„Én vagyok a jó pásztor”
(szellemtani szempontból)
„A jó pásztor életét adja juhaiért”
Ima.- Isten a leghatalmasabb szellemi lény.- A teremtett szellem örökölte az ő Teremtője tulajdonságait.- Isten folyamatosan hullámszerűen erőket áraszt ki a holt anyag részecskékre, molekulákra.- Mi az anyag?.- Megszakítom elbeszélésem fonalát.- A szellemek sűrűsítették az ősanyagot sűrű anyaggá.- Az anyagrészecskék ébredése a szellemek ébredését is eredményezte.- A mélyre süllyedt szellemek gondolatainak materializációi, teremtései az óriás hüllők.- A szellemek teremtésének a visszahatásai.- Az Úr mind ennek a folyamatnak a kezdetétől jelen volt, mint „Jó Pásztor”.- Ábrahám munkájának szellemi jelentősége.- Az Úr kelyhének keletkezése.- Melkizedek kenyeret és bort áldoz.- A zsidó nép hivatásának kezdete és vége.- „Menjetek széles-e világra (…)”.- Amikor megszűnik a mindennapi áldozat.- Az Úrvacsora misztériuma.- Jézus-Jehova.- Mária a napba öltözött asszony.- „Én veletek vagyok minden nap (…).-
Mindeneket teremtő és éltető Atyám!
Az Úr Jézus nevében fejezem ki Feléd ó mindenható Atyám az én hálámat a létért, Érted, magáért az életbe hívásomért és minden Tőled és a te akaratodból történő hatalmas segítségért, amelyet a bukott világok felé nyújtasz számunkra. Az Úr Jézus által történő segítséged és munkásságod nélkül nem lenne folyton terjedő világmindenség és a bukott világok soha nem jutnának vissza Hozzád.
Örök hála és köszönet amiért, mint a világ legjobb pásztorát, szellemi vezetőjét és megváltóját küldted el számunkra Jézus Krisztus személyében. Köszönjük Őt neked!
Örök dicséret illet Téged Megváltó Jézusunk, Aki leszálltál erre a nagyon bűnös, ellentétes irányultságú és ellenszegülő földre, hogy magadra vedd és megváltsd bűneiből az összemberiséget, minek következtében mindenki eljuthasson az üdvösségre. Köszönjük Neked a folyamatos vezetést és irányítást, amelyet a mindenütt jelenvalóságod és a Szentlelked révén teszel.
Köszönjük Neked, hogy elküldted számunkra az Atyától a Szentlélek erejét és mindazon Szent szellemeket, Akik segíteni akarnak rajtunk, eltévedt gyermekeiden!
Amen
*
Isten a leghatalmasabb szellem a világegyetemben, Aki a mindenütt jelenvalóságával betölti a folyton terjedő teremtettséget. Istennek egyetlen egy erénye van, mégpedig az isteni szinten lévő szeretet, amivel élteti, táplálja és fenntartja a világmindenséget. Isten soha nem pihen, folyton aktív, ugyanis a szellemteremtés nem szűnt meg, hanem folyton tart, minek következtében Isten körül tágulnak és gyarapodnak a tiszta világok, amely világokat Ő éltet és vezet az abszolút tökéletesedés felé. Ezek a világok és a rajtuk lévő szellemek hű másai az Istennek, egyenesági és első számú leszármazottai, Akik együtt dolgoznak Istennel a világok keletkezésénél, vezetésén, a bukott világok visszavezetésén az eredeti állapotba. Istenből folyamatosan és hullámszerűen tiszta életerők, élet-molekulák áradnak ki a bukott világok felé a holt anyag molekuláira, hogy azok általuk felébredhessenek és beindulhasson a fejlődésük. A holt molekuláknak be kell oltatniuk az élet molekuláival ahhoz, hogy ne holt, hanem az élet molekuláivá válhassanak. Egy-egy ilyen élet-hullámzás sok holt molekulát olt be, melyekből a latent állapotban lévő életerők felszabadulnak és osztódni kezdenek. sajnos azonban sok esetben nem minden holt molekula érett az élet-molekulák befogadására, így lehet, hogy második, vagy a harmadik, esetleg csak a századik kiáramlás alkalmával történik meg egy-egy holt molekulának a beoltása. Az élethullám tisztán érkezik a bukott világokra és a holt molekuláktól megterhelten emelkedik felfelé, amelyre tapadnak olyan holt molekulák is, amelyek nem fogadták még be az élet molekuláit. Ezek a holt molekulák az első fokozatán az életnek, leválnak az élet molekuláiról és visszahullanak eredeti állapotukba, várva egy újabb felemelkedési lehetőségre.
Mi is az anyag valójában? Isten Szellem Erő és Ősvilágosság. Az Ősvilágosság, vagy Ősfény az anyag valós és eredeti állapota, amely a bukás folyamán megsűrűsödött egészen annyira, hogy holt molekula szerkezetűvé vált és sűrű anyag lett belőle. Ezért ezen holt molekula szerkezetű anyagrészecskék „feltámasztására” Isten az élet molekuláit sugározza ki feléjük. És így támadnak fel lassan az anyagrészecskék Isten szeretete révén, hogy a szellemi dermedtségbe süllyedt szellemek is feltámadhassanak.
Megszakítom elbeszélésem fonalát, hogy mélységes hálát sugározzak az én Atyám felé, mindezért az érdemtelen kegyelemért, amivel a holt anyagot életre kelti. Semmilyen érdem nem fűzhető az ő nagy munkájához, mert a bukott szellemnek nincs semmi érdeme, mert bukásával mindent elveszített, így ki van szolgáltatva Isten túláradó kegyelmének és jóságának. Tehát képtelen az ember bármit is visszafizetni Istennek, egyedül annyi a „visszafizetnivalója”, hogy engedelmeskedik a mindeneket életre keltő kegyelem Istenének és követi azt a hívást, amely a megtérésre szólítja fel a bukott szellemeket.
A szellemek az ő bukásukkal sűrűsítették le az ősvilágosságot sűrű anyaggá, minek következtében ők maguk is szellemileg halottá, azaz minden isteni dologra érzéketlenné váltak. A felébresztésük is teljesen érdemtelenül történt és történik, ugyanis nincs semmijük, amivel megfizethetnék az őket felébresztő kegyelmet.
Az anyagrészecskék ébredésével hosszú és komoly szenvedések révén maguk a szellemek is ébredezni kezdtek zsibbadt, szellemi eszméletüket vesztett állapotukból. Őket a természettörvény csomagolta be saját megsűrűsödött fluidjaikba, hogy egy bizonyos idő után egy felébredési, feltámadási folyamat révén lassan kezdjenek el ébredezni. Lelki töltöttségük teljesen ellenszegülő, Isten ellenes, ezért a fluidjaik sem különbek. A lassú ébredés teszi számukra lehetővé azt, hogy a föld gyomrában lévő hét szférákból lassan kiemelkedjenek és testet ölthessenek a föld első szférájában a földi világban. Ezek az első testetöltések, amelyekhez a földi világot alkalmassá kellett tenni. A föld a naprendszerben keletkezett fiatal, köztes bolygó, amely részben más bolygók kilökött salakjából, részben az eredetileg legmélyebb állapotokra süllyedt szellemek anyagából gyúrattatott össze. Azért voltak tiszta népcsoportok a földön, mert minden egyes világtest kilökött salakjával maguk az onnan lebukott szellemek is kilökettek a saját salakjukkal együtt. Addig voltak tiszta népfajok, míg nem kezdtek el keveredni. Amint a szellemek kilökettek a saját világukról, bele gyúrattak a föld forró anyagába és csak akkor kerülhettek a felszínre, amikor lassan az életre alkalmassá vált a föld felszíne. Mindez azonban nagyon hosszú folyamat volt, mire a vizek szétválasztattak, azaz annyira kihűlt a föld felszíne, hogy a pára lecsapódhatott és kialakulhattak a lapályokban a tengerek és majdan a tavak és a folyók. A tengerekben lassan megkezdődött az élet. Csak miután beindult a körforgás, lett alkalmas a föld arra, hogy növényzet és lassan állatvilág alakuljon ki rajta. Úgy a növény, mint az állatvilág a légkörben szunnyadó szellemek gondolatainak a materializáció voltak abból a célból, hogy amiket a szellem az ő teremtő erejével megteremtett maga köré, lassan fejlődésnek induljanak, mert akkor tud egy szellem fejlődni, ha úgy az anyaga, mint a teremtményei is tisztulnak és fejlődnek, merthogy a természettörvény hozzáköti ezeket a produktumokat a szellemhez és vagy ezek húzzák őt vissza, vagy a szellem húzza őket előre. Amikor alkalmassá vált a föld durva növényzete és állatvilága arra, hogy az ősember testet öltsön, akkor, éppúgy, mint az állatvilág is a maga fajtája és neme szerint materializálódott a föld felszínén. Az állatok tojásai materializálódtak a földi világba, amelyből a dinoszauruszok kikeltek, nem az állatok, mint ahogyan azt sokan gondolják. Az első emberpár materializálódott utoljára. Minden akkor meglévő kontinensen materializálódott egy-egy emberpár, akik gyorsan szaporodtak. És mi történik, hogyan indul be a fejlődés? Az embert a saját szellemi produktumainak materializációi üldözik és felfalják, vagy az ember fogyasztja el azokat, a félelemkeltő hatalmas lényeket, amelyeknek ő a teremtője. Ha az ember győz, halad előre, de ha a szellemi produktum győz, akkor valahol újbóli bukás történt, mert a bukott következmény győzött és nem az alkotó. De az embernek nem csak a saját produktuma volt az első számú ellensége, hanem saját maga, a mélyresüllyedt, ellenszegülő gőgje és az abból keletkezett problémák. Az embert a legdurvább vadak üldözték szellemileg és fizikailag is. Szellemileg a bűneinek a következményeitől szenvedett, míg fizikai síkon a vérengző állatoktól és a zord időjárástól való rettegés késztette az embert a tisztulásra. Lassan rájöttek arra ezek az állatemberek, mert maguk sem voltak sokkal különbek az alkotásaiknál, hogy a rájuk leselkedő veszély ellen, összefogással többet érnek el, mint egyedül. Ekkor már nem csak önmaguk, az állatok és az időjárás volt az ellenségük, hanem a csoporttárs is, mert gőgből, azaz egy-egy kezdetleges, de fejlettebb szerszámért, fegyverért, ha nem vigyázott valaki, azonnal az életével fizetett. Vagy egy megszerzett zsákmánnyal szintén életveszélynek volt kitéve az ember. Tehát mindenfelől csak félelem és rettegés leselkedett rá. De lassan mégiscsak össze kellett fogniuk, de mindig az erősebb fél győzött az egymás között lévő „csatában”, ami valamilyen szinten mégiscsak a fejlődést szolgálta. A másik feladat az összeféréshez, legyőzni a hajlamaikat ahhoz, hogy együtt tudjanak maradni. És így haladt előre a tisztulásban az emberiség, míg elért az első holdkiválásig, amikor ugyanis a hatalmas és durva növényzetnek és állatvilágnak lelkeit tűzkarikák formájában a durva salakkal együtt kilökte a természettörvény. Ekkor keletkezett az első holdja a földnek. Amikor helyreállt a káosz, attól kezdve már a természet vadsága és az emberi és állati lelkek megjelenési formái szebb és lágyabb megjelenési formát kaptak, ugyanis csak azok maradhattak a földön és a földi szférában, amelyek és akik fejlődőképesek voltak. (A tudósok kutatják, hogy mi okozhatta a dinoszauruszok kihalását, de mindaddig csak tapogatóznak, amíg meg nem ismerik a természettörvény hatalmát és erejét.) Mindezen folyamatok lejátszódásához évmilliókra volt szükség, sőt azt mondjuk, hogy évszámokkal ki nem fejezhető az, amióta ember él a földön.
Mindezen folyamatokat maga az Úr vezette, Aki már akkor feladatul kapta az Atyától a szellemek vezetését, amikor a bukás beindult. Az Atya már akkor ígéretet tett a Messiás eljövetelére, amikor beindult a szellembukás. Jézusnak a „Jó pásztor”-i munkája már a föld keletkezésekor, sőt már előbb megkezdődött. Jelen volt a holt anyag molekuláinak az életre keltésénél, a föld forró anyagának az egy pontba történő összegyúrásánál a gravitáció révén, valamint Ő irányította a föld gyomrában történő szférák kialakulását, és a föld felszínének a kialakulása is az Ő „pásztorolásának” a műve. A természettörvény által történő szétválasztása a fluidoknak, a hold és a benne rejlő élet kialakítása is Neki köszönhető. A szellemek fejlődésének vezetése és irányítása az Ő munkáját dicséri, ugyanis hatalmas és széleskörű ismeretre, előrelátásra és szervezőkészségre van mindehhez szükség. Az, hogy ki hol és mikor, melyik népcsoportban, melyik családban szülessen meg, nem mindegy, ezt bizony isteni szinten előre kell látni és irányítani kell tudni.
A zsidó népnek, mint választott nép szellemeinek a kiválasztása, nevelése, vezetése és irányítása, mind az Úr munkája volt. Az ószövetségi törvények lesugalásának az irányítása, a missziós szellemeknek a megjelenése szintén az Úr irányítása alatt történt.
Fizikálisan a zsidó népnek a többi nép közül történő kiválasztása Ábrahám által történt. Akkor vált úm. a zsidó nép választott néppé, amikor Ábrahám kivezette a népet Ur városából. Ábrahám révén kezdődött meg a választott nép neveltetése, a Messiás eljövetelére történő felkészítése, ami fizikailag is megnyilvánult éspedig abban, hogy az a kehely, amelyet Jézus az ő vére által az Új és Örök szövetség kelyhévé avatott, már Ábrahám birtokában volt. Melkizedektől kapta, Aki abban a kehelyben áldozott fel, pontosabban ajánlott fel és osztott szét a nép körében (kenyeret) bort az Ábrahám által készített oltáron. Tehát a választott nép fejlődését évezredeken keresztül végigkísérte a kehely, amely nem ötvös munkája volt, hanem egy természetes, pontosabban erre a célra megtervezett természetfeletti képződmény. Igaz, akkor még csak a kehely felső része volt meg, a talapzata később került hozzá, szintén természetfeletti módon. Akkorra vált egy egésszé, amikorra Jézus kezébe került. Közvetlen azelőtt, mielőtt Jézus használta volna, a templom raktárában feküdt a használatlan tárgyak között. Azt sem tudták, hogy hogyan került oda és mi célt szolgált. Csak amikor Jézus kezébe került, nyerte el igazi rendeltetését. Az utolsó időkben több minden elő fog kerülni azokból a tárgyakból, amelyek Jézus által voltak használatosak.
Tehát Melkizedek “nyitotta meg” gyakorlatilag a zsidó nép küldetését, amelyet Jézus zárt le és emelte az ő küldetésüket egy magasabb szintre: „Menjetek széles-e világra és hirdessétek az örömhírt minden népnek (…)” Ez a küldetés viszont már a következő fejlődési turnusra, az Úr II. eljövetelére való felkészítése volt immár nemcsak a zsidó népnek, hanem az egész földnek. Ezért is hangsúlyozták az apostolok és a tanítványok azt, hogy „az idő közel van”. A krisztusi eszme lassan szétterjedt az egész földön. De csak akkor jön el a vég, amikor a szellemtani eszme is szét fog terjedni. “Az Úrnak ezt az Evangéliumát hirdetni fogják az egész világon, és csak akkor jön el a vég.” (Tehát a szellemtan is evangélium, az üdvözülésről szóló örömhír azok számára, akik itt maradtak a végidőkre, mert olyan mélyen fekvő hajlamaik vannak, hogy képtelenek voltak előbb elhagyni a földet.)
A zsidó nép elitjének az volt a küldetése, hogy fluidilag kitermeljék a Messiás megszületését, pontosabban Máriát, Aki megszüli a Messiást. Ezt a felkészülési folyamatot gyakorlatilag végig kísérte a kehely is, amely bent volt Noé bárkájában. Egy búzakalász és egy szőlővessző volt egy almába szúrva és az volt bele helyezve a kehelybe. Tehát mind a három dolog már jóval Jézus megszületés előtt egy olyan jel volt Jézus véres áldozatából történő vér nélküli áldozat bemutatására, amelyet nem értett meg senki, pedig már akkor nyilvánvaló volt az, hogy Jézus a búzából készült kenyér és a kehelyben lévő bor átváltoztatása révén új és örök szövetséget köt az Atyával és mindenki minden egyes alkalommal részesül ebben az új szövetségben, aki alázattal az Úr asztalához érzi magát hivatalosnak. Az Úr utasításba adta, hogy az Ő emlékezetére tegyék mindazt, amit Ő az utolsó vacsorán elrendelt. Történetesen az Úr asztalához való járulást is, amely új és örök szövetség gyanánt összeköti az embert az Istennel, valamint bűnbocsánatban részesül az aki magához veszi az Úrnak testét és issza a vérét és visszafejleszti az emberben a bűnös hajlamokat, amire a karma nem képes. Mindez a lehetőség addig él, amíg Ő vissza nem jön. Először is eljön az övéiért a felhőkig. Tehát az a krisztusi kegyelmi korszak, amely az Ő megszületésével kezdődött, akkor ér véget, amikor Ő eljön az övéiért, vagyis a világos korszak végén az elragadtatáskor. Az elragadtatás utáni állapotoktól mindenkit mentsen meg az Isten. Akinek a kezébe került az Ószövetségben az Úr kelyhe, annak látomásai voltak a Messiás eljöveteléről. Így Dániel is megjövendölte Őt, sőt még azt is, hogy a mindennapi áldozat meg fog szűnni: „Attól kezdve, hogy megszűnik a mindennapi áldozat ezerkétszázkilencven nap telik el”.
Az Ő teste és vére gyakorlatilag azt segíti elő az emberben, hogy az Övé lehessen. A krisztusé levést munkálja ki az emberben, ugyanis amikor az ember az Úr asztalához járul, messiási erőket, a “Jó pásztor”-nak az erőit veszi magához. Mert miből is táplálkozik az Úr asztalán megáldott kenyér és a bor? Krisztusnak az erők világában szétsugárzott testéből és véréből. De mindebben hinni és remélni kell, mert csak hittel működnek a dolgok. „Aki hisz üdvözül”, ugyanis hinni kell abban, hogy a messiási erők révén szabadulást és gyógyulást remélhet az ember, mert már az Ószövetségben megíratott, hogy az Úré a szabadítás.
Az úrvacsorával történő élés lehetősége a földi embernek adatott mint táplálkozási lehetőség és nem a testét levetett szellemnek. A szellemek már nem tudnak belőle táplálkozni, főként abban az esetben, ha a földön sem éltek ezzel a lehetőséggel. Ezért éljetek az úrvacsorával az Úr akarata szerint, de ne túl gyakran, mert megszokássá válik és akkor nem tud kellőképpen megnyílni a lélek a krisztusparányok előtt és elmarad a kívánt hatás, minek következtében csalódik az ember.
Többen túlságosan vallásosnak tartják az ilyen témájú közléseket, de ezek kikerülhetetlen igazságok és tények, amelyek nélkül, mint segítség nélkül az ember képtelen eljutni az üdvösségre. Az Úr azért is hagyta meg mint erőforrás gyanánt az ő testét és vérét, hogy aki Vele találkozni és Belőle táplálkozni szeretne, annak legyen erre lehetősége. Igaz, a III. kijelentés teljesen forma mentes eszme, de én mégis azt mondom, hogy ez az egyedüli „forma” amire azt mondta az Úr: „Tegyétek ezt az én emlékezetemre, míg vissza nem jövök”. Ő viszont az elragadtatás alkalmával jön vissza a felhőkig az övéiért, hogy magával vigye és biztonságos helyre vigye őket, mert nincs szükségük a apokaliptikus kataklizmák okozta megrázkódtatásokra, hisz már előre elszenvedték azokat.
Addig kell olajat gyűjtenetek a lelketek lámpásába, amíg erre kegyelemadta lehetőség van. Az elragadtatással ezek a lehetőségek visszavétetnek a mennybe, vagy legalábbis a negyedik szférába. Ez az esemény utánra lesz nagy szükségetek arra, hogy lelki lámpásotok színültig meg legyen telítve a hit olajával, mert olyan idők jönnek, amelyet senki sem élne túl, de a választottak kedvéért megrövidülnek ama napok – mondja az Úr. Tehát főként csak a választottak fognak életben maradni, akiknek az lesz a feladatuk, hogy azt az eszmét, amelyet az Úr arra használt fel, hogy a korszakzárás előtt átmenekítse a megújult földre az embereket, bevigyék oda, mint a megújult föld igazságának az alapjait.
Ezért hát minden kevésbé fontos dolgot félretéve törekedjetek arra, hogy az elragadtatással titeket is elvigyenek az Úr angyalai, hogy ne kelljen ittmaradnotok az ezeket az eseményeket követő borzalmakra, amikor a földre egyből zúdulnak rá az eddig visszafogott csapások.
No de visszatérve az eredeti gondolatmenethez, Jézus volt gyakorlatilag Jehova, aki Mózest és a zsidó népet vezette (már ősember koruktól kezdve,sőt még előbb, már a szellemcsoport kiválasztásától kezdve). Amikor megérett a nép a magasabb eszmék befogadására és hogy a kiválogatódás révén a fejlettebb szellemek tovább haladjanak a szeretet törvényszerűsége felé, akkor Jézus megszületett lehozván az egyedüli üdvözítő eszmét az Atyától, a szeretetnek az eszmeiségét. Ő az áldozatkész szeretetével meghosszabbította a második nagy kiválogatódásnak az esélyét, ugyanis Jézus megszületése előtt már, amikor még csak három szférája volt a földnek, a negyedik még kialakulóban volt, a természettörvény le akarta zárni a fejlődési korszakot, mert annyi bűnt követtek már el az emberek, hogy megérett a helyzet az átalakulásra, de akkor senki sem juthatott volna el az üdvösségre. Ezért Jézus, a „Jó pásztor” magára vette és elszenvedte a tömérdek mennyiségű negatív erőt, ami akkor kiváltotta volna a korszakzárást és korszakváltást. Szenvedésével azonban meghosszabbította a felkészülésnek az idejét több mint kétezer évvel. Azóta már nagyon sokan elérték a negyedik szférát, sőt még meg is haladták annak a szférának fejlettségi szintjét. A földön testet öltött és a földi szférákban élő szellemeknek a vezetését immár rábízhatta fejlett szellemekre, napszellemekre, elsősorban Péterre, a “Kősziklára”: “Néked adom a mennyek Országának kulcsát (…)” valamint Máriára, Aki már eleve a Napba Öltözött asszony, valamint a többi napszellemre, akik már több mint kétezer év óta az Ő nevében és eszmeiségében vezetik a szellemek fejlődését, hogy mindenki, aki meg van hívva és ki van választva az üdvösségre, el is juthasson oda. Tehát Jézus átadta ú.m. a pásztorkodást az arra alkalmas szellemeknek, akik a “Főpásztor” felé terelik a nyájat. Ők irányítják az apokaliptikus események lefolyását is. Mindannak ellenére, hogy az Úr úm. felment a fényhazába, azt ígérte, hogy nem hagyja árván a földi szellemeket, más pártfogót küld, Aki(k) megvédi az embereket a természettörvény hatásaitól azáltal, hogy rávilágít a teljes igazságra, a szeretet cselekedeteinek a fontosságára, amelyeknek révén az emberszellemek kiemelkedhetnek a törvény hatalma alól.
A föld kapott kétezer év felkészülési időt a nagy számadásra és a nagy kiválogatódásra, a nagy aratásra, pontosabban a betakarításra, mert ugyanis a kiválogatódás nem csak az utolsó nap munkája, hanem a kétezer év munkájának az eredménye, amely eredményért az Úrnak, mint a „Jó pásztor”-nak életét kellett adnia juhaiért. Az embernek tehát senki másban nincs üdvössége, csakis Jézus Krisztusban, csakis Általa, az ő bűnbocsátó kegyelme által juthat el az Isten Országába. Ezért az embernek bűnbánatra kell jutnia ahhoz, hogy feloldozást nyerhessen. Miért van szükség feloldozásra? Mert a bűn elkövetésével az ember ítéletet von magára és ez az ítélet alól csak feloldozással lehet megszabadulni. Az ember itt a földön folyamatos támadásnak van kitéve az ördögi szellemek részéről és ha hallgat a kísértésre, a kísértő szellemek bizonyos százalékban hatalmukba kerítik, aminek révén egy fluidikus kötelék alakul ki a bukott ember és az őt kísértő szellemek között. És ezen ördögi hatalom és a vele járó fluidikus kötelék alól csakis az Úr és semmilyen más eszmeiség nem tudja megszabadítani az embert, ha bűnbánatra jutott, főként nem a karma. Az az ember tud hinni a karmában saját magára nézve, -ugyanis másokra könnyen ráhúzza az ember a karma zubbonyát- akiben még nem alakult ki a kellő bűnbánat és a szabadulási vágy. Az ilyen embert még nem szorongatják kellőképpen a magára vont ellentétes erők. Akiben már viszont a megszorítások révén kialakult a bűnbánat és a szabadulási vágy, az elkeseredettségében felkiált Istenhez bűnbocsánatért. Isten viszont nem tesz mást, mint folyamatosan bűnbocsánatot osztogat azoknak, akik Tőle várják a szabaduásukat és nem a karmaelmélettől. A karmaelmélet az emberek felületes megfigyelésének az eredménye, tehát nem isteni alkotás.
Mindannak ellenére, hogy az Úr elment, mégis velünk van az ő mindenütt jelenvalósága révén: „Én veletek vagyok mindennap e világ végezetéig” (ennek a korszaknak a befejeztéig). Elment, de mégis itt van közöttetek, ha az Ő nevében összejöttök: „Ha ketten, vagy hárman az én nevemben összejöttök, veletek vagyok”. Mindezt azért, hogy amikor visszajön összegyűjthesse az övéit és kialakíthassa velük együtt az ő országlását, ahol továbbra is Ő lesz az a „Jó pásztor”, aki tovább vezeti a rábízott szellemsereget a fejlődés útján az elveszett paradicsom felé.
Az Úr kegyelme legyen veletek! Amen
🔺
Ada. 2025. 02. 02. „Kőszikla”
