkre tettek, ami Jézussal volt kapcsolatos-, vezető út teljesen járhatatlan volt. Jézus néhány apostolt és tanítványt bízott meg azzal a feladattal, hogy tisztítsák meg és tegyék járhatóvá a messiás-kapuhoz vezető utat. Most is azt teszik az apostolok és tanítványok, csak az emberi szívekben próbálják megtisztítani az utat, a bűnbánat, a felismerés és megvallás, valamint a megtérés, a megtisztulás, a megigazulás és megszentelődés révén, ahhoz, hogy Jézus szinte akadálymentesen be tudjon vonulni az emberi lelkekbe.
Jézusnak ezen bevonulása szimbolizálja a lll. kijelentés, pontosabban a világos korszak megjelenését a világban. Ezért ti akik a lll. kijelentés által lettetek meghívva az üdvösségre, engedjétek, hogy a ti szívetekbe is dicsőségesen be tudjon vonulni az Úr és Vele együtt a hamisítatlan és megmásíthatatlan lll. kijelentés.Takarítsátok ki az Ő számára fenntartott utat, amelyen keresztül nem vonulhat be a lelketekbe sem a világ, sem a bűn, hanem csak maga a Megváltó Messiás és Vele a “Kősziklára” épített eszmeiség, amely egyben nem más, mint az a keskeny Út, és szűk kapu, amely az Életre visz és amely eszmének megalkotója a követői számára egy védelmet nyújtó aklot ígért az elkövetkezendő viharokkal szemben.
Engedjétek magatokat Általa és általunk, az Ő szolgái által a bűnbánat útjára vezéreltetni, hogy megtisztulhasson a Számára fenntartott út a lelketekben. A lelketekbe történő bevonulása alkalmával szívetek egész szeretetével fogadjátok Őt, ne csak fél szívvel, mert abban az esetben ha a lelketeknek nem minden része az Övé, az első nagyobb próba alkalmával visszahanyatlik lelketek az előző állapotba és akkor újból kell kezdeni a küzdelmet és a harcot, ha lesz még rá kellő időtök.
A szellemvilágban hatalmas ünnep van, ugyanis Jézus szellemi állapotban bevonul az igazi szentélybe, és a hatalmas szellemsereg lényük egész teljével, örömujjongással, hozsannázással köszönti Őt, mintegy kárpótolva az akkori bevonulás hiányosságait. De ez a bevonulás teljesen dicsőséges bevonulás, nincs benne semmi árnyék, csak fény és ragyogás.
Leteszem én is a tollat, mert közeledik Ő, az öröktől fogva, örökkön örökké ünnepelt Király, akinek az országa nem e világból való, aki győzedelmeskedett a halál felett, hogy mindnyájunknak élete legyen és bővelkedjen az Tőle kapott Életben.
Hozsanna Dávid fiának (és Urának), Aki az Úr nevében jön!
Amen

Mottó: Az az egyén tud csak igazi bűnbánatra jutni és bűnbocsánatot nyerni, aki mindenáron szabadulni szeretne bűnös hajlamaiból és bűnei következményeinek terhei alól.
Aki viszont még a ”feleséget vettem, hatiga ökröt vettem” csoportba tartozik, mert még nem útálta meg a bűnt, hanem ott jól érzi magát, “Aki még jobban szereti apját, anyját….mint engem, az nem méltó hozzám.” “Aki engem szeret, megtartja parancsaimat.”

Ada, 2023. 04. 02.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük