Ima

“Aki nem eszi az én testemet és nem issza az én véremet, nincs annak közössége velem”

Mindenható teremtő Atyám, szerető Istenem, mélységes hálát érzek Irányodba, amiért lehetőséget nyújtasz a számunkra, számomra, arra nézve, hogy a Tőled kapott szeretetet kamatoztathatjuk, gyümölcsözővé tehetjük és mindezt a Te Országod építése érdekében. Csakis azzal tudjuk kifejezni mélységes szeretetünket Feléd, hogy az erőinket befektethetjük a te Országodnak építésébe. Köszönjük Atyám, hogy az egység és harmónia világából szólhatunk a földi gyermekeidhez és mint szolgáid elvezethetjük, elvezérelhetjük őket a Te Menyegződre.

Hálásan köszönjük Neked Uram mindazt, amit értünk tettél, és azt amit jelenleg is teszel a Szent Tested és Szent Véred, vagyis ama erők által, amelyeket megtisztítva itthagytál mindazok számára, akik Veled találkozni szeretnének és Benned szeretnék folytatni az életútjukat.

*

“Aki nem eszi az én testemet és nem issza az én véremet, nincs annak közössége velem!”- mondja a -Pétert kivéve- szinte mindenki számára megbotránkoztató igazságokat, szavakat az Úr, mert ugyanis még ismeretlen volt az apostolok és tanítványok előtt az a tény, hogy mindenki számára az Élet, csakis Belőle és Rajta keresztül és az Atyából árad, vagyis az, hogy minden teremtmény, csakis Belőle és Általa élhet.Egyedül Pétertől kérdezi az Úr, hogy még ő is elhagyja? És csak Péter volt, aki végül is mellette maradt, mondván: “Kihez is mennénk Uram, hisz Nálad az Örök élet Igéi vannak.” Mi sem igazolja ezt jobban, mint az Úrnak az a példabeszéde, miszerint Ő a szőlőtő, míg mi mindannyian a szőlővesszők, melyek akkor élnek és hoznak jó termést, ha Belőle szívják az élethez szükséges nedveket, de amennyiben nem a megadott útirányt követik a “szőlővesszők”, azokat  lemetszi az igazság törvénye, pontosabban saját magukat metszetik le a szőlőtőről a szőlővesszők, ha  nem megfelelően,  nem Isten akarata szerint élnek, hanem Neki hátat fordítanak és ellenkező irányba haladnak, mint amely irányt meghatározott az Úr. A Tőle való eltávolodás révén metszi le gyakorlatilag magát a szellem és a szellemember az isteni erőforrásokról. Minden egyes bűn elkövetése által, amely vastagítja és sötétíti a lélek körüli bűnréteget szakad el az ember az isteni erőforrásból való táplálkozási lehetőségből. Ezáltal  az isteni erők mind kevésbé tudják táplálni úgy a testet, mint a lelket, amely állapot, mármint az erő hiányos állapot  lehet sok-sok testi és lelki baj, betegség előidézője, okozója és nem mindegy az, hogy az ember a bűneitől, vagy a bűneiért szenved, hisz Pál ap. is azt írja, hogy “A bűn zsoldja a halál.” Mi is a zsold, -kérdezed gyermekem? A zsold egyfajta munkának a bére, jutalma. Főként a katonákra szokták mondani, hogy zsoldosok, ami annyit jelent, hogy nem a haza védelme iránti kötelességtudatból, hanem bizonyos járulékért nemcsak védenek, hanem támadnak és gyilkolnak is. És ez a dolgok lényege, hogy szellemi értelemben bérért gyilkolnak, vagy gyilkoltatnak a bűn és a bűn mögött álló ellentétes törekvésű szellemek, akik minden szépet, jót és boldogítót ígérnek, de nem azt adnak, hanem fájdalmat, gyötrelmet, szenvedést és halált, mert másuk nincs az ellenszegülő szellemeknek csak gyötrelmük, amelyet rásugároznak a kisértetteikre, ha megnyílnak feléjük, mert teljesen leszakadtak a “szőlőtőről” és nincs táplálkozási lehetőségük, tehát szellemileg halottak és bárkiben beindulnak  szellemi értelemben a meghalási folyamatok, ha az ellenszegülő szellemekkel lépnek kapcsolatba és ha követik utasításaikat ezeknek az ördögi szellemeknek. Gyakorlatilag a paradicsomi világok bukási folyamatainak beindulását az ellentétes szellemek érintése indította be, minek következtében fokozatosan és folyamatosan távolodtak el a kísértést szenvedő szellemek az Örök Élet forrásától. Ez az egész folyamat  a szőlőtőről történő lemetszési folyamat volt, minek következtében lassan, de biztosan zuhantak  bele a szellemi halálba a szellemek. A fizikai halál törvénye nem Isten által létrehozott törvény, hanem az Élettől való eltávolodásnak, a szellemi halálnak a földre vetített következménye. Tehát a szellemi és fizikai halált, mint a szellem állapotát, nem Isten alkotta, hanem a bukás, az Isten szeretetétől történő eltávolodás  hozta létre. A szellemi halál elsősorban a szellem erőtlenségéből adódó állapot, amikor a szellemet olyan mértékben körülveszik, mintegy teljesen beburkolják a saját kitermelt fekete fluidjai, hogy képtelen áthatolni rajta az isteni fény, mint feltámasztó és újjáteremtő isteni szeretet-erő. Mindebből kifolyólag a szenvedések azok, amelyek egy ilyen mélyre süllyedt, a saját kitermelt fluidjaiba zárt szellemet fel tudnak ébreszteni és el tudnak indítani a feltámadási folyamatok útján, ugyanis a szenvedések vannak hivatva a kővé merevedett fluidokat fellazítani, amely ez esetben sem büntetés, hanem a kegyelem eszköze. Isten szeretete ugyanis képtelen a büntetésre, hanem maga a bűn bünteti önmagát elfajulásában. Még maga az ember is tiltakozik az ellen, ha őt kemény nevelésben részesítik, ha fizikailag bántalmazzák, -mindannak ellenére, hogy Salamon azt tanácsolta: “Fenyítsd meg gyermekedet” – mert valahogy érzi azt az ember, hogy a fizikai fenyítés nem egyezik az egyetemes szeretet törvényével, akkor mennyivel inkább érvényes ez az isteni szeretetre, aki nem büntet, nem veri gyermekeit, hanem a szenvedést arra használja fel, hogy általa az ember lelkét körülvevő, a páncélnál is keményebb fluidrétegeket lassan fellazítsa, hogy behatolhasson közéjük az isteni világosság  és így a lélek felett való hatalmát megtörje a gonosz fluidoknak. Ezért Istennek nem célja az, hogy gyermekei szenvedjenek, hanem az, hogy mihamarabb megtisztuljanak és kegyelme által feltámadjanak a szellemi halálból az Életre. Így az alacsony okozati törvény alkalmával is, az okozó és az ok közé ékeli Isten az ő kegyelmét, hogy minél több alkalmat szolgáltasson a bűneiből megtérni és Isten útján haladni szándékozó gyermeke részére. Amennyiben a bűnbánó ember őszintén képes megbánni a bűneit és pozitív gondolatokkal, érzésekkel és cselekedetekkel igyekszik megtölteni a lelki világát, akkor az okozó és a kifejlett ok között mind nagyobb és nagyobb mértékben növekszik a táv, kisebbedik a negatívok visszahatása, sőt meg is szűnik, amennyiben az ember igyekszik pozitívan használni fel az adott lehetőségeket. Az Ószövetségben még nem volt nyilvánvaló Isten szeretet törvénye, ez az Újszövetség ereje, amelyet az Úr hozott le. Ezért tud a kegyelem, mint a szeretet ereje az ok és az okozó közé  ékelődni.

Ahogyan Mózes, mint a Messiás előképe előtt megnyílt a vörös tenger, úgy fognak megnyílni Krisztus áldozata által az addig nem remélt újabb lehetőségek a fejlődést illetően, “Mert Isten nem kívánja a bűnös halálát…”

Mint ismeretes, egyiptomi időmérték szerint a zsidók négyszáz évig voltak rabszolgasorban, amely időszak a jelenlegi hozzávetőleges időszámítás szerint több mint kétszázhatvan évet tesz ki. Ez a szolgaság a bűn rabszolgaságát szimbolizálta, amely állapotból Mózes, mint Krisztus előképe kivezette a zsidó népet. Amikor a zsidók hatalmas isteni jelek kíséretében kivonultak  Egyiptom földjéről, követték őket a fáraó seregei. Amikor Isten kegyelme kiemel valakit a bűnnek a kötelékeiből, az ellentét nem hagyja annyiban a dolgot, hanem tovább támadja az embert. A zsidók mögött ott közeledett a biztos halál, míg előttük a másik biztos halált jelentő Vörös tenger habjai, melyek elnyeléssel fenyegettek minden egyes feléje közeledőt. A bűn támad, de az ember számára nincs kiút, míg Mózes a botját a tenger vize fölé nem tartotta, minek következtében a szellemi vezetés az Istentől kapott ereje révén szét nem nyitotta a tenger vizét, mint a továbbhaladás útját. Így van ez a mai világban is. Üldözött vaddá válik az emberi lélek, míg Krisztus Urunk keresztje, Mózes botjához hasonlóan,  meg nem nyitja a továbbhaladás, a további inkarnációk lehetőségét, amely nem zárja ki továbbra sem a szenvedést, mint a bűnrétegek szenvedések által történő fellazítását, de ha mindez a tisztulási lehetőség nem nyílna meg az emberek előtt, az ellentét hamarosan utolérné és halálos sebeket ejtene a prédára szánt lelkeken. A kivonulás emlékére a zsidó népnek rendszeresen meg kellett ünnepelnie a Pasahot, amely cselekmény a szolgaság házából történő kivonulásra emlékeztette vissza az embereket, míg előképül szolgált a folyton zsidóknak születő nép körében a “aki nem eszi az én testemet” kegyelmi forrásokra, amely táplálkozási lehetőség a lll. kijelentés által meghívottak számára már nem túlságosan az anyagot kell, hogy jelentse, hanem a szellemesített anyagnak az anyagra gyakorolt hatását, amelyhez ebben a fejlődési korszakban már nincs is szükség anyagra, csak nagyon erős hitre! Habár azt mondja az Úr az Úrvacsora elrendelése alkalmával: “Tegyétek ezt az én emlékezetemre és az én halálomat hirdessétek, amíg vissza nem jövök.” Az Ő testében és vérében erő, a halálában bűnbocsánat van. Bűnbocsánatra viszont mindaddig szükség van, amíg Ő vissza nem tér, mert az okozati törvény rávilágíthat ugyan a problémák gyökerére, meg is tisztíthatja a lelket, de a megtörténtet meg nem történtté tenni nem képes. Azt csak a kegyelem képes feloldani. Tehát a következmények terhe alól gyakorlatilag a bűnbocsánat van hivatva feloldani a bűnbánó emberi lelket. Bűnbocsánattal történő feloldozás nélkül nem lehet bejutni az Új Földre. Miután visszajön az Úr, már  Új korszakot nyit és teljesen más igazságok lesznek az uralkodóak. Addig marad a szenvedésekkel, gyötrelmekkel teljes tisztulási lehetőség és a feloldozás, mint végeredmény.

Mindezt Isten szeretete teszi így, hisz nincs más eszköz a szellem felébresztésére és tisztítására nézve, csak a szenvedés. Ebben az esetben is a szenvedés az alvó állapotban lévő szellemre nézve áldássá válik. ahogy tisztul meg egy szellem a saját sötét fluidjaitól, vagyis ahogyan világosodnak és ritkulnak meg a szellemet körülvevő fluidok, abban a mértékben tud behatolni az isteni fény, az isteni lényeg a szellembe.

Ezért akár szellemben, akár emberben, a szeretet az isteni jelenlétnek a fokmérője. Legyen az akár testben, akár testét levetett szellem, ha nem a szeretetről, és annak gyakorlásáról beszél, vagy tesz tanúbizonyságot, még híján van benne az Isteni szeretet. Hiába minden tudás és értelem, az csak nagyon száraz tápláléka a léleknek. Ha nem a szeretettől fűtötten szól bárki is, hanem gőgből, énközpontúságból akkor olyan az, mint ahogyan Pál apostol fogalmaz: “Szóljak bár az emberek, vagy angyalok nyelvén is, ha szeretet nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc, vagy pengő cimbalom.” Hű példája az isteni szeretet megnyilvánulásának az Irgalmas szamaritánus példája, valamint Jézusnak egy másik alkalommal elhangzott tanítása, miszerint, ha kérik tőled a felső ruhád, add oda az alsót is stb. “De az az igazi szeretet – amely még ettől is több – amikor az ember életét adja barátaiért, ami azonban nem csak fizikai halált jelenthet, hanem azt is, ha valaki egy életen, vagy az életének egy bizonyos szakaszán keresztül feláldozza magát a szeretet oltárán, ami sok esetben sokkal többet ér, mint amikor máglyán égeti el testét az ember. 

Az az ember, akinek szeretet van a szívében, nem dobálózik az addig megismert igazságainak tégla darabjaival hogy akarva- akaratlanul is megsebbezen velük másokat, hanem összekötő hidat épít azokból az igazságelemekből, szeretetből másik ember felé, mert a szeretet egységet épít és alkot, nem széthúzást!

Ahhoz, hogy a szellem ki tudjon emelkedni teljesen az erőhiányos állapotból, vagyis fel tudjon támadni a halálból az Életre, bizony, hogy mindenekelőtt Istenre, az ő Bűnbocsátó kegyelmeire  és az Ő erőire -”Aki nem eszi az én testemet…”- van szüksége. Mivel az Úr a szőlőtő és mindenki más a szőlővesszők, ezért mindenkinek, a fejlődésének bármely szintjén az Úr Jézusra van szüksége. És szellemi értelemben minél emelkedettebb egy szellem, annál több van benne Krisztusból, az ő Lényéből és lényegiségéből és annál többet tud belőle másoknak is juttatni, vagy másokért áldozatokat vállalni. Máshol azt mondja az Úr, hogy Ő az Élet kenyere, vagyis  tápláléka a szellemnek, amellyel ha táplálkozik a szellem,  vagyis amennyit a magáévá tud Belőle tenni, annak arányában tud növekedni, mert ugyanis a bukás folyamán a folytonos erőveszteség miatt zsugorodott és veszített eredeti szépségéből a szellem, minek következtében fényét veszítve feketévé és rúttá lett a szellem olyannyira, hogy szinte nem is lehet szellemről beszélni. Azért lettek feketék az ördögök, mert nincs bennük semennyi az Isten világosságból, a Krisztus “testéből és véréből”, ugyanis a bukás következtében teljesen  kiégtek az ördögi szellemek és mivel a folytonos ellenszegülés folytán szinte semennyi nincs bennük Istenből, ezért Istenellenessé váltak és olyannyira  ellene fordultak Istennek, hogy tagadják még az életet is és ebből kifolyólag képtelenek még megszületni is. A szintjük a földalatti állapotokban található, ahova leszállt az Úr, amint kilehelte lelkét. Halála pillanatában az első uta a földalatti szférákba vezetett, hogy  még ebből az állapotból is legyen lehetőség a kiemelkedésre, ha bűnbánatot tart a szellem és igyekszik igénybe venni a krisztusi szeretet-erőket, amelyeket mindenfelé, a föld belsejében lévő legalacsonyabb szféráktól a legmagasabbakig szétsugárzott, mint újratöltődési és ezáltal újjáéledési és újrateremtődési lehetőséget. De ahhoz, hogy egy szellem ráeszméljen arra, hogy szüksége van Krisztusra, illetve az Ő szeretet energiájára, a krisztusi képmásra átformáló Szentlélekre, először is meg kell szabadulnia a gőgtől és be kell látnia azt, hogy a saját erejéből képtelen a “feltámadásra”. Ez az ami nagyon nehezen megy, mert  az ember azt hiszi, hogy ha a gőgöt le kell vetkőznie, azzal önmagát veszíti el, pedig éppen azáltal nyeri lassan vissza azt az isteni öntudatot és identitást, amelyet az egyéni útra való téréssel, vagyis bukással elveszített. De a gőg nem azért a bukás ősatyja, hogy oly könnyen adná fel a harcot, hanem komoly küzdelmet követel a legyőzése. A szellem ugyanis akkor került tévútra, amikor, -röviden szólva- az Isten székébe akart ülni és Őt ” irányítani”.  De ahhoz, hogy ezt megtegye, először is el kell tipornia, le kell könyökölnie a magasabb eszmeiséget, az isteni, vagy lagalábbis az istenibb eszmét. Sajnos ez az “emberi tulajdonság” nem szűnt meg még a mai napig sem, ugyanis nagyon hajlamosak az emberek az irányításra. Amikor megtér az ember és valamennyire is megismeri az isteni igazságokat, amelyek őt felszabadították a kötelékei alól, azaz, részleges, vagy teljes bűnbocsánatot nyer, mivel még nem volt ideje úm.beledolgoznia  magát a szabadulást előidéző kegyelmekbe és isteni igazságokba, (ezért van szükség a kegyelmekre) először másoktól várja el azt, hogy azokat az igazságokat, amelyeket ő még nem képes, más töltse be. Ez a megtérés első fázisa. Azt hiszi az ilyen ember, hogy ezt joggal teszi, mert hát nem tudja még a másik embert Isten vezetésére bízni, hanem ő maga akar irányítani másokat.

De aki mindezzel szemben mély lelki életet él és valamennyire felismeri  az alsóbbrendű énjében rejlő hajlamokat, az arra is rádöbben, hogy saját erejéből képtelen leküzdeni a lelkében rejlő kárhozat elemeit, vagyis ráeszmél arra, hogy Krisztus testének és vérének a magához vonzása és az abba történő belekapcsolódás nélkül képtelen akármilyen kicsiny eredményeket is elérni. Tehát amikor felétek is azt mondja az Úr, hogy nincs Vele közösségetek, ha nem táplálkoztok Belőle, akkor ne hátráljatok meg, mert majd olyan feladatokat fog kérni tőletek, amelyeket csakis az Ő ereje által tudtok megtenni. Ezért hát tartsatok bűnbánatot és kérjetek Tőle erőt a megvalláshoz és a győzelemhez.

Szorosan hozzátartozik még az “Aki nem eszi az én testemet…” témához a Miatyánk imádságnak azon kitétele, miszerint  “…a mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma…(is)”, habár mivel a tanításai szinte mindig két, vagy három síkon voltak értelmezhetők, így ez esetben is hasonló a helyzet, ugyanis ez kérelem vonatkozik éppúgy a mindennapi betevő falatra, ami alatt nem csak az élelmet kell érteni, hanem minden olyan szükségletnek a betöltését, amelyre a földi embernek szüksége van. De ahogyan a testnek szüksége van hajlékra, ruházatra és táplálkozásra, úgy a szellemnek is szüksége van “hajlékra”, amit a lelki hajlék kell, hogy megadjon, valamint   a ruházat szerepét a lélek kell, hogy betöltse, mert a szellem ruhája a lélek, míg a lélek ruhája a test. Ahogyan a testnek szüksége van táplálékra, úgy a szellemnek és a léleknek is szüksége van minderre, ami az imában, valamint a Krisztus testének  és vérének a fizikális, majd a szellemi úton történő magatokhoz vétele révén történhet meg. Tehát amikor a “Miatyánk”-ot imádkozzátok, akkor ne csak a testi szükségletek betöltetésére gondoljatok, hanem a szellemi táplálékra is, mert igaz, hogy fontos a test táplálása, de mivel a test nem veheti Isten Országa örökségét, csak a szellem, ezért szerintem sokkal fontosabb a lelki-szellemi táplálék mint a testi. A testi táplálék hiányát könnyebben át tudja vinni egy ember, ha szellemileg  táplálkozik, de ellenkezőleg viszont már kevésbé.

Most viszont már olyan idők jönnek, amikor nem biztos, hogy lesz mindenkinek elegendő testi tápláléka, ezért is mindennek az elviselésére, nagyon is szükség lesz a lelki-szellemi táplálékra, amely táplálékot csakis az Úr testéből és véréből, vagyis abból a messiási szintre dolgozott, szellemesített anyagnak a magatokhoz vételéből  tudtok meríteni, amelyet az Úr átdolgozott.  De hadd mondjam el azt, hogy kétszer sem biztos az, hogy annak lesz fizikai tápláléka, aki nagyobb mennyiségben felhalmozza, ugyanis azt mondja az Úr: “Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, amit a rozsda és a moly emészt meg, hanem gyűjtsetek szellemi kincseket magatoknak a Mennyben, amelyeket nem emészt meg a rozsda és a moly.” Ugyanis amiről lemondatok itt a földön, mindannak százszorosát kapjátok odaát.” Vagyis fizikai nyelvre lefordítva, ha felhalmoztok dolgokat, azt elvehetik, kifoszthatják, elkobozhatják tőletek, akár “hivatalból” is, de rablók is elrabolhatják, de ha fel tudtok emelkedni az élő hit által a szeretetnek a szférájába, mert csak az élő hit képes szeretetté átkonvertálódni, és be tudjátok tölteni azon  szintet, amelyet a jobb felől állóknak támasztott az Úr,  amely így hangzik: “Éhes voltam és ennem adtatok…” akkor nektek azt mondja az Úr: “ Ha a gyermeketek kenyeret kér, vajon követ adtok neki, vagy ha halat kér, akkor kígyót adtok neki? Ha ti kicsiny és bűnös létetekre tudtok gyermekeitekkel jót tenni, mennyivel inkább teszi ezt veletek a ti  Mennyei Atyátok, ti kicsinyhitűek!” Tehát, aki fel tud emelkedni az igazi szeretetnek a szférájába, azon ugyanez a szféra igazsága fog viszont is eluralkodni. Tehát akkor lesz valakinek is az utolsó időkben betevője, aki nem önmagában, hanem Istenben hisz és bízik! De mindezért szellemi síkon azért meg is kell dolgozni, mert “Méltó a munkás a bérére!” Ingyen nem adatik semmi, minden csak valamilyen munkának az eredményeként tud  megjelenni a fizikai világban. Míg azok, akik rabolnak, valaki más  elvégzett munkájának eredményét viszik el megdolgozatlanul, befektetett munka nélkül. Ez a bűn gyakorlatilag. De ha az ember a megdolgozott munkájának az eredményeit szeretetre konvertálja át, az jelenti a legnagyobbat, mert odaátra csakis szellemi kincseket lehet átvinni.

“Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik, mert aki kér, kap, aki keres talál és aki zörget, annak megnyitnak.”

Az Úr kegyelme legyen veletek mindenkor!

Amen

Ada, 2023. lV. 23.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük