Drága Egyetlenem!

Az idők végtelenjében ismét elérkezünk egy ponthoz, amikor új lehetőségek nyílhatnak meg a földi ember számára, mert minden egyes év lezárásával lezárul egy korszak és új nyílik meg helyette, amely ugyan a régire épül, de újat hozhat.
A jövő Isten kezében van és úgy formálja a jövőt, ahogyan akarja, vagyis, ahogy a földi ember számára a legmegfelelőbb, mert a jövő igazából nincs megírva, olyan értelemben maga a történések vihara irányítja, ugyanis a múlt formálja a jelent és az örök jelen révén formázza meg a földi ember az ő jövőjét.
Már Jézus születése előtt olyannyira elhatalmasodott a bűn a világban, hogy teljesen megtelt az Igazság törvényének a pohara és vége kellett volna, hogy legyen a világnak, de akkor senki sem üdvözült volna, mert a földnek csak az első III szférája volt nyitva. De Isten elküldte az ő Szent Fiát, Aki magára vette a világ bűneit, ami révén meghosszabbította az időt 2000 évvel. Ehhez hozzáment még a stigmatizáltak szenvedése, minek révén meghosszabbodott a kegyelmi idő legalább 33 évet. Tehát Isten az ő Szent Fia és követői révén mégiscsak bele nyúlt az időrendi eseményekbe, mert uralja az időt, teret és anyagot, sőt a múltat, a jelent és a jövőt is. Ezért Ő képes visszamenni az ember múltjába és feloldozni azt, amit az ember akkor megkötött, és helyreállítani mindazt, amit az ember elrontott, amennyiben ez az ember üdvösségét szolgálja. Neki hatalma van eltéríteni a száguldó üstökösök pályáját és más irányt szabni nekik. Volt már rá példa, hogy azt számolták ki a NASA tudósai, hogy egy-egy meteorit bele fog ütközni a földbe, de mint később kiderült, téves volt a számítás, holott Isten szólt bele a dolgokba és hárított el egy-egy gigantikus katasztrófát, amit tudnak is, de nem akarnak bevallani.
Isten uralja a jelent. Mindannak ellenére, hogy az embernek szabadakarata van, Isten mégis pontosan tudja a jövőt azáltal, hogy teljes egészében ismeri gyermekei lelki világát és tudja azt, hogy ki milyen helyzetben hogyan fog dönteni.
Ő irányít mindent, az ő törvényei révén, így az idő múlását is, mert ott van idő, ahol anyag van. Az anyagot uralja teljes mértékben. Ezért tudnak létrejönni csodásnak nevezett gyógyulások is.
Az idő a fejlődést szolgálja, ezért turnusokra van osztva. Minden egyes fejlődési turnus végén erkölcsi rosta van. Akik megállják a helyüket és átmennek a rostán, azok tovább tudnak haladni a fejlődés útján, de akik viszont felül maradnak, azok visszaesnek és kezdik előröl a fejlődést. Most is egy ilyen rosta előtt áll a világ. Aki megállja a helyét, az továbblép egy fejlettebb világba, ahol nem lesznek háborúk, de még börtönök sem lesznek, mert azok, akik háborúznak nem fognak oda bejutni. Azért nem lesznek börtönök, mert nem lesz olyan ember, akit be kellene oda csukni. Tehát sokkal békésebb és boldogabb világ fog kialakulni az arra alkalmas és méltó emberek számára.
De mindezt megelőzően komoly erőösszevonások és csoportosítások lesznek, amelyek komoly természeti katasztrófákat fognak előidézni. Mindehhez még kapcsolódni fog az is, hogy az emberek, akik jelenleg a légköri elektromosságot uralják, ki fog csúszni a kezükből, mert nem tudnak vele kellően bánni és ellenük fog fordulni, ami csak erősíteni fogja a csapások hatását és erejét. A legvégén mindennek hatására megáll a föld forgása és Európában három napig sötét lesz és borzasztóan hideg. Ez egy olyan októberi napon fog megtörténni, amikor nagyon melegről hirtelen nagyon hidegre vált az idő. Ekkor nyolc óra hosszat rengeni fog a föld, mert egy mindeneket összevonó törvény révén kivonatnak az alacsony fluidok és velük együtt a velük azonos szinten lévő szellemek. És amikor mindez megtörténik, újra kisüt majd a nap, de már egy megújult világban. Annak a rengeteg káosznak a helyreállítását, amelyet az erő kivonások és a salak kilökése okoz, angyalok fogják negyven nap alatt helyreállítani.
Ezt a célt szolgálja az idő, a jelenlegi turnusnak, csillagászati évnek a vége és a következőnek a kezdete is, mert a 365 nap is egy fejlődési turnust képez az emberiség számára, amelyben ha megállja a helyét, közeledik az Új Világba történő bejutáshoz.
Nem említettem minden részletet, mert nagyon hosszú lenne, de dióhéjban előre vetítettem nektek az események folyását az Isten által megadott törvényszerűségek alapján.
Az Úr kegyelme legyen veletek Drágám!
Ada, 2024. XII. 30.