“…Készítsétek elő az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit…”
Minden ember a boldogságát keresi – A tökéletes ima – A szellembukás– Keresztelő János – Tartsatok bűnbánatot! Érzékiség és gőg
*
“Tartsatok bűnbánatot, mert elközelgett az Isten Országa! Készítsétek elő az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit. A mélységeket töltsétek fel, a hegyeket és és halmokat hordjátok szét. A göröngyöset tegyétek simává.”
*
Minden emberben ott él a boldogság utáni vágy, mert a szelleme legmélyén ott él az örök boldogságra történő emlékezés. Ebből kifolyólag keres kutat az emberi lélek, keresi az elveszett kincset, a boldogságot. Mivel érzi a hiányát az igazi örömöknek, azért ez a hiányérzet űzi és hajtja, abban a reményben, hogy meg is találja azt. De mivel nem a megfelelő úton keresi a boldogulását, ezért nem hogy növelné, hanem csökkenti a boldogsága esélyeit, és növeli a szenvedéseit. Ilyenkor jönnek a lelki összeomlások és csalódások, mert ugyanis ha a bűn útján keresi a boldogságát az ember, annak mindig szenvedés az ára, mert amíg a boldogság utáni vágyát az embernek hajlamai vezérlik, addig az csakis negatív gyümölcsöket eredményez, addig ugyanis a boldogsághoz vezető utak le vannak zárva és a boldogság helyeit lángpallossal a kezükben angyalok őrzik, hogy oda semmi tisztátalan be ne juthasson. Mindaddig, amíg az ember helytelen úton jár, mind boldogtalanabbá válik, mert még jobban távolodik a boldogság forrásától, Istentől. Pedig sok esetben az ember ott megy el a boldogság mellett és nem veszi észre, mert a lelke zárt az igazi boldogság és a boldogság forrása, Isten előtt. Pedig az embernek nem lenne szüksége másra a boldogság megéléséhez, csak Istenre, az Örök boldogság forrására, mert Benne minden öröm megtaláható. Tehát minél közelebb áll valaki Istenhez, annál kevésbé keresi az anyagban és az anyag által a boldogságát, annál inkább az eszmények világába helyezi át a boldogsága tárgyát és annál inkább azért küzd, hogy az eszmék világába dolgozza ki az öröme forrását. Ilyen esetben már tudja és látja azt, hogy a boldogságért meg kell dolgozni, azaz úgy kell kimunkálnia a lelkében és nem mástól várni azt az érzést, amely az embert egy magasabb létállapotba helyezi át. Mert mi is az igazi öröm és boldogság valójában? Az, amikor az embert Isten feloldja bűnei következményeiből, valamint kiemeli a saját létállapotából és egy magasabb síkra emeli fel kegyelemből, mint egy rávilágítva arra, hogy milyen szintet kell fokozatosan elérnie ahhoz, hogy betöltve Isten akaratát, egy fokkal boldogabb állapotban tudjon lenni. Ez olyan mint egy pihentető vasárnapi testetöltés a szenvedésteljes hat testetöltés után, vagy olyan, mint amikor az Úr visszavonult a hegyekbe imádkozni, és főként éjszaka nem lehetett Őt megtalálni, mert az ima szárnyain egy-egy rövid időre visszament az Atyjához és a duáljához töltekezni. Amikor ugyanis testetöltött, mintha bezárult volna az Ég felette és nem mindig érezte az Atya jelenlétét, ami a legfájdalmasabb állapot volt a számára. Ez a tökéletes ima: egyesülni Istennel, vagyis teljes egészében beleolvadni Istenbe. A ti imáitoknak is hasonlóaknak kellene lenni, csak a saját szinteteken. De mi az, ami az “embert” gátolja abban, hogy beleolvadjon Istenbe? A bukás, vagyis az ellenszegülés, a hátat fordítás az isteni elgondolásnak, ami gyakorlatilag egy sötét fluid réteget von a szellem köré és meggátolja az Istenbe történő beleolvadást és így a tökéletes boldogság elérését is. “Az Atya és én egy vagyunk” – mondja az Úr őnmagáról, amit sokan félreértenek és úgy magyarázzák, hogy Jézus maga az Atya, vagy legalábbis egyenrangú Vele, holott azt is mondja, hogy az Atya nagyobb mint Ő, vagyis Jézus kisebb az Atyánál. Gyakorlatilag az Atyával való tökéletes egységre utalt azzal, amikor azt mondta, hogy Ő egy az Atyával. Ugyanerre az egységre utalt az apostolokat illetően, amikor azt kérte az Atyától: “Azt akarom Atyám, hogy ahogyan Te és én egy vagyunk, úgy ők is egy legyenek.” Tehát az egységnek nem csak az Atyával kell meglenni ahhoz, hogy a szellem harmóniába lehessen, hanem egymással is, de ahogyan a bűn elválasztó tényező Isten és ember között, úgy elválasztó tényező két ember között is. Először is ami megjelent az ősbukás alkalmával a szellemben, az a gőg, azon belül az irigység volt, ami eltávolította és bezárta a szellemet Isten előtt, de nagyon nagy megrontója tud lenni két, illetve több ember egymás közötti kapcsolatának is.
No de nézzük meg mi is történt valójában. Amikor a paradicsomi szellemek elérték a szellemi nagykorúságot, mielőtt beindult volna a továbbfejlődésük, nagy próba elé állíttattak. Voltak akik kiállták a bukott messiások kísértéseit, de voltak olyanok, mint ti is, akik viszont engedtek a csábításnak, pontosabban a káprázatnak, amelyet az elődök önmagukból kisugároztak, és produkáltak. Ahogyan még csak gondolati szinten beleegyeztek a bukásba, már csökkent a fényük a nagykorúsításra váró, de a csábításnak engedő szellemeknek. Amikor meg a gondolatot követte a tett és kibátorkodtak a világaikon kívülre és érintkeztek az elbukott elődökkel, még árnyékosabb lett a lelki ruhájuk és veszítettek fényükből, amit mindaddig nem vettek észre, amíg a tiszta testvéreik meg nem jelentek, hogy visszatereljék a bukásban lévő testvéreiket a helyes, immár a bűnbánat és a vezeklés útjára. A tisztán maradt testvéreik ezen szellemeknek immár sokkal fényesebbek voltak, illetve eredeti fényükben pompáztak, míg a bukott testvéreik már sokkal szürkébbek, talán színtelenebbek voltak és kevésbé fénylettek. Amikor meglátták a különbséget a bukásban lévő szellemek, egy bizonyos részükben megjelent az első bűn, a gőg, pontosabban annak csak egy halvány formája, az irigységnek a csírája. Voltak akiket ez bűnbánatra segített és hallgatva fényes testvéreikre, ráléptek a visszavezető, a vezeklés útjára, de voltak akik engedtek a negatív érzéseiknek és az első bűn megjelenésével még sötétebbre váltott át a lelki ruhájuk és még távolabb estek Istentől és a fényesen maradt testvéreiktől.
Ez az érzés hullámzás sajnos Isten felé is kiterjedt, sőt mi több megjelentek az első halvány vádak is Isten felé, a saját maguk alkotta állapotok miatt, ami még nagyobbra növelte a lelki távot Isten és teremtményei között. Mindezek az érzés hullámzások csak halvány megjelenési formái voltak a jelenlegi gőgnek és irigységnek és mégis hatalmas rombolásokat idéztek elő a szellemekben. De Isten szeretetét ez nem befolyásolta, hanem “növelte” tettrekész szeretetét, és azon munkálkodott továbbra is, hogy minél több gyermekét visszatereljen a helyes útra. A hűtleneknek viszont szeretetből olyan világokat hozott létre, mely állapotuknak megfelelő, hogy alkalmuk lehessen szembesülni tevékenységük eredményeivel, a megsűrűsödött fluidokkal és azok hatásaival, az istennélküliséggel, vagyis a boldogtalansággal. Minél mélyebbre süllyedtek a szellemek, annál sűrűbb lett az anyaguk, így a világaik és a testük is és annál boldogtalanabbak és élettelenebbek lettek. De Isten nem kívánja a bűnös halálát, hanem, hogy megtérjen és éljen! Minden egyes világfokozaton folyamatosan jelen voltak és vannak a segítő angyalok, szellemek, hogy a helyes útra térítsék a szellemi halál felé haladó testvéreiket. Egy – egy fejlődési turnus befejeztével minden egyes ellenszegüléssel újabb világfokozatok alakultak ki, amelyek mind sűrűbbek és durvábbak lettek, minek következtében a rajtuk testetöltött szellemeknek a testei is a fokozatuknak megfelelően alakult ki. Így keletkezett a ti földetek is, habár a föld a naprendszer legfiatalabb bolygója, melynek lakói nem egy és ugyanazon szellemcsoportba tartoznak, mint a többi bolygóé, hanem a többi bolygó kilöketett salakjából gyúratott össze. Ezért a többi bolygó lakóival ellentétben, a földön nem csak egyfajta népcsoport él és fejlődik, hanem különböző világok bukott szellemeiből tevődik össze. Így voltak olyan népcsoportok, amelyek fejlettebb világokról buktak a földre, de befejezve fejlődési turnusukat elhagyták a földet és visszatértek a saját világukba. De vannak viszont olyan csoportok is, akik magának a földnek gyermekei, melyek konkrétan a föld anyagához tartoznak és amikor az élet kialakult a földön, azonnal megkezdhették testetöltésüket és a fejlődésüket. Ilyen a zsidó nép is, de prófétáik viszont magasabb világ lakói voltak akik gyakorlatilag arra voltak hivatva, hogy a földi világra süllyedt gyermekeiket hazavezessék, valamint, hogy előkészítsék a nép szívében az Úr útját. (Maga az Úr Jézus is tett ilyen irányú megkülönböztetést, amikor azt mondta az apostolokra, hogy ők nem e világból valók, -hanem egy magasabb világ lakói, akik arra voltak és vannak hivatva, hogy az Úr művét továbbvigyék-. Történetesen napszellemek voltak, élükön Máriával, a napba öltözött asszonnyal.) A fokozatos és folyamatos bukások miatt a boldogság és az Élet világaiból az ellenszegülés, szenvedés, halál és kárhozat világai lettek. Ilyen a ti világotok is gyermekem! De amint beindult az Élet degradálása, az erényeknek bűnökké való átalakulása a szellemekben, Isten ígéretet tett annak érdekében, hogy nem hagyja örökre a kárhozatban gyermekeit, hanem elküldi a szabadító Messiást, akit ha befogadnak és tana szerint élnek, visszakerülhetnek a boldogság világaiba. A zsidóságot, mint a föld kialakulásával egyidőben megjelenő szellemcsoportot választotta ki Isten arra a feladatra, hogy előkészítsék az Úr útját és ezzel a megváltás művét. Igaz, sokan elpártoltak ettől a hivatástól, mert nem tartottak kellő bűnbánatot, nem fordultak befelé, hogy előkészítsék a saját lelki világukban az Úr útját és ezzel ellene fordultak az isteni elgondolásnak, pedig akkor még nem kért sokat az Úr, mert az ószövetségi törvények még csak kezdetlegesen kérték a bűnök felismerését a tízparancsolat alapján. Akkor még elsősorban a cselekedetek estek ítélet alá, a benső megnyilvánulása a bűnnek még nem esett ítélet alá. De amit viszont komolyan megkövetelt az Úr, az elsősorban Istenre, szülőkre, mint parancsok jelentek meg, majd magára az emberre, mint tilalmak vonatkoztak. A halálos bűnökért halállal fizettek, stb. Tehát maga a tízparancsolat, mint az első eszköz szolgált arra, hogy életről – életre készítsék elő az emberek az Úr útját az ő szíveikig, leépítvén a gőgnek hegyeit és vállfajainak dombjait és halmait, a paráznaság mélységeit stb. Igaz, akkor még ezt inkább a szenvedés tette, mint egy tudatos lelki munka, de sajnos a helyzet ma sem különb. Így csiszolódtak és tisztultak a zsidók életről – életre, sokat szenvedve és gyötrődve a törvény ereje által. A törvény révén annyira meg kellett tisztulniuk, hogy felismerjék Jézust, mint a megígért Messiást, pontosabban el kellett érniük azt a csúcsot, amit a törvénnyel el lehet érni, hogy tovább tudjanak lépni, felismervén Jézusban Isten szeretetét, szeretet ajándékát, a megbocsátást, ami annyit jelent, hogy a törvény erejét enyhítő, sőt megszüntető hatalmát kellett felismerni Jézusban. Akiknek nem sikerült felismerni a fejlődésük következő állomását, a szeretet útjára való rálépésnek a lehetőségét, azok visszaestek a szeretetlenségbe, a törvény erejébe, amelyben mindaddig rotálódnak, amíg fel nem ismerik Jézusban a fejlődésnek a következő állomását. Így hát Jézus sokak számára szegletkővé vált, mert gyakorlatilag az egész ószövetségi felkészülésük a Messiással való találkozásra, nyert próbát. Ezért mondta Jézusra Simeon, hogy sokaknak felemelkedésére, de sokaknak a romlására lesz Izraelben.
Egyszer csak megjelent egy ember, János aki, Illés szellemével és erejével bűnbánatot hirdetett, mintegy összegezve az Ószövetségben, az évszázadokon, évezredeken keresztül történő felkészülés eredményét, mondván: “Tartsatok bűnbánatot, mert elérkezett hozzátok az Isten Országa. Készítsétek elő az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit…”
János már kisgyermek korában kiment a pusztába, távolra elvonulva a világtól, egy nagyon komoly önmegtagadó életet élve, abból a célból, hogy teljesen betölthesse hivatását. Elejében hetente egyszer egy idős esszénus vitt neki eledelt, de később már különböző bogyók, szamóca, vadméz volt az eledele, ha annak lehetett ezt nevezni. Sáskát nem evett a kis János, de még nagy korában sem. Ez már később került bele az írásba, de tévesen.
Hivatása volt tehát Jánosnak lezárni az ószövetségi törvényeket és az új, a szeretet “igazságaiba” vezetni át az embereket, de hogyan? A bűnbánat és a feloldozás által, a lélekben lévő gőghegyeknek és a gőg különböző válfajainak halmai szétmorzsolása révén, valamint az érzékiség mélységeinek a tisztaságfluidjaival történő megtelítése révén.
“Nekem kisebbednem, és Neki növekednie kell”-mondta önmagáról és Jézusról. Rámutatott Jézusra, mint arra a Messiásra, aki elveszi a világ bűneit, de még akkor sem akarták felismerni az emberek az isteni küldöttet. Ekkor a saját követői közül a kételkedőket elküldte Jézushoz mondván: “Te vagy-e a Messiás, vagy mást várjunk?” Erre Jézus nem a saját személyét igyekezett kiemelni, hanem munkája eredményeiről számolt be a “jánoskövetőknek”: “Menjetek és mondjátok meg Jánosnak, hogy a bénák járnak, a vakok látnak és a (lelkileg és fizikailag) szegényeknek hirdettetik az örömhír.” Az embereknek meg kellett gyógyulniuk ahhoz, hogy az örömhírt be tudják fogadni, mert a testi gyógyulást a bűnbocsánat által történő lelki gyógyulásnak kellett megelőznie. (Az emberi lélek minőségét és kilétét ugyanis az elért eredményei mutatják meg: a bénák járnak… és nem az amit magáról állít.) Amit szintén fontos megemlíteni Jánosnál, de sajnos kivették a Szent Iratokból, az az, amit Jézus mond Jánosnak a halálát illetően: “Vérkeresztséggel kell megkereszteltetned.” Minden magas szellemnek, ahhoz, hogy feljebb tudjon emelkedni, szeretetből életét kell áldoznia valamilyen formában az emberiségért.
Hiába is mondta volna Jézus, hogy ő a Messiás, ha nem hitték el az emberek. Ezért a csodákra hivatkozva lehetett csak bizonyos belátásra bírni a “hitetlen nemzedéket”.
Tehát csak azok ismerték fel Jézusban a Messiást, akik évszázadok, illetve évezredek folyamán a megadott mérték szerint megtisztultak a hajlamaiktól, egyébként nem, mert a gőg nem engedte meg azt, hogy egy újabbat és nemesebbet befogadjon a lélek. Nehogy az a másik, aki a nemesebbet hozza, okosabb legyen mint én- mondja az alázat híján, a gőgje teljében gondolkodó ember!!!! (Nem így van-e ez ma is gyermekem a hívők, sőt köztetek szellemhívők között is?)
Sajnos úgy a gőg, mint az érzékiség, ez a két főbűn ma is szedi áldozatait még a Jézust követők körében is, tehát ma sem veszít sem hitelességéből, sem érvényességéből Keresztelő János felhívása: “Tartsatok bűnbánatot, mert elérkezett hozzátok az Isten Országa! Készítsétek elő az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit…”
Ugyanis az Isten Országa ma is csak a kitakarított lélekbe tud beköltözni. Ahhoz, hogy a lll. kijelentés be tudjon költözni a szívetekbe és ott hathatós munkát tudjon végezni, elő kell készíteni a lélek talaját, tehát kell, hogy legyen egy bizonyos szintű alázatosság és tisztaság. De ami a leglényegesebb az egészben, hogy ha tökéletesen betöltitek Isten akaratát, amely a lll. kijelentésen keresztül nyilvánul meg felétek, akkor az Új világ közeledtét készítitek elő a lelketekben, az oda történő bejutást munkáljátok ki általa. De ehhez el kell hordani a hegyeket és a halmokat, a mélységeket be kell tölteni és simává tenni mindent, ami göröngyös még a lelketekben, mert ez fogja kiépíten az Istennel és az emberekkel történő egységet, mert úgy az Istennel és az emberekkel történő kapcsolatteremtéshez mindenekelőtt alázatra, szeretetre és tisztaságra van szükség, mert a bűn mindig is gátolta az emberi kapcsolatokat. Sokszor ott hibázik az ember, hogy azt hiszi, hogy a nemesnek és igaznak szép megjelenési formája van, míg a hamis csak rút megjelenési formát nyerhet. Így is lenne valójában, de amíg kegyelem van, addig a hamis is kaphat szép megjelenési formát, de érdemtelenül, hogy érvényesülni legyen képes, sőt az igaz inkább vállalja a saját szintjének megfelelő formát, talán még cserél is a hamissal, csak hogy minél kevesebb kísértésben legyen része Ha csak rút megjelenési formát kapna a hamis, az ellenszegülő, bizony, hogy kiközösítenék és nem lenne fejlődési lehetősége. Így sokszor megcsalódik a lélek és azt a szépet akarja magáévá tenni, amely egy kevésbé nemeset takar. Mindezt kihasználja az ellentét és a saját dolgait, a világi és egyéb dolgokat, szép csillogó formába öltözteti, hogy az emberek számára kívánatossá tegye és kísértésbe vigye a kíváncsi és a “szép” után vágyódó emberi lelket. De csak a világi dolgok, a bűn felett van hatalma, a lelki dolgok felett csak akkor, ha az ember hatalmat ad neki. Ha az ember a sátánra hallgat és elbukik, azonnal megcsappannak azok az erők, amelyekkel az ember az Úr útját építené és megraboltatnak azok az erők, amelyek az Isten és az emberek közötti egységet vannak hivatva építeni. Ez inkább az érzékiségre és a világi dolgokra vonatkozik, de a gőggel sem különb a helyzet, sőt mi több, sokkal nehezebben ismerhető fel, mint az érzékiség, ezért nehezebb is az ellene történő küzdelem. Sok esetben, főként a lelki élet kezdetén csak a visszahatásokból jön rá az ember, hogy gőg van a lelkében, mert ha sérelem éri, akkor megharagszik, megsértődik esetleg gyűlölködik, ami viszont ettől még rosszabb, bosszút forral a másik ellen. (Csak példának említem, hogy az alkohol és egyéb más szerek fogyasztása nagyban elősegíti úgy az érzékiségnek, mint a gőgnek a felerősödését. Tehát igyekezzetek távol tartani magatokat az ilyenféle dolgoktól!) Minden ilyen esetben a sérelem fokától és a megbocsátás fokától függően, gőg jelenik meg az emberi lélekben, mert csak a gőg tud megsértődni és bosszút forralni, az alázat és a szeretet viszont nem, vagy legalábbis meg tud bocsátani. A tökéletes szeretet meg sem sértődik, hanem csak feloldoz és megbocsát, annakokáért, hogy az a másik, aki a sérelmet előidézte, ne kerüljön ítélet alá, hanem feloldozást nyerjen a törvény szigora alól! Az Úr a legtökéletesebb példája a megbocsátásnak: “Bocsáss meg nekik Atyám, mert nem tudják mit cselekszenek!” Az Úrnak eme kijelentésének a súlya akkor lenne teljesen nyilvánvaló előttetek, ha tudnátok azt, hogy az Úr mennyit szenvedett a ellentétes tábortól. Mivel nem volt benne gőg, ezért nem sértődött meg, hanem amikor meghalt, azonnal alá tudott szállni a poklokra. Hasonló volt a helyzet Máriával is. Őt ugyan nem érte fizikai bántalmazás, de lelki fájdalom annál több a Fia szenvedéseit illetően, ugyanis szellem fluidikus módon teljesen átélte azokat, de nem haragudott meg Fia bántalmazóira, hanem magára vett minden szenvedést, amit Fia átélt, hisz azért jöttek, hogy magukra vegyék a világ bűneit: “Íme az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit…” (A bűnök következményeit. Te hiszed-e hogy az Úrnak hatalma van téged megszabadítani bűneid következményeitől, vagy abban reménykedsz, hogy el tudod azokat szenvedni? Az emberek hit híján a második megoldásban reménykednek!)
De ahhoz azonban, hogy megtörténjen benned a csoda, a feloldozás csodája, ki kell takarítanod a lelkedet és be kell Őt engedned a szívedbe, mert:
“Az ajtó előtt állok és zörgetek és aki beenged engem, azzal vele vacsorálok.”
Ada, 2023. Xl. 12.
