„Megemlékezzél arról, hogy az Úr napját megszenteljed!”
*
Az emberben sokkal több a bűn, mint az erény, ezért könnyebben követi a bűnt, mint az erényt.- Minden testet öltött szellem a saját szintjének megfelelő terhet kap a gondviseléstől.- Az Úr által kimunkált erőket, krisztusparányokat hittel magához tudja vonzani az ember.- Amekkora a vágy ezen parányok után, akkora a visszahatás.- Az Úr az önmegtagadásban és az Isten akaratának a követésében elöl jár.- A bűn zsoldja a halál, az erényeké az örök élet.- A hosszabb és komolyabb szenvedések átírják az embernek a földi világhoz való viszonyát.- Az egyik eszköz az Isten Országába való eljutáshoz, a hetedik nap megszentelése.- Pünkösd után Péter a Szentlélek sugallatára, a szombatnapot az Úr feltámadásának a napjára tette.- Régen a hetedik napot ünnep napnak tartották az emberek.- A hét nap hét fejlődési korszakot jelent.- A hat nap a hat munka korszakot, míg a hetedik nap, ill. korszak már az Új világ korszakát, mint pihenő állapotot jelenti.-
*
Az ember mélyen bukott lény, minek következtében sokkal több benne a törvénytelen, mint a törvényes érzés, gondolat és cselekedet. Ezért sokkal könnyebben megcselekszi a bűnt, mint az erényt. Az erényt csak akkor tudja megcselekedni, ha azt előbb asszimilálja magában, ez meg viszont sok esetben kemény harcba és küzdelembe kerül. Ha nem jött volna le az Úr és nem hintette volna szét az Íge magvát a világban, bizony egyetlen egy lélek sem juthatna el az üdvösségre. De mivel Ő a küzdelemben, a harcban és a győzelemben elöl járt, ezért, mint az Úr által kidolgozott és az erők világában széthintett eredményeket hittel magához vonhatja az ember. De még így is komoly harcot jelent a jónak a diadalra juttatása, az erénynek és a bűnnek harcát.
Minden szellem, aki a földön testet ölt, a saját szintjének megfelelő terheket és megharcolni valókat kap a gondviselés angyalai révén, amelyet át kell neki dolgoznia ahhoz, hogy tisztuljon és gyógyuljon. Természetesen minél fejlettebb egy szellem, annál nagyobb a keresztje, annál többet vállal az átszenvedni és áttisztítani valóból. Így az Úr a legnagyobb mennyiséget kapta, mivel Ő volt a legfejlettebb szellem, Aki valaha is a földre tette a lábát. Ahogy jött le a földre, úgy vetkőzte le az erőit és vette magára a bukott világok erő rétegeit, hogy meg tudjon születni ezen a mélyen süllyedt világon. A negyven napos önmegtagadása időszakában valamennyit visszaszedett ezekből a levetkőzött erőkből. Ezt azért tette, hogy be tudja tölteni a hivatását, vagyis magára tudja venni a világ bűneit, át tudja emészteni azokat és átemésztett formában itt tudja hagyni, mint eredményeket. A magára vett fluidok, az emberek által vágyak, gondolatok és cselekedetek formájában kibocsátott fekete és az legsötétebb árnyalatú színek keverékei voltak, amelyek gyakorlatilag megteremtették a szellemi és fizikai halált. Tehát volt mit felvinnie a keresztfára! Miután sikerült Neki átemészteni az átemészteni valót és legyőzni a halált, mint messiási szintre átdolgozott erőket, nem vitt magával a fényhazába semmilyen győzelmi eredményt, hanem az átszellemült testével együtt itthagyta az emberiség számára.
Ezek azok az erők, az ú.n. krisztusparányok, melyeket hittel az üdvösségre vezető úton magához tud vonzani az ember. Ezek már ú.m. kész, kidolgozott eredmények, amelyekért csak ki kell nyújtania a kezét az embernek. De ahhoz, hogy ezt hittel meg tudja tenni, csalódnia kell előbb a bűnben, a bűnnek végkifejletében, hisz ameddig az ember valamennyire a bűnre vágyódik és nem az erényekre, csak fél szívvel tud epedni ezekért az eredményekért. Ez meg viszont, mivel nem hoz kellő eredményt, csalódik az ember abban az útban és segítségben, amelyen meghívta Isten az üdvösségre. Sajnos, hogy ha valami negatív éri az embert, az első gondolata az, hogy Istent okolja a történtekért. Sok csalódáson és megpróbáltatáson kell átmennie az embernek ahhoz, hogy megismerje önmagát, és rádöbbenjen arra, hogy a probléma gyökere nem Istenben van, hanem magában a bűnös emberi lélekben. Továbbá rá kell döbbennie arra, hogy önmagától, a saját erejéből képtelen megállni a lejtőn és eljutni a szabadulásra. A szellemvilág összes ereje nem elegendő arra, hogy egy, a lejtőn elindult lelket megállítson és visszafordítson, hogy ne lefelé haladjon, hanem az emelkedőn felfelé el tudjon indulni. Isteni, azaz az Úr által megtisztított és messiási szintre felemelt erőre van ehhez szükség. Azt meg mint mondtam, csakis igaz vágyódással tudja magához vonzani az ember. Mert amekkora a vágy, olyan mértékű a visszahatás.
Az önmegtagadásban, az Isten akaratának a követésében az Úr járt elöl. Neki aztán „volt mit megtagadnia”. De az ő szelleméhez nem tapadt bűn, sőt mi több „utálta” azt, mert teljesen idegenek voltak számára mindazok az erőrétegek, amelyeket magára vett. Ezért mondhatta azt, hogy aki utána akar menni, az naponként tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét és úgy kövesse őt (a Golgotára). Az igazság és az önmegtagadás útja ugyanis a Golgotára viszi fel az embert, hogy megfeszíttesenek benne a gonosz hajlamok, vágyak és érzések, amelyek a gonosz cselekedeteket szülik. A földi ember útja, az önmegtagadásnak az útja, amely az üdvösségre, vagyis a halál felett való győzelemre, a bűnnélküliségre, az erényes életre vezet, mert a bűn zsoldja halál, míg az erény zsoldja, az Örök Élet, az örök boldogság. Minél nagyobb mértékben tagadja meg magát az ember, annál nagyobb mértékben tudja befogadni az Úr győzelmi eredményeit. Igaz, sok esetben ezek a tiszta fluidok ütközéseket idéznek elő az emberi lélekben, az ütközések viszont fájdalmakat, a fájdalmak meg további tisztulásokat eredményeznek. Minél magasabb szintű és nagyobb mennyiségű fluidot von magához az ember, annál nagyobbak az ütközések az ember fluid világával, de annál nagyobbak a tisztulási lehetőségek is. Tehát a szenvedés nagyon sok esetben nem a bűn visszahatásának, hanem a magas és az alacsony fluidok ütközésének az eredménye! Ami egyben hűségpróbát is jelent az Isten útján haladni szándékozó ember számára. Minél több negatív erő ég el a szenvedések alatt és minél több pozitív erőt tud asszimilálni az emberi lélek, annál inkább áldására van a környezetének, esetleg követőinek, vagy akikért imádkozik, küzd és szenved. Ugyanis a másokért való ima is hoz pluszban szenvedéseket, mert akikért imádkozik az ember, az azzal jár, hogy kap azoknak a valakiknek az elszenvedni valójából, segítve ezzel is őket a fejlődés útján. Ilyformán, ha megnézzük a szenvedések eredetét, akkor csak nagyon kevés esetben lehet ú.m. „karmikus” eredetű, mert sok esetben kizárólag hűségpróba a dolog. Tehát ha valaki Isten útján jár, az nem azt jelenti, hogy nem mentes a szenvedések és megpróbáltatások alól, csak más jellegűek és eredetűek a szenvedéseik, mert az önmegtagadással sokat tisztulnak, minek következtében megváltozik az életük és ezáltal a szenvedések eredete és célja is. Ugyanis mindazt, amiről a földi életben lemond az ember, megtisztított formában, mint lelki vagyont átviszi a szellemvilágba.
A hosszaban tartó és komolyabb szenvedések viszont átírják az embernek a világhoz való ragaszkodását, a világgal való viszonyát azáltal, hogy szakítanak el olyan lelki nyúlványokat, amelyekkel az emberi lélek hozzáköti magát a világhoz. Ezért is mondja az Úr a főpapi imájában: „Nem azt kérem Atyám, hogy vedd ki őket a világból, hanem azt, hogy őrizd meg őket a (a világban lévő) gonosztól.” A világban a sátán az úr, akitől óvakodnia kell az embernek, mert mind nagyobbak és nagyobbak a pokolra vezető kínálatai, amit úgy tüntet fel az ember előtt, mint a testiség színvonalán azonnali örömet előidéző dolgokat. A pokoli állapotok viszont a szellemi és fizikai halált előidéző állapotok. Az Úr viszont kínszenvedésével , kereszthalálával és feltámadásával éppen ezek a dolgok ellen szállt síkra.
Az egyik, sőt talán az egyik elsődleges „terápia” tehát a világtól való elszakadást illetően, a hetedik nap megszentelése. Sajnos azonban, hogy az emberi társadalom, az ellentéttől vezéreltetve eleve úgy van beállítva, hogy az ember egész héten, nagyon sok esetben még a hetedik napon is robotoljon. De még ha csak hat napot dolgozik is, akkor viszont az egész napját a munkahelyen kell töltenie és az otthoni dolgokra nem igazán jut idő. Az mind vasárnapra, a hetedik nap megszentelésének a kárára marad. Erre a napra maradnak a ház körüli dolgok elvégzése, a bevásárlás stb. Ezért több ezer év távlatából hallatszik a törvény szava Mózesen keresztül: „Megemlékezzél arról, hogy az Úrnak napját megszenteljed”, vagyis ne felejtkezzél meg arról, hogy megszenteld az Úrnak napját. Tehát már akkor is figyelmeztetni kellett arra a zsidó népet, hogy tartsa meg a szombatnapot, mert ezer meg ezer szállal volt már akkor is és van ma is a földi ember a világi dolgokhoz kötve. A „szombatnap” megtartása törvény, tehát akkor is és most is a világi dolgoktól való elszakadást jelentette. Mózes idejében Jézus megjelenéséig, még csak a külsőben játszódott a törvény betartása, ma már nem csak a külsőben, hanem a lélek belsejében kell lejátszódnia, mert minden onnan indul ki és hatásaiban oda tér vissza. Mivel Jehova anyagi javakkal bőségesen megáldotta a választott népet, ezért minden egyes szombatnapon meg kellett tekinteni az Úr bőségét a bőven termő földeket éppúgy, mint a gazdag juh állományt és dicsérni Jehovát a hatalmas áldásért.
Jézus kereszthalála, feltámadása és a Szentlélek eljövetele után már más volt a helyzet, a szombatnapot illetően, mert Jézus nem eltörölni jött a törvényt, hanem betölteni. Mindannak ellenére, hogy szellemi származását tekintve Jézus nem volt zsidó, mégis a megadott törvényeket mint a leghűségesebb zsidó úgy töltötte be, így a szombatnapi előírásokat is, minek következtében a szombatnapi követelményeket szellemibb síkra tudta helyezni, ami annyit jelentett és jelent ma is, hogy Isten iránti szeretetből kell ünnepet ülni „Jehovának”, az egyedüli igaz Istennek. A szeretet viszont szellemi produktum, mert a szív belsejéből fakad. Tehát, a „szombatnap” megünneplése így válik bensőséges ünneppé az emberi lélek számára, és elsősorban a szellemi javakért és ajándékokért kell hálát adni „Jehovának” és csak utána a fizikai dolgokért, még akkor is, ha: „A rókáknak barlangjuk van, a madaraknak fészkük, de az emberfiának nincs hová a fejét lehajtania”, vagyis ha az evangéliumi szegénység ver tanyát egy-egy családban, ha még azt a kevéske betevő falatot is keservesen, véres verejtékkel keresi meg az ember. A szegénység ugyanis igen jó eszköz a világtól való elszakadásra, ha alázattal fogadja az ember.
A szombatból úgy lett vasárnap, hogy Péter a Szentlélek indíttatására a „szombatnapot” az Úrnak a halálból való feltámadásának napjára helyezte át. Ezentúl tehát a vasárnap, mint hetedik nap, amely nap az anyagból az Istenhez történő felemelkedést, a szellemi halálból való feltámadást segíti elő, ha megtartja az ember.
Azonban az egy hét a nagy törvénynek a kicsinyített formája. A hat munkanap a hetedik napon nyer tehát kifejezést. Annak a függvényében alakul a hetedik nap, ahogyan dolgozott az ember hat napon keresztül, természetesen szellemi értelemben. Amennyi negatív erőt ledolgozott magáról a hat nap alatt és amennyi szeretetet gyakorolt, annak függvényében alakul a hetedik napja az embernek. Így van ez a hét testetöltéssel is. Akkor alakul jól a hetedik testetöltés, ha a hat testetöltésen keresztül jól vizsgázott az ember. Tehát a hetes törvényszerűség a fejlődésnek minden területén megjelenik.
Tehát még két-, ill. háromszáz évre visszamenőleg is az emberek már szombat délben abbahagyták a termőföldön a munkát, mert a szombat délután már kis-vasárnap volt és készültek az ünnepre, a vasárnapra.
Ezzel ellentétben, mint azt már a fentiekben említettem, az egész nyugati társadalom úgy van beállítva, hogy a munkásember még véletlenül se tudjon a hetedik napon ünnepelni, lélekben felemelkedni az ő Istenéhez, Megváltójához, mert akkor kikerül a robotból és netalán önállósul egy rövid időre, vagyis egy másik, a felső hatalom alá kerül, ami viszont az anyagból való feltámadást eredményezi. Ezért a hétköznapokon elmaradt otthoni munkát, a bevásárlást és egyéb más, sok esetben még a kerti munkát is vasárnap végzi el az ember, mert nincs más lehetősége.
De én mégis csak azt mondom, hogy amennyire lehetséges úgy rendezzétek be az életeteket, hogy meg tudjatok felelni ennek az ószövetségi, de szellemivé lett törvénynek is, mert végülis ez egy olyan hatalmas törvény, amely kimunkálja az emberré lett szellemekben a hetedik korszakot, az eljövendő Új világot. „Hat napon dolgozzál, a hetedik napon pihenj.” Ez a törvény nagyban az emberiség hat fejlődési korszakát jelenti, míg a hetedik korszak már a pihenő korszak, illetve állapot, amikor megkötöztetik a sátán „ezer esztendőre” (ez is egy fejlődési turnus, sátán és megpróbáltatások nélkül) és az ember, aki a hat fejlődési korszakon keresztül szenvedett a sátán „kínzásaitól”, megpihenhet egy fejlődési turnuson keresztül. De a fejlődés nem áll meg, utána amikor a harmadik szféra felébred egy korszakos álmából, testetöltési lehetőséget kap és mint kísértés jelenik meg az új földön.Tehát eloldoztatik a sátán.
Tehát, ha megtartjátok a hetedik napot, az isteni törvénynek engedve, az Új világ igazságait dolgozzátok ki magatokban!
Az Úr kegyelme legyen veletek!
Amen
Ada, 2024. IV. 21. vasárnap
