„Hozsanna Dávid fiának! Áldott aki az Úr nevében jő!”
Jézus ünnepélyes bevonulása Jeruzsálembe
Valami ünnepélyesség van a levegőben és hatja át az Úr híveit, és követőit, az akkor ott jelenlévőket, ami az ő lelkükben bizonyos megmagyarázhatatlan örömérzést vált ki, de a sejtést senki sem tudja megfejteni, senki sem tudja azt hogy miről is van szó. Jézus ellenségeiben viszont ez a szellemi légköri hatás, amelyet Jézus jelenléte és szándéka idézett elő, ellenszenvet, haragot és főként irigységet eredményezett.
Az apostolok egy része ott van Jézus mellett, Aki feladatokat osztogat, szervezi a bevonulásnak menetét, azt, hogy ki vezeti a menetet, és a sorban a bevonulás alkalmával ki hol foglalja el a helyét. Az apostolok többi tagja az út előkészítésével foglalkozik, hisz az Úr a bevonulást olyan úttalan utakon jelölte ki, ahol még nem járt senki, főleg nem tartott ünnepélyes bevonulást a városba. Az apostolok ezen része takarította el az akadály, mert az útnak kinevezett szakasz teli s tele volt mindenféle gazzal, sőt régi kerítés is volt ott, amitől meg kellett tisztítani és járhatóvá kellett tenni az utat. Jézus a szamarat is pontosan meghatározza, amely állatot szintén az apostoloknak kellett megszerezni. Jézus János és Péter segítségével felül a szamárra és kisvártatva elindul a diadalmenet a város felé. Egy kis falu mellett haladnak el, ahonnan még csatlakoznak a menethez, miközben újjonganak, zsoltárokat énekelve dicsérik Jehovát és hozsannákat kiáltanak Dávid leszármazottjának és fiának, áldják azt a Valakit, aki az Úr nevében jő. A hangulat a tetőre hágott már, amikor beértek Jeruzsálem utcáira. Az emberek pálmaágakat szakítanak és dobálják Jézus, ill. Jézus szamara el, akit akadályoznak az előrehaladásban. Mások nem csak pálmaágakat, hanem a köpenyeiket oda terítik Jézus tiszteletére, hisz olyanok is vannak a tömegben, akiket Jézus meggyógyított. De Jézus mindennek ellenére nem ünnepel, hanem sír, siratja Jeruzsálemet és mindazokat, akiknek lelkében néhány nap múlva a hozsannázástól hangos ünneplés hatása megfordul és az ünnepi hangulat helyett “feszítsd meg”-et fognak kiáltani, mert elvakítja őket a sátán a pénz szereteten keresztül, ugyanis nagypéntek délelőttjén Kaifás pénzt osztogattatott a hozzá, illetve a pénzéhez “hithű” embereivel, hogy követeljék Jézus kereszthalálát. Az anyagiasság, a korrupció hatalmas molochhá nőtte ki magát és magával ragadta mindazokat, akiknek egy kis hajlamuk is volt arra, hogy elősegítsék a forma, az anyag és a korrupció diadalát a szűziesen tiszta szellem felett. Voltak ezek között olyanok is, akiket Jézus meggyógyított és ők is gyakorlatilag ellene fordultak a saját megváltásuknak, mert erősebb volt bennük a forma, mint a lényeg, habár lehetőségük lett volna az Úr követésére, mert személyes találkozásuk volt Jézus szellemével. Jézus előre látta az anyag és a forma diadalát a szellem felett és ez hatalmas fájdalommal töltötte el, habár mégis csak az volt a cél, hogy minden ott jelenlévőből kijöjjön minden hajlam, amelynek nem az igazság az alapja, hogy Jézus fel tudja vinni a keresztfára.
Jézus megrontására és az üdvösség eszmeiségének a meggyökeresítésének a megsemmisítésére három bukott messiás származék öltött testet a földön: Kaifás, Annás és Júdás. Habár, ha a hivatali, központi zsidóság, élükön az imént felsorolt két fő uralkodóval, elfogadták volna Jézus üdvösséget hozó tanait, egészen másként alakult volna a föld további sorsa és fejlődése. Sokkal kevesebb lett volna a szenvedés és sokkal több lett volna a szeretet. A szeretetnek, a szeretet hordozóknak jóval kevesebbet kellett volna szenvedniük, és sokkal kevesebb gonoszság lett volna a földön. Nem lettek volna világégések és nem lett volna annyi halott és tömegsír, tehát nem lett volna lehetőség a világjárványok kialakulására sem. A járványok ugyanis a tömegsírok fluid kipárolgásaiból keletkeznek, az ellentét, a visszaforgató eszmében dolgozó szellemek munkája révén.Ha a hatalmon lévők nem az ellentétes eszmét követők soraiból kerültek volna és kerülnének jelenleg is ki, hanem azok lennének a világ vezetői, akik az isteni szeretet eszmének a hordozói, akkor a világnak a lelkén Krisztus Urunk arculata ábrázolódna ki. Így az átmenet a megújult földre is sokkal, de sokkal kevesebb szenvedéssel járna, hisz kevesebb negatív erőtől és kevesebb salaktól kellene megtisztulnia a földnek ahhoz, hogy átalakulhasson és beléphessen a fejlődő bolygók sorába.
Júdás nem volt annyira konok, ő már egy régen megtérni szándékozó szellem volt, akinek az Úr lehetőséget adott a szabadulásra. Mélyen süllyedt, anyagias szellem volt ő is, akit azzal fogadott az Úr, amikor először meglátott, hogy: “El ne add az igazságot pénzért”, de mégis úgy történt. A közösségben Júdást a pénz kezelésével bízta meg az Úr, hogy lehetősége legyen az anyagot úgy kezelni, hogy saját célok elérése érdekében nem nyúlhat hozzá, mert nem saját tulajdona, de Júdás nem tudott ellenállni a kísértésnek és magán célokra is vett el a közösből, amit nem vallott meg és ez lett a veszte, mert ezzel készítette elő a lelki világában a pénzért történő árulást. Júdás nem akarta kereszthalálra juttatni Jézust. Addig nem látott el, hogy az árulás milyen következményekkel jár, neki csak a pénz kellett. Abban bízott, hogy Jézus ez alkalommal is el fog tűnni az őt elfogni szándékozók szeme elől, mint tette ezt már sok esetben és utána megalapítja földi királyságát, ahol Jézus őt fogja megtenni az országa pénztárosává, de a számítása kudarcot vallott.
Jézus bevonulásának célja az volt, hogy az áldozati bárány, mint előkép diadalmasan bevonulhasson a Neki, az Ő számára épített templomba, annak a szentéjébe: “Építsetek az Úrnak templomot!”, annak érdekében, hogy az előkép a Neki megillető helyen, az Isten házában, a zsinagógában és az ott lévő isteni jelenlétben nyerjen megvalósulást, azaz találkozhasson a valós áldozati Báránnyal, Aki, azzal, hogy bevonult a zsinagógába, lezárt egy fejlődési turnust, az Ószövetséget és helyébe nyitott egy újat. Azzal, hogy lezárta az előző fejlődési turnust és feláldozta magát a világ bűneiért, új- és örök szövetséget kötött az ember és Isten, a föld és a Menny között. Jézus a templomba történő bevonulásának tehát óriási jelentősége van az emberiség megváltása szempontjából. Ismétlem, lezárt és befejezettnek nyilvánított egy fejlődési korszakot és megnyitott egy újat, a “Fiúnak”, a kegyelemnek a korszakát, mely az ószövetségi korszakra épült ugyan, de az Úr megjelenésével az előző korszak le is zárult és megnyílt egy új, amely azt mondja, hogy az ember testének kell templommá alakulnia, a Szentlélek templomává”. Az oltáriszentség és bizonyos szentek jelenléte, akik egy-egy templomban tevékenykedtek, még Krisztus templomává tette a templomokat, de a lll. fokozatban, a Szentlélek korszakában viszont már az a helyes, amikor az ember teste, én azt mondanám, hogy a szellemteste is a Szentlélek templomává kell, hogy legyen, amely állapotban már a szívekben lévő isteni jelenlét kell, hogy szentté tegyen egy-egy helyiséget és nem ellenkezőleg, ahova az Úrnak be kell vonulnia ahhoz, hogy újjá teremtse a lelket Krisztus képmására, annak érdekében, hogy átszellemülhessen.
Az Úrnak a lélek templomába, azaz szentéjébe kell bevonulnia ahhoz, hogy minden ami sátáni és emberi az emberben, istenivé tudjon átalakulni, újjáteremtődni.
Mint említettem már az elején, Jézus nem a szokványos útvonalon vonult be Jeruzsálembe, hanem az Ő általa kijelölt járhatatlan utat kellett az apostoloknak járhatóvá tenni ahhoz, hogy a zsinagógába való bevonulása Jézusnak megtörténhessen.
Amennyiben azt vesszük figyelembe, hogy az ember testének a szentéjébe kell a lll. kijelentés igazsága szerint bevonulni, akkor figyelembe kell vennünk azt is, hogy az apostolok készítették és készítik elő ma is az Úr útját a bevonuláshoz. A szokványos út, az a széles út lenne, amely a romlásba viszi az embert, a keskeny út, vagyis ösvény viszont az Életre viszi el az embereket, amelyet az apostolok és tanítványok készítettek és készítenek elő az emberi szívekben. Tehát ez a kétezer évvel ezelőtti esemény teljesen ráillik a lll. kijelentést követőkre, mely kijelentésnek maga a „Névtelen Szellem” a vezetője! Ez fontos momentum.
Itt ennél a pontnál felteszem a kérdést gyermekem mindenkinek, aki olvassa és épül a közlés által és azoknak is, akik a hibákat keresik a közléseinkben, hogy megvétózzák hitelességét, hogy a te lelkednek vannak-e virágai, amelyeket oda tudsz helyezni az Úr szamarának lábai elé, amikor a te lelkedbe szeretne bevonulni? Ha vannak a lelkednek eredmény-virágai, ami nem más, mint a hit, remény, szeretet és alázatosság, akkor oda tudod-e fektetni azokat, mintegy elismerve, mint Tőle kapott ajándékokat, hogy „ünnepélyessé tedd az Ő bevonulását, vagy a magadénak véled az eredményeidet és meg akarod tartani magadnak? Vagy ha már sikerült alázattal leborulni az Úr előtt és az érzésvilágod virágait, vagy az erősebb hajtásokat, „pálmaágakat” tudtad szórni az Úr elé, akkor megkérdezem, hogy egy-egy ilyen emeltebb hangulatú lelkiállapot után hányszor fordultál ellene az Úrnak „feszítsd meg”-et kiáltva a vérszomjas csőcselékkel együtt, mert bitófára, azaz „keresztre vele” szeretted volna juttatni az Élet Királyát, akinek a királysága nem ebből a világból való? Talán annyire ellene tudtál fordulni egy-egy megpróbáltatás közepette, hogy az Ő vérét, mint átkot kívántad magadra és gyermekeidre? Mert az ember ha kísértéseket szenved és ha elégedetlen, képes még ilyesmire is. De hogy ennek mi lett a következménye? Az, hogy Jézus megsiratta Jeruzsálemet, mert előre látta annak pusztulását, mely „pusztulásnak” a vége nemrég fejeződött be. Ki tudsz-e tartani gyermekem akkor is az Úr mellett, ha a napsütés után viharos éjszaka következik, tehát, vagy elbuksz az első kísértésnél, és akkor már a lelked eredményeit nem az Úr elé teszed le és nem újjongsz hozsannát Dávid fiának, hanem az ördög elé szórod az eredményeidet, aki abban a pillanatban leránt a sötét mélybe.
Az ember ugyanis földi életében kötéltáncot jár. Alatta a beláthatatlan mélység, ahol a sátán tágra nyílt torokkal várja, hogy elnyelje és a kétségbeesés labirintusaiba vigye, melybe az első alkalommal amikor megszédül, belezuhan. Ezért hát úgy kell egyensúlyozni, hogy ne szédüljetek meg és ne zuhanjatok bele a sátán örökké éhes, rátok, a ti üdvösségetekre éhező torkába, ahonnan mind nehezebb és nehezebb kijönni, ugyanis csak erős hittel lehet. De ha már megszédült az ember, akkor az azért volt, mert elszórta a lelki vagyonát haszontalan dolgokra és amikor jött a sátáni kísértés már nem volt kellő vagyona a fennmaradáshoz, az egyensúlyban maradáshoz.
Felette viszont a Magasságbelinek a lakhelye, ahol minden egyes érkezőt kitárt karokkal és örömteli lélekkel várnak. Ide viszont úgy jut el a földi ember, ha élő hite van, minek következtében nem tudja megszédíteni a sátán semminemű világi és egyéb, a hét fő bűnnek a formáival és ezáltal át tud menni a halálból az Életbe, azaz a lélek szellemmé fog átformálódni, mert az Isten Országába arra érett szellemeket várnak.
Ebben az éretté válásban, ennek a kialakulásában nagy szerepe van az ünnepnek. Nézzétek meg, hogy Jézus bevonulásakor milyen hatalmas ünnep volt, mindenki hozsannákat kiáltott örömében, dicsérték Jehovát, amiért elküldte számukra Jézust, áldották azt Aki az Úr nevében jő. Tehát a lelkük felemelkedett egy magasabb állapotba és szinte teljes egészében megnyílt Jézus felé. De mivel a fénynek árnyéka van, ezért a ragyogást mindig követi az árnyék, azaz próbára van téve az az állapot, amelyben megfürödhetett az emberi lélek. És ha meg tudja állni a helyét a próbák kereszttüzében, vagyis amennyiben meg tudja őrizni azokat a kegyelmeket, amelyeket az emelkedett szinten kapott, akkor lesz elegendő lelki tápláléka az eljövendőkre nézve, de ha viszont nem, akkor elnyeli őt a kétségbeesés molochja és szárnyszegetten, hitehagyottan zuhan alá a sátán kitárt torkába.
Ezért ünnepeljétek meg a „bevonulás ünnepét” (is) a maga, vagyis az általunk elétek terjesztett igazságok ismeretében, hogy a szívetek az Úr előtt megnyílhasson minél nagyobb mértékben!
„Hozsanna Dávid fiának! Áldott aki az Úr nevében jő!”, mert lehozta Isten szeretetét, hogy a gonosznak ne kelljen gonoszul szenvednie, hanem feloldozást nyerhessen az Úr kegyelme által. „Ha ők elhallgatnak, a kövek fognak megszólalni.” Vagyis ha az ember olyan mélyen van, hogy képtelen az ünneplésre, a természeti erők fognak „ünnepelni”
Amen
Ada, 2024. lll. 24. Virágvasárnap
