„Mert langymeleg vagy, kiköplek az én számból”
Ima.- Az ember bukott lény.- Az ember egyik kezével a saját dolgait kell, hogy húzza maga után, míg a másikkal felfelé kell, hogy kapaszkodjon.- A bűn rombol, Isten épít.- „A bűn zsoldja a halál”.- Isten azzal gyógyít, hogy megbocsát és visszatereli az eltévedt embert a betegséget okozó útról az erények útjára.- A hit lényege: az engedelmesség Istennek.- „Aki hisz üdvözül, aki nem hisz, már eleve elkárhozott”.- A szellemtan színesre festi az engedelmesség útját.- Minden bukás a hitetlenségnek az eredménye.- A szellemnek az örök boldogságra való visszaemlékezése az üdvösség útján való előrehaladás mozgatórugója.- Mi lenne abban az esetben, ha a bűn tartós örömöket produkálna?.- „Emberé a munka, Istené az áldás”.- Aki nem akar Isten útján járni, az kiesik a kegyelemből és a törvény útja marad a számára.- A kegyelem felemel, a törvény lesújt.- A szenvedések eredete.- A karma elmélet felületes volta.- Lemenőben a kegyelmi nap.- A missziós szellemek szenvedéseinek célja.- „Az Ő sebei hoznak nekünk gyógyulást”.-
Drága teremtő Atyám!
Megremeg az emberi szív és automatikusan hálát rebeg a lélek Atyám, mindazért a jóért, amelyet a bukott világokkal gyakorolsz, ahelyett, hogy eltörölted volna őket, merthogy ezek a világok csak káoszt idéztek elő a teremtettségben. Köszönjük, hogy minden bukott teremtménynek életet és fejlődési lehetőséget adsz. Igaz, ezt igazából megköszönni senki sem tudja mindaddig, amíg a maga valójában fel nem ismeri azt, hogy ezen kegyelmek nélkül az örök kárhozat lenne és egyetlen bukott szellem sem juthatna el az örök boldogságra. De ennek a valós értékét csak akkor tudjuk felismerni, ha az Élet ajándékát, a Te szeretetedet a maga valójában és minőségében tudjuk felismerni. Légy tehát áldott és dicsőített Atyám magáért az Életért és mindazokért a lehetőségekért, amelyeket a te kegyelmed biztosít a számunkra az Isten Országába történő visszajutáshoz.
*
Az ember bukott lény, így minden gondolata, érzése és cselekedete ennek az állapotának megfelelő szinten történik, beleértve az alkotásait is. Ezért az embernek a fejlődés törvénye révén minden tökéletlen alkotása fejlődésnek van alávetve. Igen komoly munka ez, mert egyik kezével húzza maga után a saját negatív dolgait átalakítás céljából, míg a másik kezével felfelé kapaszkodik, hogy hittel megfogja az érte lenyújtott kezet, amely a bűnbocsánat révén kiemeli őt a saját maga alkotta állapotokból. Isten ugyanis nem kívánja szenvedtetni a gyermekeit, hanem arra törekszik, hogy a bűnök előidézte sebek mihamarabb begyógyuljanak és az emberi lélek újjáépülhessen a hit által, merthogy az ember tökéletlen, de fejlődésben lévő gondolatai, érzései és cselekedetei révén erőket veszít, amiből kifolyólag leépül lelkileg és testileg is. Ezért a megtérés révén az Istenbe vetett hit által újjá kell épülnie az embernek ahhoz, hogy tovább tudjon haladni a fejlődés útján. A bűn rombol és szenvedtet, míg Isten épít és gyógyít. Minden tévhit ellenére Isten nem büntet, hanem a bűn bünteti önmagát elfajulása által. Az ember soha sem emelkedne ki bűneiből, ha nem ütközne bele a törvény alkotta korlátokba. De ez nem büntetés, hanem megtapasztalása a bűnök hatásainak. „A bűn zsoldja a halál”. Sajnos sok esetben az ember a szenvedésben Isten haragját, Isten büntetését véli felfedezni. Nagyon régi elmélet ez, amely abból az időkből származik, amikor még nem lehetett még csak beszélni sem Isten szeretetéről, nemhogy bevinni a gyakorlatba. Akik ezeket a teóriákat lefektették, nem láthattak bele az Úr műhelyébe, hanem láttak elkövetett bűnöket és láttak szenvedéseket, amelyeket Isten büntetésének véltek. Aki így néz és lát, az nem ismeri Isten szeretetét, és maga sem a szeretet szemüvegén keresztül nézi a dolgokat. Isten nem büntet, hanem a tévútra tévedt, a lelkileg és fizikailag összeomlott gyermekét felépíteni és meggyógyítani igyekszik azáltal, hogy rávilágít a betegség lelki eredetére, megbocsátja bűneit és elindítja a megtérés, a megigazulás és a majdani megszentelődés útján, amely utat az embernek hittel követnie kell. Ezért mondja az Úr, hogy: „Aki hisz az üdvözül, aki viszont nem hisz, az eleve elkárhozott”.
Ha viszont bukik az ember az Isten akarata követésében, azaz nem tudja azt követni, hanem a saját akaratát követi, akkor az azért van, mert nincs elég hite Istenben.A hit tehát szükséges, mert az ember alacsony fokozatánál fogva sok esetben nem lát előre a fejlődése útján, amit gyakorlatilag pótolnia kell a hitnek, vagyis a hittel történő engedelmességnek, a hittel történő Istenre való hagyatkozásnak. (És mit tesz a szellemtan gyermekem? Ezt a vak engedelmességet festi színesre és teszi érthetővé a számotokra.) A legjobb esetben az ember csak a következő állomást látja, amit kellene is látnia, mert egy céltudatos munkát csak az eredményezhet, ha az ember látja azt a célt, amit Isten eléje kitűzött. Ezek olyan egyéni célkitűzések, amelyeket az embernek egyénileg kell megvalósítania a saját lényegtörvényének az útján. Ez az, amit más nem tehet meg senki helyett, mert azzal az egyén nem fejlődik, ha más dolgozik meg helyette. Segíteni lehet ugyan, de a lépéseket magának az embernek kell meglépnie a fejlődés útján. Sajnos azonban a bűnös természet langya meleggé teszi az embert és nem törekszik az erényes életre, főként ha kiderül az, hogy ez a törekvés lemondásokkal és önmegtagadással jár, merthogy az ember a boldogságát nem az erények és Isten szeretetének a megélésében reméli, hanem a bűn kiélésében. Az ember nem ismeri a tartós örömet, ezért a pillanatnyi kiélések örömeire törekszik, de mindenáron csalódnia kell, mert a bűn eredménye mindenkor a halál. A fejlődés útján egyedüli ösztönző erő a szenvedtetve nevelő törvény és a boldogság utáni vágy. A szellemben ugyanis megmaradtak a valaha létező boldog állapotoknak az emlékei,amelyeket a saját szintjén visszaszerezni igyekszik magának. Minél alacsonyabb a lélek, annál inkább a bűn szintjén igyekszik boldog lenni. De vajon mi is lenne akkor, ha ez a törekvés egy tartós örömet eredményezne és nem szenvedést? A tartós öröm, amit a bűn kiélése eredményez, teljesen kimerítené az embert és kifosztaná az életerőit, minek következtében csak szenvedés és halál lenne a földi lét. Az ember soha nem tiszulna és nem indulna el a fejlődés útján abban az esetben, ha a bűn kiélésének öröme tartós lenne. Így is, ahogyan csak pillanatnyi örömet produkál a bűn, mennyi áldozata van és mennyire visszafogja egy lélek átszellemesülési folyamatait, mert sajnos megosztja a törekvéseket. Így az ember vágyódik a bűnre is és a tartós boldogságra is, de mivel semmit sem adnak ingyen, ezért mindenért keményen meg kell dolgozni. Amennyi erőt és munkát befektet az ember, az Úr annyit jutalmaz, mert: „Az emberé a munka, Istené az áldás”. Az eredmény azonban mégiscsak a kegyelem ajándéka, amellyel Isten megsokszorozhatja az eredményeket, ha az az ember javára válik. De amennyiben rest munkásról van szó, aki végképp nem akar bűnbánatra jutni és nem akarja elhagyni a hajlamait, hanem a saját útját járja, az kiesik a kegyelem nyújtotta lehetőségekről és a törvény szigora vezeti tovább a fejlődés útján, ami sokkal lassabb és szenvedésteljesebb, mint a kegyelem útja, mert a kegyelem mintegy szárnyra veszi az embert és repíti felfelé a magasba, átemelve az embert olyan akadályokon, amelyekbe bele bukna és újabb szenvedéseket teremtene meg magának. A törvény szigora viszont egy sokkal lassabb és nehezebb fejlődési lehetőséget ad, mert a törvény útja a megtapasztalások útja, amelyen ha jár az ember a tapasztalatszerzéshez sokkal több szenvedésre van szükség, mint a kegyelem útjához, amely út gyakorlatilag a hitnek az útja. A kegyelem útjához tehát hitre van szükség, míg a hitetlenség útja a megtapasztalás útja, vagyis a „kiköplek a számból”-nak az útja, amelyen az ember mégiscsak megtapasztalhatja Isten szeretetének a vezetését, de sokkal fájdalmasabban.
Akkor is szenved az ember, ha a kegyelem felemeli őt ,de kevesebbet és más céllal. Aki ugyanis magasabb világról, vagy magasabb szférákból jön, a fluidjai megütköznek a föld szintjének a fluidjaival és ez az ütközés már eleve szenvedéseket idéz elő. Minél magasabbról száll alá valaki, annál mélyebbre markol az alacsonyabb szférák fluidjaiból, tehát annál többet szenved. Ha az ember az erőit főként a lelki én fejlődésére fordítja, akkor a testi én már eleve kevesebb erőhöz jut, minek következtében gyengébb lesz a test a kelleténél és ebből kifolyólag fájdalmak és szenvedések keletkeznek. Ezért van az, hogy akik csak testi életet élnek egy ideig egészségesebbek, mint azok, akik lelki életet élnek. Azért mondom, hogy egy ideig, mert amikor utoléri őket a bűneik következménye, akkor megváltozik az egészségi állapotuk. De azok, akik ártatlanul szenvednek, a szenvedéseik semmiképpen sem hozhatók összefüggésbe a „karma igazságával”. Tehát mégiscsak felületes a karma elmélet? Ezt döntse el mindenki saját maga.
Amikor az ember valakiért imádkozik, kap egy bizonyos részt annak a valakinek az elszenvednivalójából és a megpróbáltatásaiból, vagyis kicsiben „társmegváltóvá” válik. Ez is szenvedést jelent az ember számára. Ezt teszik a missziós szellemek, vagyis a szentek nayban. Minél magasabbról jön valaki, annál több „idegen” fluidot vesz magára másoknak történő segítség céljából. Az Úr szenvedte el ilyen szempontból a legnagyobb mennyiségű sötét erőket: „Az Ő sebei hoznak nekünk gyógyulást”.
Drága gyermekem! Igyekezzetek tudatosan kihasználni a kegyelmi időt és a kegyelem nyújtotta lehetőségeket, amíg nappal vagyon, mert már lemenőben a kegyelem napja és az árnyak hosszúra nyúlnak. Még egy nagyon kevés idő és a világra ráborul a szellemi sötétség. Törekedjetek megfelelni az isteni elvárásoknak, hogy ne legyetek langymelegek, hanem lángoljatok Jézus Krisztus szeretetétől és a Neki történő engedelmességtől.
Amen
Az Úr kegyelme legyen veletek.
🔺
„Kőszikla” csoport (közösség)
Ada, 2025. II. 23.
