Drága Zsuzsikám és drága Mindnyájan!
Sok-sok, krisztusi szeretettel köszöntelek benneteket a szellemhazából!
A betlehemi csillag világítsa be egész valótokat!
A betlehemi eseményekről dióhéjban már értesültetek, de az itteniről, vagyis a szellemvilágbeliekről viszont én szeretnék egy enyhe képet nyújtani a számotokra.
Mindenekelőtt szeretném elmondani, hogy nagyon szeretlek benneteket, és ez a szeretet sokszor közétek vonzza a lelkemet. Így van ez minden ünnep alkalmával. Ilyenkor, Karácsony táján, amikor a lelketek nyitottabb a várakozás révén a szellemvilág felé, a szellemvilág is megnyílik felétek és az ismerőseitek, de még az oktatóitok és tanítóitok munkája is intenzívebbé válik. Könnyebb olyankor értetek, veletek és bennetek munkálkodni, amikor a lelketek tekintetét a magas szellemvilág felé irányítjátok. Igaz, a készülődés nagyban lekötheti a lelketeket, de ha az ember eleve nyitott a felső doldog asszimilálására, akkor hatásokat vesz fel az Isten Országából, vagy legalábbis a magasabb szférákból. Ha az ember vár valamire, ill. valakire, akkor eleve nyílik a lelke az a személy felé, legyen az földi személy, vagy maga az Úr. Erre a megnyílásra adatott az adventi időszak. A készülődésnek mindenekelőtt lelkinek, szelleminek kell lenni és csak utána jöhet a többi. Amikor a fizikai készülődés a lelki megnyílásnak a kárára van, akkor annak lelkileg a kárát vallja az ember.
Ideát már csak lelki-szellemi készülődés folyik még a katolikus szférában is, habár ott állítanak fenyőt, mert azt hiszik, hogy ha a földön kialakult szokásokat betartják, akkor közelebb kerülnek a betlehemi jászolhoz, pedig ez tévhit. Az a baj, hogy, főként ideát, de a földön is, a külsőség gyakorlása megöli a szellemi lényeget. Az a jó, ha az ember a belső rezgést önti formába és nem ellenkezőleg, de az a legjobb, amikor a szellem már nem alkot maga körül külső megnyilvánulásokat, hanem kielégíti a benső lényeg, a benső megnyílás és az azzal járó töltöttség.
Ideát is van karácsony, csak teljesen szellemileg készülünk az ünnep megélésére. Az Úr, amikor megy le a földre, a földet körülvevő szférákon keresztül halad át, jelenlétével bearanyozva azt az utat, azt a szférát amelyen végighaladt. Minden egyes alkalommal áldásokat hint szét, az áldásokban szinte itthagyja önmagát, amit mi úgy élünk meg, mint az Ő jelenlétét. Ilyenkor, a betlehemi pásztorok módjára hódolunk neki, hisz azt a képet tárja elénk, amit a pásztoro láttak, vagy akik akkor látták Őt. Átéljük azokat az eseményeket, amelyek akkor történtek betlehemben, mert az Úr feltárja nekünk ezeknek az eseményeknek a képeit, amely képeket mi úgy élünk meg, mint élő valóságot.
A várakozás gyönyörű, hatalmas lelki élményt jelent mindenki számára ebben a szférában, de a várakozás beteljesedése még gyönyörűbb, még csodálatosabb. Látjuk az angyali híradást, mi is az angyalokkal együtt énekelünk, dicsőítjük Istent az ő nagy ajándékáért. Mindez nagyon felemelő érzés, amit a földön is meg lehet élni, ha nyitott rá az ember. Az a baj a földi készülődéssel, hogy az ember lelki világából kicsavarja, vagy legalábbis elhomályosítják a problémák a kapott kegyelmeket és egy idő után kiürül az ember és visszaesik a szürke hétköznapokba. Az lenne a jó, ha az ember meg tudná tartani a kapott kegyelmeket minél hosszabb ideig, de sajnos nagyon sok esetben nem így történik. Habár ez arra enged következtetni, hogy a felkészüléssel is baj volt, mert nem volt tökéletes. Minél több a külsőséges hozzáállás a készülődésben, annál rövidebb ideig tart a hatása. Ezér mondja az Úr, hogy aki imádkozik, az menjen be a belső szobába és zárja be az ajtót és úgy imádkozzon. Hát a karácsonyi kegyelmek befogadásra is valahogyan hasonlóan kellene készülni az embernek. De az anyagcentrikus társadalom szinte minden ünnepből minél nagyobb hasznot szeretne húzni, ezért minden belső lényeget külsősséggé akar tenni. Úgy látszik sikerül is neki azoknál, akiknek hajlamuk van erre. Van egy másik célja is az elviágiasításnak, éspedig az, hogy elhallgattatják, vagy legalábbis szeretnék az emberek lelkiismeretét. Az hiszik ilyen esetben az emberek, hogy ha elmennek a templomba, vagy éppenséggel nagyon szépre varázsolják otthonukat és ha még évente egyszer, azaz ez alkalomból ajándékokat is osztogatnak, akkor megtettek mindent, amit Isten kért. De viszont arra nem figyelnek oda, hogy a lelkükben megszületett-e a Megváltó, vagy sem. Nem tartanak lekiismeretvizsgálatot, a szeretet tükrébe nem néznek bele, hogy mikor, kit és milyen mértékben bántottak meg stb. és nem törődnek azzal, hogy annak érdekében, hogy “helyet készítsenek” a betlehemi kisdednek, lemondjanak valamiről, egy-egy bűnös hajlamról stb, hanem a hasukkal ünnepelnek elsősorban.
Ideát akkor ünnep az ünnep, ha az ember ezeket a fentebb említett harcokat még a földön megharcolta.
Adja Isten, hogy a kapott kegyelmeket minél hosszabb ideig meg tudjátok őrizni és fel tudjátok használni a lelki épülésetekre.
A betlehemi kisded áldása szálljon rátok és maradjon veletek mindenkor!
Amen
J.
