Adai Kőszikla

„Péter, a sátán megkívánt titeket, hogy megrostáljon, de én imádkoztam érted, hogy meg ne fogyatkozzék a te hited!”

*

Éva és Ádám bukásának gyökere.- (Bővített válasz) Éva és Ádám bukásával a „kígyó” is bukott.-  Káin és Ábel bukásának lelki alapjai- Az elkövetkező életek tanulságai.-  Ábrahám és Sára.- A hitetlenség és a hit gyermeke.- Melkizedek és Ábrahám szerepe a megváltás előképében.- Dávid és Absolon.- Amikor az ember elbukik, a hitének gyengesége miatt bukik el.- Dávid kettős bukása.-  Péterről dióhéjban.- „Meg ne fogyatkozzék a te hited”.- Jézus a céltábla.-

*

Az ellentét minden időkben szedte áldozatait, főként azokat, akiknek valami oknál fogva megfogyatkozott a hitük. Ha visszatekintetek Éva és Ádám bukására, már akkor is ott volt az „őskígyó”, amely hízelegve kísértette az „ős szülőket.” Az ősi allegória szerint egy nagyon kedves  és hízelgő állat volt, amely folyton ott futkosott Éva és Ádám körül és arra serkentette őket, hogy vegyenek és egyenek a jó és a rossz tudásának a fájáról.

(Itt nem szeretnék belemélyedni a szimbólumok magyarázatába, mert nagyon hosszadalmas lenne és így is az az erős vád ér bennünket, hogy túl nagy terjedelműek a közléseink, pedig amikor az elragadtatással bezárulnak a mennyek kapui és az égből még csak egy kis vigasz sem jöhet, bizony megelégednének azok, akik most vádaskodnak az igazságnak egy kis morzsájával is, de már nem lesz lehetőség még arra sem, hogy bármire is magyarázatot kapjanak. Akkor már csak az addig megszerzett igazságokból kell mindenkinek táplálkoznia. Akkor már nem adhatunk senkinek olajat a lámpásába, a hitnek olaját, de még a „kereskedőktől” sem lehet majd venni, akik jelenleg még a papírra vetett igazságok árusításával foglalkoznak, mert megszűnik minden erre vonatkozó kegyelmi lehetőség. És ahogyan Jézus halálával nagyon komolyan megrongálódott a jeruzsálemi templom, mert Új igazság lépett életbe és Krisztus után 70-ben teljesen leromboltatott az isteni elgondolással megegyezően, mert lejárt egy fejlődési turnus és egy másiknak, egy újabbnak kellett átadnia a helyét, úgy Jézusnak a jeruzsálemi templomra vonatkozó jövendölése, miszerint „itt kő kövön nem marad, mit le nem rombolnának”, ki fog terjedni az egész világra, mert régi tömlőbe nem öntenek új bort és régi posztóra nem varnak új posztóból foltot, mert az előzőre épült a következő fejlődési turnus. Így lesz ez azokkal az iratokkal is, amelyek az ó-, majd az újszövetségi fejlődést segítették elő, mert a régiek elmúltak és egy új veszi kezdetét. Egyedül, amit tovább kell vinniük az arra kiválasztott személyeknek, akikért „megrövidülnek ama napok”, az a lll. kijelentés anyaga, mint Igazságok, mert azokra az igazságokra épül az Új világ igazsága. De ezek is csak korlátozott létszámban fognak átkerülni az isteni elgondolásnak megfelelően. Erre az időre vonatkozik Krisztus Urunk „egy akol és egy pásztor” tanítása. Vagyis a III. kijelentés az az akol, amely akolba az egyházakból ki és az ezekbe az igazságokba történő emelkedés révén, lehetőség lesz eljutni az Új  Világba, mint következő állomásra. De ebbe a kijelentésbe  csakis az evangéliumi, az evangéliumokon és azok magyarázatain alapuló tanítások tartozhatnak bele(!), a többi mind a posványba hull! Az evangéliumokon alapuló tanításokat viszont  a jelen időben, amíg arra kegyelem adta lehetőség adatik, terjeszteni kell minél nagyobb példányszámban!)

Az őskígyó, vagyis a kísértés folyton folyvást ott hízelgett és ólálkodott az „első” emberpár körül is, szép és tetszetős formát öltve magára. Szinte egy pillanatig sem hagyta őket békén, hanem folyton kísértett. Azt nem írta le Mózes, hogy milyen hosszú ideig tartott a kísértés, de szinte az elbukásukig jelen volt. A kígyó a „sikeres” kísértés miatt, a közös bukásuk után vesztette el a lábait, vagyis a mozgásképességét és így vált kígyóvá. Ugyanis minél süllyedtebb egy szellem, annál kisebb a mozgásterülete és főként az ehhez szükséges ereje van. A sátán azért nem tud megszületni, mert a legmélyebb állapotokba történő süllyedésével elvesztett minden erejét, olyannyira, hogy még megfoganni is képtelen. Ádámnak viszont, mert hallgatott Évára és nem az isteni hangra, az volt a büntetése, hogy véres verítékkel kell megkeresnie, a kenyeret, vagyis  visszaszerezni azt a lelki erőt, amelyet a fejlődéshez kapott,  amelyet a bukásuk által odadobott a sátánnak. Évának viszont, -mivel hallgatott a kígyóra és idő előtt, kellő fejlettségi szint híján olyan dolgok után nyúlt, amelyre még nem voltak érettek- „Isten” megnövelte viselősségének fájdalmait és fájdalommal kellett megszülnie gyermekét, a harmadikat, vagyis, alacsonyabb szintről kellett megkezdeni a fejlődésüket. Tehát sokkal fájdalmasabbak lettek ezen fejlődéssel járó terhek, mint azon a világon volt, ahonnan az engedetlenség folytán lebuktak.

Éva és Ádám egy gyönyörű, félanyagi világról süllyedtek alá, mert engedtek kísértésnek. Olyan dolgok után nyújtották ki a kezüket, amelyhez még nem volt meg a kellő fejlettségi szintjük. Egy zord világban materializálódtak. „Előbb csak” Ádám, majd a duál szétválás bekövetkeztével már   ketten voltak. Mire a ti szintetekre sűrűsödött az anyaguk, a ti akkori, azaz kezdetleges, a fejlődésben elmaradott, ill. a fejlődés kezdetén lévő világotokba találták magukat. A süllyedés ideje alatt elkábultak és sűrűbb testben, egy kietlen és zord barlangban ébredtek öntudatra. (Így van ez minden alkalommal, amikor egy szellem süllyed, elveszíti az eszméletét és csak később ébred fel, az előzőtől homályosabb öntudatra.) Később ebben a barlangban vért izzadva vívta Jézus a haláltusáját, vagyis aratta győzelmét a halál törvénye felett, ami a feltámadás alkalmával be is igazolódott.

Ősi törvények ezek, amely alapján mindez lezajlott, mert mint azt ti is tudjátok, Éva és Ádám esete allegória is egyben, mert nem csak kettőjük történetét taglalja az ősi írás, hanem millió és millió szellem bukásának történetét írja le Mózes, vagyis Mózes által a szellemi vezetés, ennek az első emberpár bukásának történetében.

Tehát ha megfigyelitek, Éva és Ádám számára ott ólálkodott testközelben a kísértés folytonossága, melynek a befogadására végül is az elfogadó fél  nyílt meg először, de ez mind a kettőjük bukását eredményezte. Amint Éva eldöntötte, hogy engedetlenné válik, már abban a pillanatban mindketten veszítettek fényükből, fakultabbá váltak és csökkentek az erőik. Tehát már ekkor is érvényben volt az a törvényszerűség, miszerint, ha valaki bűnös vággyal a másik nemre tekint, már vétkezik a szívében. Drága gyermekem, nem így van-e ez a jelen időben is? Tehát semmi sem változott, a szellem és a kísértés maradt ugyanaz, mint régen volt.

De lépjünk tovább. Ott van előttetek a szent iratokban Káin és Ábel esete: Káin az idősebb, akinek évtizedeken keresztül mind erősebben forrt a lelkében az öccse iránt a bosszú amiatt, hogy a fiatalabb gyermeknek tökéletesebb az Istennel való kapcsolata. Gyilkosságot forral ellene. És hol van itt a „kígyó”? Az emberi szívben gyermekem!” Mindazonáltal Káin és Ábel allegóriája két ember-, illetve szellemtípust mutat be. Káin a kemény, aki bosszúját évtizedekig tudja forralni mert ő messiás származék, aki még a szellemvilágban kísértette Ábelt, a paradicsomi szellemet, de mindketten elbuktak. Ha a kísértett fél hallgat a kísértőre a kísértő is elbukik.

Gyakorlatilag ez az eset is ilyformán allegória, mert szimbólikusan magát a szellembukást mutatja be, valamint a szellemi síkon történő bukás fizikai síkon történő manifesztálódását jeleníti meg. Ez úgy tűnik, mintha Káin esete előre elrendelt lett volna a szellembukásból kifolyólag, pedig nem! Káin újabb esélyt kapott Istentől, hogy hozza helyre bukását, amikor testvér gyanánt kapta meg Ábelt. Abból is látszik, hogy nagy horderejű volt Káin bukása, hogy nagyot bukott a föld, vagy legalábbis az a vidék Káin testvérgyilkossága által. A szellemvilágban szellemileg ölte meg Ábelt, most viszont fizikailag. Mivel másodszor is ú.m. elbukott Káin, mert ugyanis az Isten által megadott lét és egyben fejlődési lehetőséget szüntetett meg Ábel számára, ezért „átkozott” lett a föld miatta, aszály sújtotta a vidéket, minek következtében nem termettek a gyümölcsfák, a gabonaföldek kiszáradtak stb. és Káin és családja húst kényszerült fogyasztani. Bukása miatt  viszont csak nagyon sokára kapott újabb testetöltési lehetőséget. Absalon személyében öltött testet. A kísértés akkor is megvolt arra nézve, hogy „Káin”  megölje „Ábelt”, vagyis Absalon Dávidot, mert a gyűlölet iránta még nem kopott ki teljesen a lelkéből, illetve szelleméből, de már nem tette meg. Dávid szerette Absalont és ez a szeretet gyakorlatilag valamennyire vissza is fogta a gyilkos szándékot.  Mivel már nem jött létre a gyilkosság, ezért „Káin” Jézus mellett, mint egy régen javulni vágyó szellem születhetett meg, de pénzért mégis csak elárulta az Igazságot. Tehát nem sikerült a javulásra tett kísérlete. Ebből kifolyólag aztán ismét csak nagyon hosszú idő múlva ölthetett testet. Ezer év nemezis után láthatta meg a napvilágot. Mivel Isten nem kívánja a bűnös halálát, ezért ismét kegyelmet kínált fel neki és egy szerzetesrendben öltött testet, de nem sikerült helytállnia úgy ahogyan azt Isten elvárta volna. A hajlamoknak viszont ki kell jönniük az emberi lélekből, ezért Franciaországban vezetővé vált és területeket hódított, egészen Oroszországig is eljutott, ahol szinte megfagytak a katonái. Majd ugyanezt tette egy következő testetöltésben, csak még brutálisabb eszközökkel. Az egész Európát lángba borította. És csak ebben az életében következett be a „Pálfordulás”. Amint látjátok, hova vezetett egy messiás származék bukásának története, aki nem süllyedt le egészen a démoni állapotokig, hanem évmilliók után alkalmassá vált a visszafordulásra és  a megtérésre, de “Ábel” iránti gyűlölete időnként még mindig előtör a lelki világából. De egymás mellé vannak rendelve, hogy a szeretet törvényében kiegyenlítődjenek a feszültségek.

Az egész akkor kezdődött, mint tudjátok, amikor a bukott messiások kísértették a nagykorúság előtt álló paradicsomi szellemeket. Akkor még nem volt “Káin” lelkében gyűlölet “Ábel” iránt, csak amikor már megtörtént a bukás, vagyis, amikor „Ábel”  „Káinra” hallgatott. Tehát így lett „Ábel” bukása „Káin” és „Káin” bukása „Ábel” bukása is. De mindennek ellenére, Ábel szerette Káint. Az áldozataik füstjének az iránya a lelki állapotukat, annak minőségét volt hivatva  bemutatni. Káin elsősorban erre a lelki állapotra, azaz öccsének az Istennel történő helyesebb viszonyára lett irigy.

A messiásoknak, mint magának Káinnak sem, nem volt külső „kígyója” ú.m., hanem a kísértés gőg formájában belülről jött neki. Káin elbukott annakidején, amikor magát Jézust is kísértés érte az első bukás ideje alatt. Tehát Jézus és Káin ú.m. testvérek, mert mind a kettő messiás származék, azzal a különbséggel, hogy Jézus helytállt és hű maradt az Atyához, míg Káin elbukott.

Ábel az áldozat, akinek a megöletése miatt félbeszakadt a fejlődési lehetősége, Ábrahám személyében látta meg a napvilágot, mint az első előképe Jézusnak, akit Melkizedek örök pappá szentelt: “Pap vagy te mindörökké Melkizedek rendje szerint.” Mivel Ábrahám volt az első előképe Jézusnak, ezért Melkizedek azt a kehely formájú tárgyat, amiben  az Úr a  bort az ő tulajdon vérévé változtatta át, Ábrahámnak adta. Tehát a kehely nem emberi kéz formálta tárgy volt, hanem Melkizedek ajándéka, egy természet alkotta, vagy természetfeletti anyagból készült kehely volt. Melkizedek előtt Ábrahám letérdelt, a földig hajolt, amikor a kelyhet magához vette. Melkizedek kenyeret és bort áldott meg (de nem változtathatta át) , amelyet Ábrahám szétosztott a nép között. Itt nem volt jelen “Káin.” Ábrahám viszont  teljes egészében Isten szolgája volt. De ő is követett el hibát, amikor nemzette Ismailt, az arabok ősatyját. De miért is tette ezt gyermekem? Mert megfogyatkozott az Isten ígéretébe vetett hite. A hitnek a hiányáról tanúskodott az is, amikor Egyiptomban Sárát a testvérének adta ki a fáraó előtt és mégis a hit ősatyjának nevezik Ábrahámot, mert hajlandó volt feláldozni az ígéret gyermekét Istennek. De erről bővebben majd egy későbbi alkalommal szólunk, most csak a lényegről dióhéjban.

Mint azt tudjátok, minden kísértést az ellentét szül a bukások által összegyűjtött erőkből. Így volt ez Ábrahám esetében is. Amikor ő és Sára hitetlenségében megfogant Ismail, gyakorlatilag bűnt követtek el. Ahogy megszületett a hitetlenség gyermeke, attól kezdve Sára élete pokollá változott, mert Hágár, az egyiptomi szolga egyből úrnőnek érezte magát, mert azt hitte,hogy rajta keresztül teljesedett be az Úr ígérete, minek következtében teljes fölényben volt Sárával szemben mindaddig, amíg Ábrahám el nem küldte őt gyermekével együtt. Sára tehát így szenvedte el a hitetlenségük következményeit. Ábrahám viszont  borzalmas lelkiállapotba került, amikor azt kérték tőle, hogy áldozza fel az ígéret gyermekét Izsákot. Az útjuk addig a helyig, amely meg volt határozva, három napig tartott. Ezen a három napon keresztül Izsák folyton a feláldozandó áldozat holléte felől érdeklődött, amelyet Ábrahám nem mondhatott el neki, de fiának minden egyes kérdése: “Édesapám, hol van a bemutatandó áldozat?” -hatalmas tőrt szúrt Ábrahám szívébe. Olyan lelki égései voltak Ábrahámnak, hogy már lélekben elszakadt a hőn szeretett ígéret gyermekétől. Nem bánta már, hogy kit kell neki feláldoznia, csak legyen már túl az egészen. És végül is ez a szenvedés hozta meg azt az eredményt, hogy „kiengesztelje” azt a törvényt, amelyet a hitetlenségével megbántott. Így állt helyre lelkében az Istenbe vetett hit nagyon komoly szenvedés árán. Érdekes a párhuzam, hogy Ádám és Éva esetében Éva volt először is hitetlen, míg a fent említett esetben viszont szintén az elfogadó fél, Sára. Ha Sára és Ábrahám hittek volna az ígéretnek, melynek a próbája Sára meddősége és Ábrahám nemzőképtelensége volt, akkor minden másként alakult volna. Eleve nem született volna meg Ismail és minden másként alakult volna. Sajnos az arabok és a zsidók közötti konfliktus eleve nem lett volna. Minden kísértést az ellentét szelleme gördít az emberek elé. Nem volt ez másként Ábrahámmal sem. A hit próbáját is az ellentét gördítette Ábrahám elé, amelyből csak azért tudott kiemelkedni, mert Isten küldött egy angyalt, aki „megfogta” Ábrahám kezét és így nem áldozhatta fel az ellentét oltárán Izsákot.

Minden egyes alkalommal, amikor az ember elbukik, a hitetlensége, vagyis a hitének gyengesége miatt bukik el! Ez volt Éva és Ádám esetében, ugyanis ha hittek volna Istenben, akkor engedelmeskedtek volna Neki mert, amikor megérik a gyümölcs magától lepottyan. Tehát amennyiben kivárták volna azt a fejlettségi szintet, amikor kellő érettek lettek volna azokra az eredményekre, amelyet kellő fejlettség**** Isten még elzárt előlük, a kellő időben megkapták volna, de nem hittek Istennek, hanem a saját bölcsességükben és elképzelésükben hittek. Hasonló volt  Káin és Ábel esetében is. Ha Káin hittel el tudta volna fogadni a kialakult szituációt és nem forralt volna bosszút öccse ellen, akkor később az ő áldozatának a füstje is felfelé ívelő  lett volna, mert kiállta a neki szánt próbát, de sajnos nem így történt.

Dávid nagyon szerette Absolont, és ez hiba volt részéről, mert Absolon az akkori kor legszebb, de talán a leggonoszabb férfia volt. Dávid ezt a szépséget szerette benne, holott kemény nevelésre lett volna szüksége Absolonnak, amit Dávid nem teljesített. Sokat segíthetett volna Absolonnak egy szigorú neveléssel abban, hogy ne legyen bosszúálló és irigy. És ezzel a gyengeségével készítette elő gyakorlatilag saját maga számára a nagyobb bukást, történetesen azt, hogy nem tudta kivárni amíg duáljának, Betsabénak férje meghal, hanem, háborúba küldte őt, hogy ott meghaljon és magához vehesse a nőt. Míg ő a gőgnek és irigységnek az áldozata lett, addig ő is gyilkossá lett egy másik érzéstől, az érzékiségtől fűtve. De ha Dávid hitt volna Istenben, akkor ki tudta volna várni, amíg természetes halállal meghal Betsabé férje és nem vont volna magára gyilkos fluidokat, minek következtében nem sikerült megépítenie Isten templomát.

Az Úr ideje alatt az ószövetségi próféták közül csak ketten-hárman öltöttek testet, de az Úr feltámadásának az idejére már ők is átköltöztek. Ezért az Úr feltámadása után szellemi állapotban mindenfelé követék az Urat, arra amerre Ő vezette őket. Történetesen az Úr először is bemutatta nekik édesanyját, majd végig vezette őket a kínszenvedésének helyein. Mindazok tehát, akik jövendöltek a Messiás eljöveteléről, meg is láthatták Őt és a megváltás misztériumának beteljesedését szemlélhették. Így volt ez Ábrahám esetében is. Péter személyében viszont megmutatta nekik az Úr a „folytatást”. Látták Pétert, akkor, amikor Jézus kijelenti neki azt, hogy rábízza az anyaszentegyházat, amelyen a pokol kapui nem vesznek erőt. De miért is gyermekem? Mikor tud és mikor nem tud a pokol erőt venni? A pokol akkor nem tud egy, ill. több emberen, akár egy szférán erőt venni, ha nincs része az pokolnak abban az emberben, csoportban, ill. szférában, vagyis ha már átmentek azokon a tisztulási folyamatokon, amelyek révén megszabadulhattak a pokoli elemektől. Péterre építette ezt a szférát az Úr és egyben ennek a szférának a munkásává is tette őt az Úr. Azon szellemek közül, akik akkor az mellett voltak, sokan segítőjévé lettek Péternek, hogy minél nagyobb létszámban dolgozhasson be a tiszta  szférába szellemeket.

De Péternek is megvoltak a maga hiányosságai. Ő sem volt tökéletes. Őrá is rátört időnként a hitetlenség. Az egyik alkalommal, amikor Jézus nem szokványos módon közeledett feléjük, hanem a víz tetején járva,  átszellemülten, mint egy szellemlény, Akitől a bárkában lévő apostolok nagyon meg is ijedtek. Egyedül Péter vette a bátorságot, hogy amennyiben az Úr az, akkor adja meg neki azt a (hitet), hogy Feléje közeledve ő is járhasson a vízen. És Jézus megszólítván Pétert mondja: Jöjj Péter. És Péter el is indult a vízen, míg a külső körülmények láttán el nem vesztette  Jézusba vetett hitét. Nem így van-e ez a mai életben is, hogy amikor valaki meglátja az Urat feléje nem szokványos módon közeledni, és még a hívó hangját is hallja, a sátán által kreált „hullámok”, akadályok bizony, hogy elveszik az ember hitét. Sajnos sokan ez miatt buknak el a jelen időben, a jelen helyzetetekben is. Pedig csak egy kicsit kellene várni és tovább látni, akkor a próba meghozná a maga pozitív eredményeit, de nincs idejük a várakozásra, hanem ők akarnak határt szabni Isten akaratának. Hát az ilyen lelkek hamar letérnek a hit útjáról.

Péter sem tudott mindig Istenre hagyatkozni. Azt mondta az Úrnak, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe, mert ott megölik.  Erre az Úr nagyon határozottan és elutasítóan válaszolt: „Távozz tőlem sátán”. És Péter keservesen sírt. Mi volt az ami miatt Péter féltette Jézust? Azt mondhatnánk, hogy az Úr iránti szeretete, de az Úr esetében a szeretet éppen az áldozatvállalásban nyert kifejezést. Így hát Péternek a Úrhoz való ragaszkodása helytelennek bizonyult, sőt sátáninak nevezte azt az Úr, mert szerette Pétert és azt akarta,hogy  haladjon előre az áldozatkész szeretetben. Azt mondta már előbb az Úr, hogy „Aki jobban szereti apját, anyját stb. mint, Engem, az nem méltó hozzám”.***** Ez átvitt értelemben ugyan, de magára Jézusra is vonatkozott. Ha jobban szerette volna az édesanyját, vagy nevelőapját, történetesen ez esetben Pétert,  mint Istent, akkor nem lett volna méltó az ő Atyjára. Jézus nagymestere volt Atyja szeretetének, a teremtményekhez viszonyítva. Rá is vonatkozott, hogy „aki engem szeret, megtartja parancsaimat”. Így Péterrel szemben is az Atya akarata szerint járt el, hisz Péternek ez vált igazából a javára. Ha  Jézus nem űzte volna ki Péterből a testies ragaszkodás ördögét, Péter nem jutott volna el odáig, hogy kilencvenkilenc éves korában feláldozza életét szeretetből mindazokért, akikért azon dolgozott, hogy bejuthassanak abba az „Anyaszentegyházba”, amelyen a pokol kapui nem vesznek erőt.

Az ellentét erői is tudták azt, hogy Istennek milyen tervei vannak Péterrel. Ezért intenzíven támadták őt. Erre figyelmeztette gyakorlatilag az Úr. Ami a lényeg ebben az egészben az az, hogy Jézus nem azt mondja Péternek, hogy majd megóvja őt a sátáni támadásoktól, hanem azt mondta: „…de én imádkoztam érted, hogy meg ne fogyatkozzék a te hited. Tehát az Úr Pétert nem arra buzdította, hogy szökjön el a kísértések elől, hanem azért imádkozott, hogy Péter hite meg ne fogyatkozzék, mert a sátánnal szembeszállni és legyőzni őt, csakis élő hittel lehet, amely hitnek az Úr iránti szeretetté kell formálódnia ahhoz, hogy az ember követni tudja Isten akaratát.  Akkor van ugyanis előrehaladás, ha az ember legyőzi a vele szembejövő gonoszt. Ezt tette Jézus is. Ugyanis tanításaival, gyógyításaival és egyéb csodatételeivel nagyban megrongálta, lerombolta a sátán erődítményeit, a kereszthalálával viszont a sátán egész országát lerombolta. Mindezzel a tevékenységével gyakorlatilag az ellentét célpontjává tette ki magát, mert mindenkit célpontjául választ az ellentét, aki az átlag fölé emelkedik. Jézus viszont nagyon magasan az átlag fölé emelkedett azzal, hogy teljes  egészében alávetette magát a sátánnak az embereken keresztül történő megnyilvánulásainak. Amikor viszont azt hitte már a sátán, hogy teljesen legyőzte az Igazságot, az Igazság feltámadt a halálból.

Tehát, ami a fő tulajdonsága volt Jézusnak a sátán elleni harcban az a szelídség és az alázatosság volt. Nem véletlen mondta: „Tanuljátok el tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű és békét találtok lelketeknek.” Sajnos ez az erény nagyon távol áll a mai „hívő” embertől. Azt hiszi, hogy ha már némi tudásra tett szert, már azzal be is jutott az Isten Országába. A tudásnak elsődleges célja a hajlamok felismerése kell, hogy legyen. Ha nem tisztul meg az ember a hajlamaitól, akkor az ítélet napján mindaz a tudás, amelyet a hosszú évek folyamán megszerzett magának, vádlóként fog megjeleni az ítélet napján. Ha meg nem tisztul az ember a haragtól, gyűlölettől, a paráznaságtól, az anyagiasságtól és el nem jut a szeretetre, nem fog bejutni az Isten Országába. Arról beszélt az Úr az utolsó ítéletet illetően, hogy „…Éhes voltam és ennem adtatok, stb….. gyertek és vegyétek birtokba azt az országot, …”, valamint: „Arról ismerjenek meg benneteket az emberek, hogy az Én tanítványaim vagytok, hogy szeretitek egymást.” A tudás kötelez, de nem visz előbbre senkit, csak akkor, ha az értelmi szférából le tud menni a szív mélyére. Egy tanításnak akkora értéke van csak, amennyit meg tud valósítani belőle az ember.

Azt mondja az Úr: „Aki jobban szereti apját, anyját stb, az nem méltó hozzám”. Mindannak ellenére, hogy az Úrnak a saruszíját sem vagyok méltó megoldani, ezt a gondolatmenetét az Úrnak, folytatni szeretném, mondván: …aki jobban szereti a bujálkodást, a torkosságot, a kényelmet, a lopást, a nehezen felismerhető gőgöt, az irigységet, az énközpontúságot , a pénzt, az anyagiasságot stb, mint Engem, az nem méltó hozzám. De ahhoz, hogy ezt a harcot megvívja az ember, mindig is hitre volt szükség. Nem véletlen mondja az Úr azt, hogy:  „Aki hisz üdvözül aki nem hisz, már eleve elkárhozott.” Ezekre az időkre viszont azt mondta: „Ha visszajövök, vajon találok-e hitet a földön?” Tehát az elkövetkezendőkben nagy hitpróbáknak lesztek kitéve. Amikor háborúkról és háborús hírekről hallatok, az még csak a kezdete a vajúdásnak.

Tehát ahhoz, hogy az utolsó időkben talpon tudjatok maradni, élő hitre van szükségetek!

Amen

Az Úr kegyelme legyen veletek!

Ada, 2024. lV. 28.