“Ne félj Mária, mert kegyelmet találtál Istennél”
Az ősbukás – A lefelé és a felfelé haladó szellemek – Az Atyával történő egyesülés – A köztes világokról – A paradicsomi szellemek bukása és Isten ígérete – Mária, mint gyermek – Ne félj Mária – Az alázatosság és engedelmesség fontossága – Isten kegyelme nélkül az ember még feloldozást sem kaphat.- Az ember a földi boldogságát keresi.- Az Úr befogadása a legnagyobb öröm – A szülők szerepe: Mária boldogságára és Jézus békéjére elvezetni gyermekeiket – Mária viszonyulása Jézushoz a feltámadás után
*
Az ősbukás
Az ősbukás úgy keletkezett, hogy a szellemek ellenszegültek Isten akaratának, merthogy nem voltak megelégedve az isteni elgondolással és azt hitték, hogy a saját elgondolásuk talán eredményesebb lehet, mint magáé az Istené. Kezdetben nem is nézett ki ez annyira nagy tragédiának, szinte észrevehetetlen volt a különbség az Isten és a teremtett szellem elgondolása között, de annyira mégis csak elég volt, hogy beindítson egy ellenszegülési és az ezzel járó eltávolodási lavinát, ami viszont már elegendő volt ahhoz, hogy szellem szemmel nézve különbséget tegyen az ellenszegülő és a hűen maradt szellemek között. Ez a különbség nem csak a véleménykülönbségben, hanem az erőnlétben, a külső megjelenési formában és a fényességben is megnyilvánult, amit elsősorban a hű és tisztán maradt, tisztalátású szellemek észlelhettek. A bukásnak indult, ellenszegülő szellemek gyakorlatilag (hamarabb) “istenekké” akartak válni, mint ahogyan azt maga az Atya eltervezte, vagyis amíg el nem érték azt a szintet, hogy egybeolvadva Istennel (“Az Atya és én egy vagyunk”) öntudatos szellemeket hívjanak életbe. Ezt csakis a megfelelő szint elérésével, az Atyával történő kellő egyesülés révén lehet elérni. Azok viszont, akik hátat fordítottak az isteni elgondolásnak, azt hitték, hogy már alkalmasak erre a feladatkörre és Isten nélkül is képesek arra, amire a tisztán maradt testvéreik, csak Istennel és jóval később tudnak megtenni. Ez gyakorlatilag kettéosztotta a teremtettséget és a két tábor mindinkább távolodott egymástól. A hűen maradt szellemek világaikkal együtt emelkedtek felfelé, míg a másik tábor süllyedt lefelé, vagyis az önállóságuk, az egyéniesülésük révén távolodtak attól a szinttől, amelyen az első sötét gondolat megfogant bennük. A köztes világok kiürültek és így mind nagyobb és nagyobb űr keletkezett a két világ között, minek következtében megszűnt minden kapcsolatteremtési lehetőség a felfelé emelkedő és a süllyedő világok között. Így az isteni hang sem juthatott le, ugyanis a süllyedő világ egy zárt világrendszer lett, amelybe még a fény sem tudott és tud mind a mai napig bejutni. Bukásban lévő világokat képes magába szippantani, ahonnan már nincs kiút, majd csak akkor, ha az a világ megnyílik az isteni fény és kegyelem sugarai előtt. De ahhoz, hogy ez meg is történjen, tömérdek szenvedést kell végigélni, mert csakis hatalmas szenvedések képesek megnyitni a bukott szellemek bensejét, a szellemet körülvevő kemény rétegeket a kegyelmi sugarak előtt. Amilyen kemény egy ilyen szellem, olyan kemény szenvedésben kell részesülnie ahhoz, hogy be tudjon hatolni az isteni fény, mint lelket megvilágosító és folyamataiban újjáteremtő hatalom, mert ahova ez az isteni hatalommal és újjáteremtő erővel bíró fény behatol, ott lassan, de biztosan egy belső erjedési folyamatot fog beindítani, amire a megtéréshez minden bukott szellemnek szüksége van. Ezért van az, hogy az ember önerőből és saját akaratból képtelen az üdvösségre történő eljutásra.
Mennyire kemény és makacs szellemek azok, akikről eddig szóltunk, ugyanis ők voltak az elsők, akik teremtettek és akiknek egy része eltávolodott Istentől. (Kb ⅓) Pedig még a másodteremtés létre sem jött és így a paradicsomiak felemelkedése sem kezdődhetett meg, akik húzták volna őket a helytállásukkal felfelé, de ezek az előd szellemek még sem engedték be és nem fogadták el az isteni fényt és az ezzel járó isteni segítséget. Isten az ő hosszútűrése által azonban kivárja, amíg minden bukott szellem visszatér Őhozzá. Hát van mit Neki várakoznia, az elődöknek meg szenvedniük, mire visszatérnek az eredeti helyükre, állapotukba, mert nagyon messze estek a saját hazájuktól, hisz annyira kemények. Végig kell menniük majd a paradicsomi bukott világokon, egészen a tiszta állapotokig, majd onnan tovább haladni a saját világuk felé. Nekik majd onnan, mármint a paradicsomi világok csúcsától kezdődik meg az igazi fejlődés, addig csak a visszatérés, visszafejlődés van folyamatban az eredeti állapotokba. De azt hiszem, hogy ez még nagyon messze van, mert a bukott messiások nagyon kemények és a fentebb említett űrt be kellett tölteni szellemekkel ahhoz, hogy a kapcsolat létrejöhessen a nagyon mély és a magas világok között.
Tehát amíg az ellenszegülő szellemek süllyedtek, addig a hűen maradt szellemek nagy részének sikerült annyira felfejlődniük, hogy eggyek legyenek, azaz, hogy egyesüljenek Istennel és öntudatos szellemeket legyenek képesek teremteni, amely szellemek a két messiás-világ közötti űrt voltak és vannak hivatva betölteni. De ezeket az újonnan teremtett szellemeket megkísértették az alattuk lévő szellemek (a kígyó szimbolizálja azt a természetet, amelyet az alulról feltörő szellemek képviseltek), akikre sajnos hallgattak a másodteremtésbeli szellemek és így mind a ketten buktak: a kísértők és a kísértettek egyaránt. Azok töltötték be a hivatásukat a bukott messiásokkal szemben, akik ellenálltak a kísértéseknek és hűek maradtak a tiszta messiások akaratához, -akik gyakorlatilag az Atya akaratát voltak hivatva képviselni, leközvetíteni és megvalósítani- húzták előre őket (a bukott messiásokat), azaz emeltek a kísértést jelentő démonikus erőkön. Ők maguk, a paradicsomiak is léptek egyet ezzel előre a fejlődés útján. De viszont akik hallgattak a kísértésekre, ők maguk is áldozatává lettek a kísértéseknek és nemhogy a démonikus erőket, szellemeket húzták volna előre, hanem ők maguk is zuhantak a mélybe. Így alakultak ki a bukott világok skálái a teremtettségben.
Amikor megtörtént a paradicsomi szellemek bukása is, Isten ígéretet tett, hogy nem hagyja gyermekeit a szellemi halálban és az örökké tartó szenvedésben, hanem elküldi a legtökéletesebb első teremtésű gyermekét, a szabadító Messiást, Aki magára veszi a világ bűneit, megváltja a világot és mint jó pásztor életét adva juhaiért, hazavezeti az anyagba tapadt szellemeket az eredeti hazába. Abból a célból, hogy a Messiás-szellem anyához való kapcsolódása, megfoganása és testetöltése megtörténhessen, a legtisztább szűznek kellett testet öltenie, aki alkalmas arra, hogy a méhébe fogadhassa a Messiás magzatát. Máriának már három éves korától el kellett vonulnia és szigorú önmegtagadó életet kellett élnie ahhoz, hogy több mint tíz év felkészülés után a lelke bevonzhassa és befogadhassa a magzatot. Mária mindent megtett, amit a szelleme érzett annak érdekében, hogy megvalósulhasson Isten akarata. Először is nem volt tudatában annak, hogy Ő fog lenni a Messiás édesanyja, és mégis nagyon komoly önmegtagadásokat vállalt azért, hogy megszülethessen a várva-várt Messiás, majd azért, hogy szolgáló leánya lehessen annak a szűznek, akit Isten eleve elrendel ama hatalmas misszióra, édesanyjává lenni a Messiásnak. Itt az alázatosság legmagasabb foka látható.
“Ne félj Mária…” És Mária mindannak ellenére, hogy tudattalanul is, de teljes egészében betöltötte a felkészülés elvárásait, mégis megjelent a lelkében a bizonytalanság, félelem, annak félelme, hogy ő mint gyarló ember képtelen betölteni az isteni elgondolást. Több mint tíz éven keresztül imádkozott és böjtölt a Messiás eljöveteléért, magában összpontosítva a zsidó nép összes messiásvárásának vágyát, és amikor az angyal közölte vele az Úr akaratát, az “ember-Máriát” mégis félelem fogta el, mert Ő nem akart férfit ismerni a foganáshoz, habár a végén mindenre azt mondta, hogy: “Történjen velem a Te Igéd szerint; valamint, -ami sokkal komolyabb próbát jelentett- Máriának egy pillanat alatt a lelki szemei előtt lejátszódtak mindazok a szenvedések és megpróbáltatások, melyek őt az élete folyamán érni fogják. Tehát amikor Mária igent mondott, teljesen tudatában volt jövőjének, Jézus fogamzása pillanatától, kínszenvedésén, halálán keresztül egészen Mária haláláig.
Mindannak ellenére, hogy Mária teljes egészében betöltötte Isten akaratát, és teljes önmegtagadásban élte le az életét egészen kicsi korától kezdve, mindez “semmit sem jelentett volna”, mert ez az “ember” törekvése, és irányultsága Isten felé, ha Isten ezt el nem fogadja és válaszként nem ad rá kegyelmet.
“Ne félj Mária, mert kegyelmet találtál Istennél!” És ebben van a fő lényeg, hogy Mária kegyelmet, ingyen való kegyelmet talált Istennél, amit elsősorban az alázatossága és engedelmessége révén “vívott ki” Isten előtt.
Az emberek ugyanis hajlamosak arra a tévhitre, hogy bármit ki tudnak erőszakolni Istentől és meg tudnak valósítani Isten kegyelme nélkül. Igaz Máriánál nem erről volt szó, de mégis szükségeltetett Isten kegyelme, amelyet az Istennek történő engedelmessége és alázatossága révén kapott meg Istentől és nem az önmegtagadás különböző formái révén. A kegyelem nélkül tehát semmit sem lehet elérni az életben, még a bűneitek visszafizetését sem, hanem az alázat és engedelmesség révén lehet csak eljutni a bűnbocsánatra, de nem a visszafizetésre.
Minél távolabb esett egy szellem Istentől, annál inkább önállósult és annál inkább önmagában bízik és nem Istenben. Tehát minél messzebb van valaki Istentől, ebből adódóan annál nagyobbnak hiszi magát, míg minél közelebb van valaki Istenhez, vagy minél inkább Istenben él, annál inkább nem önmagában, hanem Istenben bízik. Máriának azért is voltak félelmei, mert bizonytalan volt mindabban amit a Messiás eljöveteléért tett. Mária alázatosságból gondolni sem mert arra, hogy Ő lesz a kiválasztott, mindannak ellenére, hogy komoly, és egyedi felkészülési programja volt arra nézve, hogy a Messiás megszülethessen. Mária a szolgája akart lenni annak a Szűznek, akit Isten majd kiválaszt a Megváltó édesanyjává lenni. Ezért mondja az angyal: Ne félj Mária, mert kegyelmet találtál Istennél, fiút fogsz szülni! Nevezd Őt Jézusnak!
Az angyali kijelentés megvalósult és megtörtént a fogamzás, férfi magvának a beavatkozása nélkül. Istennek ugyanis ahhoz, hogy az ő Szent Fiát testbe tudja öltöztetni, nem volt szüksége a bukott, az ellenszegülő, pontosabban az adó férfi magvára, mert Ő csak az elfogadó, az Előtte megalázkodó, a bárány lelkületű gyermekeit tudja vezetni, hanem arra, hogy tiszta, szellemfluidikus módon megtermékenyüljön a szintén tiszta méhben lévő petesejt. Mária ebben az időben boldognak mondja magát, pontosabban azt mondja, hogy ezentúl boldognak fogja őt mondani minden nemzedék.
Az emberek annyi mindent megtesznek annak érdekében, hogy boldogok lehessenek. Keresik a boldogságukat a pillanatnyi örömök, a gyönyörök hajszolásában, amelyektől csak még boldogtalanabbak lesznek, mert a fejlődésre kapott erőik kiégnek és szárnyszegetten hullanak alá a mélységbe, ahol a sátán várja őket nagyra nyitott torokkal, hogy elnyelje őket. Az örök boldogság emléke hajtja őket erre. Pedig csak egy a fontos: Máriához hasonlóan, csak szellemi síkon ugyan, magatokba kell fogadni az isteni gyermek-megváltót és az akkora boldogságot idéz elő a lelketekben, mint semmi más, főként nem világi dolog. Akkor ti is elmondhatjátok Máriával együtt: “Ezentúl boldognak mond engem minden nemzedék. De ehhez Mária alázata és földöntúli tisztasága szükséges. Tehát az igazi boldogságot, mindezek alapján a földön nem lehet elérni, hanem csak akkor, amikor annyira megtisztultok, hogy be fogtok tudni jutni az Isten Országába, a boldogság világaiba.
A szülők, a módosabb szülők hajlamosak arra, hogy mindennel elhalmozzák gyermekeiket, -talán a lelkiismeretüket is nyugtatgatva ezzel, merthogy a nap huszonnégy órájában az anyagnak élnek és nem jutnak oda, hogy megfelelő módon és kellő időt szenteljenek a gyereknevelésnek-, ami sok, nagyon sok esetben nem a javukat szolgálja, hanem az önzésük kialakulását segíti elő. Higgyétek el, hogy ha gyermekeiteknek az Urat adjátok, azzal mindent megadtok nekik, mert az Úr, mindenben minden. De az ember csak azt adhatja amije van, amije nincs, azt nem. Ha a szülő az Úrban gazdag, csak akkor képes arra, hogy Őt adja gyermekének, pedig a gyerekekre is vonatkozik az, amit Mária önmagáról mondott, amikor méhében megfogant Jézus. Amennyiben szelídségre és alázatosságra nevelitek gyermekeiteket, lelki békére juthatnak el, merthogy azt mondja az Úr: “Tanuljátok el tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű és békét találtok lelketeknek.” Kell-e ettől több ebben a mai összekuszált, az ördögi eszméktől hemzsegő világban, minthogy lelki békére juthassanak gyermekeitek? Mária öröme és boldogsága és az Úr békéje az, amit, mint igazi ajándékot adhat egy szülő a gyermekének, akkor meg tudott felelni Isten akaratának, mert gyermekét, akit Istentől kapott ajándékba nevelés céljából, a fejlődésben előre segítette az Isten Országa felé.
Ahogyan Mária az önmegtagadás révén a testi erőit szellemi erőkké változtatta át, hogy bevonzhassa a Messiást, addig Jézus, ahogyan közeledett a földi szférákhoz, erőket kellett levetkőznie és helyükbe a föld kibocsátotta fluidokat kellett befogadnia ahhoz, hogy meg tudjon történni a fogamzás.
(Ahhoz, hogy ti is minél eredményesebben magatokba tudjátok vonzani a megszületendő kisdedet, a testi erőiteket érdemes átkonvertálni szellemi erőkké, az az önmegtagadásokat végezni az Úr akarata szerint, mert csak akkor tud a ti lelketek “Betlehemmé” betlehemi jászolbarlanggá átváltozni, ha szellemi síkra átviszitek a fizikai erőket és bevonzzátok a Gyermeket.)
Mária tudta, hisz az angyal megmutatta neki, hogy az anyasága, azaz a vérségi köteléke Jézussal, a keresztre feszítés alkalmával meg fog szűnni, és mégis a legfájdalmasabb volt számára az, amikor maga Jézus szünteti meg ezt a köteléket, hogy egy sokkal szellemibb síkra vigye át. És ez meg is történt, mert Jézus feltámadása után világosodott meg csak igazából Máriának Jézus kiléte és utána már nem úgy tekintett fel Rá mint Szent Fiára, hanem mint “Istenét” és “teremtőjét” imádta Jézus Krisztusban, a tökéletességet elért Messiásban, Aki az Atyával egyesülve részt vett a másodteremtésben, így Mária megteremtésében is.
Az adventi időszakban tekintsetek Máriára, mint az örök várakozóra, aki kilenc hónapon keresztül a szíve alatt hordta és növesztette a saját teste anyagával a messiás-magzatot, hogy amikor az idő elérkezik megszülhesse a világ számára az isteni Megváltót. Ő nem csak akkor szülte meg Jézust, hanem minden egyes alkalommal, amikor valaki szíve alkalmassá válik arra, hogy az Íge megfoganhasson és növekedésnek indulhasson, ugyanis a földi élet célja az, hogy a szellem tisztuljon, gyógyuljon és fejlődjön, vagyis “egyesüljön” először is a Messiással, mint “teremtőjével” és Rajta keresztül beleolvadjon Istenbe.
“De nem csak értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem; hogy mindnyájan egyek legyenek, úgy Atyám, ahogyan Te énbennem és én Tebenned, hogy ők is bennünk legyenek (azaz az Úrban, Vele együtt és általa az Atyában).”
Legyen ez a pillanat az gyermekem, amikor Mária megszüli a kisded Jézust a ti szívetekben!
Amen
Ada, 2023. Xll. 03. Advent l. vasárnapja