KISBOLDOGASSZONY

Minden egyes bölcső lakója ezer meg ezer titkot rejt magában, annál is inkább jelen van ez a missziós szellemeknél, hisz magasztos munkájuk révén hatalmas lehetőségeket nyitnak meg a változások világában. Nem volt ez másként Mária életében sem. Ő Jézus után, mint Isten által kiválasztott, a legtökéletesebb paradicsomi szellem öltött testet a földön. Missziója kettős: életet adni a Messiásnak, mert csakis a Jézus után a legtökéletesebb szellem rendelkezett olyan tiszta erőkkel, hogy magához vonzhassa úm. Jézus szellemét és hogy beágyazódhasson a méhébe Jézus testének csírája. Senki más nem hordta magában azokat a magas törvényeket, amelyek Jézus megfogamzásához és szüléséhez szükségeltettek, csak Mária.  Márián kívül tehát senki más nem adhatott volna testet Jézusnak, mert nem voltak meg hozzá a kellőképpen  tiszta és magas szintű erők. Erre a feladatkörre Máriának is különböző önmegtagadásokkal már három éves korától készülnie kellett. Ekkor váltak az erői szinte messiásszintűvé és alkalmassá lehettek Jézus testének folyton növekvő anyagát (szelemiesített anyagot) a méhébe fogadni, habár a test növekedéséhez szükséges anyagot Mária biztosította a kis magzatnak. Majd eljött a szülés ideje, amivel gyakorlatilag lezárult Mária hivatásának első része. 

Hosszú és szenvedéstől terhes út volt Mária számára a fogamzástól a szülésig úgy fizikailag, mint lelkileg. De a sok szenvedés mellett Mária a világ legboldogabb asszonya, mert a legtisztábbat a legtisztább módon, minden bűnt kizárva fogadhatta méhébe, hogy testet formázzon Neki, az Örökkévaló Fiának, Aki az örökkévalóságból, az időtlenségből a fizikai síkra lép, hogy újra összekapcsolja a földet a Mennyel, az embert az Istennel. Tehát Jézus számára Mária volt a kapu a fizikai síkra történő belépéshez. Mária életének ez a legboldogabb periódusa, amiért magasztalja Istent. “Magasztalja lelkem az Urat és szellemem ujjong az én megváltó Istenemben, mert rátekintett alázatos szolgájára…”

Mária alázatosságával a legmagasabb messiásvilágok erőiből tudott levonzani az egyik legelvetemültebb bolygóra, a földre. (Itt szeretném ha megértenétek azt, hogy minél alázatosabb valaki, annál magasabb erőket tud lekönyörögni, mozgásba hozni, és munkába szólítani. A többi üres szó a végtelenben.) A haladáshoz az Úr is mondja: “Tanuljátok el tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű…” Amennyiben nem lenne fontos lelki elem az alázatosság, nem kellene tanulni, sőt, “Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.” Tehát ahhoz, hogy valaki be tudjon jutni a megújult földre, nem elég a tudás. hanem szelídségre és alázatra is szükség van. Ameddig a tudás csak az értelemig jut el és a gyakorlat által nem jut le a szívbe, az az nem vált ki szelídséget és alázatot, addig képtelen az ember bejutni a megújult földre. Ehhez a tanuláshoz ad Mária kellő mennyiségű tiszta fluidokat, amelyeket, ha befogad az ember a lelkébe, mint magot, mint az Ige magvát, kellő gondozással, a próbákban történő helytállással naggyá növesztheti önmagában az emberi lélek. 

Mária tehát a fő erényben, az alázatosságban járt elöl és amerre járt és tevékenykedett, némán hirdette az elfogadás szükségességét, az alázatosságot sőt, mivel Ő is “testestől” ment fel a Mennybe, tehát teljes egészében itthagyta és szétsugározta az “alázatosságnak testét”, mint lelki táplálékot azok számára akik követni akarják Őt. Követni az erények útját csakis felső segítséggel lehet azon egyszerű oknál fogva, hogy ami nincs az ember lelkében, azt nem lehet kamatoztatni, hanem felülről befogadni és asszimilálni. A bukás következtében viszont minden erény az ellenkezőjére fordult, tehát kívülről kell beépíteni a lélekbe és úgy kamatoztatni. Mária tehát lehozta az alázatosságot, némán sugározta szét mintegy 64 éven keresztül, majd a Mennybemenetele alkalmával teste szétsugárzásával széthintette az emberek között. 

Ahogyan az Úr szinte az össz lelki vagyonát az Úrvacsora misztériumába, mint szenvedéseinek eredményeibe helyezte bele, úgy Mária az alázatosságba, mint  a fejlődéshez legszükségesebb erénynek a szétterjedésébe úm.  Itt jegyeznénk meg az Úrvacsora fontosságát, hisz Jézushoz:  “Én veletek vagyok minden nap…” az Úrvacsorán, azaz: “Ez az én testem, mely tiérettetek megtöretik, és ez a kehely az új – és örök szövetség kelyhe az én vérem által, mely tiérettetek kiontatik a bűnök bocsánatára – vagyis a bűnbocsánat által lehet eljutni. Mivel Mária is szétsugározta testét a mennybemenetele  alkalmával, ezért az Úrvacsorában benne foglaltatik az alázatosságnak a lelke is. Ugyanis Mária szelleme annyira tiszta volt, hogy az Ő  szent teste is,  Jézuséhoz hasonlóan dematerializálódhatott a mennybemenetele alkalmával és szétsugározódott az erők világában. Ezt tette Mária testével az alázatosság! Ahogyan Jézus teste lélekké vált a harminchárom év alatt, úgy Máriáé a hatvannégy év alatt szintén lélekparányokká alakult. 

Ahogy  Jézus teste egyrészt az ős napok anyagából tevődött össze, úgy Máriáéról az mondható el, hogy a tiszta  paradicsomi világokéból.  Jézus teste a halhatatlanság anyagából keletkezett tehát azért tudott feltámadni a halálból. Amikor az ember az Úrvacsorához járul, gyakorlatilag ebből a tiszta anyagból, krisztusparányokból vesz magához, hogy lassan, de biztosan haladhasson a tisztulásnak, az újjáteremtésnek, az átszellemesülésnek az útján előre.

Jézus megszületése után kezdődött Mária életének a ii. és immár a fájdalmasabb szakasza, melyet némán tűrve visel. Jézus ugyanis, főként a nyilvános megjelenése után bejárja egész Palesztinát és tanít, készít fel embereket az üdvösség befogadására. Ettől kezdve Mária anyai szíve vérzik a hőn szeretett isteni gyermek nélkülözésétől, Akinek védelmét és neveltetését Rá bízta az Atya. Szenved az anyai szív, de győz az alázatosság, az Isten akaratában történő megnyugvás. “Ti nem tudjátok, hogy nekem Atyám akaratában kell munkálkodnom?” Ilyen esetben megszűnik minden vérségi- és  a szellemi kötelék érvényesül az Úr életében – “Kik az én anyám és kik az én testvéreim?”- és sebzi véresre a fájó, a birtokolni szándékozó anyai szívet. Itt Mária már nem a boldog, hanem a megsebzett szívű  Anya, aki hasonlóan, mint az alázatosságát, úgy fájdalmait is a szíve alá rejtve viseli, amely állapot az események sorozatában nem csökken, hanem növekszik: “Asszony (és nem mama, mint az már előbb oly sok esetben elhangzott Jézus édesen csengő ajkairól) íme a te fiad…” Ebben az egy mondatban  Mária alázatossága nagyon keményen próbára van téve, hisz minden szép, amit az Istentől kölcsönkapott ajándékkal, az isteni gyermekkel megélt, most egyszerre összeomlik.  Tehát az alázatosság bizonyos szintjének “a fájdalmakban meg kell halnia”, meg kell semmisülnie úm. hogy egy magasabb és tevékenyebb munkába szólítathasson. Így volt ez Máriánál is. Az “Íme a Te fiad…” fájdalma egy kétezer éves szellemi jogart, koronát és  munkát eredményezett, amely gyakorlatilag az egész föld szellemseregének vezetésében nyer kifejezést, valamint a lll. kijelentés megjelenésében, amelynek Mária az egyik fő vezéralakja.

Tehát nyugodtan kijelenthetjük azt, hogy amennyiben Mária nem születik meg, óriási lehetőségektől esik el a föld még akkor is, ha nem Ő szülte volna meg az Úr Jézust. De mivel olyan alázatos volt, hogy Ő szülte meg Jézust, ezért  mindenkinek lehetőséget adott arra nézve, hogy szellemi síkon  magába fogadja, majd megszülje és naggyá növelje az Igét, az isteni lényeget.

Erre törekedjetek testvéreim, amihez Mária alázatossága feltétlenül szükséges!

Ada, 2023. szept. 10

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük