„ÉN VAGYOK A FELTÁMADÁS ÉS AZ ÉLET”
Péntek délután életük legnagyobb csalódása közepette veszik le a kiszenvedett, meggyötört, a teljes vérveszteségtől fehérré lett testet a keresztről. Csak Mária és esetleg Mária Magdolna értették meg teljesen Jézus kínhalálát és annak értelmét, melyet az emberiség megváltásáért ajánlott fel az Úr az ő Teremtőjének. De a gyász mindenki számára leírhatatlanul mélységes és szinte kibírhatatlan volt. Az a Mester, akit már több alkalommal is el akartak fogni és símán eltűnt a tömegből, láthatatlanná vált, aki egy olyan országról beszélt, amelynek határai nem ebben a világban vannak és amely országnak Ő a királya, aki azt hirdette, hogy Isten előtt a király és az alattvalója egyenlő, néhány nappal ezelőtt teljesen meghajolt a sötétség birodalmának hatalma előtt, átadta magát minden kínnak és gyötrelemnek, sőt még a legaljasabb halálnemnek is, a kereszthalálnak.
Amikor Jézus „kilehelte lelkét”, vagyis amikor elszakadt az életszalag, amely a szellemet a testhez kötötte, és szelleme felszabadult a hatalmas kínszenvedések alól, ennek a felszabadult szellem energiáinak a hatására megrendült a föld, a természet ereje, a hatalmas erő felszabadulás hatására nagyméretű pozitív változás állt be, mint amikor egy atombomba felrobban, csak teljesen pozitív értelemben. Változás állt be a természetben, a természet rendjében és magában a világban, hisz erkölcsi értelemben feljebb emelkedett a föld és a kegyelmi törvény lett úrrá. Az első, aki ezt észlelte, Abenadar százados volt. Miután Jézus meghalt, elsőként megérintette őt a kegyelem és teljes hangerővel kiáltotta: „Ez az ember valóban Isten fia volt” és egy hatalmasat belevágott saját mellkasába. Összetört benne egy hatalmas gőg, amely azelőtt uralta a lelkét. Leszállt a lováról és lándzsáját a földre helyezte. Nem akart többé Jézus ellenségeinek táborába tartozni. A parancsnokságot átadta Cassiusnak, az ő helyettesének, akit később Longinusznak neveztek. Ő szúrta át Jézus mellkasát, szívét és az onnan kiömlő vér ráfröccsent a kancsal szemére, amitől azonnali gyógyulás állt be. Ezen esemény alkalmával a római katonák közül is sokan megtértek, majd megtérések történtek Jeruzsálemben és más városokban is, ahol Jézus tanított, gyógyított és más csodákat is tett. Jézus megrögzött ellenségei viszont teljesen a sátán hatalmába kerültek és megőrültek.
Elsőként Kaifás, aki zavarodottságában, mint egy őrült, ide-oda szaladgált a palotájában. Olyannyira magán kívül volt, hogy be kellett zárni egy szobába. Pilátus is nagyon zavarodott volt. Folyamatosan fogadta Jézusról, a golgota körüli eseményekről szóló jelentéseket, melyeknek hatására teljesen magán kívül volt, amit alig tudott leplezni. Eközben a halottak ellepték Jeruzsálemet és környékét. Teljes volt a káosz. Előjöttek a templomban titokban megölt próféták szellemei, magukra öltötték porhüvelyüket, amely éppen akkor amilyen állapotban volt. Mindenfelé hatalmas robajjal megrongálódott a templom alapzata és fala, ahol ezek a titkos sírok voltak. A szentek szentjét eltakaró függöny kettéhasadt. Erről a helyről kiszállt két angyal és ezzel elveszítette a hely szentségi voltát. A kettéhasadt függönyön és a megrongálódott falakon be lehetett látni a szentek szentjébe. Mindenfelé rémalakokat lehetett emiatt látni és mindegyik Jézus mellett tett tanúbizonyságot és vádolták mindazokat akik Jézust elítélték. Ezt a jelenséget Jézus a kereszten kifeszítve meg is jövendölte:
„Amidőn az ajkaim már elnémulnak, a halottak fognak beszélni!”
(Sajnos Jézusnak ezt a mondatát is kivették a szent iratokból!) Ahogyan a kereszten kiszenvedett, a „holtak világába” leereszkedő Krisztus elküldte a próféták szellemeit, hogy tegyenek mellette tanúbizonyságot, úgy küldte és küldi el ma is a „sírok világából” a próféták lelkeit (szellemeit), hogy tegyenek mellette tanúbizonyságot. Azoknak a nyilatkozatoknak, amelyek nem ezt a célt szolgálják, megkérdőjelezhető a hitelességük.
Hatalmas káoszt okozott az emberek között a halottak megjelenése a földön, de a papok ezt a jelenséget a názáreti varázslásának tulajdonították, hogy a népet még inkább Jézus ellen fordítsák. A rendet a templom körül igyekeztek megtartani.
Időközben nagy gondoskodás és tapintatosság közepette levették Jézus testét a keresztről és Mária ölébe helyezték. Gondosan megtisztogaták, lemostak Róla minden vért és szennyet, amelyet a gyötrettetésének ideje alatt a lelketlen gazemberek rádobáltak. Ekkor látszott csak igazából az, hogy Jézus testét milyen tömérdek mennyiségű seb borította. Mária ahogyan mosogatta Jézus sebeit, látomásban látta mindegyiknek a keletkezését és újból átélte azokat. A Szent testet hosszú vászonlepelbe göngyölték, majd időközben mindenfelé balzsamfüvekkel tömködték körül, majd nagy fájdalmak közepette sírba helyezték, és Vele együtt eltemették minden reményüket. A hatalmas fájdalmukban elfeledték Jézusnak ezekre az időkre vonatkozó minden ígéretét, és csak a látszat valóságnak hittek. Amikor Jézust megkínozva látták, olyannyira hatott rájuk, hogy összeomlott minden, még a feltámadásba vetett hitük is. Így teljesen hitetlenül és reménytelenül néztek a jövő elé mert Érte, akiért elhagytak feleséget, gyerekeket, vagyont, vállalkozásokat, birtokokat, most a sír mélyén nyugoszik.
De egyszer csak a mély gyász óráit és napjait az örömteljes órák váltják fel. Ismét megrendül a föld, és vele együtt a természeti erők, jelezvén azt, hogy az Élet győzött a halál felett, az Élet törvénye diadalmasan legyőzte a halál törvényét. Angyalok kíséretében egyszer csak egy hatalmas fényjelenség hatolt át a kősír falain, bele a sírbarlangba. A sírbarlang belsejét is hatalmas mennyei ragyogás töltötte be. Ez a Fényjelenség fölé hajolt a szent Testnek és egyik pillanatról a másikra eggyé lett vele és a testet is fény töltötte be, minek következtében megmozdulnak a kezek, majd a lábak és Jézus szellemét tartalmazó test egyszer csak fénytől elárasztottan kijön a leplek alól, feláll és ott ahol a szellem áthatotta a szikla falát, ott ki is jött a sírból. FELTÁMADT! És vált millió és millió szellem üdvösségévé. „Én vagyok a feltámadás és az élet”- mondotta Ő.
De mit is jelentett az Ő számára a feltámadás és mit jelent számotokra az Ő feltámadása gyermekem?
Ahogyan az Úr jött le a messiások világából a földre megszületni, fokozatosan vetkőzte le az ő istenségét, pontosabban a messiási erőket és ennek mértéke szerint öltötte magára a bukott világok, így a földnek is a fluidvilágát. Tehát azt is mondhatjuk, hogy a földi világ fluidtömegétől megterhelten született meg erre a világra, Mindannak ellenére, hogy teljesen tiszta szellem méhében fogant, ha nem vetkőzte volna le a messiási erőit, nem tudott volna ezen a földön megfoganni és a földi világban megszületni. Már maga az ebben a világban történő megszületés is hatalmas lelki terhet jelentett az Úrnak. Már ekkor megjelent az őskígyó Jézus körül, amelyet Mária taposott el. Ahogy növekedett az Úr és tanított, pl. tizenkét éves korában, már magára vette azoknak a negatív erőit, akiket tanított. Már gyermekkorában voltak gyermektanítványai, akiknek a negatív erőit magára vette, de attól kezdve, hogy kijelentette: „Elérkezett hozzátok az Isten Országa”, folyamatosan magára kellett vennie elsősorban azoknak a negatív erőit, akiket meggyógyított, hogy meggyógyuljanak. Képzeljétek el azt, hogy a hegyi beszéd tíz napig tartott, ahol Jézus tömegesen gyógyított meg embereket és ráadásul még meg is vendégelte őket. Mekkora mennyiségű negatív erőket kellett magára vennie ahhoz, hogy a dolgok működjenek! A több mint három év alatt tömérdek mennyiségű negatív erőt vett magára. Mindezt aztán fel kellett vinnie a keresztre, hogy a megváltás műve megvalósulhasson. De nem csak azokét, akiket akkor meggyógyított, hanem azokét is, akik nagypénteken egyhangúlag, az örjöngésig „feszítsd meg”-et kiabáltak és nem csak egyszer, hanem mindannyiszor, ahányszor Pilátus ártatlannak kiáltotta ki Jézust. Magára kellett vállalnia ezek bűnös lelki világát is, hogy a tömeges önelátkozásból minél többen megtérjenek és elinduljanak a fejlődés útján. No már most mindazok, akik meggyógyultak bűneik következményei által előidézett betegségeikből, és a lelkükre kötötte, hogy többé ne vétkezzenek, és akik később tértek is meg, ahhoz, hogy odáig eljussanak, hogy megbetegedjenek, már életeken keresztül vétkezniük kellett. Tehát amikor Jézus meggyógyított valakit, több élet vétkeinek következményeit kellett magára vennie és felvinnie a keresztre, hogy mindezek a negatív erők megfeszíttessenek. Tehát gyakorlatilag az ősbukás következményeit, a törvény igazságában megrekedt lelkeket, azok bűneit, bűneik következményeit vette magára az Úr és mindezeket felvitte a keresztre. Tehát gyakorlatilag „millió és millió évek bűne” manifesztálódott abban a keresztben, amelyre Őt ráfeszítették, hogy megváltsa azokat. Ezért mondtuk azt, hogy Jézusnak bele kellett pusztulnia a tömérdek mennyiségű bűnbe ahhoz, hogy az emberiség eljuthasson az üdvösségre. Mindez gyakorlatilag a halál birodalmában történt, hogy a megváltandó szellemegyedek, – köztük ti is- eljuthassanak az első feltámadásra.
Tehát volt mit és kit megváltania, kiért meghalnia és miután mindent magára vett és belepusztult az emberiség bűneibe, volt miből feltámadnia, mert Benne a szellemi halálnak egyetlen atomja sem volt soha, Tehát a halál, mint az ősbukás törvénye nem foghatott Rajta, ezért feltámasztotta Őt az Atya a halálból.
Az Úr ugyanis amikor már megszületett a testiség képzetét kellett magára vennie, amelyet a bukás hozott létre. Azért vette magára, hogy legyőzze azt és vele együtt a halált mint törvényt. Borzalmas küzdelmet jelentett neki a testiséggel és a halállal vívott harc, amit nagycsütörtök éjszakáján vívott. Olyan hatalmas szenvedéseket élt át, hogy a hajszálerei mind szétpattogtak és a vére kiömlött a bőrön keresztül. És miután ezt megharcolta, jöhetett a többi szenvedés…
Kedves gyermekem, néhány gondolat erejéig megpróbáltam „testközelbe” hozni az Úr megváltásának misztériumát, mely minden a testben, a testiségben, az érzésekben megjelenő, majd kigondolt és elkövetett bűn következményeinek elszenvedésében és feloldozásában nyert megbocsátást és megváltást, hogy az összemberiség eljuthasson az üdvösségre.
Ez nem azt jelenti, hogy nincs bűnhődés és szenvedés, hanem azt, hogy van a vétkeknek és a bűnöknek feloldozása és eltörlése. Ha az ember az ószövetségi törvények ellen vétkezik, az ott leírottak alapján nyeri el vétkeinek méltó jutalmát, de ha eljut a megbánásra és feloldozást nyer, „eljut az Újszövetség igazságaiba és a hit és szeretet révén feloldozást nyerhet az Úrtól, aki azt mondotta önmagáról: „Az emberfiának hatalma van a bűnöket megbocsátani”.
Mindennek tudatában vegyétek fel ti is a kereszteteket, és kövessétek az Urat, hogy feljuthassatok a Golgotára, majdan onnan az első feltámadásra.
Amen
Ada, 2024. lll. 31. Feltámadás ünnepe
