„ANYÁK NAPJA”
„B”
Urunk mennybemenetele
Mária volt az a valaki, aki legjobban vágyott a Messiás eljövetelére és a hatalmas vágya azáltal teljesült, hogy a Messiás a magzatává, majd a gyermekévé lett. Ez a vágy nem szűnt meg akkor sem, amikor már Jézus megszületett, hanem fokozódott. És mindig hatalmas fájdalmat élt meg az anyai szíve, amikor nem lehetett Jézusa közelében. Ez a fájdalom még inkább naggyá nőtte ki magát, miután Jézus meghalt és ú.n. teljesen elvesztette Őt. Borzalmas volt ezt az előreláthatóan fájdalmas három és fél napot végig élnie, amíg Jézusa a sírban fekszik. Akkora volt a hiányérzet okozta fájdalma, hogy szinte kitört a fájdalmas szívből a sírám Jehova felé és azt kérte, hogy a jövendölésektől eltérően hamarabb támassza fel Jézust. Habár ebben az esetben Mária nem mint Jézus édesanyja kiált fel az Atyához, mert a vérségi köteléket Jézus elvágta, hanem mint az emberiség édesanyja aki megszüli az emberiséget az üdvösségre a Szent Fia érdemei által. És az Atya meghallgatta Mária fájdalmát és már harmadnapra feltámad a Hatalmas Úr, az Életnek és a halálnak az Ura teljes dicsőségben, egy megdicsőült testben, egy még ritkább anyagú testben, mint ami azelőtt volt, győzelmi zászlóval a kezében, lábával a kígyó fejét taposva. Habár amíg teste a sírban nyugodott, Jézus megjelent külön csak Máriának, hogy enyhítse a fájdalmát. A feltámadása után viszont már sokszor megjelent az apostoloknak, így Máriának is, Aki jelen volt minden egyes összejövetelen, amikor az apostolok együtt voltak. A hő vágya ekkor sem szűnt meg, együtt lenni a Messiással és élvezni szeretetét. A hiányérzet kitartott Benne akkor is, miután Jézusért eljött duálja és egy közös, őket körülvevő földgömbben felemelkedtek a Messiások világába. Ez alkalommal sokan sírtak a búcsúzás fájdalmától, Mária viszont fájdalmában csak maga elé nézett és némán szenvedett, átadván “Fiát” az örök isteni akaratnak, Akivel oly sok kimondhatatlan boldog perceket, órákat, heteket, hónapokat és éveket élt meg a fogamzás pillanatától kezdve. (Ennek az eseménynek az emlékünnepét ülitek ‘24. 05. 09.-én) Azt az örömet és az abból fakadó erőnlétet, amelyet Mária Jézus mellett átélt, még elképzelni sem lehet, csak sejteni abból, hogy milyen hatalmas benső szenvedéseket tudott zokszó nélkül elfogadni, és megélni.
Az a tíz nap, amíg az Úr nem küldte el az ő fluidjait tartalmazó Szentlelket, Amelyen és Akin keresztül kapcsolatot lehet kiépíteni az Úr szellemével, Mária fájdalmai szintén a tetőre hágtak. De amint kitöltetett a Szentlélek, Mária szíve valamennyire megnyugodott. Habár Jézusát legjobban a Róla való elmélkedésben és az azok okozta szenvedésekben tudta megtalálni és megélni. Ugyanis minden nap végig járta a Golgota útját, látomásban látva, átérezve és átélve Jézusának minden egyes fájdalmát. Tehát Mária volt az első, aki folytatta, illetve továbbvitte Jézus szenvedéseit, felajálnva azokat a világ bűneiért. Később a zsidók elbarikádozták mindazokat a helyeket, hogy ne lehessen meglátogatni, amelyek Jézussal kapcsolatosak voltak. Így ezután már nem tudta Mária az előző módon követni Jézus szenvedéseit, hanem saját hajlékában készített magának olyan emlék tárgyakat, amelyek révén folytathatta az elmélkedést és az azzal járó szenvedést. Mária hatvannégy éves koráig mind visszavonultabban élt efezusi otthonában János “fia” védelme alatt, hisz amióta Jézus Jánosnak adta Máriát édesanyjául, attól kezdve János valóban, mint egy igazi gyermek úgy védelmezte az “Anyát”, ahogyan az apostolok és tanítványok nevezték és tisztelték Máriát.
Máriának igazából és örökre akkor teljesült be ama hő vágya, miszerint Szent Fiával szeretne lenni, amikor Mária meghalt és Szent Fia jött érte, hogy elvigye őt a Messiások világába, fel az Atyához, hogy bemutassa Neki az ő földi édesanyját, mint egy olyan szentéjt, ahol az örök mécs lángja égett és ég, ahol folyamatosan és örökre élvezheti a vérségi kötelék nélküli Szent Fia örökös társaságát. Tehát a sok-sok, a tömérdek mennyiségű szenvedés meghozta azt az eredmény, amire Mária vágyott: Szent Fia közelségében lenni egy örökkévalóságon át, bemutatván ezzel az örök célt, mindannyiatok végcélját. De Mária még ott is vállal szenvedéseket, azaz sötét fluidokat vesz magára minden nagyböjtben, hogy elszenvedvén azokat, elősegítse a földet fejlődésében. Munkája nem lankadt el az elmúlt kétezer év alatt sem, ugyanis folytatta a szellemvilágban Szent Fia művét és az abból fakadó, az emberiség megváltásának folytonosságát, míg elvezette a föld szellemiségét a harmadik kijelentésig, amelynek a “királynője”, azaz vezetője lett. Így vezeti tovább eme eszmeiségnek a követőit az előttük álló apokalipszisen keresztül egy boldogabb világba!
Mária tehát mindannyiunk “édesanyja”, aki a Névtelen Szellemmel, Laurenciusszal és sok-sok érett szellemmel azon munkálkodik, hogy minden lélek üdvözülhessen és egyetlenegy érett kalász se maradjon kint a tarlón, hanem még a nagy vihar előtt begyűjtethessen a mennyei csűrbe. Ennek vagytok ti a tanúi gyermekem.
*
Mint azt a fentiekben említettük, az Úr mennybemenetelének az emlékünnepét üli ma a keresztény világ. Dióhéjban szeretnénk ennek az ünnepnek is a jelentőségéről szólni.
Azt mondotta az Úr: „Ha felemeltetem, mindeneket magamhoz vonzok”. Ez a vonzalom először is arra az esetre vonatkozott, amikor az Urat a keresztre szegezetten a magasba emelték. Mindazon megtisztított erőkkel, amelyeket az addigi szenvedéseivel tisztított meg és a fogamzás előtt levetkőzött, de a negyven napos böjttel visszaszerzett messiási erőkkel mindeneket magához vonzott.
A jelenleg ünnepelt felemelkedése viszont az előbbi felemeltetésnek az eredménye, mert csak akkor mehetett vissza Jézus a saját hazájába, ha elvégezte a rábízott feladatokat.
Nagyon nehezen, ha vért izzadva is, de elvégezte azt, amivel az Atya megbízta, így boldogan, a mi számunkra viszont a legfájdalmasabb esemény gyantát mehetett vissza oda, ill. attól feljebb, ahonnan lejött.
Az Úr még tartott egy utolsó lakomát az Őt követők számára, majd az utolsó tanításait elmondva elindultak az Olajfák hegye felé, Jézust nagy sokaság követte. Szinte minden felől özönlöttek az Úr által meghatározott hely felé. Jézus ahogyan haladt felfelé a hegyoldalon, mind fényesebb és fényesebb lett. Arca ragyogott mint a nap, már nem lehetett megismerni. Jobban ragyogott már mint a nap amikor a nyári, déli melegben a legerősebben ontja a fényét. Fellépett a hegy csúcsára, ahova egy, a napnál is fényesebb fluid gömb ereszkedett le Rá. Jézus már annyira ragyogott, hogy az alakja már szinte kivehetetlen volt a fényességtől. Majd belépett ebbe a fénygömbbe, úgy, mintha egy nap lépne be egy másik napba és a fényük összevegyülne egymással. Ez az egyesült fényözön már régen túlragyogta a nap ragyogását olyannyira, hogy a nap fénye szinte sötétségnek számított a mennyei fényekben úszó ragyogás mellett.
A fénygömb teljes ragyogásában egyszer csak elkezdett emelkedni mind magasabbra és magasabbra a fizikai és szellemi magasságok útján felfelé. Követték Őket (Jézust és duálját, aki a fénygömböt szeretetenergiával megalkotta) mindazon szellemek, akik az ószövetségi tevékenységük befejeztével itt ragadtak a földi szférákban. Jézus tehát kivezette őket az I-III. szférából az Általa újólag megalkotott és megnyitott szférákba, kit-kit a saját hazájába. Amennyiben nem történt volna meg a mennybemenetel, legalábbis nem úgy ahogyan megtörtént, nagyon sok szellem nem tudott volna eltávozni erről a földről, sőt azok sem tudtak volna felemelkedni, akik azóta emelkedtek ki a földi szférákból, hisz Jézus azon az úton ment fel a Mennybe, amelyet életével, munkájával, kereszthalálával és a mennybemenetelével épített ki a földről a Mennybe: „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet, senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam”, vagyis az én mennybemenetelem által. Tehát az Út a földről egészen a messiási világokig, azok csúcsáig vezet, és azon túl, az Atyához, vagyis addig, amíg Jézus és duálja felemelkedtek.
A vakító ragyogás miatt sokan térdre hullottak, majd leborultak, sírtak és zokogtak, mert rájöttek, hogy végleg elment a Mester. A fényességből fényeső hullott az ott jelenlévőkre, sőt még angyalok is megjelentek és vigasztalták az egybegyűlt tömegben mindazokat, akik a legszomorúbbak voltak. Sőt azt mondták, hogy ahonnan felment Jézus, oda fog visszajönni. Ezt érdemes megjegyeznetek!!!
Az ég kárpitja, amely eddig nyitva állt, most bezárult Jézus mögött és a fényesség lassan megszűnt. Mi meg viszont megértettük, hogy az Úr második eljöveteléért kell munkálkodni!
„Én azonban az igazságot mondom nektek: Jobb nektek, ha én elmegyek, mert ha nem megyek el, nem jön el a Pártfogó, ha pedig elmegyek, elküldöm Őt hozzátok”, akinek a megjelenése egy új fejlődési turnust, a Szentlélek korszakát nyitotta meg az emberiség számára, mely korszak a III. kijelentésben csúcsosodik ki. „És amikor eljön, leleplezi a világ előtt, mi a bűn, mi az igazság és mi az ítélet”(szellemtan). Tehát amennyiben Jézus nem ment volna fel a Mennybe, ti most nem lennétek szellemtanhívők, mert nem lenne Evangéliumi Spiritizmus sem. „Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek, mert azt akarom, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek, hogy lássátok az én dicsőségemet”. Tehát ha nem ment volna el, nem tudta volna előkészíteni senkinek sem a helyét az Isten Országában. Ezért örök érvényű és értékű az ő mennybemenetele!
Adja Isten, hogy megértsétek, mit üzen a „Lélek” a gyülekezetnek.
Az Úr kegyelme legyen veletek!
Amen
05. 09. Az Úr mennybemenetelének az ünnepén
