Ti vagytok a föld sója
Ima
Mindenható Atyám, Mennynek és földnek hatalmas Istene, mélységes hálával borulok le Előtted, mint a mindenség megalkotója előtt, hogy mélységes hálámat fejezzem ki mindazért a kegyelemért, amelyet érdem nélkül kaptunk, a Te Szent Fiad, a mi Urunk Jézus Krisztus érdemeire. Mivel bukott lények vagyunk, ezért a bukás alkalmával mindenünket, minden Tőled kapott ajándékot elherdáltunk, egyébként is, de így meg főleg rá vagyunk szorulva a Te ingyen való kegyelmedre, amelynek nagyságát és szükségességét mindaddig nem tudjuk felfogni, amíg teljesen vissza nem épül a lelkünk az eredet tisztánlátói állapotba. Kérlek nézd el nekünk vakságunkat és a kegyelem iránti érzéketlenségünket, mindannak ellenére, hogy kegyelemből élünk, a megszerzett eredményeink sem a mi érdemünk, hanem a Te Szent Fiadnak az érdemére épül.
Kérlek nyisd fel a mi lelki szemeinket hogy minél tisztábban láthassunk, a lelki füleinket, hogy minél tisztábban hallhassunk a Te kegyelmed által. Miránk ne vonatkozzon ama kijelentésed, miszerint “Nézvén nézzenek, de ne lássanak…”. Add ó Atyám, hogy miránk az Úrnak ama kijelentése legyen érvényes, miszerint “Néktek megadatott, hogy megismerjétek a Mennyek Országának titkait.” Köszönöm is Atyám, hogy erre a megismerésre hívtál el bennünket a lll. kijelentés által.
Mélységes hálával mondok köszönetet Megváltó Jézusom, azért mert olyan hitet hoztál le a földre, amellyel megkapaszkodhatunk Benned, az Általad megtisztított és itt hagyott erőkben, amelyek a te Lényedet és lényegiségedet tartalmazzák, mely erők által összeköttetésbe jöhetünk Veled, mint az Élet Kenyerével, Akiből táplálkozhatunk, táplálhatjuk a mi bukott, Rád, mint az Élet forrására kiéhezett lelkünket. Köszönjük mindazt amit értünk és miattunk tettél, azt az emberi ésszel felfoghatatlan és átláthatatlanul nagy megváltási művet, amely révén utat nyitottál a földről a mennybe. Így nem kell itt maradnunk örökre eme siralomvölgyben, hanem a te hívásodnak eleget téve átformálódhatunk a Te képmásodra a Szentlélek által.
Köszönöm Uram, hogy a Te, Mária és a megváltás művébe belekapcsolódók érdemeire való tekintettel meghosszabbítottad a kegyelmi időt, aminek következtében még sokan megismerhettek Téged, mint szerető Megváltónkat, aki eljövendő vagy a világ végezete alkalmával.
Köszönöm mindazokat a magukat a szeretet oltárán feláldozó és ott elégni vágyó szellemeket, akik kizárólag mások üdvösségéért feláldozták magukat, az átszegezett testüket, hogy nekünk életünk legyen és bőségben legyen.
Amen
“Menjetek széles-e világra és hirdessétek az Örömhírt minden népnek…” Amit teszünk is immár majd kétezer éven keresztül, akár testben, akár a szellemvilágból, folyamatosan médiumokon keresztül és direktben is, vagyis küldetést kaptunk az Úrtól arra vonatkozóan, hogy készítsük fel az embereket az Ő ll. eljövetelére. Ennek érdekében “… és kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében”, vagyis kapcsoljátok be őket azokba a mennyei áramlatokba, amelyek az Atyából áradnak ki a bukott világokra, mint segítség gyanánt, hogy amikor elérkezik ennek a fejlődési turnusnak a vége, akkorra mindenki elérhesse azt a szintet, amely szükségeltetik ahhoz, hogy bárki is a megmentettek táborához tartozzon. Erre az igen nehéz, de legszebb hivatásra Pünkösdkor kaptunk felkenést, vagyis felhatalmazást, amikor az Úr Szentlelkének ereje és világossága egy fényfelhőként leereszkedett a mennyezeten keresztül az utolsó vacsora termében jelenlévő mint egy százhúsz jelenlévő férfira és még Máriára és a Vele együttlévő, Őt követő Szent asszonyokra, majd lángnyelvekre szétoszlott és mindenkinek behatolt a száján keresztül a testébe, “Az utolsó időkben kiárasztok az én Lelkemből minden testre…” minek a hatására mindenki extatikus állapotba kerülve, szinte teljes egészében mintegy újjáteremtődött. Addig is az Úréi voltunk, de eme esemény után már az egész lényünknek minden paránya az Úr parányaitól volt átitatott, minek következtében már nem mi éltünk, hanem élt bennünk a Krisztus. Egy bizonyos szinten túl már megszűnt a saját akaratunk, mert mindenben az Úr akaratát voltunk hivatva követni, azaz cselekedni: széles-e világra kiterjedően folytatni azt a művet, amelyet Ő kizárólag a zsidó nép körében cselekedett: megváltani bűneiből az emberiséget és elvezetni őket az üdvösségre, felkészíteni és elvezetni őket a nagy királyi menyegzőre, amelyet a föld feletti szférákban tart az Úr azok számára, akik levetkőzték a lelkükből a földi szintet, annak az igazságait és visszafizették az Úr által meghatározott Igazságot, vagyis akik lélekben teljes egészében szabaddá váltak a földtől. Gyakorlatilag elragadtatni csak ezek fognak tudni a kegyelmi korszak legvégén, amikor az Úr angyalai összegyűjtik azokat, akiknek az üdvösség eléréséhez, vagyis a megtisztuláshoz nincs szükségük azokra a borzalmakra, amelyek a kegyelem visszavonásával zúdulnak rá a földre. Akiknek meg viszont szükségük van, azok itt maradnak a földön, hogy az l. és ll. szféra testbe öltözött szellemei, akik azért születtek meg, hogy gyötörjék a lll. szférába tartozókat, rajtuk is elvégezzék azokat a tisztulási folyamatokat, amelyeket nem sikerült kétezer éven keresztül levetkőzniük. De ezek a folyamatok már csakis komoly szenvedéseket jelentenek a megmentettek táborába meghívottaknak.
Annak érdekében, hogy mindenki üdvözüljön, a Szentlélektől átformálódottan a krisztusi képmásra hirdettük az Isten Országába történő eljutás lehetőségének örömhírét nemcsak Jeruzsálemben és környékén, hanem voltak akik arra voltak hivatva, hogy távoli országokba, messzi kontinensekre vigyék el az új lehetőségeket az üdvösségre. Ha valamelyikünk is elbizonytalanodott, lélekben Máriától kértünk tanácsot, aki megjelent, megáldott és áldásával megmutatta a helyes útirányt. Mindenki érezte közülünk, hogy ő az Anya, aki valóban anyai gondoskodó szeretetével kísért bennünket utainkon. Hosszú utat tettünk meg gyalog, de volt rá eset nem is egyszer, hogy dematerializálódott a testünk és egy pillanat töredéke alatt ott voltunk ahol szerettünk volna, vagyis ahol kellett az Úr rendelése szerint.. Így jártuk be lassan Európát, Ázsiát, közel és távol Keletet és ki- ki a maga helyén, az Úr akarata szerint vérünkkel pecsételtük meg a krisztusi Eszme hitelességét, folytatván azt a művet, amelyet maga az Úr indított be hatalmas szeretetével, a megváltás művét, amelyet kizárólag Isten, az Úr és az emberiség iránti szeretetből tud megvalósítani az ember. Közben nagyon sok embert meggyógyítottunk, halottakat támasztottunk fel, az éhezőknek enni adtunk, miközben mi böjtöltünk, és hirdettük az Isten Országába történő eljutásnak az Örömhírét, megkeresztelvén az embereket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. A kereszthalálunk által bekereszteltük magunkat a mártírok és vértanúk szférájába. És ez a szeretet az a só, amely megízesíti a világot, a világnak nyújtandó lelki eledelt. Habár az Úr minket nevezett meg a föld sójának lenni, ami nem csak egy-két településre vonatkozott, hanem: ti vagytok a(z egész) föld sója, mert magunkban hordoztuk az isteni lényeget, az Igét, amely hivatva volt és van megváltani a világot, benső lelki folyamatok révén átformálni a világot a krisztusi képmásra. Az Úr ugyanis kiemelte a világot az okozati törvényből, amellyel gyakorlatilag az Úr megszületéséig, annak az elfogadásáig lehetett eljutni, vagyis az Isten Országába, a magasabb szférákba nem lehetett eljutni, azon egyszerű oknál fogva, mert meg sem voltak alkotva, így meg sem lehettek nyitva. Az Úr a feltámadása utáni negyven nap alatt teremtette meg, hozta létre ezeket a magasabb állapotokat. Tehát a munkánk, a feladatunk, pontosabban a hivatásunk az volt, hogy hirdessük az újólag megnyitott szférákat, vagyis az Isten Országát és a hit által az oda való eljutás lehetőségét. Ugyanis mint most, a kezdetkor is hitre volt szükség ahhoz, hogy az ember egy új eszmeiséget kövessen, mert “Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, már eleve elkárhozott”. Mindenekelőtt hitre kellett jutniuk az embereknek ahhoz, hogy elfogadják az új és üdvözítő tant, annak érdekében “ bekeresztelkedjenenek” és elfogadják azokat az isteni áramokat, amelyeket az ember a keresztség által tud magához vonzani. Ennek a hitnek a felébresztésére adattak az adományok, amelyeket főként a Szentlélek kiáradásakor kaptunk az Úrtól. Elsősorban a gyógyítás, a halottak feltámasztása, a kenyérszaporítás stb., mind hozzájárultak ahhoz, hogy az emberekben felébresszék az érdeklődést a krisztusi, az üdvözítői tan iránt. Nem azt mondom, hogy csodaváró nemzedékről volt szó, amely csodaváró nemzedéknek nem adatik más jel, csak Jónás jele, hanem olyan népről, akihez az Úr küldött bennünket, hogy vigyük hírül az örömhírt, akik csodákról még nem is hallottak.
Az Úr ugyanis, mindenekelőtt nem vallási irányzatokat, -az már a bukás következménye- hanem hitet hozott le az emberiség számára, amely ajándékkal a bűnei következményeinek a hordozásába belefáradt emberi lélek alacsony fejlettségi szintje ellenére is bele tud kapaszkodni az érte nyújtott mentőövbe, ami annyit jelent, hogy már kétezer éve közel az idő és szükség van egy gyorsítottabb üdvözültetési eljárásra, az Úr Jézus kínszenvedésének az eredményei által, amit az ember a hitével el tud érni. Az okozati törvénnyel ellentétben, hittel nagyon sok szenvedéstől lehet mentes az ember, mert az okozati törvény mire kibontakozik és kifejti a hatását és még akkor sem tanul belőle az ember, hanem többször és többször bele kell, hogy verje a fejét a törvény korlátaiba, mire valamennyire a sok szenvedés befelé tudja fordítani és belső szemlélődésre, lelkiismeret vizsgálatra tudja “kényszeríteni” az embert. Ezzel ellentétben, ha hisz az ember az isteni kijelentéseknek, akár az l.-nek, akár a ll.-nak, vagy a lll.-nak, akkor elkerül olyan gondolatokat, érzéseket és cselekedeteket, amelyeknek negatív következményeik vannak és ezáltal megmenekülhet egy csomó szenvedéstől, habár Isten nem büntet senkit, maga a bűn bünteti önmagát elfajulása által. A bűn már a lélekben benne van és vágy formájában nyilvánul meg. Tehát nem maga a cselekedet a bűn, hanem már a vágy megjelenése a lélekben bűn számba megy. “Aki bűnös vággyal asszonyra néz, azzal már paráználkodott az ő szívében.” A bűn megcselekvése már maga az ítélet, amelyet a bűnös vágytól fűtött ember a cselekedetével kivált a törvényben. Pál viszont a megcselekedett bűnre reflektál, amikor azt írja, hogy a bűn zsoldja a halál, mert a megtörténtet meg nem történtté tenni nem lehet, azzal már beírja nevét az ember a történések könyvébe, mely cselekedetet onnan már nem törölhet ki senki. De mivel az ember bűnös lény és bűnt bűnre halmoz, ezért soha nem szabadulna ki az adósok börtönéből az okozati törvény révén. Isten mégis csak létrehozott egy törvényt, amely révén az Élet könyvének fehér papírjáról letörölhető a fekete folt és ez nem más, mint a bűnbocsánat, melynek a kivitelezője a Jézus Krisztus. “Az emberfiának hatalma van a bűnöket megbocsátani kellő bűnbánat ellenében. Isten még a legelvetemültebb bűnösnek is megbocsát, ha az megbánja a bűneit. Az lenne a legjobb, ha senki nem volna rászorulva a bűnbocsánatra, de nincs olyan halandó ember, aki nem vétkezett volna. Ezért mindenki rá van szorulva Isten bűnbocsátó kegyelmére! Azért is jó “rászorulva lenni” Isten bűnbocsátó kegyelmére, mert Isten önmagából ad, amikor valakinek megbocsátja vétkeit. Ezt az okozati törvény nem tudja megtenni! De mit is adna ugyan ez a fentebb említett törvény, ha nem szenvedést és végeláthatatlan gyötrelmet? Éppen ez alól oldoz fel a kegyelem. No de ha már Isten ennyire jó, hogy önmagából ad a vétkezőnek, ha megbánja bűneit, akkor mennyivel inkább nektek is meg kell bocsátanotok egymásnak, mert sok, szinte minden esetben ettől függ az, hogy ti is bocsánatot nyerjetek! “Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőnek.”
Istennek nem célja gyermekei szenvedtetése, hanem az, hogy a szenvedés kisajtolja a bűnbánatot. Tehát a szenvedés nem büntetés, hanem nevelő és tisztító eszköze a léleknek. Amennyiben szenvedésre van szüksége a léleknek, akkor a törvény ecsetével kenegeti meg a lelket a Mindenható. De amennyiben sikeresen elérte a célját a dolog, azonnal újból feloldozást nyer a lélek. Ez inkább a bűneikbe visszaeső lelkeknél lép érvénybe, mert nem végnélküli az Úr türelme a megtérni nem akaró és a visszaeső bűnösökkel szemben.
Mint azt mondám, Isten az ő bukott gyermekei iránti szeretetből nem kívánja a bűnös szenvedésteljes halálát, hanem, azt, hogy a hit által mihamarabb megtérjen és üdvözüljön. Isten tehát szereti az embert! De hogy az ember szereti-e az Istent, az már más kérdés, pedig sokkal könnyebb lenne, ha szeretni tudná az ő alkotóját, mert asszimilálni tudná Isten szeretetét és sokkal könnyebben tudná viselni a “sorscsapásokat” is. Amennyiben az ember hittel, zokszó nélkül el tudná fogadni az őt ért szenvedéseket tisztulása céljából és nem tiltakozna ellenük, nem igyekezne kibújni alóluk, akkor felgyorsulna a tisztulása. Ezek a szenvedések, mivel tisztítják a lélek köré lerakódott bűnös rétegeket, kegyelemből adatnak a földi ember számára, csak nehéz elfogadni kegyelemnek, mert minden ami a testet gyötri, az ember azt hiszi, hogy büntetésből kapja, pedig ami nem jó a testnek, az a lélek javát szolgálja.
Tehát nem büntetés, hanem tisztulás céljából enged hűségpróbákat az emberre Isten, mert ugyanis meg akarja tisztítani az ember lelki világát a szenvedések által mindazoktól a kárhozatra vivő lelki tulajdonságoktól, amelyeknek a zsoldja halált nemz. Akik Istent szeretik, azoknak viszont minden a javukra szolgál, így a próba is.
Mivel a föld az ellentétek hazája, ahol találkozhattak és találkozhatnak az alacsonyabb szinten lévő szellemek a magasabb szinten lévőkkel, ezért a szellemi öntudatra eljutott szellemek vezeklés céljából tudatosan öltöttek testet, hogy bizonyos negatívokat magukra vállalva tiisztulhassonak és gyarapodhassonak a szeretetben. A saját szférájuk erre már nem adott lehetőséget, mert ott már csak tiszta szellemek tevékenykednek. A földön tud csak találkozni az alacsonyabbrendű a magasabbendűvel, mely lehetőség mind a két fél számára fejlődési lehetőséget biztosít. A fejlődésben lévő emberlelkekeknek jó példa gyanánt szolgál a magasabbrendűeknek az áldozatkész, sőt ellenségszeretete, minek révén még tisztulnak is, amennyiben a magasabbrendűek konkrét áldozatokat vállalnak értük, a magasabbakat viszont a szeretet gyakorlatok emelik felfelé a tisztulás útján. A föld tehát vezeklésre kiválóan alkalmas hely, amelyet sokan ki is használtak a magasabb, tovább fejlődni vágyó szellemek közül, “szerencséjére” a fejlődésben lévő föld szellemeinek. Tehát, ha már a “szentek” tudatosan vállalták az áldozatkész szeretet okozta szenvedést, sok esetben csak azért, hogy segítségére legyenek a még fejlődésben lévő testvéreiknek, akkor miért ne vállalnátok ti is el a lelketeket a bűneitektől megtisztító fájdalmakat, ha szenvedéssel látogat meg benneteket a Mindenható, mielőtt gyermekévé fogad? Vagy esetleg miért nem tudtok áldozatokat vállalni másokért, hogy a szeretetben ti is gyarapodhassatok? Ugyanis a szeretet mindenben minden, az Atyától származó éltető hatalom, amelybe ti is bele tudtok kapcsolódni, a fentről jövő mennyei áramlatokba, Isten szeretetébe.
Mivel mi, mint apostolok, az Úr áldozatkész szeretetét és az abból fakadó üdvözülési lehetőséget voltunk hivatva terjeszteni elsősorban cselekedeteink révén, ezért nagyon sokan az Úr útját követve, az életünket áldoztuk az eszme hitelességéért, de főként a meggyökeresedéséért. Ekkor vált teljessé az a tanítás, amelyet, mint az Úr, illetve a Szentlélek médiumai leközvetítettünk. Ugyanis Ő maga mondta, hogy aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és úgy kövessen. Miránk ez szó szerint vonatkozott, mert mindenfelé el kellett juttatni az örömhírt, az Isten Országába történő eljutás lehetőségét, valamint rávezetni az embereket arra, hogy tetteikben kövessék az Úr útját, mert csak akkor juthatnak el a nagy lakomára, amelyet az Úr rendez mindazoknak, akik feltámadtak a föld vonzalma alól. Ennek elérésére, sok negatív erőt kellett kereszthalálunkkal megtisztítani, átdolgozni és tovább kellett emelni az embereket a szeretetnek az útján. Testen kívül viszont médiumokon, a Szentlélektől ihletett szónokokon keresztül hirdettük és hirdetjük ma is az Igét, míg be nem zárulnak a mennyek kapui, hogy minden elszórt kalász bejuthasson a mennyei magtárakba.
“Az Emberfia a magvető, a szántóföld a világ, a mag, a Mennyek Országának fiai…”-mondja az Úr, amelyet széthintett a világ megváltása céljából.* És kiket kellett és kell a mennyei csűrökbe, magtárakba begyűjtenünk? Az érett szemeket tartalmazó kalászokat. Tehát, amikor eléri egy bolygó a szellemi vezetésének a szintjét, akkor korszakváltás történik és a továbbhaladáshoz, magasabb vezetőket kap az adott bolygó. Így néktek is el kell érnetek legalább azt a kezdő szintet, amely szintnek a végén a “Mennyek Országának a fiai és leányai” vannak, ahhoz, hogy bejuthassatok ama “mennyei csűrbe”, amely a megmentettek táborát képezi a számotokra, hogy egy következő fordulónál ti lehessetek már a “mag”.
Ezt hirdettük kétezer éven keresztül és hirdetjük ma is, kezetekbe adva ezzel az üdvösség lehetőségét és hogy ti is mint munkásai az elszórt kalászok begyűjtésének, de ugyanakkor mint elhullatott kalászok is egyben, továbbítani tudjátok azt az Örömhírt, a lll. kijelentést, ami szerint még eljuthattok az üdvösségre. Ezt mint hivatást és mint feladatot szeretnénk előtökbe adni, mert ki mibe dolgozza bele magát, annak részévé válik. Ha az Isten Országának a megélésébe és terjesztésébe dolgozzátok bele magatokat, részévé lehettek Annak. Tehát csakis a befektetett munkának van értéke és eredménye!
Az Úr kegyelme legyen veletek!
Amen
*Mt 13. 38.b (Magyar Bibliatársulat, Kálvin János kiadó 2000)
Ada, 2023. 06. 18.
