„És idő többé nem lészen”

Az Úr Jézus nevében köszöntelek benneteket testvéreim!

Az Úrnak a megváltás műve és misztériuma által minden emberi lélek meg van hívva az üdvösségre, azaz az anyagmentes világokba, ahol már „idő többé nem lészen”.Az a célja az emberrélevésnek, a világokon történő testetöltéseknek, hogy ezekbe a  félanyagi, majd anyagtalan világokba vissza juthasson. 

A szellem ugyanis, amikor hátat fordított Istennek, fokozatosan és folyamatosan, ahogyan távolodott Istentől, vékonyodott, majd el is szakadt az a fluid szalag, amellyel Istenhez van kötve. Ennek következtében a szellemek anyaga mind sűrűbbé és sűrűbbé vált, míg testté nem lett. Így lett Isten ősvilágossága anyaggá. Az anyag ősállapota tehát az Isten- ből kiáradó ősfény. Ez a világosság gyakorlatig az „anyag”, amely Istenből árad ki. Isten tehát szellem, erő és „anyag”, vagyis ősfény, vagyis ősvilágosság, amellyel elárasztja az egész teremtettséget. Az ősbukás tehát hatalmas hiányállapotokat hozott létre. Pl. okáért ha a víz a meleg hiányállapotába kerül, megfagy és jéggé dermed. Tehát a hideg nem természetes állapot, hanem a meleg hiányából adódik. Ilyen a bukás állapota is, istenhiányos állapotokat eredményez. Minél messzebb esett Istentől egy világ, annál inkább nélülözi az isteni jelenlétet és annál sűrűbb lesz az anyaga. Úgy képzeljétek el tehát a bukott világokat, mint „Isten és boldogság-hiányos” állapotú világokat, amely állapot elsősorban a lélekre, illetve a szellemre van hatással, mert gyakorlatilag egy-egy anyagi világ  sűrűsége a szellem „anyagának” sűrűségétől függ. Ahogyan tisztul vissza egy szellem az ősállapot felé, úgy ritkul az anyaga, mert a szellem fejlődése, maga után vonja, mint természetes következményt, saját anyagának a ritkulását, ami az őt körülvevő világ anyagát is ritkítja. 

A szellem bukása nem csak az anyagra van hatással, hanem a bukott szellem által létrehozott természetre is. A természeti világ gyakorlatilag a bukott szellem kivetített képe. Amilyen fokon van egy világ szelleme, olyan fokon van a szellemet körülvevő természet is. Ahogyan a fagy károkat tud okozni a természet növényvilágában, pontosabban a termést, mint a természet továbbfejlődésének lehetőségét tizedeli meg, vagy teszi teljesen tönkre, úgy az istenhiányos állapot viszont a lélek gyümölcseit, azaz a továbbfejlődési lehetőségét fagyasztja le. A fagy azonban nem csak a gyümölcsöket és a kenyérgabonát tizedeli meg, hanem a kártevőket is tönkre tudja tenni. Így van ez gyermekem a lelki életben is. A gonosz önmagát pusztítja elfajulásai által, vagyis az istentelen állapot a szenvedtetve nevelő törvény  révén  fejleszti vissza és szünteti meg a lélek redői alatt meghúzódó bűnös hajlamokat, főként amióta az ellentét is be van kapcsolva a fejlődésbe. 

Az ember duális lény és ha megnézitek a természetben  néhány kivétellel szinte minden ezt a dualitást tükrözi vissza: a rovarok, növények, állatok. Az ember gonosz gondolatai és érzései, teremtései mérges növényekben, rovarokban és állatokban öltenek testet, míg a nemesebbek, nemesebb megjelenési formát nyernek. Isten nem semmisít meg senkinek a teremtését, minden alkotásnak fejlődési lehetőséget biztosít. Ez Isten szeretetének a földön történő megnyilvánulási formája, amelynek az az egyedüli célja, hogy végig menjen minden fejlődési fokozaton és eljuthasson odáig, hogy Isten szellemmel ajándékozza meg, vagyis, hogy hasonlóvá váljon alkotójához, úgy ahogyan a bukott szellemnek is egyszer el kell érnie azt a szintet, amelyet Isten meghatározott, vagyis, hogy „Istenné” kell válnia: „Legyetek  olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok. Minden ezen cél felé kell, hogy haladjon, egyszer mindennek el kell érnie az abszolút tökéletességet, a tökéletes boldogságot, vagyis mindennek vissza kell emelkednie, formálódnia és teremtődnie az eredeti formára, a krisztusi képmásra, még a tökéletes szellemeknek is, ha már Jézus a  legtökéletesebb szellem. Jézust azért küldte az Atya, hogy bemutassa a legtökéletesebb állapotot a maga megjelenésével és munkásságával. Az Ő személyében „elközelgett hozzátok az Isten Országa”, az az Ország, amely Isten körül van, ahol már nyoma sincs az anyagnak, a térnek és az időnek. Azért jött az Úr, hogy visszavezessen minden bukott szellemet ebbe az Ő világába. Igaz hosszú folyamat ez, de az Ő segítsége által elérhető, mert nagyban bele segített a szellemeknek és az anyaguknak a feltámadásába és átszellemesülésébe, sőt annyi negatív erőt elszenvedett, hogy kiemelhette a földet a sátán birodalmából, az igazság törvényének hatalmából és ráhelyezhette a földet a szeretetnek az útjára. A szeretetben való gyarapodásnak az útja, az Isten Országához való közeledésnek az útja, amelyet ha követ az ember, mind közelebb kerül az Isten Országához, ahhoz a világhoz, ahol idő többé már nem lészen. 

Az Úr egy megdicsőült, pontosabban félanyagi testben támadt fel, mely testen már nem fogott, illetve foghatott a halál törvénye. Feltámadása után még negyven napig munkálkodott itt a földön. Főként a szférákban tevékenykedett, de nagyon sok helyen és alkalommal megjelent azoknak, akik hittek benne. Csak azok láthatták már Őt, akik követői voltak, vagy lettek a megjelenései révén. Hirdette a szeretet törvényét, betekintést engedett a szférákba és amerre csak járt, mindenütt jótékony hatással volt az emberekre, de még a természetre is.  Még a virágok is kinyíltak ott ahol egyébként nem volt szokványos. A szeretet magvait hintette szét mindenfelé, hogy a szeretetben szegény lelkekben megindulhasson a szeretet  tevékenykedni, mert csak az juthat el a szeretetnek az országába, akiben van szeretet. Ezért a föld a szeretet iskolája, főként amióta az Úr lehozta a szeretetnek a világát a földre. Tanítja az alkalom. Alkalom viszont mindig van, csak ott a baj, hogy az ember önző lény és elsősorban önmagát szereti. Az önszeretet ugyan egy bizonyos fokig elvezeti az embert a fejlődés útján, de kevés ahhoz, hogy az Isten Országába is eljuthasson általa. Amikor már az önszeretet elérte a tetőfokát, családot kap a tanuló, hogy a szeretete kiterjedhessen a legközelebbijeire is. Habár az Úr a tanítással tovább megy és azt mondja: „aki jobban szereti apját, anyját stb., mint Őt az nem méltó Őhozzá. No de hogyan tudja megmutatni az ember az Úrnak az ő szeretetét? Mások felé történő szeretet gyakorlása által. Ahogyan dolgozza bele magát az ember a szeretetnek a világába, úgy hullanak le róla az önzésnek a bilincsei, és támad fel benne az isteni érzés, amely érzésből kifolyólag Isten megteremtette az embert, valamint a bukott világra elküldte a Megváltót stb. Az embernek teát át kell formálódnia a krisztusi képmásra, a szeretetnek a képmására, hogy eljuthasson a fénynek és ragyogásnak, az örök boldogságnak a birodalmába. Sajnos azonban, hogy az emberi lélek érzésvilága a földben gyökerezik, a léleknyúlványai a földi igazságok felé irányulnak és abból igyekeznek táplálkozni és nem az isteni Igéből. Ha meg viszont önző az emberi lélek, akkor ezek a léleknyúlványok visszafelé vannak fordulva az emberi lélek felé és nem sugározzák a szeretetet más lelkek felé, de még Isten felé sem. Ugyanis az lenne a rendeltetése ezeknek a léleknyúlványoknak, hogy a lélekben lévő szeretet-érzéseket szétsugározzák. Ahhoz, hogy ez így működhessen, az ember lelkének a fizikai világba nyúló gyökereit ki kell tépnie és az isteni lényegbe helyezni át, hogy onnan táplálkozhasson a lélek, amikor megpróbáltatásokat szenved. A lélek ugyanis úgy halad előre, ha legyőzi a lelke mélyéről feltörő negatív érzéseket, gondolatokat és vágyakat, és nem engedi őket megvalósulni. Ez az út vezet gyakorlatilag az átszellemesülés felé és mindezt szeretetből kell megcselekednie és nem törvény kényszere alatt: Azért nem lopom meg a másik embert, mert szeretem őt, azért nem szidom Istent, mert szeretem Őt, azért bocsátok meg az ellenem vétkezőnek, mert szeretem őt, azért igyekszem betölteni más lelki és fizikai szükségleteit, mert szeretem azt a másik embert stb. Ekkor van értéke a szeretetnek. Azért is állítja az utolsó ítéletkor az Úr a jobb oldalára azokat, akik: „Éhes voltam és ennem adtatok…” merthogy a szeretet az egyedüli üdvözítő eszme, amely elvezeti az embert az Isten Országába. Sajnos azonban sokan becsapják magukat, elsősorban az önszeretetük révén, mely önalkotta törvényeket alkot, amely törvények gátolják a szeretetnek a megnyilatkozásait, amiről nem tud lemondani az ember, még akkor sem ha  már szenved tőle. Ebből kifolyólag az is csapda, hogy ha azt hiszi az ember hogy ha a feleslegből adakozik, akkor is eljut az üdvösségre.

A másik szeretetpróba a megbocsátás! „…Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek”. (Engedd el adósságainkat, miképpen mi is elengedjük mások tartozásait az Igazság törvényeivel szemben.) Az Úr igenis jól tudta azt, hogy az embernek egyáltalán nem, vagy csak nagyon nehezen megy a megbocsátás, mert még erős benne az önszeretet és emiatt híján van az „ellenségszeretetnek”, ami végül is elősegíti a megbocsátást, pedig a megbocsátás törvény., amivel a megbocsátani nem tudó embert mintegy bele kényszeríti az Isten a megbocsátásba. Amikor ugyanis az ember lelki életet él és rádöbben bűnösségére, valamint a megbocsátás szükségességére, akkor arra is rá kell döbbennie, hogy Isten csak akkor bocsát meg neki, ha ő maga meg tud bocsátani másoknak! 

Ha nem létezne ez a törvény, akkor Isten sem „tudna” megbocsátani, mert Isten mindent csakis törvényes keretek között cselekszik. És az ember, ha meg tud bocsátani, ebbe az isteni törvénybe dolgozza bele magát. Olyan eset is gyakori, amikor az ember azt hiszi, hogy megbocsátott, holott az első szembesülésnél újból előtör a dolog. Tehát csak a feledés homálya borította be a megtörtént eseményt, de a megbocsátás nem szüntette meg azt. Igaz a megtörténtet meg nem történtté tenni nem lehet, ezt csakis Isten teheti meg a megbocsátás törvénye által, azzal az isteni erővel, amely Belőle árad. Ez az igazi megbocsátás. 

De viszont sok ember a megbocsátás helyett inkább más bűneit latolgatja, ítélkezik a másik felett, nem tudva azt, hogy ezzel ítéletet von magára. (Más szemében meglátod a szálkát, a sajátodéban nem látod a gerendát).

Az ítélkezés nem bocsáttatik meg, mindazt  el kell szenvednie az embernek, amit az ítélkezés által magára vont, ami viszont gátolja az átszellemesülési folyamatokat. Sok esetben észre sem veszi az ember azt, hogy ítélkezik és amikor utolérik a dolgok akkor viszont nem tudja eldönteni azt, hogy honnan jönnek az idegennek tűnő hatások. Az ítélkezés is, mint minden más negatív érzésből fakadó cselekedet azért bűn, mert nem szeretetből fakad! Csak annak az érzésnek, gondolatnak és cselekedetnek van értéke, ami szeretetből fakad.

A szeretet viszont nem egy holmi „mézesmadzag”, hanem igenis komoly, a lelki sötétségen átívelő híd, vagyis  munka, ami komoly elvárásokat támaszt, amit az embernek be kell töltenie ahhoz, hogy előre tudjon benne haladni. Ha igaz szívvel gyakoroljátok a szeretetet, megtapasztalhatjátok azt, hogy mennyire felülemelnek benneteket a cselekedetek az idő, tér és anyag intervallumán és mennyei állapotokba emel fel benneteket, miután már legyőztétek önös éneteket. 

Azt mondta az Úr nagycsütörtök éjszakáján: „A sötétség órája ez”, mert a pokol összes szelleme fel lett küldve „megváltás céljából” a földre, azaz Jézusra lett ráengedve azon emberlelkeken keresztül, akiket hatalmukba tudtak keríteni. Szinte teljes mértékben hatalmukba kerítették elsősorban Annást, majd Kaifást, akárcsak Pilátust, aki látta, hogy Jézus személyében ártatlant ítél el a tömeg, de a hatalmát féltve szintén behódolt az ellentétnek, pontosan úgy, mint az előző két személy, akik Jézus halála után azonnal megőrültek. A nép sem viselkedett másként, mint egy őrült az alacsony szellemi befolyásolások hatására. Akik viszont megtérő félben voltak, vagy már Jézus követői voltak, csodákat élhettek meg ezen idő alatt. 

Mint tudjátok, minden ami Jézus körül történt, hamarosan megtörténik nagyban is széles e világon, mert a világon mindenütt vannak keresztények és az eszme üldözői is, akik ítéletre várnak. Ezért a „sötétség órája ez” ki fog terjedni az egész világra és nem mindegy az, hogy te hova, melyik táborba tartozol! Annások, Kaifások, vagy a vadul őrjöngő tömeg közé sorol be a könyörtelen igazság törvénye, vagy éppen aki pénzért kikiséri az igazságot, vagyis az üdvözítő szeretet eszmét a vesztőhelyre? Vigyázzatok testvéreim, mert Annásnak is és Kaifásnak is meg volt a tudásuk ahhoz, hogy felismerjék Jézusban az Üdvözítőt. „A papok Mózes székében ülnek. Tegyétek meg amit mondanak, de tetteiket ne kövessétek.” Néktek is a tudásotok megvan ahhoz, hogy felismerjétek a lll. kijelentés által az üdvözítő szeretet eszmét, de ha nincs meg bennetek a készség annak követésére, akkor az igazság hóhérjaiként lesztek elkönyvelve a számadásnak napján. Vagy van már benned valami Máriából, Mária Magdolnából, Jánosból és nem utolsó sorban Péterből? Vigyázzatok, mert a „sötétség órája ez” által mindnyájan próbára lesztek téve, mielőtt még megnyílnának előttetek a Mennyek kapui és az Úr angyalai egyetlen egy pillantás alatt a szélrózsa minden irányából összegyűjtik azokat, akik már elszakadtak a világtól és az Úrhoz tartoznak! 

Akik felismerték a lll. kijelentésben az üdvözítő eszmét és cselekedetekké tudják azokat változtatni, azok közelebb jutnak az „És idő többé nem lészen” állapotokhoz. 

Adja Isten hogy minél nagyobb részben felismerjétek a lll. kijelentésben Isten számotokra megnyilvánuló szeretetét és erre válaszul kövessétek is azt. 

Az Úr kegyelme legyen veletek testvéreim!

                                                                                                   Amen

Ada, 2024. IV. 07. vasárnap

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük