“…sokan jönnek napkeletről, napnyugatról és  asztalhoz telepednek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákobbal az Isten Országában…”

Advent lll. vasárnapja

Ábrahám, mint az üdvösség első előképe – Az emberek Istent csak a saját hajlamaik felruházásával tudják elképzelni – Mózes által jött törvény, szenvedtetve nevelő törvény célja – A lll. fejlődési korszak, próféták kora – Jézus és Mária feladata – A bukott szellem rá van szorulva Isten kegyelmére, amelyet az Úr hozott le a földre, azzal, hogy kiemelte az okozati törvényből – A kegyelem olyan mint a villámlás – A lll. kijelentés az utolsó üdvözülési, lehetőség, amelyet ha nem ragad meg a meghívott, elkárhozik – A kegyelembe vetett hit szükségessége.- “Aki utánam akar jönni…” – “Test és vér nem vehetik Isten Országa örökségét” – Dolgozzatok…!

*

“De mondom nektek, hogy sokan jönnek napkeletről, napnyugatról és   asztalhoz telepednek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákobbal az Isten Országában. Akik meg Isten Országa fiainak tartják magukat, kivettetnek a külső sötétségre, ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás”

Ha végigtekintünk az ószövetségi könyvekben leírtakon és eseményeken, azonnal kitűnik az, hogy minden történés az üdvösségről és az előkészítéséről szól már Ábrahámtól kezdve. Ő volt az első, aki konkrét jeleket és ígéreteket kapott Melkizedektől, -attól a materializált szellemtől, aki hivatva volt kijelölni minden olyan helyet és körülményt, amely  az üdvtörténettel volt kapcsolatos- a Messiás eljövetelét illetően.

Maga Ábrahám az első előképe volt a Messiásnak, mert több olyan esemény történt vele, amely a Messiással is megtörtént, csak kicsiben.  Őt is üldözték, mint a Messiást, mert szellemileg és fizikailag is kiemelkedett az átlagból, az átlag fiatalság szintjéből. Családjával együtt kihívattatott Ur városából, ami hasonlóan mint Mózes esetében, aki kivezette a népét Egyiptomból, előképe volt annak, hogy a Messiás kivezeti az ő “családját”, népét a bűnnek a  fogságából. Habár ebben az időszakban még elég homályos volt a Messiásról szóló elképzelés, mert maguknak a szellemeknek is homályos volt az istenképük. A fejlődés első korszakában magának az istenképnek kellett valamennyire is kialakulnia ahhoz, hogy a szellemeknek legyen némi fogalmuk Istenről, Isten akaratáról ahhoz, hogy a Mózesen keresztül leközvetített természettörvénnyel tudjanak az emberek mit kezdeni. Istent csakis a saját hajlamaikon keresztül, önmagukhoz hasonlítva tudták csak elképzelni az emberek. Ezért Istent, mint büntető, haragvó és szemet-szemért, fogat-fogért követelő Atyát tudták csak elfogadni, akitől félni kell, mert ha nem, akkor azonnal jön a büntetés. De, mint azt ti is tudjátok, Istenben nincsenek meg egyáltalán ezek a negatív tulajdonságok, sem érzések, ugyanis Ő a szeretet Istene, amely szeretet ezeken a szigorú korlátokon is átsugárzott, hanem maguknak a szellemeknek a neveltetése szempontjából volt szükség a szűk korlátokra, amely korlátoknak az volt a céljuk és rendeltetésük, hogy lefaragják  a szellemekről a bukás okozta ferde kinövéseket, és ha nehezen és sokat szenvedve is, de előrefelé irányítsák a fejlődésre meghívott és kiválasztott népcsoportot, akinek lelkileg odáig meg kell tisztulnia és fel kell fejlődnie, hogy kitermelje magának azt a lehetőséget, hogy fluidilag be tudja majd fogadni az eljövendő Messiást, mint szabadítót, Aki megszabadítja népét a sátán fogságából. Amikor már valamennyire is megismerték a törvényt a maga szigorával és haladtak is előre azok betartásával, akkor következett a próféták kora, akik már sokkal közelebbit jövendölnek a Messiásról, mert nemcsak időben, hanem szellemileg is közelebb álltak az Ő eljöveteléhez, de a törvény szigora szinte semmit sem változott, ugyanis a bűn elkövetésére azonnal jött a “büntetés”, vagyis a szenvedtetve nevelő törvénynek a szigora, amelynek az volt a “másodrendeltetése” hogy a szellemekben felébressze a sok szenvedést okozó bűnös természet és a kitermelt negatív erők alól a szabadulási vágyat, vagyis hogy szükségét érezzék és vágyakozzanak a Messiás eljövetelére. Ennek az érzésnek és hő vágynak a kifejlődéséért Istennek, azaz a Messiásnak évszázadokat, sőt évezredeket kellett dolgoznia a zsidó nép lelki világán és mégis sokan ellene fordultak és a kereszthaláláért kiáltoztak. Hány és hány próféta áldozta életét azért, hogy megszülethessen a várva- várt Messiás, az Üdvözítő.

Tehát a próféták (ez volt a fejlődés harmadik korszaka) hirdették a Messiás közelgő megszületését, hogy ezáltal felkészítsék a népet a bűntől való szabadulásra. De mivelhogy, mindig is a próbákban történő helytállás viszi előbbre az embert, így a próba most sem maradt el. A próféták egy király megszületéséről jövendöltek, hisz: “Király vagy te? Király vagyok, te mondád…” csak nem tudták azt, hogy nem fizikai uralkodóról volt szó, hanem egy egész világegyetemnek a megalkotójáról és irányítójáról, Aki szeretetével átfogja a teremtettség azon részét is, ahol az Ő bukott gyermekei sínylődnek. Tehát nem az ellentétek világából való királyról van szó, ahol a király egy önkényuralmú zsarnok,  diktátor, hanem a szeretet királya, merthogy szeretetből olyan áldozatot hozott az emberiség megváltásáért, amelyet szinte senki más Messiás szellem nem mert vállalni, amikor Isten közzétette az elsőszülött gyermekei között a megváltási szándékát. Csak Jézus volt az, aki ezt a nagyon nehéz, még a legtökéletesebb messiást próbáló missziót elvállalta.  Milyen hatalmas és erős szellem az Úr, hisz rengeteg szellem, a Föld összes szellemének a bűnét, a kitermelt negatív erőit magára vette, hogy isteni erőivel és szenvedéseivel megtisztítsa azokat és úgy megtisztítottan adja vissza az emberiségnek, minek következtében igencsak felszabadult a föld a terhektől és emelkedett egy nagyot a fejlődés útján. Hasonlóan volt Mária is. Őt is megterhelték a negatív erők, amelyeket alázattal, tisztaságával és hűségével legyőzött és vált a világ győzedelmes királynőjévé. Az ő szenvedései is tisztítólag hatottak és a negatív erők, mint kísértések felett való győzelmével hozzájárult a föld emelkedéséhez, ugyanis minden egyes atomja a negatív erőknek, kísértést és szenvedést eredményez, mindannak ellenére, hogy sem az Úrban, sem Máriában nem volt soha és ma sincs  bűnös tulajdonság, mert annak idején, amikor az ős bukás történt, hűségesen megállták a  helyüket. Az Úr,  a messiások kisértésének az ideje alatt, míg Mária, mikor a paradicsomiak kísértése történt, hűségesen helytállt. Tehát már ekkortól el lehet mondani Jézusról azt, hogy az Élet királya lett, mert győzött a halál, vagy legalábbis a halálba vezető útra történő rálépésen. Mária is hasonlóan tett, amikor a démoni kísértéseket kapta. Legyőzte azokat és így már akkor a világ győzedelmes királynőjévé vált. Ezt a győzelmet kellett gyakorlatilag “megismételni” és diadalra vinnie a mélyre süllyedt anyagi világban is, mert a győzelem eredményeit, mint tiszta fluidokat kellett lehoznia és beledolgoznia a bukott világokba, mint segítő eszközöket a győzelemre való eljutáshoz. Az Úr Jézus számára, az akkori kísértés sem volt kisebb, sőt sokkal nagyobb, mint ami a földön Őt fogadta, csak mire a földre alászállt, az erői nagy részét le kellett vetkőznie ahhoz, hogy testet tudjon ölteni, így másként hatott a föld Rá nézve, mintha ereje teljében született volna meg. Amikor viszont  konkrétan a kísértések érték Őt  nagycsütörtök estétől kezdve, az isteni erőit visszaküldte a szférákba, hogy mint “ember” élje meg a szenvedéseket, ami miatt vért izzadva kellett megvívni a harcait. De minden egyes győzelem kegyelmet eredményezett az emberiség számára. A kegyelem viszont az életet jelentette már akkor és azt jelenti ma is mindaddig, amíg vissza nem vonatik. A kegyelem élteti és tartja fenn a bukott világokat, a ti földeteket is gyermekem, nem az emberi érdem, ugyanis a bukott szellemnek nincs semmi érdeme, mert a bukással eljátszott minden lelki vagyonát, gazdagságát, amelyet Istentől kapott. Tehát minden ember, ahhoz, hogy tisztulni és gyógyulni tudjon a hajlamaiból, rá van szorulva Isten kegyelmére, még a legtökéletesebbnek látszó, de a legelvetemültebb ember is. Még a legellenszegülőbb ember is kap kegyelmet, feloldozást, bűnbocsánatot, amely felkínálja számára a szabadulás lehetőségét, amelyet ha valamennyire is felismer és kihasznál, már nem élt hiába, hanem a saját szintjéhez viszonyítva lép előre a fejlődés útján. De csak akkor, ha felismeri és kihasználja a felkínált kegyelmi lehetőségeket melyeket az Úr hozott le számára. Sajnos nagyon sokan észrevétlenül haladnak el a kegyelmi lehetőségek mellett, mert nem ismerték fel azokat. Lehet, hogy egy jobb állapotba kerülnek ugyan, de azt természetesnek tartják, és csak akkor eszmélnek fel arra, hogy valami még sincs rendben, amikor kihasználatlanság miatt megszűnik a jobb állapot és az ember visszaesik az előző állapotba. Egyébként is a kegyelem olyan, mint a sötét éjszakában a villámlás, mely egy-egy pillanatra bevilágítja a tájat és a fáradt, az éj sötétjében botorkáló vándor előtt egy pillanat alatt megvilágosodik a táj és az az út, amelyen tovább kell haladnia a cél felé. De viszont, amikor már megszűnik a villám pillanatnyi fényessége, a táj még sötétebbnek tűnik, mert az ember szeme egy pillanat alatt hozzászokott a világossághoz és a sötétség még nagyobb mértékben veszi őt körül. Ezentúl már csak az addig  belátott táj és út emlékére lehet hagyatkoznia az elbizonytalanodott, de egy pillanatra megerősödött vándornak, ahhoz, hogy tovább tudjon haladni. De ha nem sikerül, akkor várnia kell egy újabb villámlásra, amely újból világosságot ad, mert  sok esetben az ember nem képes kitartani egyik villámlás világosságától a másik villámlásig, mert a “sötétség szörnyei”, amelyek a lélek alsóbbrendű természetéből törnek elő, eléje merednek, amitől, kellő hit híján igencsak elbizonytalanodik és az út porába hull a lélek, ahonnan csak akkor tud felkelni, amikor a kegyelem egy újabb sugara ismét bevilágítja őt és az útját. Ha azonban az ember képes tanulni az előző esetből, akkor már tovább képes haladni az újabb világosság emlékénél, esetleg, ha kellőképpen kitartó és időközben kellő hithez tudott jutni, akkor el tud érni az egyik kegyelmi sugártól a másikig anélkül, hogy a hitetlenség szörnyei és a sötétség árnyai elrémítették és eltérítették volna. Az ember amikor a földre születik, alapból úgy rendeződik az élete, hogy a lelkének a sötét oldala kerüljön felszínre, főként, ha az előző életében elvetett konkoly csak a jelen életben érik be, akkor mindenképpen a lélek sötét gondolatai, vágyai és cselekedetei sötét alakokat öltve jelennek meg az éj, vagyis a lélek sötétjében, amelyet csak a kegyelem tud megvilágítani és kibontani, amihez  feltétlenül szükséges a hittel történő megkapaszkodás, mert sok esetben ezt megelőzően “szenvedéssel formál a Mester”, vagyis fájdalmakkal és szenvedésekkel, azaz a lélekben történő mély szántással lazítja fel és nyitja meg a kegyelem a lélek talaját, ahhoz, hogy a kegyelem fénye, azaz a villám időnként egy-egy réteg lefejtése után bevilágíthasson a lélek sötétjébe.

A kegyelemben való feltétlen hit az ami felszínen tudja tartani az embert, egyébként visszaesik az okozati törvénybe, az okozati törvény őrlő malmába, ami meg hát nem vezet el senkit az üdvösségre, csak akkor, ha a szenvedések bűnbánatra segítik. Nem arról van szó, hogy a kegyelemben lévő ember nem szenved, de az ő szenvedése a lélek talaját van hivatva fellazítani, hogy minél mélyebbre tudjon hatolni a kegyelem sugara és onnan felszínre juttatni az addig még fel nem ismert dolgokat.

Ezt teszi veletek és mindazokkal a kegyelem, akik meg vannak hívva az üdvösségre, az Isten szeretetén alapuló kegyelem, hogy kimunkálja bennetek az üdvösséget, mert az idő közel van. És milyen csodálatos Isten szeretete, hogy betekintést enged magasabb világokba, amelyek mintájára fog átformálódni a ti földetek is, és mint hit megerősítő és ambíciót nyújtó tan gyanánt nyújtja számotokra a szellemek tanát, mely tan, az utolsó kijelentés a végidők előestéjén. Ha nem lenne lll. kijelentés, a mai időkben már senki sem juthatna el az üdvösségre, mert a jelen idők üdvözülési lehetősége csakis a lll. kijelentés által történik. Ezért mondja az Úr, mint egy a mai időkre vonatkoztatva, hogy: “Sokan  jönnek napkeletről, napnyugatról és letelepednek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákobbal az Isten országában…” vagyis a szellemtani üdvözülési lehetőség kiterjed napkeletre, napnyugatra, míg azok, akik hivatalosak, mármint a történelmi egyházak, mint hivatali intézmények viszont erre az időkre kiesnek az üdvözülés köréből, mint olyanok, akik alanyi jogon hiszik, hogy ha betartoznak egyik, vagy másik egyházba, azzal biztos, hogy el fognak jutni az Isten Országába. Az ilyen embereket, bizony nagy csalódás fogja érni, ugyanis a farizeusok is testi úton leszármazottai voltak ugyan Ábrahámnak, a hit ősatyjának, de nem szellemi síkon, ezért éppen hogy ellenségeivé lettek az Üdvözítőnek és magának az üdvösségnek.

De ez nem azt jelenti gyermekem, hogy egy szellemhívőnek ítélkeznie kell azok felett, akik az utolsó időkre az egyházak és igazságaik révén  kívül maradnak az Isten Országán, mert a szellemhívőkre is érvényes az, hogy csak azért még nem jár alanyi jogon az üdvösség, mert valaki a lll. kijelentés követője! Ez a tan abban segíthet, hogy könnyebben megérteti veletek hibáitok és bűneitek, bűnösségetek mértékét, esetleg visszaenged emlékezni az előző életetekre, ha onnan van mit még átdolgoznotok. Megerősíti a hiteteket az ellentét hitetromboló téveszméivel szemben, ugyanis maga az Úr tette fel a kérdést, hogy ha visszajön, vajon talál-e hitet a földön. Tehát az ellentét munkáját ellensúlyozó hatalom a szellemek tana, mert minden törvényt és minden túlvilági és lelki állapotot bemutat a követői számára. De mindez nem érdem, hanem ellenkezőleg, mert ti nem tudtatok üdvösségre jutni a kétezer év alatt, hanem itt maradtatok a végidőkre. Nektek szükségetek van a szellemtan által történő “látásra” ahhoz, hogy higgyetek, pedig “Boldogok akik nem látnak és mégis hisznek”. Az elmúlt kétezer év alatt nagyon is sokan csak a hit által  jutottak el az üdvösségre, és immár részt vehettek az üdvözültek számára fenntartott nagy lakomán.

Mindennek ellenére, hogy ti még itt maradtatok, adjatok hálát Istennek ama nagy ajándékért, amelyet a szellemek tana  révén kaptatok, mert ha ez nem lenne, biztos, hogy kívül maradnátok az Isten Országán. Ugyanis a lll. kijelentéssel egy hatalmas szellemi áradat van kiküldve a földre, akik munkálkodnak nemcsak érettetek, hanem mindazokért, akikben még van némi esély az üdvözülésre. Az ember sajnos irigy a másik ember üdvösségre történő meghívására, főként akkor, ha az a másik ember nem ugyanazon a vonalon és nem ugyanabból az igazságkörből táplálkozik, pedig az Úr mindenkiért megszületett, mindenkiért munkálkodott és mindenkiért feláldozta az életét kivétel nélkül és mindenkinek a szívében szeretne megszületni és naggyá növekedni. Minden egyes emberért szétküldte a Szentlelket, mint vezető szellemeket, hogy végigvezessék azokon az újjáteremtési folyamatokon, amelyek révén lehet csak bejutni az üdvösségre. Mindannak ellenére, hogy testbe jött le az Úr, mégsem a testi énetekért küzd, hanem az örök életre előhívott éneteket jött megmenteni, kimenekíteni az anyag fogságából a szellemetek megtisztítása, újjáteremtése, átformálódása által. Ő maga is a test megtagadását szorgalmazta: “Aki utánam akar jönni…”(tehát Ő elöl járt az önmegtagadásban, a test követelőzéseinek a megtagadásában) naponként tagadja meg őnmagát, vegye fel keresztjét és úgy kövessen engem”, ugyanis a testiség képzetével vette fel a harcot, és győzött, legyőzte a világot, ennek a világnak fejedelmét, aki a testen keresztül tudott és tud támadni és eredményeket elérni. Az Úr győzött a test felett, és ezt a keresztrefeszítés alkalmával mutatta be a legtökéletesebben, amikor odaszentelte a testet a maga fájdalmaival a szeretetnek, vagyis a Golgota oltárán, hogy az Ő  győzelmének  eredményei révén ti is győzelemre juthassatok, ha követni akarjátok Őt, mert csakis az önös, a testi én megtagadásával követhető, az ő szavai szerint. A testi énnek ugyanis el kell sorvadni, el kell égni a szeretetnek az oltárán, hogy a szellem felszabadulhasson az anyag vonzalma alól, mert “A test és vér nem vehetik Isten Országának az örökségét”. Ezért, hát ha hív benneteket, a szellemi éneteket az ő Szelleme az üdvösségre, ne tétovázzatok, ne sajnáljátok oda áldozni a testi, a földi világ törvényeire megformált éneteket az örökkévalóért, mert a test a maga vágyaival az ellentét fészkévé lőn, pedig a Szentlélek templomává kell lennie, míg a szellemi én felszabadulása az üdvösséget hozza meg számotokra.

Ezért hát, ha tisztító folyamatok alá akar helyezni benneteket az Úr, ne tiltakozzatok, hanem engedjétek át magatokat eme folyamatoknak, bármennyire fájdalmas is, és adjátok oda testeteket égő és szent áldozatul az Isten szeretet oltárán, mert a hajlamoknak el kell égniük a szeretetben, a szeretetnek és az alázatnak a gyakorlásában, ugyanis csak akkor tudjátok magatokba vonzani Őt, a gyermekded Igét, ha már van bennetek némi alázat és elfogadás az isteni dolgok felé. Máriában ugyanis ezek az erények teljes egészében meg voltak. Az Ő lelke teljesen nyitott volt Istennek a befogadására, ezért fogadhatta be az Ő fiát. A teljes nyitottság és befogadóképesség viszont alázatosságból fakad, mert csakis az alázatos ember képes minden fenntartás nélkül teljesen megnyílni Isten előtt.

Ezért hát úgy dolgozzatok gyermekem, hogy nehogy kívül maradjatok az Isten Országán, mint olyanok, akik azt hiszik magukról, hogy alanyi jogon jár nekik az üdvösség, mert a lll. kijelentés révén vagytok meghívva az üdvösségre.

A szellemek tana út az üdvösséghez, de nem maga az üdvösség és nem a cél, csak eszköz.

A gyermekded Jézus szülessen meg mindnyájatok szívébe gyermekem!

Ada, 2023. XII. 17.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük