Lejáróban a kétezeréves kegyelmi idő!

A kegyelem ma még mindenkit hív, vár és mindenkit elfogad a megtérésre. Ez azt jelenti, hogy a kegyelem ma még mindenkit hív a befeléfordulásra, az önmegismerésre, az önbeismerésre, a lelki hézagoknak és hiányosságoknak a felismerésére és kiküszöbölésére. 

Sajnos azonban az, hogy az emberi lélek annyira körülbástyázta magát nem csak a durva bűnök, hanem az ön-túlértékelés, a fölényesség és a gőg páncél rétegeivel, hogy képtelen meglátni  mindazokat a hiányosságokat, amelyek, mint a bukás következményei rongyossá tették az ember lelki ruháját és ezáltal az ellentét játszi könnyedséggel be tud ezeken a hézagokon sétálni az emberi lélekbe, hogy megrabolja azokat a lelki eredményeket, amelyeket oly kínkeserves munkával szerzett meg magának. 

Éppen az önhittség és az önmaga túlértékelése a legveszélyesebb bűnök, amelyeknek a jelenlétéből kifolyólag képtelen az ember felismerni a saját hiányosságait, pedig nagyon is szükséges lenne befoltozni a lelki ruhát, de az ember képtelen minderre, amíg ezeket a fentebb említett negatív tulajdonságokat le nem vetkőzi. Sajnos azonban, hogy nincs már idő a hosszú életeken keresztül történő lassú tisztulásra, mert az idő közel van. A kegyelmi nap hanyatlóban és hosszú árnyékot vet minden, ami még Isten kegyelméből áll és hirdeti Isten dicsőségét. A szellemi nap világossága,  lassan le is áldoz és akkor kiterjeszti torkát a szellemi sötétség és elnyeli mindazokat, akik nem ismerték fel időben a lelki hiányosságaikat, hogy legyen még kellő idejük az Úr Szentlelkének erőivel, ill. erényeivel pótolni azokat. Ugyanis a Szentlélek fénye még beragyogja a földet, de amint visszavonatik, azonnal káosz áll be. A jelenlegi esély, az utolsó esélyetek a menekülésre. Ugyanis ti még kint vagytok a tarlón, még nem gyűjtettetek be, mert a kint maradt kalászoknak az a fele, amely a talajjal  érintkezett, sérüléseket szenvedett a talajtól. Ezeknek a sérüléseknek be kell gyógyulniuk ahhoz, hogy begyűjtethessetek a mennyei csűrökbe. A begyűjtés eszköze a harmadik kijelentés ugyan, de az még, hogy valaki ismeri a szellemtant, nem azt jelenti, hogy azáltal be is kerülhet az Isten Országába. A harmadik kijelentés meghívás az üdvösségre, de nem cél. Annak a betartása a cél,  amit erkölcsbölcseletből tanít. Ezt a kijelentési formát jövendölte meg Joel próféta, amikor azt írja: „Azokban (az utolsó) az  időkben fiaitok és leányaitok prófétálni fognak…” De miért fontos ezt kiemelni gyermekem? Azért, mert az ószövetségi időkben a zsidó népnek csak egy prófétája (médiuma) volt, ill. lehetett. A jelenlegi időkben viszont több médium is munkálkodhatott, ill. munkálkodhat. Ez is az utolsó időknek egyik jele. Habár ez a kegyelmi lehetőség azután maga után vonja, ill. vonhatja azt is, hogy jelenhetnek meg ú.n. „hamis próféták” is. Ez alkalommal kicsit tisztázni szeretném a “hamis próféta” ill. médium fogalmát: 

Tudni kell azt, hogy minden szférának megvannak a maga médiumai, akik arra vannak hivatva, hogy annak a bizonyos szférának a testbe öltözött lakóit vezessék előre a fejlődésben. Amilyen szinten van annak a szférának az igazsága, olyan szinten van a médium igazsága is, ill. kicsit előbb kell lennie ahhoz, hogy a nép követni tudja és ezáltal fejlődhessen. Amikor viszont az a csoport már elért egy bizonyos fejlettségi szintet, vagy más szellem veszi át a médiumot, vagy másik médiumot kap. 

Tehát minden „próféta” a következőhöz viszonyítva „hamis próféta” míg az előzőhöz viszonyítva emelkedettebb állapotú. Attól függ tehát, hogy ki mennyire hamis, vagy igaz próféta, hogy mihez, ill. kihez viszonyítják. Természetesen, minél több isteni Igazságot tartalmaz egy nyilatkozat, annál tisztább, vagyis annál kevésbé hamis. Sajnos azonban az, hogy kicsit mindenkinek más és más lelki táplálékra van szüksége és ha egy nyilatkozat nem a neki megfelelő „igazságot” tartalmazza, azonnal hamisnak és magától alacsonyabb rendűnek titulálja azt, hisz mindenkinek más és más igazsága van. Más a szegény és más a gazdag ember igazsága, más az orvosé és más a betegé.  Éppen ezért az igazság sok esetben a másik oldalon van és nem ott, ahol azt az ember gondolja, mert az ember a levetkőzött igazságot felismeri, csak a tőle magasabbat nem, mert még nem dolgozta bele magát. Csak miután már valamennyire megtisztult az alacsonyabb igazságtól, kezd előtte derengeni egy tisztább és légiesebb „igazság”, ami csak akkor lesz az övé, ha képes lesz betölteni annak az igazságnak az erkölcsi normatíváját. Az a baj, hogy az emberek önzők és magukból indulnak ki, tehát minden igazságot önmagukhoz mérnek. És ha már nem felel meg azonnal a saját erkölcsi normatíváiknak, akkor eldobják maguktól. De lehet, hogy éppen a saját megmentésüket dobták ezzel el. Így jártak a zsidók Jézus esetében. Ragaszkodtak a saját addigi igazságaikhoz és nem ismerték fel Jézusban a szabadítót, hanem brutális módon kivégezték, mit sem sejtve arról, hogy a saját üdvösségüket gyilkolták meg Jézus személyében. Ezen fentebb említett emberi tulajosnságot látva és előrelátva mondta Jézus: „Arról ismerjenek meg benneteket az emberek, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretitek egymást”. Vagyis a részletekbe bocsátkozó igazságoskodást felül kell múlnia az egyetemes szeretetnek, merthogy az egyetemes igazságtól még messze van az ember. Míg az emberi  igazságoskodás bomlasztja az egységet, addig a szeretet építi azt. És ha már nem megy a dolog, akkor azt mondja az Úr, hogy „Ne ítélj, hogy ne ítéltess”, mert az az ember, aki a másikat megítéli, ő maga is ugyanabba esik bele. Tehát az ítélkezés az a bűn, amely nem bocsáttatik meg. Ezért nagyon óvatosnak kell lenni az ítélkezéssel! Ugyanis maga az Úr sem ítélt el senkit, azt a törvényekre hagyta. Ő maga oldozott ott ahol már az eke  elvégezte a lélek talajának a kellő mélységű felszántását. „…én sem ítéllek el, menj, de többé ne vétkezzél”. Isten sem ítél el senkit és ami fontos, sem Önmagához, sem  a másik emberhez nem méri az embert, mint azt az ember teszi, mert abban nincs semmi eredmény, hisz nem a másik ember fejlettségének az elérése a cél. Isten az embert magához az emberhez méri, hogy egy-egy adott szituációban mennyire állta meg a helyét és mennyit fejlődött, vagy éppenséggel elbukott. Tehát ez az isteni tulajdonság, amit meg kell mindenkinek tanulni, mert ha másként tesz az ember, akkor ítéletet von magára.

Éppen ezért senki se ringassa magát illúziókban, mert az üdvösséget ki kell dolgoznia mindenkinek magában, a megadott eszközök révén. Az üdvösség tehát nem jön csak úgy magától, sem jobbról, sem balról, sem alulról, hanem csak felülről, ha megdolgozik érte az emberi lélek. Az üdvösség mértékét még maga az Úr fektette le és leírták az evangélisták. Tehát szeretet, alázat és tisztaság nélkül lehetetlen bejutni az Isten Országába! Mivel azonban rövid az idő és a lelki munka meg kevés, ezért  Isten “gyorsított” eljáráshoz fordul és szenvedések erejével igyekszik az emberi lélek körül az önmaga túlértékelésének, a túlbecsülésének a rétegeit lefejteni, hogy minél hamarabb és minél nagyobb mértékben be tudjon hatolni az isteni fény és meg tudja világítani az üdvösséget gátló hiányosságokat. Ezek a lélektisztító és kényszerítő szenvedések bizony, hogy ráterelik az embert a helyes útra. De Isten bármikor kiemelheti az embert bármilyen állapotból, ha már az a bizonyos állapot az ember lelkében elérte a célját, vagyis ha azt Ő jónak látja, mert Isten tudja azt, hogy kinek mire van szüksége. Mindenesetre minden Isten által nyújtott eszköz az emberiség fejlődését szolgálja. De sem a szenvedést, sem a jó állapotot nem lehet az Úr által elküldött Szentlélek nélkül elviselni, hisz nem csak a fájdalom, sőt mi több elsősorban nem a fájdalom a próba, mert a fájdalom az már inkább „következmény”, hanem a jó állapot a próba, amikor az ember az élet királyának érzi magát és azt hiszi, hogy neki mindent szabad. Ilyenkor jelentkeznek a kísértések. Amikor már a következményeket éli az ember, azaz amikor a sátán hálójában van az ember, akkor már nincsenek kísértések. Ezért mondja az apostol, hogy vigyázzon az aki áll, nehogy elessék. De a következmények nem büntető, hanem lélek javító céllal adatnak, hogy az emberi lélek megtapasztalja a cselekedetének és a cselekedetei szellemi környezetének minőségét, valamint azért, hogy azok a lélek köré gyűlt sötét erő rétegek, amelyeket bizonyos cselekedettel kitermelt, a Szentlélek világossága  és ereje által fellazuljanak és megsemmisüljenek.

Ez a tisztulás és a fejlődés útja gyermekem, amely út hamarosan véget ér és megszűnik a tisztulási és fejlődési lehetőség. Nem azonos a tisztulás és a fejlődés útja. A tisztulás, még nem fejlődés. A fejlődés, csak egy bizonyos tisztulás után következik csak, amikor az emberi lélek megszabadult az őt fogva tartó béklyóktól. 

Jézus megjelenése előtt már annyi negatív erőt kitermelt a zsidó nép a rideg formák és a bűnök követésével, hogy a természettörvény annyira meg volt terhelve, hogy elérte azt a szintet, amikor beindult volna az öntisztító folyamat és bekövetkezett volna az apokalipszis és kilökte volna magából a salakot. De senki sem juthatott volna el magasabb szférákba, mert még meg sem voltak alkotva és nem voltak megnyitva. Az emberek sem voltak a negyedik szféra szintjén, csak a missziós szellemek. Jézusnak tehát tömérdek mennyiségű negatív erőt kellett átszenvednie, átemésztenie ahhoz, hogy ezt a majdnem beinduló folyamatot kitolja több mint kétezer évvel. De nem csak átemésztésről volt szó, hanem arról is, hogy  az átszenvedett és megtisztított erőket visszasugározta és általa kiemelte a föld lakóit egy magasabb, a megbocsátásnak és a szeretetnek a szintjére. Ezzel lehetőséget nyújtott arra, hogy a kétezer év alatt elérhessék és magukévá tehessék az üdvösségnek a szintjét, mint egy „megelőlegezve” az üdvösséget. Természetesen az emberi lelkeknek meg kell ismerniük és a gyakorlatban el kell sajátítaniuk a krisztusi eszmét ahhoz, hogy eljuthassanak az üdvösségre. Lassan azonban a föld süllyed vissza az előző igazságokba a kegyelem visszavonása által. Ebből is látszik, hogy a kegyelmi idő egy megkönnyített fejlődési ajándékként adatott a földi embernek és nem a saját érdemeként, mert amit az ember elér, azt már nem veheti el tőle senki. De a meghosszabbított kegyelmi idő, az Úrnak és az Őt érdemben követő missziós szellemek munkájának az eredménye. A kegyelmi időben nem azonnal tör rá az emberre, sem az emberiségre a következmény, mert visszafogják a kegyelmi törvények, de amint visszavonatik a kegyelmi törvény, azonnal és egyből az egész addig visszafogott negatív erők rá fognak zúdulni a földre. Ezért mondja az Úr, hogy olyan idők jönnek, amelyek nem voltak a világ kezdete óta és nem is lesznek soha többé. Azért nem volt, mert nem volt ekkora méretű korszakváltás, tehát még nem hozatott felszínre a föld gyomrából és még nem taszíttatott le a gonosz. Ez a tisztulási folyamat földrengésekkel és egyéb más természeti katasztrófákkal jár, sőt a felszínre hozott szellemek légköre komoly megpróbáltatásokat fog előidézni az emberek körében. Nem beszélve arról, hogy testbe is mind nagyobb mértékben alattomos szellemek születnek meg az ítéletnek napjára, vagyis, hogy megítéltethessenek. A kegyelmi időben törtténő megszületésükkel ugyan esélyt kapnak a megtérésre és a lll. szférába történő felemelkedésre, de a földi létet nem erre fogják kihasználni, hanem éppen az ellenkezőjére, a gonoszságuk gyarapítására.  Mivel  tehát le fog taszíttatni örökre az l. és a ll. szféra, így nem is fog soha többé olyan időszak jönni a föld fejlődéstörténetében, mint ami előtt álltok, mert mindennemű borzalmat az alattomos szellemeknek a megjelenése, a cselekedetei és fluidjaiknak a szétterjedése idéz elő. Ezek háborúkat, járványokat, és természeti katasztrófákat hoznak létre, amelyre még céljaik elérése érdekében tudatosan rá is segítenek. De nem lenne lehetőségük arra, hogy bizonyos dolgokat előidézzenek, ha nem lennének meg hozzá a szellemi körülmények.  A gonoszság újbóli elterjedését elsősorban a kegyelem visszavonása teszi lehetővé. Ahogyan vonatik vissza a fény, úgy terjed a sötétség. A kegyelem visszavonása egy folytonos tevékenység és amióta ez történik, azóta mondhatjuk azt, hogy megkezdődtek az apokaliptikus idők, habár már az apostolok azt mondták, hogy itt az idő. Mielőtt a szellemi sötétség teljesen kitátaná a száját, hogy elnyelje mindazokat, akik nem tudtak hittel mindvégig kitartani,  lesz a jónak még egy rövid diadala a gonoszság felett, amikor megszűnik a gonoszság hatalom lenni, hogy mindazok, akikben ott lappang a jó,csak nem tudott erőre kapni, azok összeszedhessék minden lelki erejüket és egy utolsó erőfeszítéssel kiragadhassák magukat a sátán hálójából és szakíthassanak a bennük rejlő gonosszal. Ez egy amolyan vihar előtti szélcsend lesz. Ekkor még egy utolsó herőfeszítésre, mielőtt még elhagynák a földet, összetömörülnek a negyedik szférába tartozó fluidok, hogy „összegyűjtsék az Övéit”. Miután ez megtörtént, kivonatik ebből a világból a negyedik szféra fluidvilága és ezzel együtt az igazsága is és mintegy vákumszerűen, a vonzás törvénye alapján egy dematerializáció törvény folyamat szerint  kiragadják mindazokat, akik már nem a földéi, hanem az Övéi, akik már előbb leszámoltak a földhöz tartozó fluidokkal és igazságokkal, visszafizettek az Igazság törvényének minden adósságot és elszakadtak a földtől és megtörténik az elragadtatás. Ezen esemény után már csak az első három szférabeli szellemek lesznek testet öltve a földön az ezekhez a szférákhoz tartozó igazságokkal, mely igazságok már nem tartalmazzák a bűnbocsánatnak az igazságát és így a föld visszaesik  az ok-okozatnak az igazságába, ami meg fog nyilvánulni, úgy az emberek között lévő kapcsolatokban, mint  a világban, amit még tetőznek az alacsony szintű fluidvonulások.

A szellemtan, mint a lll. kijelentés ezekre az időkre van hivatva felkészíteni benneteket, mindannak ellenére, hogy már az Úr mennybemenetele alkalmával megértették az apostolok, hogy már akkortól kezdve az Ő második eljövetelére kell készülniük és készíteni fel az emberiséget. Elsősorban az elragadtatásra, vagy akik itt maradnak, azokat viszont arra, hogy mindvégig ki tudjanak tartani, hogy eljuthassanak az üdvösségre. Azóta, amióta Jézus felment a mennybe, folyik ez a munka a magas szellemvilág részéről. Az eredmény bizony óriási (volt), mert rengeteg szellem nyert üdvösséget és elhagyták  a földi szférákat az Úr tanításainak és kínszenvedésének eredményei révén. Csak azok maradtak itt, akiknek az átlagosnál mélyebben gyökerező hajlamai vannak és nem sikerült azokat kiirtani, vagy csak mostanra jutottak el az Úr igazságaihoz. Ezért gyermekem az, hogy a lll. kijelentés révén lettetek meghívva az üdvösségre éppen hogy nem dicsőség, hanem komoly befelé fordulásra, hálára és alázatra kellene, hogy serkentsen benneteket az elbizakodás, ne adj’ Isten a gőg helyett.

Tehát az idő közel van, lejáróban az Úr által megnyitott kegyelmi idő, ami akkor előreláthatólag kétezer évre volt tervezve: „Mondjátok meg annak a rókának, hogy ma és holnap még dolgozom…” (Péter szerint: „Istennél egy nap annyi mint ezer esztendő és ezer esztendő annyi mint egy nap”.) „De a választottakért megrövidülnek ama napok”. Azok a választottak, akik a „a szerelmet átviszik a túlsó partra”, vagyis akik a lll. kijelentés igazát átmenekítik a megújult földre. Az viszont, hogy kik tartoznak ebbe a csoportba, attól függ, hogy a lll. kijelentés által történő meghívottakból kik tudnak felemelkedni a választottak közé.

Arra törekedjetek tehát, hogy a meghívottakból választottakká legyetek gyermekem, mert ez az utolsó lehetőségetek az üdvözülésre!

Az Úr kegyelme legyen veletek!  

                                                                                                        Amen

Ada, 2024. V. 12.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük