„Ne nyugodjék le a nap a ti haragotokkal”
Ima.- Isten maga az isteni szinten lévő szeretet.- Minden teremtett szellem a Megalkotója tulajdonságait hordja magában.- A Messiás szellemek Isten tulajdonságait örökölték, míg a paradicsomi teremtmények a Messiásokét.- Azért születik meg az ember, hogy felismerje a szenvedése okait és leküzdje azokat.- Az ember hajlamos a másikban keresni a szenvedéseinek okát.- A felismeréshez alázatosságra van szükség.- Akkor tud továbbhaladni az ember, ha a törvény nem köti őt bűneihez.- Aki haraggal tekint a másik emberre.- Ki haragszik meg?.- Az alázatos embert nem lehet megalázni.- „Ne nyugodjék le a nap a te haragoddal”.- A haraggal az ember önmagát rombolja és nem azt akire haragszik.- Az előző életből hozott harag.- Az Úrnak „joga lett volna” haraguni.- A haragnak ítélkezés az egyik alapja.- Az ítélkezés következményei.- A haragtartás visszarántja az embert a fejlődésben.- A megbocsátás szükségessége.- A megbocsátás csak alap a kapcsolatok újjáépítéséhez.- „Engedd el a mi adósságainkat (az igazság törvényével szemben), miképpen mi is…” „Ez a kehely (…).- A napba öltözött asszony.- „Ne nyugodjék le a nap a ti haragotokkal”.-
Mindenható, szerető Atyánk!
Lényemnek minden részecskéje hálát rebeg ó jóságos Atyám a te szeretetedért, amelyet a te Szent Fiadban és Általa küldtél le és mutattál be a földi embergyermekeid számára, ugyanis annyira érzéketlenek vagyunk a szereteted felismerésére, hogy szükségünk van a „látáshoz” a te Szent Fiadra, a mi Urunk Jézus Krisztusra, Aki hatalmas kínszenvedésével megtisztította a földet, hogy mindenki számára nyilvánvalóvá váljék az, hogy szeretsz bennünket. Igaz, mi még szellem-szemmel sem látjuk olyan mértékben ennek az áldozatnak az értékét, mint amekkorát lendített a földi szellemek előrehaladásán, legalábbis annak a lehetőségén. Ahhoz, hogy oly mértékben láthassuk a Te nagyságod és a műved, szinte Messiásnak kell lennünk.
Köszönjük Uram neked, hogy elvállaltad a szeretet-missziót és bemutattad számunkra az Atya szeretetét, a Te irányunkba lévő áldozatkész szeretetedet és megmentetted a földet és szellemeit a végpusztulástól, azáltal, hogy a végítéletet eltoltad több mint kétezer évvel későbbre és lehetőséget biztosítottál mindazok számára az Isten Országába való eljutásra, akiknek a neve be vagyon írva az Életnek a Könyvébe. Lehoztad számunkra a bűnbocsánat törvényszerűségét, mint Isten túláradó szeretetét, aki nem örvend a gyermekei szenvedésében, hanem egy bizonyos tisztulási folyamat után feloldja őket a sziszifuszi görgetéstől és a megtérés útjára helyezi.
Örökös hála számunkra a magas szférákból kiküldött és itt a földön szétküldött Szent Szellemekért, mint vezetőkért, akik a Te nevedben irányíták és vezetik a fejlődést és tisztulást, az Isten Országába, az Ő hazájukba való eljutást. Köszönet és hála az Ő áldozatos szeretetükért, akik a Te lábnyomaidat követve viselték és viselik a fejlődés keresztjét, annak érdekében, hogy a bűnbánó lélek feloldozást nyerhessen és megtisztulhasson bűnei következményeitől Nálad ó Felség.
Légy dicsőített örök Isten minden véges lény szívében és vezess el mindenkit a halhatatlanságra az Úr Jézus nevében kiküldött szellemgyermekeid által.
Amen
*
A földi emberszellem isteni lény, mert Isten teremtette és a saját szintjén, a megteremtése pillanatától kezdve a lebukása kezdetéig rendelkezett mindazokkal a tulajdonságokkal, amelyekkel Isten rendelkezik.
Isten maga az isteni szinten lévő szeretet, Aki szeretetből, az ő szeretetének a megnyilvánulásából teremtett szellemeket, mert olyan tökéletes lény, hogy minden egyes gondolata egy-egy öntudatos lény keletkezésének felel meg. Amikor ezek a szellemek elérték az abszolút tökéletességet hasonló tulajdonságokkal felruházva, mint a Megalkotójuk, ők is az ő gondolataikkal egy-egy öntudatos szellemet hívtak a létbe. Ők az első reprodukció. Az ő általuk létrehozott szellemek a második reprodukció, de ha meg viszont Istent tesszük az első, őt megillető helyre, Aki nem reprodukció, hanem öröktől fogva létező lény, akkor a másodteremtés világai a harmadik reprodukciót jelentik, amely teremtett szellemek az őket megalkotó Messiás szellemek örök tulajdonságait hordozzák magukban, ami nem más, mint a mindeneket létrehozó, irányító, megformázó és tápláló szeretet. Az első világ az Isten világa, a második világ, amely Isten világát körülveszi, a Messiások világa és a Messiások világát övezik a paradicsomi világok. Ez a szeretet azonban a bukások révén mind kisebb méretűre sorvadt, majd deformálódott és ellentétes töltésű lett. Így lett a szeretet haraggá, majd gyűlöletté és nem utolsó sorban lelket megölő gyilkossá, mert ahogyan a szeretet éltet, úgy a harag, a gyűlölet rombol és öl, ha nem is fizikálisan, de szellemi síkon igen. Ha meg viszont minden haragos és gyűlölettől fűtött érzés megvalósulna, mégiscsak sokkal több és többféle gyilkosság és halálnem történne a földön, mert a szeretet gyűlöletté degradálódott a bukás folyamán, amiből, mint a gőg egyik alapjából sok mellék, ill. vadhajtás keletkezett.
És azért születik meg az ember a földre, mint a bukása végtermékére, hogy mindezt a negatív és szenvedést okozó tulajdonságot felismerje önmagában és felvegye ellene a harcot, hogy a gyűlölet haraggá, a harag semleges érzésekké, majd újra szeretetté formálódjon át a lelkében. Igaz, mindehhez sokat kel a saját hajlamaitól vergődnie amíg rádöbben az ember arra, hogy a baj nem Istenben és az életben, de még csak nem is a körülményekben van, hanem önmagában a lélek mélyén lappangó hajlamokban, minek következtében nem a másikat kell mindenáron megváltoztatni, hanem saját magát kell megtisztítani a negatív érzéseket formáló tulajdonságoktól, merthogy az ember arra hajlamos, hogy önmagát feljebb, míg másokat lejjebb értékeljen, minek következtében szinte mindig a másikat hibáztatja, amikor az ő hajlamait orvosolják az élethelyzetek, vagyis az ütközések, holott az ütközések mindig is magáért az egyénért és nem a másik emberért vannak. De amíg az ember nem önmagában, hanem a másikban keresi a megoldásokat a saját dolgaira, addig a problémái mindig is megoldatlanok maradnak, sőt mi több növekedni fognak, mert az élet célja az, hogy az ember önmagában, az alsóbbrendű énjében ismerje fel a problémái gyökerét és mindaddig amíg az ember ezt nem teszi, addig nemhogy közeledne, hanem távolodik Istentől, mert a kihasználatlan lehetőségek mind lejjebb és lejjebb húzzák őt az Isten Országába vezető úton, pedig az élet telis-tele van megpróbáltatásokkal, amelyeknek az a célja, hogy a gyógyulásra szoruló emberi lelket befeléfordulásra és ezáltal önmegismerésre, majd javulásra „kényszerítsék”. Ahhoz, hogy az ember mégiscsak a problémák eredeti üzenetét felismerje, valamennyire is alázatosnak kell lennie, mert a gőg az ami az embert arra készteti, hogy ne önmagában, hanem a másikban igyekezzen a hibákat és bűnöket megkeresni és megtalálni, ami az ellentétnek egy igen jó eszköze arra nézve, hogy a gőgöt kihasználva az ember ne, vagy csak késve induljon el az önmegismerés útján, mindannak ellenére, hogy Isten akarata az, hogy az ember legyőzze önmagában a gyűlöletet, a haragot, megtisztuljon bűnei következményeitől és elindulhasson a fejlődés útján. Ezen az úton csak akkor tud továbbhaladni az ember, ha már a törvény nem köti őt bűnei következményeihez, mert megtisztult és még (ez esetben) a haragot gerjesztő indulatait is leküzdötte önmagában, mert aki haragvó vággyal tekint a másikra, az is már bűnözött az ő szívében. És ki haragszik meg, azaz mi váltja ki a haragot az emberben? A sértődékenység, az irigység, a féltékenység és mi az ami az emberben mindezt kiváltja, ha nem a gőg. Az alázatos embert nem lehet megalázni, vagyis megsérteni, nem irigy és nem féltékeny, mert ő önmaga felismeri és beismerve bűneit, megalázkodik és a békére, a szeretetre törekszik, mert az egymás közötti békének a szeretet, a szeretetből történő megbocsátás kell, hogy legyen az alapja. Itt lép életbe a „Hányszor kell naponta megbocsátani?” kérdés, mert az ember igenis hajlamos a haragra, a haragtartásra. Ezért írja bölcs Salamon, hogy: „Ne nyugodjék le a nap a te haragoddal!” De vajon miért? Mert a haragtartás magát a haragvó embert rombolja és nem a másik felet, mert negatív töltésű villámokat kreál, amelyeknek a kisülése visszahat a megalkotójára és rongálja az idegszférát. Habár azt mondja a magát igazolni igyekvő haragvó ember, hogy jogos a sérelme. De mint mindenben, így jelen esetben is állítsuk példának az Urat, Akinek tényleg „joga lett volna” megharagudni az Őt bántalmazókra a bánásmód miatt, de nem tette, mert benne nem volt gőg, hanem csak atyai szeretet és az ebből adódó megbocsátás, mint a bűnös emberiség megváltásának az eszköze. Az ember azonban nem ilyen, mert meg tud haragudni és nem tud azonnal megbocsátani. Sőt vannak emberek, családok, akik egy egész életen keresztül képesek haragot tartani. Az ilyen esetek túlnyomó többsége valamelyik előző életből hozott sérelmeknek a folytatása, amelyet igencsak fel kellene oldaniuk az egymással szemben álló feleknek. Tehát az ilyen esetekre főként érvényes az, hogy ne nyugodjon le a nap az ember haragjával, azaz, ha azonnal nem is, de legalább azon a napon még meg tudjon bocsátani az ember. De vajon miért? Mert az ember érzés- és gondolatvilágát folyamatosan jegyzik az angyalok, és ha nem tud megbocsátani, akkor azon érzéseket vonják magukra, amelyeket kibocsátanak magukból, ugyanis a harag, a gyűlölet nem más mint a másik ember megítélése, vagyis ítélkezés alapú érzéshullámzás, amely ugyanazokat a következményeket vonja maga után, amelyet az ember haragjában megteremt.
Az alvás viszont a halál mostohatestvére, tehát a következő nap ingyen kegyelmi ajándék, ami azt jelenti, hogy nem biztos, hogy visszatér az ember az életbe és nem mindegy az, hogy milyen szívvel, érzésekkel és cselekedetekkel költözik át az ember. Ha nem tudott megbocsátani, akkor a kiegyenlítődésre már nem lesz lehetőség az átköltözés miatt. Habár a megbocsátás még nem azonos a kiegyenlítődéssel, mert ugyanis a megbocsátás csak egy alap, amelyre utána a megromlott viszonyt építeni kell ahhoz, hogy mindkét fél tovább tudjon haladni a fejlődés útján. Addig ugyanis nincs továbblépés a fejlődésben, amíg feszültség van két ember között, mert a megoldatlan probléma mindaddig visszarántja az embert a megoldatlan ponthoz, míg meg nem történik először is a megbocsátás, majd az újjáépítése a megromlott viszonynak. Tehát nagyon is szükséges az, hogy az ember még azon a napon meg tudjon bocsátani, amikor sérelem érte, hogy ne vigye át a haragját a szellemvilágba, vagy egy következő napra, ill. egy következő életre, mert addig nincs előrehaladás, míg a feszültségek fel nem oldódnak. Ha meg viszont meg tud bocsátani az ember, akkor a saját szintjén ugyan, de a Megváltójához lesz hasonlóvá, mert feloldott valakit az ellene elkövetett bűnei alól, ami azért is fontos, mert a saját bűnei is csak akkor töröltetnek el, ha ő maga is meg tud bocsátani. Isten ugyanis jól ismeri az embert és tudja azt, hogy nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem képes a megbocsátásra. Ezért a feloldozást, hozzákötötte ahhoz, hogy meg tud-e bocsátani. „Engedd el a mi adósságainkat (az igazság törvényével szemben), úgy amiképpen mi is elengedjük mások felénk elkövetett bűneit”. (A „Miatyánk helyes magyar szövege.)
Tehát „Ne nyugodjék le a nap a te haragoddal”, vagyis bocsáss meg minden vélt és valós sérelmet, hogy a te adósságaid is elengedtessenek az Igazság törvényében, minek következtében csökken a szenvedéseidnek a foka és mértéke. Ugyanis amikor Isten valakinek belenyúl a magánéletébe és visszavezeti őt arra a pontra, ahol bűnt követett el és ott rávilágít az elkövetett vétkeire, hogy az embert bűnbánatra indítsa, akkor a bűnbánat mértéke szerint feloldozást nyer, amely isteni gesztus révén az ember azokat a bűnöket már többé nem követi el, vagyis nem gyarapítja a szenvedéseit. Ezért hát igenis érdemes még azon a napon megbocsátani az ellenetek vétkezőknek, mert akkor a ti bűneitek is bocsánatot nyernek az Úr vére által: „Ez a kehely, az új és örök szövetség kelyhe az én vérem által, mely vér értetek és sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára”.Tehát az Úr kiváltott benneteket az ő kínszenvedéseivel a törvény hatalma alól és attól kezdve a törvény betöltése a szeretet lett. Az ember ezután már nem a maga ura, hanem az Úré, mert drága véren lett megváltva. Amennyiben az Úr nem hozta volna le a bűnbocsánat kegyelmi ajándékát, senki sem nyerhetett volna bűnbocsánatot és még ettől is több értelmetlen szenvedésben lett volna része az emberiségnek. Azért értelmetlen, mert a törvény alatt kitermelt szenvedés nem eredményez soha bűnbocsánatot, hanem csak végeláthatatlan szenvedést. De mivel van bűnbocsánat, ezáltal amikor azt Isten jónak látja, kiemeli a bűnbocsánat szférájába a bűnbánatra eljutott gyermekét.
Az Úr itt a földön látszólag nem tett sokat, mint vigasztalt, a reményteleneknek reményt adott, tanított, gyógyított halottakat támasztott fel és az éhezőknek enni adott. De szellemi síkon azonban sokkal többet tett, főként a kínszenvedésének az ideje alatt. A földet és a többi bolygót közelebb vitte a naphoz, új keringési pályákat biztosítva azoknak, minek következtében közelebb kerültek fizikailag is a napból jövő kegyelmi kiáradásokhoz, ugyanis a naprendszert irányító szellemek tartózkodási helye a nap. (Lásd a Jelenések könyvében a napba öltözött asszonyt.)
A bölcs szavaival Ismételten csak azt mondom én is, hogy „Ne nyugodjék le a nap a ti haragotokkal”, hanem próbáljatok meg még azon a napon megbocsátani, amelyiken a vélt, vagy valós sérelem ért benneteket, mert a sérelmek a ti próbátok, a szereteteteknek a próbaköve.
Az Úr kegyelme legyen veletek!
Amen
🔺
Ada, 2025. 01. 26. „Kőszikla”
