„Jaj a terhes és szoptatós anyáknak azokban az időkben!”
Ima
Mindenható, teremtő Atyám! Mélységes hálával borulok le Előtted, a te hatalmasságod és mindenhatóságod előtt, hogy megköszönjem mindazt a lehetőséget, hogy a Te szolgád arató munkásként, mint gyermeked dolgozhattam és dolgozhatok, immár az elhullott kalászok begyűjtésén azáltal, hogy egyszerű közlésekkel megvilágíthatom és “ostorozhatom” mindazon emberi gyarlóságot, amely visszarántja az emberszellemet a kárhozat világaiba és nem engedi őt eljutni az üdvösségre. A mai ember ugyanis mind messzebbre és messzebre esik a te bűnbeismerést és bűnbánatot előidéző szeretetedtől, minek révén kívül esik az ember az Isten Országán.
Mi is lenne más az isteni szeretet nagy gyümölcse, mint az, hogy Isten nem kívánja a bűnös halálát, hanem azt, hogy megtérjen és éljen. Ehhez viszont bűnbánatra és bűnbeismerésre van szükség, mert ha az ember nem ismeri fel bűneit, nem is tudja azt, hogy mitől kell neki megszabadulnia. Tehát a bűnbánat Isten szeretetéből fakad, amit szeretnék neked Atyám megköszönni, mert ha ez a szeretet nem létezne, senki sem üdvözülne. Ebből a célból, a bűnök felismerése és a belőlük történő kigyógyulás céljából született meg és áldozta fel az életét az Úr Jézus is. Minden bűnre gyógyír a szeretet. Ezt hozta le, ezt hirdette és hintette szét a világban az Úr. Tehát ahhoz, hogy az ember felismerje vétkességét és bűnösségét a szeretet szemüvegén kell megvizsgálnia önmagát. Úgy az Isten, majd a duál és a felebarát iránti szeretet az, amely ellen vét az ember, ha ítélkezik és ha bűnözik. Nagyon sokat vétkeznek az Igazságot osztogató emberek, főként, ha nincs bennük kellő szeretet. Ha az ember ugyanis szeretne rávilágítani mások hibáira, akkor szeretettel kell azt tennie, mert egyébként ítélkezés lesz belőle, ami viszont nem bocsáttatik meg, hanem az ítélkezőnek át kell mennie mindazokon a helyzeteken, amelyek felett ítélkezett. Ezért nagyon veszélyes az Igazság kiosztása, főként, ha azt nem is kérdezik. Az Igazságot ily formán osztogatni főként imával lehet. Azért könyörögni, hogy az a másik lássa be az útiránya helytelen voltát, a leghelyesebb tanítói forma, mert aki ítél, maga is ítélet alá esik, és ki mivel mér a másiknak, neki is ugyanolyan mértékkel mérnek. Tehát más ferde irányát felismerni nem nagy dicsőség, de az embernek a saját hibáit és bűneit meglátni, főként megjavulni, bizony, hogy nehéz feladat, de nem lehetetlen. Ezért, ha valaki szenved, először is azt vizsgálja meg, hogy ítélkezett-e olyan valaki felett, aki hasonló problémában szenved, mert -hangsúlyozom- komoly bűn az ítélkezés, még akkor is, ha az ember jó tanácsot szeretne adni, de közben ítélkezik a másik felett. Nem véletlen mondja az Úr: “Ne ítélj, hogy ne ítéltess” “Amilyen mértékkel mértek, nektek is olyan mértékkel mérnek”. Nem véletlen, hogy szóltunk az ítélkezésről, mert az emberek amikor ítélkeznek, azt hiszik, hogy jogosan teszik, holott komoly szenvedéseket vonhatnak magukra általa. Az ítélkezéssel az ember automatikusan fölé helyezi magát az a valaki fölé, aki felett ítélkezett. Ez viszont gőg. A gőg nehezen felismerhető tulajdonság, nem úgy, mint a pl. a paráznaság. A paráznaság cselekedeteiben nyilvánvaló, míg a gőg, az ítélkezés viszont sokkal inkább rejtett bűn és ezer arculata, megnyilvánulási formája van. Nehezen felismerhető bűn a gőg, de komoly megpróbáltatásokat idéz elő a belőle történő gyógyulás előidézte szenvedés, mert az ember igaznak és helyénvalónak és jogosnak éli meg pl. a fölényességet, hisz komoly érvek szolgálnak arra, hogy a másikat lenézze az ember és önmagát a másik fölé emelje, holott az ember attól még lehet alázatos, ha olyan tulajdonságokat kapott az Úrtól, amelyek a másikban le vannak zárva. Ugyanis a szellemi vezetés minden egyes ember életét úgy rendezi, hogy a legsúlyosabb bűnnek az orvoslása a domináló az életében, míg a többi háttérbe van szorítva, azaz nincs erőteljesen felszínre engedve. A domináló hajlam gyógyulása érdekében viszont bizonyos pozitív tulajdonságok és tehetségek részben, vagy teljesen le lehetnek zárva. Ezért tévedhet nagyon komolyan az az ember, aki ítélkezik, mert csak a felszínt látja, azt a hajlamot, ami éppen abban az esetben ki van domborítva, míg ezzel ellentétben sem a lezárt hibákat, de a tehetségeket sem látja. Tehát az ítélkezése nem lehet helytálló!
Nem csak azzal vétkezik az ember, ha bűnös vággyal asszonyra tekint, hanem azzal is, ha ítélkezik, már vétkezett az ő szívében. Az ítélkezésnél sem muszáj, hogy az szavakba öntött formát kapjon, elég, ha csak gondolatban teszi az ember, azzal már megfogant az igazság törvényében az a visszahatás, miszerint mindazon át kell mennie az embernek, ami felett ítélkezett. Azért van ez így, mert sok esetben csak illemből nem mondanak ki az emberek véleményeket, de a gondolatban már megfogant a dolog. Tehát ez esetben nem a kimondott szavakon múlik a dolog, hanem azon, ami mögötte van. Ha szellemszemekkel bele látnátok az emberek gondolat- és érzés világába, bizony, volna mit látni, csalódni mert az emberi elme tele van mindenféle ocsmánysággal. De ez adja meg az ember valódi szintjét és nem a visszafogott cselekedet. Ezért hát vigyázzatok gondolataitokra! Az embernek tehát meg kell vizsgálnia minden gondolatot és érzést, ami az alsóbbrendű természetéből feltör, mert minden cselekedet először is gondolat, érzés és vágy formájában jelenik meg az ember lelki világában. Ezek a gondolatok, érzések és vágyak mutatják meg gyakorlatilag az ember erkölcsi fejlettségét, amelyet, ha megvizsgál az ember és nem siklik el felettük, bizony alázatra kell, hogy „kényszerítse”. Nincs az embernek eldobni való érzése, mindent nagyító alá kell venni, úgy a negatív, mint a pozitív érzéseket és tüzetesen megvizsgálnia azokat, mert csakis ezáltal juthat az ember igazi önmegismerésre és a hajlamokból való szabadulásra. Az ember ugyanis akkor is bűnös, ha nem követ el bűnt. És mindenben próbát szenved az ember, ami a lelkében lakozik, merthogy csakis akkor ismeri meg magát, ha önmagában felismeri a kísértéseket. Tehát nem az teszi az embert bűnössé, ha bűnt követ el, hanem az eleve bukott állapota. Amikor már a bűnös vágy materializálódik, azzal már az ítéletnek a világába írja be magát az ember, ami plusz terhet jelent az emberi lélek számára. Ezek a lelki terhek aztán lehúzzák az embert a következmények világába, ahol szembesülnie kell a bűneinek a következményeivel, mely következmények bűnbánatra serkentik az elkövetőt.
De miért is hajlik az ember a bűn felé? Mert boldog akar lenni a saját szintjének az eszközeivel és lehetőségeivel. A lelkében ott él az örök boldogságnak az emléke, amely boldogság után minden egyes bukott szellem vágyódik, amit az ellentét igencsak kihasznál és a szenvedést és megsemmisülést eredményező bűnöket a legszebb csillogásban tünteti fel, hogy az emberi lélek minél hamarabb és minél nagyobb mértékben ráharapjon, mint a hal a csalira. A hal csak a csalit látja, de a horgot nem, ezért bekapja a csalival együtt a horgot is. Ilyen az ember bukása is, hogy az ellentét csillogó csalit készít az ember bűneinek az anyagából, amit ráakaszt a fájdalmat okozó horogra és ha bekapja az ember a csalit, azonnal az ördög horogjára akad rá. Onnantól kezdve már nincs szabadulás, csakis akkor, ha az ember bűnbánatra jut és feloldozást kap. Az, hogy mennyit szenved a bűnei következményeitől, attól függ, hogy a lelke gyógyulásához mire és mekkora szenvedésre van szüksége. A szenvedés ugyan nem büntetés, hanem gyógyír és tisztulási lehetőség. Sokan jönnek a magasabb világokról a földre vezekelni, vezekelve tisztulni, mert a vezeklés a leggyorsabb tisztulási módszer, ami a testiség megtagadását és a testiségből történő kigyógyulást illeti.
Ahhoz, hogy az emberi lélek minél kevesebbet szenvedjen, azaz minél kevesebbet bűnözzön, meg kell tanulnia a természettörvényt és annak alkalmazását, de ugyanakkor minderre mint fundamentumra építve, meg kell tanulnia szeretni áldozatkész szeretettel, meg kell tanulnia elégetni a testet a szeretetnek az oltárán, hogy égő áldozatává lehessen a szeretetnek és az ellenség szeretetnek az oltárán. És meg kell ismernie az igazságot, hogy az igazság szabaddá tegye minden dogmától, vakhittől, hogy a törvény felett tudjon szárnyalni a hitnek és a szeretetnek a szárnyain fel a magasba, ahol már nincs szenvedés, mert a pokol kapui nem vesznek erőt azokon az állapotokon.
A lll. kijelentésnek és a benne munkálkodó szellemeknek a célja megismertetni az emberekkel a szenvedéseket előidéző okokat, és rávilágítani azokra a lelki sebekre, amelyeket a bűn elkövetése idézett elő és megmutatni a gyógyulási folyamatokat, azaz a kiutat azokból a labirintusokból, amelybe az ember akkor keveredett bele, amikor az ördögnek a csalijára ráharapott. Sajnos azonban, hogy sok esetben az emberi lélek támasznak hányja a lábát, amikor szembesülnie kell önmagával, mert az igazság lerántja róla azt a leplet, amelyet az igazság szálaiból szőtt a hamisság eltakarására. Pedig mindaddig az ember nem képes a felemelkedésre, amíg meg nem tisztul az őt visszahúzó erőktől, amíg bűnbocsánatot nem kap. Addig a nehézkedés törvénye visszarántja, amíg egy kis talajt talál az ember lelki világában, pontosabban, amíg olyan terhek vannak az emberi lélekben, amelyek visszarántják őt egy alacsonyabb, az üdvösségre el nem jutható szférába.
Ezért az emberi léleknek el kell jutni a bűnbánatra, hogy feloldozásban részesülhessen ésmegszabadulhasson lelki terheitől, amelyekre azt mondja az Úr: „Jaj a terhes…” Ugyanis az Úr itt is mint mindig példabeszédekben szólott a tömeghez és terhes asszonyhoz hasonlította azokat, akik önmagukban hordják és növesztik terheiket, a bűn terhét. Ugyanis úgy táplálkozik az ember lelki erőiből az éltetett és növekedésre szánt bűn, mint ahogyan egy magzat táplálkozik az édesanyja erőiből. Ez még a meg nem szült bűn, vagyis amikor még nem manifesztálódott cselekedetté a bűnös hajlam, csak: „Aki bűnös vággyal…” A „nagyobb” jaj, amikor már megszülte az „asszony” a bűnt és „emlőiből táplálja azt” vagyis, amikor már megcselekedte a bűnt és folyamatosan táplálja azt a cselekedetei által, minek következtében az továbbra is elszívja az életerőit az emberi léleknek, vagyis maga az ember bocsátja rendelkezésére az ellentét világának a saját lelki erőit vágyaival és cselekedeteivel.
Ezért mondja az Úr, hogy „Jaj a terhes és szoptatós anyáknak azokban az időkben.” „Azok az idők”, azok az utolsó idők napjai és azért jaj azoknak, akik még a bűntől terhesek és bűneiket vágyaikkal és azok megcselekvésével táplálják, mert nem lesz idejük kellő mértékben megtisztulni és az első felemelkedéssel, az elragadtatással felemelkedni az Isten Országába. A magasabb világokon útálják azokat a bűnöket, amelyet ti még élveztek. Ezért hát útáljátok meg a bűnöket és ne cselekedjétek azokat meg még gondolatban sem, mert ha cselekszitek azokat, akkor nem fogtok elragadtatni, hanem itt maradtok a borzalmak idejére, a keresztényüldözéseknek, az éhezéseknek, a járványoknak az idejére. Erre az időszakra mondja az Úr: „Olyan idők jönnek, amilyenek nem voltak a világ kezdete óta és nem is lesznek soha”. Habár már történtek nagyon komoly természeti katasztrófák, „világégések”, háborúk és járványok ezen a bolygón.
Ezért hát kedves gyermekem, igyekezzetek elfogadni ha a szellemvilág bűnbánatra és megtisztulásra szólít fel benneteket, hogy amikor eljő a „Vőlegény” az ő „menyasszonyáért”, akkorra azon szüzek közé tartozhassatok, akik megfelelnek a „vőlegény”, vagyis a magasabb világ elvárásának mert a tíz szűz közül csak öt volt aki fel tudott emelkedni az Isten Országába, amikor eljött a vőlegény.
Amen
Ada, 2024. Vl. 24.
