“Ti pedig keressétek Isten Országát és annak Igazságát…”

Ima
Mindenható, jóságos mennyei Atyám, lényemnek minden parányát Feléd irányítva köszönök meg minden életlehetőséget, minden törvényszerűséget, amelyeket bukott gyermekeidnek a visszavezetésére alkottál a Te Szent Fiad által. Köszönöm Neked Atyám, hogy Általa összekötötted a földet a Mennyel, az embert Veled, a mindenható Istennel. Felfoghatatlan kegyelmi ajándék ez mindenki számára, mert nem kell örökre a szenvedések világában sínylődnünk, hanem megnyitottad előttünk a Mennyekbe való eljutás lehetőségét. Mindannak ellenére, hogy lángpallossal védik a Mennyek Országának kapuit, mégis a bejutás lehetősége nyitva áll azok részére, akik teljesen megtisztultak a bukás produktumaitól és szeretetük megüti azt a mértéket, amelyet azok a szférák tartalmaznak.
Hálatelt szívvel köszönöm Neked Uram, hogy személyed által lehoztad számunkra, száműzöttek számára, az Isten Országát, amelynek a keresését, mint életünknek fő célját határoztad meg.
*
Drága gyermekem! Kétezer év távlatából, mit sem veszítve erejéből, sugárzik felétek az Úr életet adó Igéje, “Ti pedig keressétek Isten Országát és annak igazságát és a többi mind magadatik hozzá néktek”-mintegy kétezer évre előre meghatározván a földi ember létének célját és “lakásának határait”, hisz az ős bukás révén éppen, hogy az Isten Országát vesztette el, onnan űzetett ki, ezért kell keresnie és kutatnia nem csak az Ő országát, hanem annak Igazságait is, ugyanis mindazok az igazságok, amelyek odafent uralkodó tényezőként vannak jelen, mint összetartó erők, a bukott szellemben fokozatosan leépültek, eltorzultak és az ellenkezőjére formálódtak át. Az Úr éppen azért, hogy a földi ember lelki világában lassan visszaépülhessen az elveszített paradicsomnak először is az emléke, majd a struktúrája, valamilyen formában hozzáférhetővé tette ezt az Országot. Ennek okáért az Úr az ő személyében lehozta legalábbis annak a világnak a légkörét és fluidjait, ahonnan Ő jött, az Ősnapok világáét, amely fluidokat mindenekelőtt élő hittel és a bűnös hajlamok megtagadásával lehet magatokhoz vonzani.
Mindennek dacára a földi ember annyi mindenfelé nyitott, annyi mindent keres és kutat, ami földi és amely tevékenysége révén a földi világhoz köti lelki világát és figyelmét, csak éppen, hogy nem keresi az Isten Országát, pedig csak a kezét kellene kinyújtania érte lelki értelemben. “Ahol a kincsetek, ott a szívetek” – mondja az Úr, tehát amely irányba és amilyen mértékben fejt ki tevékenységet a földi ember, olyan mértékben köti le a szívét, lelkét, gondolat- és érzelmi világát az az irány, amelyet követni igyekszik. Amennyiben az ember az Isten országának és annak az igazságának a keresésére és kutatására szánja el magát, akkor mindenekelőtt a figyelme felfelé kezd irányulni és a lelki világa, igaz lassan, de kezd benépesedni az Isten Országára irányuló gondolatokkal és érzésekkel. Ilyen esetben lehet, hogy csak időnként, amikor az ima által egy-egy rövid időre kiemelkedik a földi lét hatásai alól, de kezdi már érezni annak az országnak a fuvallatát, a hangulatát és légkörét, amely felé irányult a tekintete és a tekintetével együtt a lelki világa is. Igaz, sárba tiport gyöngyszemek még ezek, amiért le kell hajolnia a földi embernek, hogy felszedhesse azokat, amelyeket a kegyelem, mint apró örömöket szórt el az Életért küzdő és szenvedő földi ember életútján, de arra jó, hogy meghatározza az embernek azt az irányt, amelyiken járnia kell. Ilyenkor még lelki értelemben véve olyan az emberek keresése és kutatása, mint a porban játszadozó gyerekeké, de Isten ezeket is már figyelembe veszi, értékeli, sőt meg is áldja, hogy segítse gyermekeit az Isten Országának a kutatásában és megtalálásában. Az Isten Országa nehezen meghódítható Ország, az embernek önmagát, a saját önös énjét, pontosabban azokat a hajlamokat (mert nem attól bűnös egy ember, ha cselekedetei által bűnt követ el, hanem a bukásából kifolyólag bűnös és azért követ el bűnöket, mert a természetében él a bűn) kell odaadni érte, amelyek őt idáig, talán a szellemi halálig lebuktatták. Igaz, ez gyermekem, egy állandó megfeszített munkát jelent, de munka nélkül nincs eredmény sem. MIndenért meg kell dolgozni. Azt mondja az Úr: “Az Isten Országa bennetek és köztetek van.” De akkor mégis miért kell azt keresni? Kérdezed bizonyára kedves gyermekem. Azért, mert olyan sok, a páncélnál is keményebb réteg veszi körül a lelkedben, hogy képtelen vagy Azt azonnal megtalálni, hanem csakis kemény munka eredménye teszi lehetővé számodra Annak a felkutatását. Erre mondja az Úr Ádámnak, miután már elbuktak, szétváltak, mint duálok és lebuktak erre a szintre: “Véres verejtékkel keresed a te kenyeredet.” Tehát a bukás által elvesztett lelki táplálék visszaszerzéséről van szó. Igaz, nagyon mélyre buktak és onnan kellett felfelé emelkedni Évának és Ádámnak, de az anyagban vért izzadva történő munkálkodás már az Isten Országának a keresését jelentette számukra és mindazok számára, akik olyan mély állapotból is meghívattak az üdvösségre. Sokat kellett dolgozniuk az anyagban azért, hogy levetkőzzék a lelkükről az anyagot képező fluidokat, melyek az ellenszegülésből, az engedetlenségből származtak és származnak. Ha azonban még mélyebbre szállunk alá, szinte a szellemi halál birodalmába, a szellemileg teljesen erőtlenségükben elkábult szellemek felébresztése már az Isten Országa keresésének és kutatásának a kezdetét jelenti, habár itt a tisztulás még teljesen gépies, nincs benne semmi öntudatos munka, de a cél az Isten Országának a majdani elérése. Igaz, még nagyon hosszú az út odáig, de ha soha nem indul be a tisztulási folyamat, soha nem is fog a szellem visszatisztulni és fejlődni az eredetileg elhagyott helyére. Ahogyan a Szentlélek fogalma egy személyben manifesztálódik az emberek előtt, pedig sok-sok millió szellem harmonikus munkáját jelenti a tevékenysége, úgy Éva és Ádám esete is egy duálpár bukására van vonatkoztatva, pedig sok-sok millió szellem bukásáról van szó Éva és Ádám allegóriájában, akiknek ugyan a bukásuk, de a szellemük felébresztéséhez szükséges vezeklésük is le van jegyezve, mint az Isten Országa keresésének a kezdeti fázisa, amely folyamatokat Jézus az ő kínszenvedésével, kereszthalálával, feltámadásával és a Szentlélek elküldésével, vagyis a kétezer éves kegyelmi korszak megnyitásával igencsak megkönnyített. Azt mondta ugyanis, hogy nem eltörölni jött a törvényt, hanem betölteni. És minden ószövetségi, isteni elvárást maximális mértékben betöltött, annak érdekében, hogy tovább emelhesse a földet egy komoly szinttel, kezdve a “véres verítékkel…”, mert ugyanis nagycsütörtök éjszakáján a bőrének pólusain keresztül csorgott a vér, olyannyira, hogy a nagyon súlyos lelki terhek alatt a saját vérében fetrengve vajúdott a reá váró kínszenvedések képeinek láttán, amelynek az elvállalása nagy kísértést jelentett Neki: “Atyám, ha lehetséges múljék el tőlem ez a kehely…” majd magára vett minden sikertelen törvénybetartást, miután már előbb betöltött minden mózesi törvényt, amelyet gyakorlatilag Ő maga alkotott meg, hogy az emberek a törvények betartása által elindulhassanak az Isten Országa keresésének az útján.
Az Úr kétezer év megkönnyített tisztulási lehetőséget adott a végítélet előtt az Isten Országába meghívott emberlelkeknek, hogy mielőtt megtörténne az elragadtatás és lezárulnak a kegyelmi idők, addig minél több ember megtalálhassa az Isten Országát és be is juthasson oda. A kegyelmi időben, mint azt már említettük, óriási segítség az, hogy az ok és okozat közé ékelődik a kegyelem és a bűnbánat fokától függően minél messzebbre kitolja, legyengíti, esetleg meg is semmisíti a következmény visszahatását, ellentétben a kegyelmi idő végeztével, a rövid és fényes korszak lejártával, amikor ez a könnyített lehetőség megszűnik és az ok és okozat között nem lesz semekkora lehetőség már a megbánásra és a következményeknek a kitolódására, hanem azonnal lecsap az elkövetőre, sőt mindazok a fluidritkulások, amelyek a lélek körül történtek a szenvedések és a kegyelmi kiáradások révén, a folytonos kegyelem megszűnésével visszasűrűsödnek és méginkább megnehezítik a tisztulást. Az Úr keresztáldozatának ereje gyakorlatilag az elragadtatással meg fog szűnni. Mindazok, akik nem hittek kellőképpen, amiből kifolyólag nem becsülték meg a kegyelmi időt, nem dolgozták bele magukat az Isten Országának az igazságaiba és visszaéltek vele, azok nem ragadtatnak el, hanem itt maradnak a végidők borzalmaira. Akiknek viszont nem lesz szükségük a szenvedésekre, mert megtalálták az Isten Országát, azok fognak elsősorban elragadtatni. de akiknek még szükségük lesz a fentebb említett okokból a szenvedés által történő tisztulásra, azoknak még itt kell maradniuk az elragadtatás utáni időszakra és amint annyira megtisztulnak, hogy alkalmassá válnak az Isten Országára, még lesz esélyük oda bejutni az egyéni elragadtatások révén.
Az Úr kétezer évet dolgozott ki annak érdekében, hogy a földi ember keresse, meg is találhassa és bele is dolgozhassa magát az Isten Országába, vagyis, hogy a sok meghívottból, minél több, ha lehetséges mind, az üdvösségre meghívott szellem meg tudja magát annyira tisztítani a földi dolgoktól, hogy az Isten Országába történő bejutásra ki is legyen választva. A korszakzárás előtti kegyelmi időszakot kétezer éve már sokan próbálták megfejteni, még a szellemvilágban is, de kicsit eltérő vélemények születtek. Ha figyelembe vesszük Jézus azon kijelentését, miszerint: “Mondjátok meg annak a rókának, Heródesnek, hogy még ma és holnap dolgozom…” és ha oda illesztjük Péter levelében írottakat, miszerint egy nap annyi, mint ezer év és ezer év annyi, mint egy nap, akkor a behelyettesítés alkalmával kétezer évet kapunk, amíg Jézus dolgozik. János apostol a szellemi magyarázatában azt írja, hogy a kétezredik évvel be kellett volna zárulni a kegyelmi időnek, de mégis csak a választottakért meghosszabbíttatott a kegyelmi idő. Ha viszont a kereszténység kezdetét az Úr halálától számítjuk, a fentebb említett kétezer év éppen, hogy kétezer- harmincháromra jön ki, ahogy a szellemvilágban is látszik. Igaz Istennek szuverén joga megrövidíteni, vagy meghosszabbítani a kegyelmi időt, de mégis úgy látszanak alakulni a természettörvényben a terhelések, hogy kb kétezer- harmincháromra éri el a föld azt a mélypontot, amikor megtisztítja önmagát, kilöki a salakot és újraindítja az életet, csak egy magasabb szinten. A meghosszabbított kegyelmi idő kezdetére már javában működött a lll. kijelentés, mely kinyilatkoztatás nagyon szépen és pontosan előtökbe adja azt az Isten Országát, amelynek a megkeresésére és megtalálására hívott el benneteket az Úr. A két világégés között volt a legintenzívebb a szellemvilág munkája a magyar nép körében, a nagy Magyarország területén. Ez a munka sajnos fizikai síkon a régihez viszonyítva már igencsak lecsökkent, de a szellemvilágból ugyanakkora, sőt még intenzívebb az értetek folyó harc, mint valaha, mert az idő közel van, a hajlamaitok viszont mélyek. Ezekből a hajlamokból való felismerés meg nagyon csekély. A lelki munka helyett az információgyűjtéssel akarja a mai hívő ember kitölteni a lelkét, megmenteni az életét pedig a felhalmozott információk sok esetben ellentmondanak egymásnak és a gyengébb hitű emberek hajlamosak az elbizonytalanodásra, rosszabbik esetben a hitehagyottá is tudnak válni, mielőtt észrevennék.
Azt mondja az Úr, hogy aki kősziklára épít, az tud ellenállni a külső és belső kísértéseknek. A ti esetetekben: “Simon, te kőszikla vagy és én erre a kősziklára építem az én Anyaszentegyházamat.” – igazság a mérvadó. Ugyanis Ezt a sziklaszilárd alapú építményt, ha ki tudja építeni a lelkében az ember, akkor Ő olyan akolba tereli a nyáját, pontosabban a követőit, amelyben védelmet lehet találni az elkövetkező viharokkal szemben. Ez azt jelenti, hogy ha azokat az igazságokat asszimiláljátok a lelketekben, amelyeket az Úr Ő Általa küldött le a számotokra az Isten Országa felfedezésére és magatokévá tételére, akkor olyan magas szintű állapotba kerültök, ahol a pokol kapui már nem vehetnek erőt. Ha ide fel tud benneteket emelni a kegyelem, akkor már nem lesz szükségetek a szenvedésekkel történő további tisztulásra. Az Ő tana minden olyan információt, az az igazságot tartalmazza, amely az üdvösség eléréséhez szükséges. Mindennek az eléréséhez azonban élő hitre van szükségetek, mert csakis ez a hit az, amely fejlődőképessé teszi a lelket, mert a hit a lélek tapogató szerve, amellyel rá tud találni a helyes útra és bele tud kapcsolódni az értetek lenyújtott kegyelmekbe. Tehát, csakis a fejlődőképes hit tudja elvezetni az embert a szeretet szintjének az elérésére, egyébként, ha nem így van, akkor a szeretetnek az első próbájánál elbukik az ember. Ugyanis indokot mindig is lehet találni arra, hogy visszalépjen az ember a szeretetnek a megélésétől és a gyakorlatban történő kivitelezésétől. A szeretetnek az a feladata, hogy a másik embert kiemelje a saját maga által kreált megpróbáltatásokból, állapotából és közelebb vigye Istenhez. Ugyanis minden állapot, amelyben az ember van a saját maga produktuma. Ha nem így lenne, akkor nagyon sok missziós szellem nem vállalt volna szeretet munkát az emberiség megmentése érdekében. Ha az Úr azt nézte volna, hogy milyen bűnös az emberiség és nem érdemli meg a megváltást, soha nem vállalta volna senkinek a saját állapotából történő kiemelését kereszthalála által.
Mivel Isten Országa a Szeretetnek az Országa, ezért azt mondanám: “Ti pedig keressétek a Szeretetnek Országát és annak Igazságát és a többi mind megadatik hozzá néktek.” Amennyiben az ember bármilyen próbát él, mindenkor a szeretetnek a próbáját éli, mert a föld a szeretet iskolája és tanítja az alkalom, illetve a váratlanul felbukkanó próba, amelyben, ha megálljátok a helyeteket, léptek egyet előre a szeretet gyarapodásában. De ha elbukik az ember, akkor szegényebb marad a lelke. Ezért hát igyekezzetek kihasználni az adott lehetőségeket.
Azok az ismeretek, amelyeket a Névtelen Szellem nyújt nektek, megismertetik veletek a Szeretetnek Országát és annak az Igazságát, a “Szeretetnek a vallását”, mely “vallásnak” egyik felekezet sem felel meg teljesen, , mert a szeretet a vallástól teljesen független, ugyanis Istenből származik és az Úr hozta le. A szeretet Igazsága az emberi szívekben található meg, mert ugyanis azt mondja az Úr: “Arról ismerjen benneteket a világ, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretitek egymást.” Tehát, annak, hogy az Úr követői legyetek, még ha szellemtanhívők is vagytok, előfeltétele az, hogy szeretnetek kell egymást! Sajnos azonban, hogy: “Az utolsó időkben sokakban kihűl a szeretet.” Ez akkor történik meg, ha az embernek nincs akkora hite, hogy egy folyamatos kapcsolatba tudjon lépni az Örök Szeretetnek, mint táplálkozási lehetőségnek a forrásával. “Ha visszajövök, vajon találok-e hitet a földön?” Mindennek az alapjaként az embernek meg kell ismerni az alsóbbrendű énjét, a Szentlélek hatására feltérképezni mindazt, ami abban találtatik és eljutni a bűnbánatra. Erre mondja az Úr: “Ha megismeritek az Igazságot, az Igazság szabaddá tesz titeket.”Olyformán, hogy az embernek nagyban segít megküzdeni a hajlamaival és a szeretetnek a gyakorlásával. Amennyiben a tiszta és hamisítatlan tudás által fel tudja ismerni az ember önmagában azokat a bűnöket, amelyek gátolják az Isten Országába történő eljutásra, a tiszta és hamisítatlan tudás szabaddá teszi mindenekelőtt a szeretet kibontakozásának a gátló tényezőitől, annak érdekében, hogy az ember mindenekelőtt felismerhesse a szeretet fontosságát, hisz az üdvössége függ tőle, továbbá a szeretet igazságának az alkotó elemeit, hogy abból összeállíthassa a saját lelki világában az “Isten Országát” és mindennek tudatában beledolgozhassa magát abba a szférába, amely szféra már a Szeretetnek az Országa. Erre ad nektek pontos útmutatót az a tan, amely a szeretetnek az Országából (ahova titeket is vár az Úr, mert ott helyet készített nektek) szállott alá, annak a valakinek a szívéből, akinek mindenkinél jobban kellett szeretnie az Urat: “Péter jobban szeretsz-é engemet ezeknél?” Tehát, ha figyelembe vesszük Jézusnak Péter felé intézett kérdését, akkor mégis csak egyértelmű az, hogy az Isten Országa a szeretetnek az Országa, ahova csakis a szeretetnek a kifejlesztésével lehet eljutni. De mivel az ember saját magától képtelen minderre a fenséges munkára, mert túlerőben vannak a lelkében még a szeretetnek az ellenségei, pontosabban a szeretetnek az elkorcsosult megnyilvánulási formái, ezért a legcélszerűbb az Istennek történő engedelmesség, amely megtanítja minden olyan szükséges elem kiépítésére, amely szükséges az Isten Országába történő bejutáshoz. Minderre már régóta tanítja Isten az embereket: “Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.” Ameddig az emberben több az önszeretet, mint az Isten és a felebarát iránti szeretet, akkor még túlsúlyban van az önzés és annak a megnyilvánulási formái, amelyek még a felemelkedés helyett, lehúzzák a lelket az önzésnek a világába. Az önzésnek a világa viszont nem Isten Országa, hanem az ellenszegülés állapota. Amennyiben túlsúlyban van a szeretet, akkor már van esélye az embernek bejutni a szeretetnek az Országába. Akinek ugyanis van némi szeretete, az nem a másik hibái felett ítélkezik, hanem szeretettel igyekszik elfogadni és ha lehet változtatni, ugyanis: “A szeretet meleg sugár, melytől a bűn jege felolvad és elpárolog.
Nem véletlen kéri tőletek az Úr azt, hogy keressétek és kutassátok Isten Országát, vagyis a szeretetnek az Országát és annak igazságát, mert csakis ez által juthattok el az Isten Országába, a szeretetnek az Országába, ahonnan kilökettetek a folyton süllyedő szeretetetek és az ellenszegülésetek miatt. A szeretet ugyanis mindeneket fenntartó és éltető hatalom, mely folyton csak újít, új formákat hoz létre Isten dicsőségére. Amennyiben ti is részei, alkotóelemei akartok lenni ennek a teremtő erővel bíró szeretetnek, akkor kutatnotok kell utána, keresnetek kell Őt, a szeretet forrását, és innotok belőle, hogy újjáteremtődhessetek az Örök Szeretetnek, Jézus Krisztusnak a képmására, amihez megadatnak a kellő alkalmak és lehetőségek úgy az igazi eszmeiségek, (N.Sz. tanításai), mint a gyakorlat.
Amikor az Úr a földön járt, pislákoló mécsesnek nevezte az akkori hitet, amelyet nem rejhettek a véka alá, nehogy eltakarják még azt a kis világosságot is, amelyet az adott, hanem tartóba kellett helyezni, hogy bevilágítsa azt a helyiséget, amelyben elhelyezték.
Mindezeknek a mécsvilágoknak a kétezer éves továbbfejlődési folyamata gyanánt én a lll. kijelentést, mint a hitet megerősítő eszmét a fáklyák fényéhez hasonlítanám, amelyeket a nagy Magyarországnak szinte minden nagyobb városában és Európa szerte, de még Amerikában is,- ugyanis onnan indult ki az eszme – meggyújtattak, hogy világítsonak az igazságot kereső lelkeknek, de mindezen fáklyafények közül a Névtelen Szellemnek, tehát Eszternek és Adelmának a tanítása úgy emelkedik ki, mint világítótorony a sötétben, hogy aki feltekint rá, mint egykor Mózes idejében a rézkígyóra és Jézus esetében (“…úgy fogják felemelni az emberfiát, hogy aki hisz és feltekint rá…”) hogy az élet sötétjében hajótörést ne szenvedjenek az emberek, hanem biztos révbe érhessenek. Sajnos ahogyan az Ószövetségben sem a papság vitte az üdvösségre való felkészülés fáklyáját, hanem a rejtekben élő esszénusok, úgy a lll. kijelentésnek is az egyházon kívül kellett keletkeznie, mert ahogyan a krisztusi eszmét és magát Krisztust elítélte és keresztre feszítette az akkori egyház, úgy az inkvizíció alatt a lll. kijelentés berkeiben testetöltött missziós szellemeket, mint az Isten Országába vezető úton elhelyezett “jelzőtáblákat” vagy legalább is nagy részüket szintén halálra ítéltek és kivégeztek, így többek között Adelmát is az előző életében.
Az Úr nyolc boldogságról beszélt, (legalább is ennyit hagytak meg az írásokban) mint biztos útirányról és egyben végcélról is, de ugyanakkor ugyanennyi jajj-ról is beszélt, mint helytelen útirányról és ezek eredményeiről. Jajt kiáltott Jeruzsálemre, ami akkor meg is történt, de minden, ami akkor ott megtörtént “kicsiben” meg fog történni nagyban is, vagyis minden keresztény városra. Ugyanilyen jajj-t kiáltott a terhes és szoptatós anyákra, amely “jaj” be is következett Jeruzsálem pusztulásakor. (Az anyák ették magzataikat az éhínség miatt, amikor a rómaiak teljes blokád alá vették a várost.) De mivel Jézus mindig is két síkon beszélt, egy anyagi és egy szellemi síkon, ezért a “Jaj a terhes és szoptatós anyának”, ahogyan Jeruzsálem ostromának ideje alatt fizikálisan is vonatkoztatható volt, úgy a jelenlegi, az utolsó időkre viszont minden “anyára” vonatkozik ez a jaj.
“Jaj a terhes és szoptatós anyáknak!”-mondja az Úr mindazoknak, a nőknek és férfiaknak, akik az isteni lényeget, az Igét még csak magzati formában hordják magukban, de nem sokkal különb a helyzete azoknak sem akik már megszülték ugyan az isteni gyermeket, de még csak csecsemő formában van jelen a szíveikben, mert főként az utolsó időkre, már az isteni gyermeknek, vagyis az Igének felnőttnek kellene lennie ahhoz, hogy az ember átformálódhasson a krisztusi képmásra és eljuthasson az üdvösségre.
De akkor is jaj a “terhes és szoptatós anyáknak”, ha még nem tisztultak meg, hanem magukban hordják a bűnt akár csak magzati formában is, sőt, ha még szoptatják, táplálják is a saját lelki erőikkel, további megcselekvésével a bűnnek, mert az ilyen emberek még azok csoportjába tartoznak, akiknek nincs hitük, idejük, és erejük válaszolni az isteni hívásra, mert: “feleséget vettem, mert hat iga ökröt vettem” stb, tehát nem jutnak be az Isten Országába.
Hiába minden tudás és ismeret, ha az emberi lélekben az csak “kezdeti fázisban” van meg és nem tud kellő átformálódási hatásokat kiváltani, vagy, ha még nem szabadult meg a bűnnek a magzati formájától sem, azaz hiába ismerte meg az ember az igazságot, az igazság nem tette őt szabaddá, mert még táplálja magában a bűnt, ekkor még nincs esélye az üdvösségre.
Az Isten kegyelme legyen veletek és irgalmazzon nektek mindenben.
Amen
Ada, 2023. lV. 30.