„Kelj fel, fogd az ágyadat és járj!”
Az embert a vágyai vezérlik, amelyeket ha követ zsákutcába jut.- Csakis a kegyelem emelheti ki az embert a zsákutcából.- Az öröm virágainak tövise is van, amely sebez.- „Fizet az Isten, csak nem minden szombaton”.- „Az én gondolataim nem a ti gondolataitok”.- A bűn önmagát bünteti elfajulásai által.- A bukott szellem Isten ígéretét hordja magában.- Akinek több bűne bocsáttatott meg, az jobban szeret.- „Megbocsáttattak a te bűneid, menj el békességgel”.- „Akarom, tisztulj meg”.- „…Ne bűnözz, nehogy nagyobb baj érjen”.- „Meg akarsz-e gyógyulni?”.- „Nincs emberem…!”.- „Ha csak a ruhája szegélyét megérintem…”.- „Nagy erő távozott el tőlem!”.-
Az üdvösség a feltörő és a leküzdött bűnök arányától függ.
Az emberi lélek azt hiszi magáról, hogy amit gondol az mind jó és helyénvaló, még akkor is ha a vágyai indíttatására tesz meg dolgokat. Az embert, az ember gondolat- és érzés világát a vágyai vezérlik, amely vezérlésnek ha enged, a végén zsákutcába jut, ahonnan már nincs kiút, nincs tovább, csak abban az esetben, ha kegyelmet kap és visszafordul és követi azt az irányt, azt a vezérfonalat, amelyet akkor engedett el, amikor a vágyai sugallatára hallgatott. A „visszafelé úton” azonban ahhoz, hogy tovább tudjon haladni, fel kell szednie mindazokat az elhervadt virágokat, amelyeket virágzása teljében szakított le az élvezet örömeinek a tőjéről, amely virágok már egy bizonyos idő eltelte után a pillanatnyi örömök helyett végeláthatatlannak tűnő szenvedéseket idéznek elő. De már sok esetben, aki nem csak a virágszirmokat akarja leszakítani, hanem jó mélyre nyúl (a testi örömökbe), a virágot minél hosszabb szárral szeretné leszakítani, bizony, hogy a töviseket markolja el, mely tövisek mélyen bele szúródnak az ember kezébe, felsebezve azt, minek következtében ezekből a sebekből kicsordul a vér és fájdalmában feljajdul az ember. És ráadásul amikor visszafelé haladva felszedi az ember ezeket a virágokat, a sebek még égnek a kezén és fájdalmas a felszedés is, de maga után tisztává kell tenni az utat, mert ha nem, akkor mindaddig vissza kell térnie, amíg mindent tisztává nem tesz. De az öröm és gyönyör virágainak nem azért vannak tövisei, vagyis nem azért okoz egy idő után szenvedést és halált a bűnt, hogy bűnhődjön az ember, még kevésbé azért, hogy visszafizesse az adósságait az Istennek. Az ember engedelmességgel tartozik Istennek és nem kell a bűneit visszafizetni. Ez a bosszúálló ember, esetleg egy sértett fél felfogása és gondolkodása lehet:
- Most megkapja; most megfizet neki az Isten az ellenem elkövetett bűneiért; fizet az Isten csak nem minden szombaton; kijár neki stb.
Isten nem bosszúálló, nem várja azt, hogy megfizessen az ember a vétkeiért! Istennek más gondolatai és érzései vannak („Az én gondolataim nem a ti gondolataitok…”), mert Ő nem kívánja a bűnös ember betegségeit, halálát, hanem azért dolgozik, hogy beteg gyermeke kigyógyuljon bűneiből, megtérjen és Éljen! Annak érdekében, hogy az ember a gyógyulás folyamatának kezdetéig eljusson, meg kell tudni azt, hogy mitől betegedett meg és abbahagyni a betegségeket előidéző dolgok követését, valamint meg kell tanulni és tudni különböztetni a rosszat a jótól és a jót a rossztól, („Olyan az ember, mint egy közülünk, most már tudja, hogy mi a jó és mi a rossz.”), Mindennek a felismerésnek bűnbánatot kell gerjesztenie a lélekben. Isten tehát nem büntet, nincs benne a szeretet-természetébe a büntetés, a szenvedtetés. Sőt a szenvedés nem Isten akarata, mert nem Ő alkotta a szenvedést. A szenvedést a bűn hozta létre. A bűn önmagát bünteti elfajulása által, azaz az ember bünteti önmagát, amikor korlátokba, törvényekbe ütköző cselekedeteket követ el. És meddig van a törvény szigorának, a sorscsapásoknak hatóereje? Amíg az ember meg nem tér. Utána már a kegyelmi törvény vezeti tovább, oktatja és nevelgeti az emberi lelket. A törvényt és a kegyelmet követő két ember között tehát csak egy a különbség, a megtérés, a megtérésre történő ráhangolódás.
Azt, hogy Isten mennyire nem kívánta és ma sem kívánja gyermekeit a saját állapotaiban és állapotaitól szenvedni látni, az is igazolja, hogy már amikor a bukásnak indult szellemek kiűzettek a paradicsomból és bezárult mögöttük az ajtó, Isten ígéretet tett annak érdekében, hogy nem hagyja örökre a kárhozat világaiban, hanem elküldi a szabadító Messiást, aki visszavezeti őket az elvesztett paradicsomba. Ezt az isteni ígéretet hordja magában minden bukott szellem, amely ígéret nélkül nem tudna egyetlenegy szellem sem rálépni a szabadulás útjára és eljutni vissza az elvesztett paradicsomba, a boldogság világába. Ezt az ígéretet, ennek az ígéretek a megvalósulását hozta le gyakorlatilag az Úr és váltotta valóra az isteni elgondolás szerint, Önmagát és az ő Igazságát jelölvén meg a hazavezető út gyanánt. Ez az ígéret gyakorlatilag a szeretet, a szeretetből történő feloldozás, a bűnbocsánat ígérete volt, amit mint küldetést gyakorolt is az Úr, az arra megérett lelkekkel szemben, úgy nagyban, mint kicsiben. „Akinek több bűne bocsáttatott meg, az jobban szeret”. Tehát a megbocsátás egyik fő célja az Isten iránti szeretetnek a kifejlődése és növekedése az emberi lélekben, amit a törvény szigora soha nem fog tudni elérni, csak a megbocsátás által történő megkönnyebbülés. A bűnös asszonyt tehát annyira vádolta a lelkiismeret, hogy nem érdekelte a közvélemény, sem a protokoll, miszerint bűnös nőknek nem volt szabad férfiakkal érintkezni, hanem felkereste Jézust, Aki egy előkelő vacsorán vett részt. Érezte azt, hogy csakis Tőle várhat enyhületet a lelkiismereti vádakkal szemben. Annyira erős volt a bűnbánata, hogy amikor meglátta az Urat, sírásba, zokogásba tört ki, és a könnyei a hason fekvő Jézus lábára folytak, mely könnyeket azután hajával letörölt. (A zsidók ugyanis ágyon hason fekve, majd oldalra fordulva kizárólag a jobb kezükkel ettek.) Jézus mind erre az igaz bűnbánatra csak annyit mondott a bűnös nőnek: „Megbocsáttattak a te bűneid, menj el békességgel”. Tehát feloldotta őt a lelkiismeret vádjai alól és Mária megnyugodva, lelki békével távozott, mert a lelki erői megszabadultak a negatív erőktől és helyreállt az erő áramlás a lélek körül. És még hozzátette: „A te hited megtartott téged”. Ami fontos tehát, az az, hogy az embernek legyen kellő bűnbánata, hite és bizalma a feloldozásban, akkor a kegyelem szárnyraveszi az embert. (Feloldja a negatív erőktől és a lélek felemelkedik.)
A másik ilyen eset a lebénult fiatalember meggyógyítása volt, aki szintén a paráznaság és érzékiség bűneinek az eredményei miatt került az Úr színe elé gyógyulás céljából. Annyira túlzásba vitte a bűnös kiélést, hogy ezen cselekedetekkel elégette a lelki erőit olyannyira, hogy az erők már alig áramlottak, ami miatt szinte egészen lebénult. Hordágyon kellett őt vinni, ha azt akarták elérni, hogy bárhová is „kimozduljon” a szobájából. A Messiás működésének, a prófétának hallatára ebben a fiúban is és az őt hodozókban is felcsillant a gyógyulás reménye, de sehogy sem tudta megközelíteni az Urat. Az Úr egy helyiségben tanított, és mint mindig, most is nagy tömeg vette Őt körül, sőt nem csak Őt, hanem az egész házat. Ezért egyedüli lehetőség az Úr színe elé való eljutáshoz a mennyezet kibontása volt. Keleten ugyanis a tetőszerkezet egyben a mennyezetet is képezi, mert egyenesek a háztetők, amelyek a mennyezetet alkotják. Így a mennyezet kibontásával a mozgásképtelen fiatalembert az Úr színe elé kötelek segítségével le tudták engedni. Ő egyből látta hitüket és reményüket és így szólt: „Bízzál fiam megbocsáttattak a te bűneid”, de ugyanakkor a betegséget előidéző erőhiányokat és az azok mögött meghúzódó cselekedeteket is látta, -ugyanis az Úr nem csak a testet látta, hanem a testet, a lelket és a szellemet, a szellem megteremtésétől egészen a Vele való találkozásig, sőt azon túl is, egészen a visszatéréséig a mennyei állapotokba. Tehát nem csak azt a pillanatot látta, amikor eléje bocsátottak egy beteget, akit fel kell oldoznia a bűnök következményeitől, hanem komplett nézte az „embert”, mint teremtményt. Így nyilvánvaló volt számára az is, hogy a fiatalember mire pazarolta el és szórta szét az életerőit. Minden bűnnek az a következménye, hogy az embernek megcsappanak a lelki erői és ebből kifolyólag egy bizonyos idő elteltével megbetegszik.
(Ezt az erőhiányt hitetlenkedők és kételkedők le is tudják ellenőrizni azáltal, hogy fognak egy ingát és lassan végig vezetik a testen. Az ingának, ott ahol egészséges a szervezet és normális az erő áramlás, ki kell mozdulnia, körkörös mozgást kell végeznie, míg ott ahol betegség van, törés, vagy egyéb egészségügyi probléma, az inga megáll. Megállítja és lehúzza az erőhiány.)
Ahhoz, tehát, hogy a fiatalember arra a döntésre jusson, hogy a Jézussal való találkozás a gyógyulás eredményét adja a számára, vagyis, hogy kiemelkedjen a törvény szeges ostorcsapásaiból, valamilyen szinten hinnie kellett Jézusban és Jézusnak a mindeneket feloldó és helyreállító hatalmában. Tehát csakis a „prófétába” vetett hit vezérelte őt és az őt vivő négy embert az Úr színe elé. Igaz sokan a cselekedetei miatt hittek Benne, de ez is elég volt ahhoz, hogy az Úrral való első találkozás csodával végződjön.
De mindehhez segítőkre volt szüksége az ifjúnak, akik a hordágyon elviszik Jézus elé, sőt olyanokra is szükség volt, akik kibontják a falakat, történetesen a mennyezetet ahhoz, hogy az Úr színe elé kerülhessen. Amikor az Úr ránézett a fiatalemberre, -igaz nincs megírva, pontosabban ki van törölve az írásokból – a fiatalembert elfogta a bűnbánat, mert az Úr rávilágított a betegségének a gyökerére. Az Úr színe előtt ugyanis csakis bűnbánó szívvel lehet megjelenni, mert Isten nem áll szóba a megátalkodott bűnösökkel, még csak el sem kötelezi nekik magát, hanem a törvény nevelő eszközeire bízza őket mindaddig, amíg meg nem tanulják a törvény betartását és csak utána jöhet a kegyelemnek a törvény szigorával szemben történő védelmező mechanizmusa és nevelő munkája.
Amennyiben szellemi síkon vizsgáljuk meg a történéseket, akkor azt látjuk, hogy az emberi lélek segítség, -a ti esetetekben- szellemi segítség nélkül nem juthat az Úr színe elé, sőt kellenek olyan „munkások” is, akik, ha már a sorscsapások ostora megtanította veletek a törvény betűit betölteni és eljutottatok általa a bűnbánatra, az első három és a negyedik, a törvény és a kegyelem szférái között áttörik az áttörhetetlen falakat, sőt, amikor egy lélek elbukik és a lelki vára rommá válik, ő meg viszont elalél és a romok alá kerül, a kegyelem igyekszik mihamarabb eltakarítani a lelki romokat és az elalélt lélekbe életet lehelni. Ez is a kegyelem munkája.
(Ugyanis abból lesz igazi keresztény, aki betöltötte a törvényt, vagyis akiből először is jó zsidó volt, viszont abból lehet jó szellemtanhívő, aki jól betöltötte a hitnek és a szeretetnek a törvényszerűségét és eljutott a szellemi életre.)
Tehát szellemi segítség nélkül képtelen az ember az Emberfia elé kerülni, mert még a bűnbánat megjelenése mögött is szellemi munka áll.
Történt egy másik gyógyulási eset, a leprás meggyógyításának az esete: „Uram, ha akarsz, tisztíts meg.” „Akarom, tisztulj meg!” – mondta az Úr (Az Úr nem gyógyított meg minden beteget. Sokat meghagyott az Ő mennybemenetele utáni időkre az apostoloknak.) Tehát ahhoz, hogy az ember feloldozást nyerhessen, szükséges az Úr akarata is, főként az szükséges! Ő látja azt, hogy az embernek mikor, mire van szüksége. Mennyi szenvedésre, tisztulásra, tapasztalatra ahhoz, hogy kiforrjon benne a gyógyuláshoz szükséges kellő hit, valamint azt is Ő látja, hogy mennyire utálta meg a betegsége gyökerét, a bűnt. A leprásnak, miután megtisztult, viszont azt mondta az Úr: “Mutasd meg magad a papoknak”. Menj és mutasd meg magad a törvénynek, a törvény képviselőinek, hogy mit művelt veled a kegyelem, azaz Isten szeretete. De a törvény képviselői nem fogadták el az „üzenetét” Jézusnak. Jézus nem csak azt mondta a fiatalembernek, hogy: „Akarom, tisztulj meg”, a bűneid következményei eltörölttettek. Amikor a templomban találkozott vele Jézus, azt mondta neki: „Látod Meggyógyultál (megbocsáttattak a bűneid), de vigyázz, többé ne vétkezzél, nehogy nagyobb baj érjen.” Ahhoz, tehát,hogy valaki meggyógyuljon, minden esetben szükséges rávilágítani a betegség gyökerére és csak utána jöhet a lelki, majd a fizikai gyógyulás.
Egy következő típusa a gyógyulásnak, ami a 38 éve bénán fekvő beteg esetében történt. Maga az Úr ment oda a Betesda medencéhez és megkérdezte, hogy: „Meg akarsz-e gyógyulni?” Az ember azt felelte: „Nincs emberem, aki a tóhoz vigyen” Jézus erre azt mondta: „Kelj fel, fogd az ágyadat és járj!” Az ember fogta az ágyát és járt. Tehát ez is egy tipikus esete a bűnbocsánatnak, amikor az emberhez először is Jézus közeledik és feloldozza a bűnei alól és nem az ember közelít Jézushoz. Kereste ugyan a gyógyulását, de hiába, de nem jó helyen, mert mindig megelőzték. Amikor leteltek úm. a „törvény évei” és megtanulta a törvényt, „méltóvá”, alkalmassá vált arra, hogy egyből meggyógyuljon. Ez okból Jézus maga kereste fel a beteg embert. Az ember hiába várta a szellemi segítséget, nem volt senki szellemi munkás,, aki a törvény nyújtotta úton hozzásegítette volna a gyógyuláshoz. De a kegyelem elment hozzá és meggyógyította.
Mindez azonban szombaton történt. Jézus tudta azt, hogy a meggyógyult találkozni fog a farizeusokkal, akik vádolták az embert, mert szombaton a hóna alá kapva vitte haza az ágyat, vagyis törvénytelenül cselekedett, mert dolgozott, vitte a saját ágyát. „Az az Ember mondta, aki meggyógyított”- mondta az ember.
Jézus ezzel üzenni akart a farizeusoknak oly módon, hogy a szombati napra vonatkozó merev törvényt fel akarta oldani a szeretet gyakorlása révén, de a farizeusok nem értették meg Jézus üzenetét, mert nem a lényegre, hanem a külső körülményekre figyeltek. „Az Emberfia ura a szombatnak”, vagyis felette áll a törvénynek és a külső kereteknek. A szeretet felette áll a merev törvényeknek és dogmák felett, tehát oldja azokat. („A törvény betöltése a szeretet.”)
Nem ilyen-e nagyon sok esetben a mai „hívő” ember is, hogy nem akarja meglátni a lényeget, a csodát, hanem a mellék körülményekbe köt bele és abból igyekszik megállapítani az esemény hitelességét, vagy hiteltelenességét. Mekkora szellemi vakság és irigység állhat az ilyen hozzáállások mögött!
Egy következő tipikus példája a hitnek és a törvényből történő kiemelkedésnek, a vérfolyásos asszony esete. Ő is csak akkor találta meg az Urat, amikor már mindenféle orvosi esély csődöt mondott. Vagyis akkor talált rá az igazi megoldásra, amikor a törvény nyújtotta lehetőség nem adott eredményes megoldást. Mindazon szenvedés, amelyben része volt kicsiszolt benne egy fényes és ragyogó hitet, a Prófétába vetett hitet. „Ha csak a ruhája szegélyét megérintem, meggyógyulok”. A hosszú szenvedések és az Úr Jézus erői, amelyeket magához vonzott, nála is kifejlesztették a bűnbánatot. Amiről nem szól az írás az az, hogy előzőleg neki is a paráznasággal voltak problémái. Ő is ettől a bűntől szenvedett, de amint hozzáért az Úr ruhájának a szegélyéhez, azonnal meggyógyult. De miért csak hátulról és miért csak megérinteni akarta az Urat? Miért nem elölről lépett oda Hozzá? Mert érezte azt, hogy többre nem méltó, mert a bűneinek a súlya nem engedte meg, hogy szemtől szembe lássa az Urat, esetleg szóba álljon vele. Ez az alázatos hozzáállás nélkül nem gyógyult volna meg a vérfolyásból ez az asszony. De így őt is átemelte az Úr a törvényből a kegyelem világába és a kegyelmi törvények vezették tovább a fejlődés útján, mert ameddig az ember a törvény szigora alatt van, nem tud továbbhaladni, csak amikor feloldozást nyer, ez pedig nem történhet meg hit, bűnbánat és bűnbocsánat nélkül. Ebben, mármint a vérfolyásos asszony esetében, de egyébként minden gyógyulás esetében az Úr az életben maradást szorgalmazza, mert amikor már meghal az ember, bezárulnak a fejlődési lehetőségek, de amíg él, lehetősége van a fejlődésre, mert addig a kegyelem mindenkit hív személyválogatás nélkül.
Ameddig a mennyek kapui be nem zárulnak, az Úr ezt a lehetőséget szeretné nyújtani minden meghívott számára.
Gyermekem, bemutattunk néhány , a törvényből való kiemelkedési lehetőségnek a módját és az utat is megmutattuk a csodás gyógyuláshoz való eljutáshoz. A többi rajtatok áll, hogy éltek-e vele, vagy sem.
Az Úr kegyelme legyen veletek!
A lelkedben látom felmerülni a kérdést gyermekem, annak kapcsán, hogy miért szólunk részleteiben, és több alkalommal is a törvényből való kiemelkedésről, és a bűnbocsánatról? Azért, mert a ma élő hívő embere nagyon messze áll a bűnbánattól. Azt hiszi, hogy ha már megismer egy igazságot, akkor azzal már be is jutott a Mennyekbe. Ha meg még terjeszti is a megismert igazságokat, egyből a dolgok legtetején érzi magát. Pedig nem így van! Amíg az ember a fentiekben említettek alapján el nem jut a törvény betöltéséhez, majd a bűnbánathoz és a feloldozáshoz, addig nem tud tovább lépni, még ha azt is hiszi. „Hiába nyeri is meg az ember a fél világot, ha a saját lelkében kárt vall”. Ha felnövekszik a gőg, az énközpontúság, ha a világ megnyerésének eredményeiből trónt kreál magának az ember.
Tehát az üdvösség a feltörő és a leküzdött bűnök arányától függ.
Ezért hát azt mondjuk gyermekem, legyetek nagyon óvatosak; önmagatokkal szemben felettébb szigorúk, míg másokkal szemben engedékenyek és törekedjetek az alázatra! A káros szenvedélyektől tartsátok magatokat távol. „Jó az embernek hússal és szeszes itallal nem élni”. „Mert az idő közel van!”
Amen
Ada, 2024. VII. 14.
