A kivonulás könyve
Az emberi lélek élete során folyamatos erőhatásoknak van kitéve. Ez mindaddig tart, amíg teljesen le nem tudja vetkőzni és gyökerestől ki nem tudja irtani magából az ellentét által inspirált rossz hajlamait, legyen a fejlődésnek bármelyik fokán is.
A bukással, vagyis az Istennek történő ellenszegüléssel, hátat fordítással ugyanis a szellemnek fogy az isteni erő mennyisége, teremtő ereje, az isteni tulajdonsága, amelyet a teremtéskor Istentől kapott. Ennélfogva a bukott szellembe szinte beleöregedett a gőg, az ellenszegülő természet, a dac, amely mint másod-tulajdonság sokkal nagyobb teret hódított és hódít meg ma is az emberi lélekben, mint a maradék isteni természet.
A szellemben ugyanis az Isten akaratával szembemenő bukási produktumok komoly vájatokat képeztek és képeznek, amelyeken keresztül az ellentét hatalma igencsak játszi könnyedséggel be tud hatolni és komoly munkát tud végezni a tekintetben, hogy az emberi lélek elkárhozhasson. Nem kell komoly erőfeszítéseket kifejtenie ahhoz, hogy az embert mintegy „rákényszerítse” a bűn elkövetésére. Az embernek inkább szüksége van arra, hogy komoly erőket fejtsen ki a saját maga által megalkotott másod-én, az alsóbbrendű természete ellen. A folytonos ellenszegülés ugyanis létrehozott egy másod-ént, amely a bűnök elkövetésével alakult ki. Mint egy rosszindulatú kelevényt, azt kell visszafejlesztenie ahhoz, hogy visszajuthasson az Isten Országába. Ez nagyon komoly és tudatos munkát jelent, mert nehéz kiolvasni azt, hogy mi Isten akarata, mi az ember elképzelése és mi az ördög sugallata. Mind a három egyszerre megszólal abban az esetben, ha az emberi léleknek lépnie kellene előre a fejlődés útján. Követelőzik a felsőbbrendű-, az alsóbbrendű én és a saját megélhetésére erőket követel magának az ellentét is. Követelőzik tehát az isteni természet, az emberi test a maga, a szellem által megalkotott igazsága, és az alsóbbrendű én, a bukás produktuma. Ebben az önalkotta labirintusban, káoszban kell az emberi léleknek eligazodnia ahhoz, hogy előre tudjon haladni a fejlődés útján. Sok esetben a tapasztalatok tanítják meg arra, hogy mi a jó és mi a rossz, mert az emberi lélek a bukott természeténél fogva a rosszat tartja jónak, a jót viszont rossznak. A rossznak a rossz, a jónak a jó hatását a törvény alkotta korlátok teszik lehetővé. Ha az ember soha nem tapasztalná meg a korlátok hatását, soha sem indulna el a fejlődés útján. Tehát a korlátokba történő ütközés okozta szenvedés nem büntetés, hanem nevelőeszköz, mely az embert megtanítja a rossz és a jó fogalmának a megismerésére. Így hát áldott ez az Isten által létrehozott eszköz, mert ezen eszköz nélkül az ember sohasem tudná megkülönböztetni a jót a rossztól, a jót a jobbtól.
Az ember ugyanis abban hibázott és hibázik ma is, hogy Isten akarata helyett a saját akaratát igyekszik megvalósítani az isteni elgondolással szemben, vagyis a meg nem lépett isteni elgondolást a saját bűnös elgondolásával igyekszik helyettesíteni, illetve az engedetlenség előidézte hézagot betölteni. Ez a bűn. Ez a bűn, mert míg az isteni elgondolás követése építi a lelket, addig a bűn rombolja azt, beteggé teszi, komoly lelki-szellemi, majd testi hiányállapotokat idéz elő, mert hogy az Istentől a fejlődésre kapott tiszta erőket az ember alacsonyabb rendű dologra használja fel. Nagyon egyszerű a dolog, nem kell hozzá túl nagy filozófia ahhoz, hogy megértse az ember a betegség kialakulásának lényegét: azért betegszik meg az ember, mert bűnt követ el, amikor az Életerőket bűnre fordítja, amelyeket gyakorlatilag a szellemtől, a lélektől és a testtől von el, minek következtében erőhiány lép fel. Az egészséghez viszont Életerőkre van szükség. Azok eltékozlása hiányállapotokat kreál és készen áll a rossz lelki és testi állapot. Mindezek viszont az isteni elgondolás követésével pótolhatók, mert eme követés révén visszaépül a lélek az eredeti állapotára, és ez a cél. Tehát a testi betegségeknek főként lelki okai vannak, amelyet ha feltérképez az ember, az már fél gyógyulást jelent. Okozhat még betegségeket egy-egy előző életből hozott, betegség okozta kimerültség, mint erőhiány, amely szintén az isteni elgondolás követésével gyógyítható.
Hozzá kell fűzni még azt, hogy az ószövetségi törvényszerűségekkel ellentétben Isten türelmet gyakorol a bűnbánó bűnössel szemben, mert várja a megtérését, de mégsem végnélküli az Úr türelme, hanem, amint a lélek kárára van a dolog, csak akkor lép a törvény ecsetével, hogy megkenegesse a lélek beteg részeit, azt is gyógyulás céljából.
Ki kell azonban itt hangsúlyoznunk még azt is, hogy nem minden betegség, vagy szenvedés erőhiány eredetű, azaz nem bukás következménye, hanem az esetek nagy százalékában próbatétel jellegű,
Isten ugyanis megpróbálja a szellemet, hogy hű tud-e maradni a szenvedések és megpróbáltatások közepette is az ő Istenéhez, mielőtt még gyermekévé fogadná őt.
De okozhat továbbá betegséget mások haragja, súlyosabb esetben átka, amely bocsánatkéréssel, megbocsátással gyógyítható, amely cselekedet szintén az isteni elgondolással azonos. De miért is adta, illetve küldte Isten az ő szent Fia által a megbocsátás törvényét? Azért, mert az ember tökéletlen lény és folyton-folyvást hibázik, vétkezik és bűnözik, minek következtében rá van szorulva Isten, és mások feloldozására. A fejlődés törvénye idézi ezt elő oly formán, hogy ami egy bizonyos fejlődési fokon még nem bűn, az egy magasabb szinten már az, ami akkor már feloldozást követel. Így tehát gyakorlatilag valamilyen formában mindig is vétkezik az ember és folyamatosan rá van szorulva Isten kegyelmére, a feloldozásra. Sajnos azonban nem mindig látja be az ember azt, hogy vétkes, ezért tiltakozik az ellen, hogy ebben az alázatosságot elősegítő tudatban éljen, mert tiltakozik ellene az alsóbbrendű, az Istennel szembeszegülő énje. Ily módon az ember a betegségeket, vagy legalábbis azok gyökereit önmagában hordja. Habár mostanság sok mindenre ráfogják, hogy rákkeltő anyagokat tartalmaz, de én mégis azt mondom, amit Pál apostol ír, hogy: „A bűn zsoldja a halál”, ami mégis csak azt jelenti, hogy az ember önmagában, azaz a gondolataiban, vágyaiban és cselekedeteiben hordja a betegségeket, vagy legalábbis azok csíráit. „Aki bűnös vággyal asszonyra (a másik nemre, sajnos ma már az azonos nemre) néz, azzal már paráználkodott az ő szívében”. Ha nincs az emberben alapja a bűnnek, nincs alapja a betegségeknek sem. Akkor ehet bármilyen rákkeltő anyagokat, nem fog rajta, mert nem abban van a dolgok lényege, hanem az elferdült lélekben. A Szentlélek adományok közül: „Ha valaki mérget iszik, nem árt neki”, tehát a bűntelenségben nyer elsősorban megvalósulási lehetőséget, mint ahogyan a többi adomány is, amelyben nagy szerepe van természetesen a megbocsátásnak, a feloldozásnak is. Maga Jézus is megbocsátással, a bűnök következményeinek a feloldásával gyógyított: „Megbocsáttattak a te bűneid, kelj fel és járj.” Tehát itt van elrejtve a gyógyulás lényege és titka, habár a vak esetében, amikor megkérdezték az apostolok, hogy mit vétett, ami miatt vakká lett, a gyógyulásban lévő, akkor azt mondta az Úr, hogy senki sem vétkezett, hanem, hogy megdicsőüljön Isten. Tehát egy önként vállalt betegségről volt szó, amelyet a vak kizárólag azért vállalt, hogy megnyilvánulhasson Jézus nagysága. Ez ugyan nem tartozik bele az átlag esetekbe, de mint egyfajta betegség tipust ezt is meg kellett említeni . A másik szükséges dolog ami a bűnbocsánatot illeti, hogy az ember ne essen vissza a betegségeket okozó bűnbe, amiből megszabadította az Úr: „Menj, de többé ne vétkezzél!”, ugyanis Mária Magdolna visszaesett a megbocsátás és szabadulás állapotából és hetedmagával tért vissza beléje a megszállottságot okozó szellem. Amit azonban itt érdemes mégis csak megemlíteni az az, hogy Mária Magdolna az Úr felé mindig is bűnbánó lélekkel közeledett. A mélységes bűnbánat jeleként több alkalommal is könnyeivel öntözgette és hajával törölgette Jézus lábait. Maga Péter, akire az Úr az egész műnek a folytatását bízta, azért kérte, hogy őt fordított keresztre feszítsék, mert attól kezdve, hogy megtagadta az ő Urát és Mesterét, egy állandó bűnbánatban élt és ebből kifolyólag nem tartotta magát méltónak arra, hogy az Úrhoz hasonló kereszten végezze be az életét. Pétert éppen ez a „lelki összeomlás” tette alkalmassá arra, hogy folytassa az Úr által beindított megváltási művet. (Az Úr ugyanis kínszenvedésével, annak eredményeként feljebb emelte a földet a fejlődés ranglétráján és Péternek a szeretetnek, az áldozatkész szeretetnek és a megbocsátásnak a színvonalán kellett tovább vinni az Úr művét, az üdvösségre meghívottak részére.)
De miért van szükség a bűnbánatra? Mert bűnbánat nélkül nincs megbocsátás. Megbocsátás nélkül viszont nincs kiengesztelődés és kiengesztelődés nélkül nincs kiegyenlítődés és tovább fejlődés, azaz megszentelődés.
Bűnbocsánatot meg viszont csak Isten adhat az Ő Szent Szellemei és Szentlelke révén, minek következtében a kiengesztelődésnek kell beindulnia. Ez az Ő szuverén joga minden bukott gyermeke felett. Tehát semmilyen törvény, semmilyen ember alkotta igazság nem képes bárkit is feloldani bűnei következményei alól. Az Igazság törvénye sem alkalmas erre, mert az lesújt és az „utolsó fillérig” behajtani igyekszik a vele szemben megteremtett adósságot. Ez viszont nem emeli feljebb az embert, ellentétben az Isten bűnbocsátó kegyelmével, Aki ha valakivel szemben feloldozást gyakorol, kiemeli a szenvedések világából. Miután már az Igazság törvénye már elvégezte valamennyire is a lélekben a megfelelő munkát, feloldozást kap a lélek, minek következtében tehát kiemeltetik az önalkotta szenvedéseknek a szférájából.
A megbocsátás tehát isteni tulajdonság és aki meg tud bocsátani a másiknak, gyakorlatilag az isteni tulajdonságot gyarapítja önmagában. Az isteni tulajdonság viszont nem más, mint a szeretet. Megbocsátani kizárólag szeretetből lehet. Ki vét a másik ellen, annak hiányok vannak a lelkében, aki viszont megbocsát, önmagából ad és gyógyítja a másikban azokat a hézagokat, ami miatt vétett embertársa ellen. Tehát minden szempontból több megbocsátani, mint haragot tartani és több feloldozni, mint megbántani.
Nehéz eljutni a bűnbocsánatra és az ezzel járó gyógyulásra, mert töredelmes bűnbánat szükséges hozzá, amihez viszont kellő alázatra van szükség. De még nehezebb a megbocsátás állapotában megmaradni, mert a jó állapotban azt hiszi az ember, hogy neki most már mindent szabad. Húzza vissza a bűnös hajlam, amiből már szabadulást nyert az ember. Ilyenkor kell hűnek maradni. Azt mondja az apostol, hogy aki áll, vigyázzon, hogy el ne essék! Tehát ha nem jelentene problémát a jó állapotban lévő kísértés, akkor meg sem említette volna az apostol, merthogy nem a szenvedések jelentik a kísértést, hanem a jó állapot, mert a szenvedés már következmény, a jó állapotban lévő bukás eredménye.
Ahhoz, hogy az ember bűnbocsánatra tudjon jutni, magának is meg kell tudni bocsátani az ellene vétkezőnek, mert a megbocsátás a szeretetnek a produktuma, ami az V. szférának a produktuma. Ebben a szférában tudhatja meg az ember azt, hogy mennyit bocsátott meg neki az Úr és ebben a szférában tud csak igazából hinni a megbocsátás igazságában. És vajon hogyan tud az ember eljutni erre, mármint a megbocsátásnak a szintjére? Töredelmes bűnbánattal. Amíg az ember idáig el nem jut, addig csak folyton mentegetőzik és magyarázkodik a bűn beismerése helyett. Amíg ebben az állapotban él az ember, addig csak szenved, nem képes eljutni a töredelmes bűnbeismerésre, minek következtében nincs és nem is lehet szabadulása. Tehát a bűneit be nem ismerő ember az, aki önmagában hordja a betegség csíráinak manifesztálódását.
Mivel az ember önmagában hordja a bűnök és ezáltal a betegségek csíráit, ezért egy bizonyos idő elteltével a fizikai életére is kivetítődik a lelkének állapota. Ezt tapasztalhatjuk úgy az egyes emberek, valamint a nép(szellem)csoportok életében is.
Erre igen jó példa számunkra a zsidó nép élete, amely nép a fehér lelkű József révén került Egyiptomba. Mivel a történetet mindannyian ismeritek, ezért csak kivonatosan ismertetem.
Józsefet az álomlátói tehetsége miatt testvérei eladták Egyiptomba rabszolgának. Ott egy hamis vád miatt börtönbe került, ahol nagyon súlyos körülmények között hét évet sínylődött teljesen ártatlanul, ugyanis nem engedett a ura felesége csábításának, inkább választotta a súlyos börtöni körülményeket. (Mellesleg megkérdezném a „karma” hívőket, hogy a fehér lelkű József mivel vonta magára ezt a „karmikus következményt” amivel ilyen súlyos sorsot érdemelt, amikor éppen a Jehova mellett tett tanúbizonyságot? A pozitív karma pozitív eredményeket kellett volna hogy eredményezzen a számára, nem pedig olyan állapotokat, amelyben részesült.) De Isten mindvégig, még a legmélyebb állapotokban is vele volt, és nem felejtkezett el róla és József is érezte és élvezte úm. Isten jelenlétét, Aki betöltötte egész valóját, így az álomlátói tehetsége sem szűnt meg, hanem éppen ennek köszönhette azt, hogy kikerült a börtönből és Egyiptom kormányzójává lehetett, mert megfejtette a fáraó Egyiptomra vonatkozó álmát, amely arra vonatkozott, hogy országát hét év bőség, majd hét év aszály fogja érni.
Az aszály nem csak Egyiptom földjét érte, hanem azt a vidéket is, amelyen József családja élt. Ezért amikor elfogyott József családjának, egyben népének élelme, hovatovább az egyiptomi fáraóhoz kellett fordulniuk élelemért, hogy megmeneküljenek az éhhalál elől. Amíg az a fáraó volt, amelyik kedvelte a fehér lelkű Józsefet, addig jól is ment a családnak, de amint meghalt a fáraó, az új uralkodó lassan rabszolgasorsba taszította őket. Így éltek hatalmas elnyomatásban a zsidó időszámítás szerint négyszáz évig. A jelenlegi időszámítás szerint kb. kettőszázhatvan, kettőszázhetven évig. Isten nem engedte meg a négyszáz évet, mert teljesen tönkrementek volna annyi idő alatt.
A zsidók, mint választott nép, mindig zsidóknak születtek meg, hogy kimunkálódjék a lelkükben az egyistenimádat, majd ezen keresztül a messiásvárás lelkülete.
Amikor már a sok-sok évnyi szenvedés elérte a célját a választott nép lelkében, történetesen megértek a szabadulásra, a várva-várt Szabadítónak és az Isten által lesugallandó természettörvénynek befogadására, akkor elküldte Isten Mózest, mint szabadítót. Tehát a sok-sok szenvedésből, a rabszolgasors okozta kiszolgáltatottságból történő szabadulásnak Mózes személyében elérkezett a lehetősége, amelyet gyakorlatilag nem mindenki használt ki.
Szórványban maradtak zsidók Egyiptom földjén, akik Jézus idejére, próféták és egyéb vezetők hiányában igencsak elpogányosodtak. Őértük kellett Egyiptomba menekülnie a Szent Családnak a gyermekgyilkosság elől, ugyanis József összegyűjtötte őket és “közölte velük a törvényt” hasonlóan, mint annak idején Mózes közölte a zsidó néppel. (József ugyanis Mózes inkarnációja volt.) Jézus harmadik tanítói évében ellátogatott ezekhez a zsidókhoz is, hogy közölje velük az üdvösség lehetőségét és azok akik elfogadták, végül is elhagyták Egyiptomot és Jézus tanítványainak közösségéhez csatlakoztak.
A kivonulás előtti éjszakán mindenkinek el kellett fogyasztania a „húsvéti bárányt”, ami gyakorlatilag az Úrvacsorának, az az a vérnélküli áldozatnak, Krisztus Testének és Vérének az emberek magukhoz vételének az előképe volt. A szellemi igazságok tolmácsolói szerint Mózes Krisztusnak volt az előképe, Aki kivezeti a népet a bűn rabságából és ez minden kétséget kizáróan így is van! Én azonban még mélyebbre szántanék az isteni igazságok mezején és azt mondom, hogy az egyiptomi fogság szimbolizálja a földet a maga három szférájával, ahonnan „Mózes”, azaz Jézus kivezeti az üdvösségre meghívott , majd a meghívottakból kiválasztottakká lett emberiséget a „Kánaán földjére”, vagyis a megújult földre. Ahhoz azonban, hogy ehhez kellő erejük legyen az embereknek, már az induláskor le kellett ölni (Jézus kereszthalála) az áldozati bárányt és egyszerre elfogyasztani s amire azt mondta Jézus az utolsó vacsorán: „Cselekedjétek ezt (minden nap) az én emlékezetemre.” (Péter rendelkezése alapján szolgáltatják ki naponta az Oltáriszentséget.)
A kivonulást hatalmas jelek a tíz csapás formájában előzték meg, és mindegyik csapás egy-egy bűnnek a megtestesítője volt, valamint a Jehovába vetett hit megerősítésére szolgált. Amikor a zsidók elindultak kifelé a szolgaság házából, Mózes kérésére még a Vörös tenger is szétnyílt előttük, ami szimbolizálja a lehetetlennek tűnő (természeti) akadályok megnyílását az Úr fejlődő népe előtt. De mielőtt beértek volna „Kánaán földjére”, mennyi megpróbáltatásnak voltak kitéve. Gyakorlatilag akkor közölte velük az Úr a törvényeket, amikor már elhagyták a szolgaság házát, azaz akkor érti meg az ember a szeretet törvényét, -amelyről már több alkalommal különböző formában szóltunk- amikor már valamennyire kiemelkedik a tíz csapást szimbolizáló negatív tulajdonságokból. A Kánaánba vezető úton, minden egyes megpróbáltatás alkalmával maradtak le emberek, mert gyenge volt a hitük szintje, a megpróbáltatás szintjéhez viszonyítva. Az meg viszont, hogy kinek mekkora hite van, teljesen az egyéntől függ. De a legnagyobb próbát azonban mégis a Sínai hegy lábánál kapta a zsidó nép, amikor Mózes hosszú időre felment a hegyre, hogy átvegye a természeti törvényeket tartalmazó táblákat. Akik nem voltak készek továbblépni a fejlődésben, amelyet a Kánaánba vezető út tartalmazott, azok ellene fordultak Mózesnek. Összegyűjtötték azt az aranyat, amelyet Mózes a kivonulás alkalmával mint járulékot elkért a rabszolga zsidó nők szolgálatáért és borjút, egyiptomi bálványt öntöttek belőle. Tehát akik nem tudták levetkőzni az előző, kötelező „vallásukat” -ugyanis voltak akik lényegbelileg nem tudtak azonosulni a zsidó hittel – azok most ezen a próbán elbuktak és egyiptomi bálványt imádtak, mert visszaestek a saját vallásuk szintjétől még alacsonyabb szintre, a bálványimádás szintjére. Ebből a bukásból kifolyólag még negyven évig bolyongtak a pusztában, mert hogy mindazoknak, aki ellene fordultak Mózesnek és nem haltak meg azonnal, amikor megnyílt a föld, a negyven év során meg kellett halni, hogy ne rongálják azok hitét, akik hűek maradtak az isteni elgondoláshoz, valamint csak olyan valakik tudnak továbbhaladni és bejutni az ígéret földjére, akik hisznek is benne.
Ha figyelmesen megnézitek az akkori és a mai fejlődésnek az útját, teljesen összeegyeztethető, mert a törvények nem változnak. Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Ma is úgy van, hogy aki nem hisz az lemarad, azzal a különbséggel, hogy jelenleg még kegyelem van és az igazság törvénye nem csap le azonnal, hanem megtérési lehetőséget biztosít a bűneit megbánó és megvalló bűnösnek. Jelenleg is úgy van mint Mózes idejében, hogy mannával táplálja a többre éheseket, de akik még visszavágynak az „egyiptomi húsos fazekakra”, azokat „fürjekkel” táplálja az Úr. A manna jelen esetben a szellemtan, vagyis a lll. kijelentés, a szellemek tana, de rá lehet írni a hús nélküli táplálkozásra is, mert kétfajta táplálkozás állt egymással szemben: a manna és a fürjhús.
Amint azonban megérkeztek az ígéret földjéhez, kémekkel próbálták kideríteni annak bevehetőségét. Az őröket meggyilkolták. Jelenleg azok az akadályok, amelyek akkor fizikai akadályokat jelentettek, most bensőleg vannak jelen, benső akadályokat jelentenek, amelyeket meg kell öldökölni ahhoz, hogy az eljövendő Új Világ bevehető legyen.
Tehát a szolgaság házából történő kivonulásnak, amely akkor fizikailag történt meg, jelen esetben a lelki szolgaság, a bűn rabságának a házából, szellemileg kell megtörténnie ahhoz, hogy bevonulhassatok majdan a megújult földre.
Amen
Az Úr kegyelme legyen veletek gyermekem!
Ada, 2024. lll. 03.
