„Az Ő sebei hoznak nekünk gyógyulást”
„A Te szívedet (lelkedet) kard járja át, hogy sok szív titkai nyilvánosságra kerüljenek”
*
A földi ember annyira messze esett Istentől, hogy a bűnt hiszi erénynek.- Minél többet tud egy ember, annál vastagabb védőréteget képez maga körül az igazságaiból a saját védelmére. Minden bűn alapja az önzés.- Bármit tesz az ember az Ő nevében, meg lesz érte a jutalma.- Az Úr az üdvösségre történő eljutás lehetőségét tárta az emberek elé tanításaival.- Nem mondott sem többet, sem kevesebbet, mint ami az előrehaladáshoz szükséges.- Az előrehaladáshoz szüksége van az embernek úgy az alulról jövő taszító, mint a felülről jövő vonzerőre.- A szenvedés nem a bűn büntetése, hanem a lélek tisztítására és a jó követésére serkentő eszköz. A szenvedés a különböző szintű és minőségű fluidok ütközésének eredménye.- A missziós szellemek szenvedéseinek eredményei.- „Száll alá a poklokra”.- „Menj, de többé ne vétkezzél”.- „Az Ő sebei hoznak nekünk gyógyulást.”- Máriában nyer duális kiegyenlítődést a föld.- A te szívedet kard járja át, hogy sok szív titkai nyilvánosságra kerüljenek.- „Test és vér nem vehetik Isten Országának örökségét”.- „Aki utánam akar jönni…” „Az emberfiának hatalma van a bűnöket megbocsátani”.- „Amit megkötözöl a földön…” „Menjetek és szedjétek össze…”.- „Még ma velem leszel a paradicsomban”.- A szellemtan nem cél, hanem eszköz.-
*
A földi emberi lélek makacsságában és ellenszegülésében annyira messze esett Istentől, hogy szinte minden ami isteni volt benne a visszájára fordult és az erényt tartja bűnnek, a bűnt erénynek még a mai világban is, mert sokkal több a lélekben a bűnös vágy, hajlam és törekvés, mint az erény és az erény követése.
Sajnos minél többet tud a mai ember az isteni dolgokról, -sok esetben még a szellemhit követői is- annál inkább megmagyarázza elsősorban saját magának, majd ha kell, akkor a környezetének is azt, hogy amit ő tesz az nem bűn, hanem egyfajta szeretetből, jóratörekvésből fakadó cselekedet, még akkor is, ha igazából önzés az alapja, mert minden bűnnek az alapja gőg, vagyis az önzés. „Előbb jövök én és csak utánam nagy sokára az a másik ember”- gondolja magában és mindent ennek érdekében érez, gondol és cselekszik. Sok esetben még a szeretet cselekedet mögött is megbújik az önzés, a gőg, ha másként nem, akkor elismerés formájában, ha egyáltalán túljutott az önszereteten és eljutott addig a szeretetig, hogy a másik embert testvérnek érzi, látja és ezáltal benne a szenvedő Krisztust véli felfedni: „…Amit e kicsinyekkel tettetek, Velem tettétek…” Mert hát mindenért amit tesz az ember, még ha egy pohár vizet is ad a másiknak az Ő nevében, már meg lesz érte odafentről a jutalma, mert az anyagi kincseket szellemi kincsekre váltotta át, amit aztán beváltanak az angyalok lelki vagyonra, hogy amikor az igazság törvénye visszaszólítja az embert az anyagi világból, legyen neki a szellemvilágban igazi kincse. „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és rozsda emészti meg, és rablók ássák ki hanem gyűjtsetek a mennyekben, ahol a moly nem rágja meg, rozsda nem emészti meg, és a rablók nem ássák ki; mert ahol a kincsetek, ott a szívetek.” Tehát a földi kincseket mennyei kincsekre kelll átkonvertálni ahhoz, hogy igazi eredményeket hozzon a lélek számára az örök hazában.
Az Úr nem mondott többet sem kevesebbet, mint amit az embernek el kell érnie az üdvössége szempontjából, pedig mondhatott volna nagyon sokat, mert mint Messiás szellem hatalmas tudással és erővel rendelkezett, de csak a legminimálisabbat mondta és adta önmagából, mert nem volt dicsőség- és csoda hajhász. („Nem adatik más jel e csodaváró nemzedéknek, csak Jónás jele.”) Sőt azt is mondta, hogy sokat mondhatna még, de akkor nem birnák elviselni, hanem amikor eljön az igazság Szelleme, ő elvezet a teljes igazság megismerésére. Az újszövetségi Szentírás tehát nem befejezett, habár az Úr mégis az utolsó időkre vonatkozóan meghatározza azt az erkölcsi szintet, amellyel be lehet jutni az üdvösségre a fentebb említett jobb felől álló juhok példázatában. Gyakorlatilag az egész jézusi tan a következő állomásra való eljutás, szintje eléréséhez szükséges tanításokat és útmutatásokat tartalmazza. De sajnos az ember képtelen segítség nélkül egyáltalán felismerni azt, hogy mi a jó és mi a rossz. Így eleve képtelen hinni a jóban, a jó diadalában, nagyon is szüksége van a fentről jövő vonzerőre, („Amikor felemeltem, mindeneket magamhoz vonzok.”) és az alulról jövő taszító, serkentő erőre, amely erő nem más, mint a testi, vagy lelki szenvedés és gyötrelem. Ha az embernek nem okoznának fájdalmat, szenvedést a bűnei, az ember soha nem tisztulna meg az őt kitermelt negatív erőrétegektől és nem tudná a jót jónak ismerni fel, mert az ember értékrendje a bukás következtében annyira kifordult eredeti mivoltából, hogy a rosszat hiszi el jónak, a jót viszont rossznak. És honnan is venné az isteni gondviselés a szenvedéshez szükséges negatív erőket, ha nem magából az emberi lélekből, pontosabban az ember által kitermelt negatív erőkből? Mert nem Isten az aki szenvedteti az embert, hanem az ember saját maga azon negatív erők révén, amelyeket bűnös vágyaival, gondolataival és cselekedeteivel kitermelt magának. Istennek nincsenek szenvedtető eszközei ú.m. mert nincsenek Benne negatív erők, fluidok, mert Ő maga a legtökéletesebb szeretet. Ezért téves az az elmélet, hogy Isten büntet. Isten nem büntet, hanem a „kutyaharapást a szőrével” elmélet alapján tisztítja az emberi lelket a sok kitermelt negatív erőrétegektől, hogy kellő mennyiségű fény hatolhasson át a páncélnál is keményebb erő rétegeken. És fokozatosan ahogyan tisztul a lélek, úgy mind több és több világosság jut be a lelkébe.
Ha az embernek a bűnei nem okoznának szenvedéseket, az ember soha nem tisztulna és nem javulna meg és képtelen lenne a jó követésére. Sajnos, hogy sokszor még a szenvedések kényszerítő hatására sem képes az ember a jót követni, hanem többször bele kell vernie a fejét a törvény korlátaiba ahhoz, hogy egyáltalán elismerje azt, hogy a bűn okozta neki a szenvedéseket. Ha nem lennének a szenvedéseknek törvény okozta korlátai és azok nem okoznának fájdalmakat, olyan állapotok uralkodnának a földön, mint a paradicsomi állapotokban a bukásokat megelőzően. De ahhoz, hogy az emberi lélek, illetve az örök életre előhívott szellem, miután már visszaérkezett abba az állapotba, ahonnan lebukott, hogy soha többé ne bukjon le, el kell fogyasztania azokat az erőket, amelyeket a bukás sorozatával kitermelt magának, vagyis meg kell, hogy tapasztalja az elferdülés negatív következményeit. De mivel a szenvedés nem Isten akarata, hanem az ember bukott állapota teszi szükségessé, ezért, amennyiben a lélek kellő bűnbánatra jut, a kegyelem megbocsátja vétkeit, lenyúl és enyhíti a szenvedéseket, de nem úgy ahogyan azt az ember elképzeli, hanem a lélek tisztulásának megfelelően, mert ugyanis az ember ott beteg, ahol lelkileg is beteg. Mindig ott érik ütközések, ahol egyébként is baj van.
Az embernek mindig a legégetőbb hajlama van orvosolva, az a domináló, az van legnagyobb mértékben felnyitva és a léleknek azt az oldalát érik leginkább külső hatások és az a legérzékenyebb, tehát a legfájdalmasabb is egyben. És még így is, -mivelhogy egy fő hajlam van orvosolva és tisztítva a szenvedések és lelki hatások révén-,mennyit kell szenvednie az embernek, hát mennyit kellene akkor, ha több, vagy minden hajlama egyszerre fel lenne nyitva? Nem bírná el a szenvedések töredékét sem. Mivel olyan tömérdek mennyiséget kellene szenvednie az embernek, ezért volt és van szükség az Úr kínszenvedéseire, Aki magára vállalta az emberek szenvedéseinek nagy részét, hogy kevesebb szenvedéssel is minél nagyobb tisztulásban és megvilágosodásban lehessen részük.
Ha az ember maga irányíthatná a sorsát és nem igényelné az Úr kínszenvedésének eredményeit, akkor saját magának csak a jót, vagyis a szenvedésmentes kegyelmi állapotokat helyezné bele a saját életébe, míg a másiknak csak a rosszat kívánná, mint az Isten Országába való jutás lehetőségét. Főként tenné ezt a valamennyire is megvilágosodott lélek, aki már tudja azt, hogy a szenvedés az ami tisztítja az embert. De mivel Isten egyformán szeret mindenkit, ezért nem így gondolkodik és mindenkinek a számára legmegfelelőbbet adja, csak az ember sok esetben nem tudja elfogadni azt amit Isten a legjobbnak lát és visszautasítja az isteni elgondolást. Ezért történt meg az ősbukás is, mert a szellem helytelenítette Isten akaratát és a saját elgondolását követte.
A szenvedések pozitív eredményei egy bizonyos magasabb állapotban vannak rögzítve, amit levonzani és az életben érvényre juttatni csakis élő hittel lehet. Az Úr kínszenvedése eredményeinek levonzásához, annak érvényre jutásához egy ember életében, még inkább hitre van szükség! (Mert „az Ő sebei hoznak nekünk gyógyulást”, ezért ahhoz hitre van szükség, hogy az ezen sebek eredményeit érvényre tudjuk juttatni, munkába tudjuk szólítani a magánéletünkben.)
Amikor egy szellem testet ölt magára a földön, az első szférába születik bele, melynek a hatása mindenképpen nyomasztólag hat rá. A fluid szintkülönbségek már eleve kisüléseket, azaz bizonyos fokú szenvedéseket eredményeznek és minél nagyobb a szintkülönbség, annál nagyobb a szenvedés foka is, amire még aztán rájátszik a le nem aratott, vagyis a learatásban lévő konkoly is, ami már eleve tisztulást eredményez a lélek számára. Amikor viszont egy magasabb, vagyis missziós szellem ölt testet, akinek nincs learatni való konkolya, neki is szenvedni kell, azaz szenvedést okoz a fluidok szintkülönbsége és minél magasabb szférából ölt testet, annál többet kell szenvednie a különböző szintű fluidok ütközésétől. Ilyen esetben már nem a saját konkolyától szenved a szellem, hanem másoknak az aratásban lévő negatív eredményeitől, amit ha tudatosan vállal a missziós szellem, elősegíti a föld tisztulását. Minél magasabb tehát egy testet öltött szellem, annál nagyobb körű fénnyel rendelkezik, minek következtében annál nagyobb mértékben terjed ki a világossága, amely területen munkálkodhatik a szenvedése révén. Így az Úr tisztÍtó munkája, vagyis a szenvedésének az eredményei lehatottak egészen a földalatti szférákba. Ezért tudott a halála pillanatában azonnal „alá szállni a poklokra”, vagyis lehatolni a földalatti szférákba, hogy oda vigaszt és reményt vigyen le azok számára, akikben már megszületett a vágy arra nézve, hogy valamennyire is feljebb emelkedjenek, mert belefáradtak a borzalmas gyötrelmekbe. Tehát a szabadulás reményét az abszolút pokolba is levitte az Úr. Ezt a földön valaha is megjelenő messiások egyike sem tudta megtenni. Tehát a másokért történő szenvedésekkel azok lelki üdvéért történő munkát vállal magára egy missziós szellem, azaz segít elszenvedni az őt körülvevő páncél réteg nagy részét, hogy a szellem a fentről jövő vonzás révén, könnyebben leküzdve a nehézkedés törvényét, feljebb emelkedhessen egy magasabb, tisztánlátóbb, a bűnbánat szférájába, ahol bűnbocsánatot, azaz a bűnök következményeinek a felfüggesztését remélheti addig, amíg megerősödik annyira hitben, hogy fel tudja vállalni a saját konkolyának a learatását: „Menjetek és szedjétek össze az út széléről, az útkereszteződésekről a bénákat, a vakokat,(a bűnökben lebénult és megvakult embereket) és vezessétek el őket a nagy király lakomájára”, vagy a teljes eltörlését a visszahatásoknak: „Menj, de többé ne vétkezzél”!
Ha egy missziós szellem olyan tömérdek mennyiségű negatív erőktől szabadítja meg a földet, mint maga az Úr tette, akkor azon megtisztított területen, mint az Úr szolgája, a saját szenvedése eredményeit az Úréval egyesítve tud munkálkodni.
Az Úr kínszenvedésének lelket tisztító hatása teszi lehetővé azt, hogy „Az Ő sebei hoznak nekünk gyógyulást.” De nehogy azt higgyétek testvéreim, hogy az Úr a föld szellemeinek és azok anyagának a tisztulásáért csak a földön történő testetöltése alkalmával szenvedett, nem, hanem amióta kirendeltetett a mindenható Isten részéről arra, hogy a „saját” teremtményeinek a bukott csoportjait visszavezesse a paradicsomi állapotokba. Tehát a kezdet kezdete óta munkálkodik az Úr.
Ha az Úr kínszenvedésének az eredményeiről, a krisztusi lélekké minősült fluidokról beszélünk mint a bukás okozta sebekre való gyógyírről, akkor elengedhetetlen az, hogy ne említsük meg Máriát, mint azt a hatalmas Valakit, Aki Jézus után a legnagyobb szellemként lépett a földre, mint aki soha nem bukott és elérte a paradicsomi világok csúcsmagasságát és belépett a Messiások világába, utat törve mindannyiunk számára a „Legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok”-hoz. A szellemi munkát Ő sem a fizikai síkon történő megjelenésével kezdte, hanem sokkal előbb már munkálkodott az elfogadó felek felemeltetésén. Máriában, azaz Mária munkássága révén nyer duális kiegyenlítődést a föld. Azt mondja Róla az írás, hogy „A kígyó fejét taposod, az viszont a sarkadat mardossa”. Teszi ezt a benne lévő tisztasággal, mint makulátlan fluidokkal, melyeket a szenvedései által megtisztított „területekre” a lelkek területeire dolgozza bele, mert ugyanis az a feladata, hogy folyamatosan megszüljön bennünket az örök életre azáltal, hogy szenvedései révén sok szív titkai felszínre kerülnek. Az emberi lélek ugyanis titkolni igyekszik a bűnös hajlamait még önmaga előtt is, pedig csakis akkor orvosolható egy bizonyos hajlam, ha felszínre kerül és hatásoknak van kitéve. Ha így nézzük, akkor Mária munkájának hatalmas szerepe van az emberiség, de főként a női, az elfogadó nem tisztulásában és fejlődésében, mely munkát már akkor megkezdte, amikor az Úr megkezdett dolgozni a bukott szellemek újjáteremtésén. Hatalmas és hosszantartó munkába került és kerül Máriának, míg a női nemet a mély állapotából a férfi nemmel egyenrangúvá, majd fölé emelje , ugyanis , mivel „Éva” vette le a tiltott fa gyümölcsét és adott „Ádámnak” is, ezért Isten a férfi nem fejlődését a női nem kezébe helyezte le. Igy Mária nagyon sokat szenvedve küzdött és küzd ma is az elfogadó fél felemelkedésén és a küldetése betöltésén. Ez a feladatkör több ezer éves olyan munkáját vette igénybe Máriának, ahol a benső lényegnek kell megindulnia, mintegy megforrnia ahhoz, hogy beindulhasson a fejlődés úgy a női, mint a férfi szellemeknél. Tehát ilyen szempontból elmondhatjuk azt, hogy Mária láthatatlan sebei és fájdalmai is hoznak gyógyulást a beteg szellemek számára, ha elfogadják az Általuk kimunkált és felkínált lehetőségeket, amelyek mindenekelőtt a lelkiismereten, vagyis a lényegtörvény hangján keresztül nyilvánulnak meg, és egy benső erjedést kell, hogy eredményezzenek.
Mária, mint a Megváltó édesanyja, a Hozzá legközelebb álló munkása a fejlődésnek Aki az Úr mellé áll, hogy ő maga is az Úr terhei után a legnagyobb terheket vállalja az emberiség megmentéséért. Ezért Őt kihagyni az üdvtörténetből merő tévedést jelent. Komoly hibát követtek el azok, akik tudatosan mellőzték a Neki kijáró tiszteletet és elismerést, mert Nélküle, az ő munkája nélkül nem nyert volna duális kiegyenlítődést a föld és nem lenne itt a föld fejlődés szempontjából, ahol most van.
Ugyanis olyan fejlettségű egy nép, amilyen fejlettségi szinten van abban a népcsoportban az elfogadó fél, aki a kegyelem közvetítője, mondanám antennája egy-egy népcsoportnak, közösségnek.Tehát Mária mellőzése, fejlettségi szintjének lealacsonyítása a nép, ill. a csoport fejlődésbeli és ismeretbeli lealacsonyodását jelenti, ill. eredményezi, habár Máriát nem érdeklik a róla alkotott vélemények, Ő az Úr nevében ott is tevékenykedik, ahol nem hisznek benne. Ott is igyekszik feltárni a szív titkait, hogy az emberek belátásra juthassanak és rádöbbenhessenek arra, hogy befektetett munka nélkül nincs eredmény sem. A lll. kijelentés meg főként arról szól, hogy minden eredményért meg kell dolgozni, mert sok esetben, mint a fent megadott „cím” esetében is félreérthető a dolog. Az emberek azt hiszik, hogy nem kell semmit tenniük, mert meg vannak váltva és mert az Úr sebei által gyógyulást kaptak. De az ilyen hozzáállás bizony komoly tévhitbe viszi bele az embereket, amelyeknek csalódás a vége, mert főként a szellemi munkára vonatkozóan meg van írva szent Benedek által: „Ora et labora”, vagyis ima, szüntelenül történő ima nélkül nincs lelki munka, ill. fejlődés. Vagyis munka nélkül nincs előrehaladás, tehát dolgozni kell az embernek önmagán, ha előre akar haladni. De miből is kell állnia ennek a munkának?: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, naponként vegye fel keresztjét és úgy kövessen engem.” Ha a fejlődés útja nem a szenvedéseken, az önmegtagadáson és keresztfelvételen keresztül vezetne, akkor az Úr sem azt az utat választotta volna a saját életútjául. Ha az erőgyűjtés, a mágia és nem a bűntől való szabadulás, a bűnbocsánat lenne az Isten Országába való eljutás záloga, akkor az Úr az erejét fitogtatta volna és nem a lelki munkára hívta volna fel a figyelmet.
Mivel azonban az Isten Országa még nagyon messze van, ezért hát van mit dolgozni, van miben és miért munkálkodni, hisz Keresztelő Jánosról, aki a föld legfejlettebb szelleme, azt mondta az Úr, hogy „aki a mennyek országában a legkisebb, az is nagyobb nála”. Viszont a harcban és küzdelemben elfáradt lélek számára alkotott az Úr pihenő állapotokat, köztes szférákat: „Még ma velem leszel a paradicsomban”-mondta az Úr, a bűneit megbánó jobb latornak.
A lelki-szellemi munka felső segítség és a fentebb említett szenvedések eredményei nélkül, valamint a test megtagadása nélkül nem működik, mert ugyanis az mondja az írás, hogy: „test és vér nem vehetik Isten Országa örökségét”. A magas szellemek munkája elengedhetetlenül szükséges, mert mielőtt az Úr visszament volna a fényhazába, szétosztotta a feladatköröket az apostoloknak és tanítványoknak, vagyis a missziós szellemeknek: „Az emberfiának hatalma van a bűnöket megbocsátani.” Ezt átadta Péternek: „Amit megkötözöl a földön, meg lesz kötözve a mennyben is és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is”, amely hatalmat átadott Péternek és Péteren keresztül más missziós szellemnek is.
Mindennek ellenére a szellemtan, -amelyet „az Isten Országának a fiai”, mint egy hatalmas szellemi mozgalom gyanánt az emberiség megmentésén munkálkodnak,- nem cél, hanem eszköz az Isten Országába való eljutáshoz. Ha cél gyanánt lenne jelen akkor az azt jelentené, hogy aki szellemtanhívő, az már automatikusan bejutott az Isten Országába. Hát nem így van, hanem úgy, hogy a szellemtani ismeretek feltárják és pontosan meg is magyarázzák azokat a lehetőségeket, -amelyeket az Úr munkált ki- amelyek az Isten Országába való eljutáshoz szükségesek. Sokan a keresztények közül is tévednek, amikor azt hiszik, hogy azzal, hogy keresztények, mivel Jézus meghalt értük, akkor már nincs is mit tenniük, mert eleve be fognak jutni Jézus Országába.
Adjon Isten annyi kegyelmet gyermekem, hogy felismerjétek magatokban a lelketeken kiálló és lecsiszolandó részeket, hogy beférhessetek a szűk kapun, amely az Életre visz be benneteket. Az Úr kegyelme legyen és maradjon veletek mindenkor, mert az idő közel van.
Amen
Ada, 2024. 01. 21.