Ne tépjétek ki a konkolyt, had nőjön együtt a búzával az aratásig!”
A konkoly fogalma és értelmezése – A konkoly hatása az emberi lélekre – Az előző életből hozott konkoly – A bűn beteggé teszi az embert – A szenvedések üzenete – Jézus gyógyításának technikája – A konkoly szenvedést és halált eredményez – Az Úrvacsora magatokhoz vételének szükségessége – A hit szükségessége – Az ok-okozati törvény – Isten célja az emberrel
*
A kegyelem ma még mindenkit hív és vár az üdvösségre, a hajlamok felismerésére és levetkőzésére. Ebből a célból nincs az a lelki mélység ahova a kegyelem le nem nyúlna, hogy felszínre hozza az ott lappangó érzéseket, vágyakat és meg ne bocsássa a bűnöket. Ezért az emberi léleknek nincs eldobni való érzése, amit meg nem kellene vizsgálnia, hisz mindazok az érzések, amelyek felszínre törnek, képezik tehát a lelket.
*
Tehát, amikor felszínre kerül egy alattomos érzés, amit az ember először is, mint idegen érzést és gondolatot kezel, mert tőle távolinak és idegennek hiszi és képzeli, holott a lelki világából, az alsóbbrendű természetéből tört elő. Ezért elnyomni, megszűntetni igyekszik, pedig az nem más, mint saját maga, a bukott emberi lényének a produktuma, amit meg kell vizsgálni, át kell elemezni, de semmiképpen el nem nyomni, mert akkor viszi tovább egy következő életbe. Azért tűnnek sok esetben annyira alacsonyrendűnek és idegeneknek bizonyos érzések, mert az emberi lélek egy előző létállapotban elnyomta, visszaszorította magában és a jelenlegi életben mégis csak felszínre engedte törni a kegyelem, hogy átelemezze és átdolgozza azt az emberi lélek a jelenlegi lelki – és fizikai körülmények közepette a jelenlegi igazságaihoz mérten. Ugyanis minden egyes embernek megvan a maga erkölcsi szintjének megfelelő igazsága, ami szerint megítéltetik és ami szerint ő maga is -ritkább esetben- megítéli önmagát, gyakoribb esetben másokat. Mivel az újabb életben már fejlettebb az igazsága, igazságérzete, a régi múltból előtörő érzése viszont még az előző szinthez kellene, hogy tartozzon, ami az ítéletet illeti, ezért tűnik idegennek a felszínre törő negatív érzés. Ezek az előző életből hozott dolgok, igencsak bele tudnak zavarni az ember lelki világába, pontosan a fejlődésébe, hisz ha az ember a múltbeli dolgokat akarja megoldani a jelenben, akkor a jelen dolgaiban keletkezik hiány, de ha a jelent igyekszik megoldani, a múlt lerendezetlen dolgait, mint árnyékot, a múlt árnyékát húzza maga után.
A jelen állapotban viszont sokszor nem tudja különválasztani az ember a jót a rossztól, a jót a jobbtól, mert nincs tapasztalata a visszahatásokat illetően és nem tudja különválasztani egyiket a másiktól a saját lényegtörvénye szerint, hanem szabad folyást enged úgy az egyik, mint a másik érzésnek és végkifejlődési, majd kielégülési lehetőséget enged úgy az alacsonyabb, mint a magasabb érzéseknek. Tehát nem tudta kiolvasztani a nemes ércet a salakból, hanem együtt hitte azt jónak és igaznak, mert a szét nem választott, az igaznak hitt érzések együtt nőnek a kibontakozásig, vagyis a konkoly együtt nől a búzával. (Itt nem a végítéletről van szó, hanem egy – egy tulajdonságnak a kibontakozásáról, a végkifejletéről.) Ezért az embernek meg kell tapasztalnia mind a kettőnek a hatását, hogy külön tudja választani a jót a rossztól, a jót a jobbtól, a saját lényegtörvénye szerint. De ha van fejlődés és az emberi lélek lélekben szegény és együtt halad a lelki fejlődése az ismeretek fejlődésével, akkor az az igazság, amelyet ma még jónak, ill. jobbnak ítélt meg, a következő fordulónál már ezek a jók, mint rosszak, vagy mint kevésbé jók jelennek meg az emberi életben, amitől szabadulnia kell. Ez azt jelenti, hogy ami egy korábbi életben előrevivő eszközként volt jelen, azaz némi örömöt és boldogságot nyújtott, a jelen esetben már szenved tőle a lélek, mert ő maga engedett szabad folyást a “bűnnek”. Innentől kezdve már a lélek valamennyire ketté tudja választani a saját, a jelenlegi erkölcsi szintjén a jót a rossztól és a jót a jobbtól. De ez a jó és jobb már egy magasabb létállapotban szenvedést fog jelenteni a lélek számára. Amikor a lélek a megtapasztalás útján már teljesen belátta azt, hogy hol hibázott és megtanulta azt, hogy a jelenlegi állapotában mi a bűn és a bűnbánat útjára lép, akkor következik el számára a feloldozás. Sok esetben azonban az emberi léleknek bele kell vernie a fejét a törvény korlátaiba, míg meg nem tanulja azt, hogy mi a bűn és azt, hogy mivel is vonta magára a szenvedést. Az első fázis talán az, amikor az ember tudattalanul enged szabad folyást az erénynek hitt bűnnek és egy idő után tapasztalni fogja annak negatív hatását. Ez még talán kevesebb szenvedést okoz, mint az, amikor már valamennyire érzi azt, hogy nem kellene arra mennie, amerre éppen elindult, mert már van némi, esetleg előző életből hozott tapasztalata arra nézve, hogy az amit éppen tenni szándékozik az már a saját lényegtörvénye szerint bűn számba megy. Ilyen esetben, ha az ember nem hallgat a tapasztalatra vagy történetesen a védangyalokra, akik meg szeretnék óvni egy újabb szenvedéstől, hanem visszautasítja a figyelmeztetést, már valamennyire tudatosan elkövetett bűnről van szó, ami már kevésbé “bocsáttatik meg”,tehát több szenvedéssel jár, mert már bizonyos szempontból nézve a dolgot, a Szentlélek elleni bűn kategóriába esik az engedetlenség. Amikor meg erős figyelmeztetést kap az ember és mégis a tiltott irányba halad, akkor még inkább Szentlélek elleni bűnt követ el és ez még inkább szenvedéssel jár, habár a bűn súlyosságától is függ a dolog.
Amikor a konkoly ( a kárhozatra vivő hajlamok) megnő és megérik az aratásra, és szétszórja a magját, megmérgezi az egész lelket, ezért kihatással van a lélek többi tulajdonságaira is és lefogja fejlődésüket. Így az egész lélek bukik bele a szenvedésbe. Amikor beérik a konkoly és az egyén learatja az érési eredményeket, a következő fordulónál már elvétetik minden ilyen irányú lehetőség, azaz fejlődési és bukási lehetőség, nehogy tovább bukjon a lélek, hanem a learatott eredményektől szenvedve, esetleg nélkülözve kell leélnie az egyénnek az életét. Így válik a gazdag szegénnyé és koldussá, az aki uralkodott mások felett, megalázottá és kiszolgáltatottá, hogy kigyógyulhasson azokból a hajlamokból, amelyek gazdaggá, uralkodóvá tették. Tehát amit egy élet kihoz a lélek mélyéből, azt talán még abban, de egy következő életben orvosolja, gyógyítja a kegyelem azáltal, hogy megvonja az egyént azoktól a lehetőségektől, amelyek a felszínre hozták a gyógyítandó hajlamokat. Tehát a gyógyítás a cél és nem a törlesztés, vagy visszafizetés egy-egy nehéz sorssal, élettel.
De a szenvedésnek olyan üzenete és kényszerítő ereje is van arra nézve, hogy az ember felismerje önmagában a bűn fogalmát és hatalmát és szabadulni akarjon a szenvedést előidéző tulajdonságoktól. De mivel önmaga erejéből erre nem képes, ezért van szüksége a bűnbocsánatra, feloldozásra és az ebből fakadó felemelkedésre. Tehát ilyen szemszögből nézve van szükség a feloldozásra, a feloldozásban történő felszabadulásra, mert ez a megtisztulási folyamat nélkül az emberi lélek nem tud szabadulni a negatív következményekről. (A bűnbocsánat szükségességéről viszont az előző nyilatkozatainkban már részletesebben szóltunk, ezért jelen esetben nem részletezzük.)
Ha meg viszont nagyban, nagy általánosságban nézzük a dolgokat, a búza és a konkoly példája ráilleszthető az utolsó időkre is, mármint arra, hogy az utolsó ítéletre mekkora a konkolynak és a búzának az aránya, mert az szerint ítéltetik meg az ember. Az utolsó fejlődési turnus az ami bírálat alá esik, ami hét testetöltésből áll. De a lll. kijelentés révén hatalmas kegyelmekhez lehet jutni és nagyot ugrani a fejlődésben, ha fel tudjátok ismerni, kellőképpen Isten szeretetét, ha hinni is tudtok benne és az élő hit által bele tudtok kapcsolódni. Főként a fényes korszak alatt lesznek óriási kegyelmi lehetőségek, amelyek révén visszaszorul minden sátáni tevékenység és aki csak akar, egy utolsó lehetőséget kap arra, hogy elhagyja a földet és beledolgozza magát az Isten Országába, ahova nem jutnak be a kuruzslók, a varázslók, a paráznák és a bálványimádók stb, hanem csakis azok, akik lélekben megtisztultak minden földi dologtól és átformálódtak a krisztusi képmásra, ugyanis az Ő Országába csakis az mehet be, aki Hozzá hasonlóvá lett, vagyis akiben már nincs konkoly, hanem csak nemes mag, az Íge magva, melynek naggyá, termővé kellett válnia ahhoz, hogy munkát vállalhasson az Isten Országa építésében, mert megszabadult a bűnei következményeitől a bűnbánat és bűnbocsánat révén és helyébe a krisztusi szeretetet tette naggyá. Ugyanis, miután a konkoly megért az aratásra és bűnbánatra serkentette az egyént, minek következtében bűnbocsánatra jutott, ez alkalommal az egyén munkát kap az Isten Országában, azaz Isten Országa építésében, hogy ezzel “rója le további adósságát” az igazság törvényével szemben. Ugyanis akkor gyógyul a lélek, ha a munka révén pozitív dolgokkal nemesíti be a lelkivilágát. Istennek viszont az az egyetlen célja az emberrel, hogy gyógyuljon, nem az, hogy szenvedjen. Az ember az, aki bosszúálló, aki büntet(ne), aki szenvedtet(ne) és nem az Isten. Isten ugyanis felhozza napját gonoszokra és jókra egyaránt, várva azt, hogy a gonosz megtérjen és éljen, a jó viszont szintén éljen és tovább haladjon a fejlődés útján.
A bűn ugyanis beteggé teszi a szellemet, pontosabban maga a bűnös szellem beteg, hisz az ellenszegülés révén hátat fordított az Isten akaratának és bezáródott az isteni áramok befogadása előtt. Az isteni erők viszont olyanok, mint az emberi szervezetben a vérkeringés, hogy amelyik szerv, vagy testrész nem kap vért, az leépül és elhal, sőt (felfekvési) sebek is keletkeznek, melyekben elhalnak az izomsejtek és mintegy rothadásnak indul az izomszövet. Ezt váltja ki gyakorlatilag a szellemben a konkolynak az aratásig történő beérése. Isten akaratának a felismerése viszont az Ő erőinek a befogadását jelenti, amely erők lassan újjáteremtik a lelket.
Jézus ezeket a fentebb említett erőhiányokat pótolta gyakorlatilag a gyógyításai alkalmával, amivel a lelket-szellemet gyógyította meg és ezáltal meggyógyult a test is. Ami viszont nagyon fontos volt, az az, hogy amikor gyógyított mindenkor a betegség gyökerére reflektált, mint ahogyan azt már mondtam is. A csodás gyógyítások is azt igazolják, hogy az Úrnak nem az volt a célja, hogy gyermekei szenvedjenek, hanem az, hogy a szellemük meggyógyuljon, hogy feloldozást nyerjenek és beindulhasson náluk a fejlődés. A szenvedés nem Isten akarata, mert nem viszi előbbre a lelket a fejlődés útján, csak fellazítja a lelket körülvevő bűn teremtette sötét erőrétegeket, hogy behatolhasson oda az isteni fény és bűnbánatra, majd feloldozásra juthasson a bűneitől és a bűnei következményeitől szabadulni szándékozó lélek. A másik ugyanilyen fontos célja az Úrnak a meggyógyítottal, hogy többé ne vétkezzen, ne hintsen el több konkolyt a saját lelkébe, mely eredményeinek egy bizonyos részét majd le kell aratnia, el kell szenvednie.
Mindannak ellenére, hogy az Úr visszament a fényhazába, mégis azt mondotta, hogy: “Én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig.” Veletek van mindazokban a krisztusparányokban, melyeket legkönnyebben az Úrvacsora misztériumában tudtok magatokévá tenni. Minden hívőnek nagyon is szüksége van ezekre a parányokra, mint erőforrásra, mert ugyanis a krisztusi erők benső munkát végeznek, mégpedig visszafejlesztik bennetek a bűnös hajlamokat. Tehát elősegítik azt, hogy minél kevesebb konkolynak a magva tudjon csírába szökkenni és gyümölcsöt teremni. Ugyanis sajnos, hogy a konkolynak is szüksége van a lélek erőire, hogy gyökeret verjen, szárba szökkenjen és magvakat tartalmazó gyümölcsöt teremjen. De a konkoly gyümölcse szenvedést és halált hoz, míg az Ige magva örömöt és örök életet. Az aratásig együtt nő a búza és a konkoly, vagyis az eredmények beéréséig, amikor már megtapasztalja az ember mindkettőnek az eredményét és akkor már külön fogja választani a kettőt egymástól. Ehhez a komoly lelki munkához van gyakorlatilag szükség az élő hitre és a krisztusparányokra, amelyeket mint azt fentebb említettem az Úrvacsora által vonzhatja magához az ember. Amit még fontos itt megemlíteni az az, hogy az Úrvacsorával lép be gyakorlatilag az ember abba az Új szövetségbe, amelyben összekapcsolódhat az Atyával, mert ugyanis az Atyával való összekapcsolódáshoz krisztusparányokra van szükség. A krisztusparányok magatokhoz vonzásához viszont Máriára, azaz az Ő lelkének a részecskéi szükségeltetnek. A földi ember ugyanis nem képes akkora mértékű alázatra eljutni, hogy a krisztusparányokat le tudja vonzani és az imáit el tudja juttatni Krisztushoz. Mindannak ellenére, hogy csak nagyon kevesen tudják és még kevesebben fogadják el, de Mária nélkül nincs imameghallgatás, sem kegyelemnek a leközvetítése. A kegyelemre viszont mindenkinek szüksége van, elsősorban ahhoz, hogy minél kevesebb konkolyt hintsen szét az ember, valamint a konkoly okozta szenvedések elfogadásához, valamint a kitermelt negatív erők alól feloldozással történő felszabaduláshoz, és a tovább haladáshoz úgyszintén kegyelemre van szükség. A kegyelem teszi lehetővé a hit fejlődését is, ugyanis ahhoz, hogy az ember csodásan meg tudjon gyógyulni Istenbe vetett hit kell. Az Istenbe vetett hit egy bizonyos lelki érettséget kölcsönöz. Aki a karmában hisz, és nem a kegyelemben, az nem tud bűnbocsánatban részesülni, bűnbocsánat nélkül viszont nem tud gyógyulásban részesülni. A karma nem gyógyít ki senkit a hajlamaiból, pedig csakis lelkileg megtisztultan lehet bejutni az Isten Országába.
Többen azt hiszik, hogy az ok-okozati törvény a karma törvényén alapul. Ezzel sem fizet vissza senki semmit az adósságaiból, senki nincs hozzákötve ezekhez a törvényekhez, mert ezek sem merev törvények, nem beszélve arról, hogy ezek az ószövetségi törvények amelyeknek Keresztelő János volt az utolsó prófétája. Az ő halálával lezárult az Ószövetség. Jézus halálával viszont kezdetét vette az Újszövetség. Keresztelő János is arra törekedett, hogy bűnbánattal készítse fel az embereket a Messiással való találkozásra és követésére, vagyis egy magasabb, a szeretet törvényének a befogadására, melyet Jézus hozott le a földre, azaz a földet emelte bele az üdvösségnek a törvényszerűségébe.
Istennek az a célja az emberrel, hogy megtanuljon hinni Őbenne és megtanuljon szeretni. “Megbocsáttattak a te bűneid, mert nagyon szerettél.” “Ha valakinek minél több bűne bocsáttatik meg, annál jobban tud szeretni.” Értitek-e már, hogy mi a célja a bűnbocsánatnak? Az ok-okozati törvény által nem lehet elérni azt, hogy az ember szeresse az Istent!
Az Atyába tehát csakis Jézus által lehet bekapcsolódni, az Ő fluidjai révén, az Ő nevében. Csakis Jézus törvényei vezetnek el benneteket az Atyához! Mindannak ellenére, hogy Jézus visszament a fényhazába, akkor is Őt kövessétek, azaz az Ő általa lehozott igazságokat, akkor el fogtok jutni az Isten Országába. Ő ugyan visszament a messiási világokba, de rábízta a földet a tizenkét apostolra és sok-sok missziós szellemre, akik az Ő nevében, az Ő erői révén dolgoznak értetek és bennetek.
Az Úr kegyelme legyen veletek!
Ada, 2023. X. 15.
