„Azért szeret az Atya, mert én odaadom az életemet, hogy utána újra visszavegyem azt”(Jn. 10. 17.)
Ima.- A földi ember bukott lény.- A földi világ alkotó elemeinek töltöttsége.- A vonzás törvénye.- A testetöltések irányítói és munkája.- Az emberi lélek tisztulni és gyógyulni van a földre küldve, de amikor megszületik elveszíti azt a célt, amiért őt Isten testbe küldte.- A bukott szellem testet öltve nagyrészt elveszíti szellemi öntudatát és szellemi eredetét.- Az Úr és a vezető szellemek szerepe.- Aki nem veszi igénybe a vezetést, konkolyt hint maga körül.- A konkoly hatásának irányított és rétegzetten ható volta.- A bűnbocsánat.- Az ok-okozati törvény hatása.- A kitermelt negatív erők „pozitív hatásai”.- A következmények szenvedésének silány célja.- Ez tévedés!.- Isten hatalma az idő és erők felett.- Az ember kiszolgáltatottsága Isten kegyelmének.- Az előrehaladáshoz újabb próbákra, kísértésekre van szükség.- A hatványozódás törvénye.- Az ember összetört volta, Isten kegyelmének a záloga.- Az Úr példaadása.- „Azért szeret az Atya (…)” A tudatosan elkövetett bűnök a Szentlélek elleni bűnök.- A szellemtan igazi célja.-
Mindenható, mindeneket teremtő, jóságos Atyám!
Mélységes hálával, azaz a szellemem összes érzését Feléd sugározva borulok le Előtted, mint a világegyetem Ura, összetartója és irányítója előtt, Aki ura vagy az Életnek, mert minden Élet belőled árad ki, hogy örök hálámat fejezhessem ki mindazért a szeretetmegnyilvánulásért, amely a földi világra kegyelemmé és a bűn oldószerévé változik át, hogy naponta újjáteremtse a világot, és megújítsa azt az Életet, melyet Te leheltél bele a holt anyagi világba, hogy Benned Életünk legyen és bőségben legyen.
Örök dicséret és dicsőség illet Téged Atyám, mert elküldted számunkra az Életnek a Messiását, hogy újjáformáld, újjáteremtsd Általa, az ő kereszthalála és feltámadása által a bukott és holt világot az ő képmására és hasonlatosságára.
Ugyanilyen hála illet Atyám a halál Messiásáért, aki elveszi a bukásban lévő szellem életét, hogy ne vétsen ellene, de amint már megszűnik vétkezni, fokozatosan visszaadja azt.
Hála és dicséret szálljon feléd Atyám, minden kiküldött, a soha nem bukott, vagy már a bukásból Hozzád teljes mértékben visszatért Szent Szellemekért, ama Szentlélek Seregért, amely Szent Sereg hivatva van átformálni a világot a krisztusi képmásra. Főként azokért hála, akik ebből a seregből testet is öltöttek, hogy valamilyen formában a szeretet áldozati oltárán az életüket áldozzák oda az emberiség előrehaladásáért, fejlődéséért és ezáltal helyet készítsenek a sötétségben a világosságnak, valamint az Úr iránti hálából, mert értük is áldozta az életét és mert ez a hála arra késztette őket, hogy hasonlókat cselekedjenek, mint amit Ő cselekedett.
Hála külön Szűz Máriáért, a makulátlan tisztaságnak és a tökéletes alázatosságnak a példaképéért, Aki legelőször és a legnagyobb mértékben állt az Úr mellé, hogy hatalmas kínszenvedésével részt vegyen a föld átalakító munkájában.
Ami viszont titok a világ előtt, hogy Lázárnak volt egy testvére, akit hallgatag Máriának hívtak, mert testben ugyan, ebben a világban élt, de lelkileg a saját magas szférájában járt és nem beszélt soha senkivel, csak egyszer az Úrral, amikor meglátogatta őt. Ekkor is az Úrról kapott látomásokat mondta el, valamint azt, hogy lélekben együtt fog szenvedni az Úrral, azaz kínszenvedéseivel el fogja kísérni az Urat a Golgotára. Őérte is egy hatalmas hála illet Téged ó Atyám.
*
Mint ismeretes mindenki előtt, a földi ember bukott lény és a földi világ egy bukott világ, amely a bukott szellemek fluidjaiból gyúratott össze. Ennek okáért ennek a világnak az alkotó elemei a háborúságot, a gyűlöletet, az önzést stb. sugározzák ki magukból. Ezért tud otthont adni a hasonló tulajdonságokkal rendelkező szellemeknek, ugyanis a vonzás törvénye hatást gyakorol rájuk és mindaddig itt tartja őket, míg önmagukban le nem győzik azokat a hajlamokat, amelyek az anyaghoz láncolják őket. De a testetöltések mégis teljes irányítottságot nyernek a hatalmas, az életet irányító szellemek munkája révén, akik teljes egészében ismerik és birtokolják az isteni törvényszerűségeket és ebből kifolyólag átlátják az isteni akaratot és elgondolást és a szerint cselekszenek, de ugyanakkor látják védenceik és vezetetteik múltját, jelenlegi állapotát és azt a jövőt, amit az adott állapotuk kíván megvalósítani. Ezen keretek és korlátok között tevékenykednek és határozzák meg egy-egy szellem testetöltését. Nem könnyű feladat ez, mert a léleknek minden egyes megmozdulását, kimunkált tulajdonságát ismerni kell és azt is, hogy hogyan fog reagálni bizonyos élethelyzetekben, vagyis, hogy ki mennyire terhelhető. Ebből kifolyólag húzzák meg a szabadakarat korlátait a lélek köré, ismerve azt, hogy bizonyos dolgokra hogyan fog reagálni a megszületendő lélek, merthogy tisztulni és gyógyulni, a maga alkotta anyagi világból feltámadni van a földre küldve az emberi lélek és semmiképpen sem azért, hogy még jobban beágyazza magát az anyagi létbe. De sok esetben, a megadott korlátokon belül mégis ezt teszi az emberi lélek, mert még ha mielőtt megszületne el is határozza magának és Istennek azt, hogy megállja a helyét a földi létben, de amikor testet ölt magára, akkor körülveszi az anyag sűrű fluidja, a test káprázata és képzete és elhomályosodik a szellemi öntudat annyira, hogy sok esetben az ember még csak el sem hiszi azt, hogy ő szellem és Istenből az Ősszellemből származik, mert csak a testig lát, az életet viszont a bölcsőtől a koporsóig véli létezni, és ennek következtében olyan dolgokat cselekszik, amelyeket még a testetöltésre történő felkészülés alkalmával elkerülni szándékozott. Ezért van szükség az Úrra és az Általa kinevezett vezető szellemekre. Az Úr nem így látja az emberi lelket, sem azok, akik az Ő nevében dolgoznak a világ újjáteremtésén, hanem a megteremtésétől, a sorozatos bukáson keresztül a jelen állapotáig és a jövőjét is látják a szellemnek. Tehát teljesen átlátják a szellem életét és azokat a szükségleteket is, amelyek előbbre viszik a szellemet a fejlődés útján. De az emberi lélek sok esetben nem veszi igénybe a vezetés és irányítás nyújtotta segítséget, hanem a saját elképzelését követve az Isten által meghatározott korlátokat még szűkebbé teszi maga körül a cselekedeteivel, minek következtében még több „konkolyt hint szét” a világban maga körül, mely konkolynak aztán be is kell érnie ahhoz, hogy learatható legyen. Azt mondja az Úr, hogy Ő a magvető, a mag Isten Igéje, aminek be kell érnie az aratásra, de a mag különböző helyre esik, ebből kifolyólag nem minden mag éri el rendeltetését, tehát nem tud felnőni és kalászt hozni, vagyis nem tud akkorára fejlődni, hogy eredményeket szüljön. A konkolyt az ördög hinti szét a világban és annak is be kell érnie, ki kell fejlődnie annyira, hogy negatív eredményeket teremtsen maga körül az emberi lélekben. De az elkövetett bűnök következményei ugyanis nem azonnal hatnak, hanem irányítottan fejtik ki hatásukat. Ez a kegyelem és a kegyelem nyújtotta bűnbocsánat. Az ember ugyanis a születése pillanatában az életbe önmagát visz bele, a maga hajlamaival együtt, minek következtében a széthintett konkolynak is be kell érnie az életében. A konkoly szenvedést eredményez, hogy az emberi lélek eme szenvedések révén keresse és kutassa az okokat, az ok – okozati törvény hatásaiban, mely hatások révén önmagába fordulva megtalálhassa szenvedései gyökereit, merthogy olyan bűnöket követett el, amelyeket nem tudott minősíteni és csak a következményekből tudja kihámozni azt, hogy azok a cselekedetek, amelyeket elkövetett, nem az előrehaladást szolgálják, hanem az ellentétnek a hatására tette azokat. De sok esetben, ehhez ismétlődő kísértésekre és többszöri elbukásra van szükség, hogy a lélek talajába elvetett konkoly újabb eredményeket hozzon létre, azaz újabb elbukásokra van szükség ahhoz, hogy a következmények beérjenek és eredményeket hozzanak létre, azaz szenvedéseket eredményezzenek. De Isten ezeket az állapotokat arra használja fel kegyelemből, hogy a lelket körülvevő kemény fluidréteg olyannyira megvékonyodjon, hogy be tudjon szűrődni az isteni fény az okok felismeréséhez. Tehát ilyen szempontból nézve mondom azt, hogy nincs örök kárhozat. Lenne ugyan, mert a szellem bukásával létrehozta azt, csak a kegyelem lehetőséget ad az onnan való kiemelkedésre. Igaz a kegyelem nem mindig tálcán jön, hanem lelket tisztító szenvedések formájában, de ezzel a szenvedéssel az ember nem tesz jóvá semmit, mert az elkövetett bűnök hatványozódásával mind lejjebb és lejjebb süllyed a bűnök világába és bűnt bűnre halmozva növeli szenvedéseinek előidéző tényezőit, minthogy fogyasztaná azokat, mert az ember kegyelmi beavatkozás nélkül csak bűnt bűnre halmoz, és a bűn önmagát bünteti hatásai révén. Tehát a szenvedés csak tapasztalatokat nyújt, de nem szabadít meg senkit a bűnök következményeitől, éppen azért, mert a következmények kegyelem nélkül újabbnál újabb bukásokat eredményeznek. A múltat, a megtörténtet meg nem történtté tenni nem lehet bármekkora szenvedéssel sem. Téved tehát aki azt hiszi, hogy annyit el tud szenvedni a bűnei által kitermelt, betegséget okozó, negatív erőkből, hogy meg tud tisztulni és tovább tud haladni a fejlődés útján. Ez téves felfogás! A következményekből csak Isten irgalmas szeretete képes kiemelni az embert, az ember saját erejéből erre képtelen. Ő maga nem tudja felszámolni a múltat, annak a jövőre nézve kiterjedő hatásait és következményeit, hanem rá van szorulva Arra a valakire, aki ura a múltnak, a jelennek és a jövőnek. Rá van szorulva Isten kegyelmére. Csak Ő semmisítheti meg a múlt következményeit, halandó ember soha, mert neki erre nincs hatalma. Az ember rá van utalva erre a Valakire, Aki ura az időnek és ereje van megsemmisíteni a következményeket. De ehhez az embernek bele kell tudnia kapaszkodni a kegyelembe, azaz odáig fel kell fejlődnie, hogy meg tudjon kapaszkodni a kegyelmi szférákba, mert különben marad az értelmetlen szenvedés, ugyanis az ember ilyen esetben bűnbocsánat nélkül marad. Bűnbocsánatot viszont elsősorban az az ember kaphat, aki még nem tudatosan vétkezik, ezért egy idő után kiemeli őt az Isten a szenvedésteljes állapotból. Elsősorban azok kapnak gyógyulást a betegségeikre, akik nem tudatosan követték el azokat. De tanulni nekik is kell abból, hogy a rossznak rossz, a jónak jó következménye van. Amikor már a többszöri bukás után rádöbben az ember arra, hogy miért szenved, a kegyelem feloldja a bukás következményei alól, melynek nem a szenvedtetés a célja, hanem mint mondtam a tapasztalatszerzés. Amikor Isten úgy látja helyesnek, hogy a szenvedés elérte a kellő rendeltetését, akkor kiemeli azt a valakit a szenvedésből, de ezzel még nem történt előrehaladás. Az előrehaladáshoz újabb kísértésekre van szükség, amelyben ha megállja a helyét az ember, csak akkor tud továbblépni. Tehát az újabb kisértés a bűnbocsánatnak a jele. Ezért mondja az Úr a házasságtörő asszonynak: „Menjél, de többé ne vétkezzél!” Mert ha vétkezik, kiesik abból a kegyelemből, amely -ez esetben- erőszakosan ugyan, de az Úrral való találkozást eredményezte. Látjátok, hogy milyen jó az Isten? Az asszonyt agyonköveztetni vitték az Úr elé, de az Úr jobbnak látta az asszonyra nézve a bűnbocsánatot kiszolgáltatni és életben hagyni, mert ezáltal lehetőséget kapott a fejlődésre. Mindaddig kísérthető az ember, amíg teljes egészében le nem győzte a hajlamait. Addig hint szét maga körül újabbnál újabb beérlelendő konkolyt, amíg le nem győzi az alsóbbrendű énjét, addig a hatványozódás törvénye alapján mind lejjebb és lejjebb húzza az embert a bűn világa felé. Akkor kap csak teljes bűnbocsánatot, ha teljesen kigyógyult a hajlamokból. Ez meg viszont nem megy emberi erővel, hanem csak akkor, amikor az ember megtér. Megtérni viszont annyit jelent, amikor az ember eljut odáig, hogy felad minden önértékelést és önbecsülést és a tékozló fiú lelkisége él benne. Ekkor tud igazából annyira megalázkodni, hogy minden erejével kegyelmi erőkért könyörögjön. Ameddig van még egy kis önbecsülés, ameddig nem tört benne össze kellő mértékben a gőg, addig nem tud teljes szívvel könyörögni, mert él még benne egy kicsi abból, hogy ő ezt meg tudja tenni egyedül is, azaz Isten nélkül. És ha már sikerült megalázkodni és önfeledten segítségért könyörögni, akkor szinte ötszörös erőt kaphat a kísértés mértékéhez viszonyítva annak legyőzéséhez. Ekkor működik igazából a kegyelem az ember életében. De ehhez az embernek össze kell törnie Isten előtt és rádöbbeni arra, hogy önmaga képtelen a túlerővel felvenni a harcot. Azért túlerő, mert sokkal több az emberi lélekben a bűn, mint az erény. Így is ha csak egyet, a leginkább gyógyulásra szoruló bűnt engedi ütközéseknek az Isten, mégis sokszor elbukik az ember. Ahhoz, hogy ez mind kevesebbszer történjen meg, az embernek önként le kell tudni helyezni az életét Isten kezébe. Ebben komoly példát mutatott az Úr: „Azért szeret az Atya, mert én odaadom (leteszem) az életemet, (Isten kezébe) hogy utána újra visszavegyem azt”. Tehát akkor érzi meg az ember Isten szeretetét, ha csiszolás és gyógyulás céljából oda adja (lehelyezi) az ő életét Isten kezébe és miután megtisztult és kigyógyult a hajlamaiból, újra felveszi azt. Az Úr abban mutatott példát, hogy önként adta oda az életét a temérdek mennyiségű szenvedésnek, az Isten akaratának és miután kínhalálval véget értek a szenvedések, egy magasabb szinten és nemesebb formában felvette azt, mert ugyanis a feltámadáskor vette vissza az életét egy félanyagibb testben. Az emberi lélek is, ha engedi magát Isten által vezetni, azaz oda tudja adni (le tudja helyezni) az életét a gondviselés irányításába, akkor el fog jutni az első feltámadásra, de csakis akkor, az önmaga erejéből soha. Ezt jól jegyezzétek meg gyermekem.
A tudatosan és szándékosan elkövetett bűnökkel azonban már más a helyzet. Ott szigorúbb az elbírálás és még kegyelmet sem kaphat igazából az ember, mert ellene szegült a Szentlélek figyelmeztetéseinek, azaz a sorsát irányító erőknek és ilyen esetben már nincs, vagy csak kellő bűnbánat után jöhet a feloldozás, az is csak hosszú szenvedést követően.
A szellemtan, pontosabban a Kedves Vezetőtök tanítása nagyban hozzásegít benneteket ahhoz, hogy viszonyítva az ő általa felállított normatívához felismerhessétek a bennetek rejtőző bűnös hajlamokat és elvezet benneteket az alázatosságnak arra a szintjére, amely szinten kegyelmet kaphattok és bűnbocsánatban részesülhettek, és hogy többé soha ne kövessetek el, főként tudatosan ne, kárhozatra vivő cselekedeteket még gondolatban sem, mert a gondolatnak teremtő ereje van és amit kigondol az ember az létjogot keres magának a teremtettségben és igyekszik megvalósulni. Amikor meg már megvalósult, akkor ítéletet von az emberre.
Az Úr kegyelme legyen veletek gyermekem!
🔺
Ada, 2024. XI. 17. „Kőszikla”
