„A te Uradat Istenedet imádd és csak Neki szolgálj!”
Ima.- Az Isten iránti imádat és szeretet szükségessége.- Az az enyém, amiről lemondok.- Istent és az embereket szolgálni szeretetből lehet.- Akiben csak önszeretet van, az önmagát szolgáltatja.- Az önzés igazságának el kell véreznie ahhoz, hogy az ember szolgálni legyen képes.- „Aki közöttetek első akar lenni, az legyen a többi szolgája”.- „Amit ezek közül eggyel is tettetek, azt velem tettétek”.- Aki másokat szolgál, Istent szolgálja.- „…csak Neki szolgálj!”.- Az ember egész életben a saját hajlamait, vagyis az ellentétet szolgálja.- A lélek kohójában olvad ki a salakból az arany.- A konkoly.- A bűnbocsánat szükségessége.- A szenvedések fellazítják a lélek köré keményedett fluidréteget.- Szolgáljatok jó szívvel.- A szellemtan igazi célja.- „Az idő közel van!”
Ima
Hála és örök dicséret illet téged, amiért elküldted Őket, mint Szent Szellemeket azért, hogy az emberek meghívattassanak, majd kiválasztassanak az üdvösségre. Örök hála a megváltásért, a Megváltóért és az ő Szeretetéért, Aki képes lett volna csak egy emberért is ugyanannyit szenvedni, mint amennyit az össz emberiségért szenvedett, habár azt mondta, hogy ha még annyit élne, munkálkodna, tanítana, gyógyítana, halottakat keltene életre, stb, akkor sem tenne annyit az emberiség megváltásáért, mint amennyit kínszenvedésével és halálával tesz. Ezért hát köszönöm Atyám az arra vonatkozó ígéretet, hogy elküldöd a Messiást, és az ígéret beteljesedését, a megváltást, amely nélkül egyetlen egy gyermeked sem juthatna el a mennyei hajlékokba. Te megígérted a Messiást, Aki eljött. Ő viszont megígérte a Szentlelket, Aki szintén eljött és itt van a világban és azon dolgozik, hogy minél több ember eljuthasson oda, ahova elment az Úr, hogy helyet készítsen a bukott emberlelkek számára. Köszönöm, hogy ezek a hajlékok készen állnak és várják az üdvözült szellemgyermekeidet. Köszönöm az Úr mennybemenetelét, mert ha nem ment volna fel, nem tudott volna eljönni a vigasztaló Szentlélek, Aki, ill. Akik az Úr nevében jöttek és jönnek, hogy folytathassák azt a művet, amelyet az Úr megkezdett, az emberiség megváltásának a művét, valamint az elszórt kalászok hitének a megerősítése érdekében és irányadó gyanánt elmondták és mondják a jövendőt. Megítélik a világot az igazság és a bűn tekintetében, ami szintén nagyon fontos, mert az igazságnak el kell jutnia a bűn leleplezésére, hogy bűnbánatra gerjeszthesse az embert. Örök hála és dicsőség tehát a Szentlélek munkájáért, főként itt az utolsó időkben.
Mindenható, mindeneket megalkotó hatalmas Istenség!
Lényem szinte teljesen megszűnik Benned létezni, ó hatalmas Istenség, Aki tökéletesen uralod az egész teremtettséget, beleértve a bukott világokat is. Nincs Rajtad kívül más „istenség”, aki perbe merne veled szállni, mert Te teremtettél és alkottál mindeneket, minden életformának Te adtál megjelenési lehetőséget és minden formába Te „leheltél” életet. Mindenütt jelen vagy és a mindenütt jelenvalóságod révén uralod és irányítod a világmindenséget, így a bukott világokat is, de mindennek ellenére a Tőled eltávolodott, bukott emberi lélek még sem találhat meg Téged, mert elfedi szemei elől a te Lényedet a te dicsőséged fényköre, melybe belenézni lehetetlenség még a legtisztább szellemnek is. Megszédülne és elájulna az emberi lélek, ha bele próbálna tekinteni a te lényedbe és lényegiségedbe, mert olyan messze esett Tőled az emberi szellem, hogy nincs szeme a látásra és füle a hallásra, – hogy megláthassa azt a csodát, amelyet úgy hívnak, hogy Élet és, hogy meghallhassa a te hangodat, amelyet azon gyermekeidhez intézel, akik Tőled várnak minden problémáikra megoldást – mindaddig, amíg meg nem térnek és rá nem lépnek a haza vezető útra. De még akkor is, ha már elindultak az Örök hazába vezető úton, szükség van közvetítőkre és irányadó szellemekre, akik elhagyták a kilencvenkilenc igazat, vagyis a tökéletes harmóniát és egységet, csak azért, hogy begyűjtsék a „századikat”. A századik viszont ti vagyok testvéreim!
Köszönöm Atyám neked, hogy a Te színed elől elküldted a Szent Szellemeket a késői kor emberének a megmentésére! Köszönet, hogy nyilvánvalóvá tetted a Szentlélek tanát az emberiség üdvössége érdekében.
Amen
*
A te Uradat Istenedet imádd és csak neki szolgálj!” (Az Újszövetségben ez így hangzana: A te uradat Istenedet szeresd és csak neki szolgálj!) Több ezer év távlatából hallatszik az Örök Életre előhívott énetek, a szellemetek felé az üdvösséghez elengedhetetlenül szükséges felhívás, az Isten imádatának, azaz szeretetének és a szolgálatnak a szükségessége, mert imádni és szolgálni csakis szeretetből lehet, ami nélkül nem léphet tovább a fejlődés útján és nem juthat el a földi ember az első feltámadásra, az üdvösségre, mert mindenek felett a szeretet az a kapocs, amely két embert, de ugyanakkor az embert az Istennel összeköti. Az Istennel történő kapcsolatteremtéshez szükséges az imádat, a hódolat, aminek hatására nyílik a lélek Isten felé és lehetőség adódik az isteni válasz befogadására. Mivel azonban a bukás folyamán ez a szeretet-viszony szinte teljesen leépült és visszafordult, ezért a szeretetet sugárzó fluid-nyúlványok visszafordultak az önszeretet, majd az önzés felé sőt gyűlöletté degradálódtak. Azért, hogy ezek a lélek nyúlványok újra kiegyenesedhessenek, a szeretetet újjá kell építeni az emberi lélekben, történetesen a szellemben. De ez egy nagyon hosszú folyamat, mely sok negatív és pozitív tapasztalatot vesz igénybe és sok lemondással jár, ami a mai ember számára szinte elképzelhetetlen és megvalósíthatatlan, mert a lemondást nagyban meggátolja az önszeretet és az önzés igazsága, amelyet maga alakított ki magában az ember. Az ember azt hiszi, hogy az az övé, amit megszerez magának, amiért megdolgozik stb, ezért nehezen veszi be az ember azt az igazságot, miszerint az az enyém, amiről lemondok, pedig gyakorlatilag a lemondással tagadja meg magában azt a szintet, -egy következő szint elérése érdekében-, amelyet mint saját világot maga köré épített. De a lemondás gyakorlatilag akkor válik igazából értékké, ha azt amiről lemond az ember, szeretetté alakítja át. („A jókedvű adakozót szereti az Úr.” Akkor tud jó kedvvel adakozni az ember, ha szeretetből teszi azt.) Ehhez hitre, – tehát a szeretetet a hitnek kell megelőznie ahhoz, hogy építhető legyen- az örök életbe, valamint a szeretetbe vetett hitre és céltudatosságra van szükség, minek folyományaként éreznie kell a földi embernek azt az igazságot, miszerint az itteni szeretetnek a gyakorlásával az Isten Országát építi itt a földön, a siralom völgyet Isten Országára dolgozva át; építi ki magában, és dolgozza bele magát az Isten Országába, mert Isten Országa a szeretetnek az Országa és ha be akar jutni oda az ember, meg kell tanulnia szeretni Istent, Őt imádni és szolgálni, mert a lemondással és a lemondás tárgyának szeretetté való átalakításával Istent és az ő céljait szolgálja az ember, vagyis azt az átalakulást, amely hivatva van újjáteremteni a világot a krisztusi képmásra. (“Szólj Uram, hallja a te szolgád!”)
Ugyanis az egész világegyetemben a szeretet az éltető és összetartó erő, mert a szeretet épít, sőt újabbnál újabb világokat, az ember számára elképzelhetetlen életformákat teremt, azaz hoz létre folyamatosan, mert a teremtés nem állt le, hanem folyton tart. (Értelemszerűen, ha pl. az ember a házastársáról, pontosabban az érzékiségről mond le, abban az esetben nem a házastársát kell továbbadni és „szeretetté formálni át” hanem azokat az életerőket kell hasznosítani, amelyeket az önmegtartóztatással tart meg az ember.)
Istent és embertársaitokat szolgálni csak is szeretetből lehet. Tehát mutasd meg szolgálatkészségedet, szeretetedet és megmondom ki vagy. Az is fontos, hogy szereteted és szolgálatod által mennyire veszel részt a világot átalakító munkálatokban, merthogy a szeretet munkára készteti az embert. Ezért mondja az Úr, hogy: „Aki közületek első akar lenni, az legyen a többi szolgája.” Ebből tehát az derül ki, hogy „Aki közöttetek első akar lenni…” annak legnagyobb a szeretete, mert a szeretet, szolgálat.
Sajnos azonban, mivel az emberek nagy részében nincs kellő szeretet, főként önszeretet van, ezért nem ők szolgálnak, hanem szolgáltatják magukat, az önző céljaikat, azok mielőbbi és minél nagyobb mértékben történő megvalósulását. Minél több szolgára tesz szert az ember, ha van rá lehetősége, annál nagyobb mértékű lehet az önszeretete, mert már egyedül nem képes kiszolgálni és megvalósítani saját önszeretetének, önzésének céljait. De akkor is lehet az emberben önszeretet, az önmaga szolgáltatása, ha nincs lehetőség arra, hogy szolgáltassa magát, mert nincsennek szolgák, vagy történetesen csak egy áll a rendelkezésére. Ilyen esetben ég az ember a tehetetlenségtől és arra kényszerül, hogy ő szolgálja magát. De ez már a kifelé vezető út az önszeretetből, amely bármennyire is fájdalmas az önérzetnek, az önszeretetnek, mégis a szabadulást, a gyógyulást jelenti. Ilyen esetben már kezd elvérezni az önzés, az önimádat és a fölényesség, mert az ember mindig is magától kisebbrendűnek tartotta és tartja azokat, akikkel szolgáltatja magát, saját magát viszont magasabbrendűnek érzi. Ha nem így volna, akkor ő szolgálna. Az Úr azonban -mint minden másban, pl: „boldogok akik sírnak”, úgy ebben is- mégiscsak megfordítja az értékrendet: „Aki közöttetek első akar lenni, az legyen a többi szolgája.” Valamint: „Szeresd Uradat, Istenedet és csak Neki szolgálj”. No de hogyan lehet szeretni Azt, akit nem lát az ember és hogyan lehet Neki szolgálni? Bizonyára kérdezed kedves testvérem. Az én Uram szavaival szeretnék válaszolni: „Amit ezek közül eggyel is tettetek, azt velem tettétek.” Tehát az aki szolgál, a másikban lakozó Istent szolgálja és azt csakis szeretetből tudja tenni. Aki még nem szolgál, hanem inkább szolgáltatja magát, az még nem érzi a másokban lakozó Istent, inkább csak önmaga „nagyságát”, amelyet gyakorol is azokkal szemben, akik szolgálják őt.
Azért is mondja az Úr, hogy aki első akar lenni, az legyen a többi szolgája, mert aki másokat szolgálja, az Istent szolgálja és ezáltal bekapcsolódik a nagy világtörvénybe, a mindeneket éltető szeretet törvénybe.
Igaz voltak és vannak még mindig olyanok, akik kényszerből és nem szeretetből, szívből szolgálnak, hanem ökölbe szorított kézzel, mert a bosszú, a kényszer bosszúja ökölbe szorította a kezüket és megkeményítette a szívüket. De ez a „kényszerszolgálat” mégiscsak hoz némi tisztulást, mert egy előző létformában ők maguk szolgáltatták magukat és a sors fordultával azok kerültek megalázott állapotba, akik azelőtt uralkodtak.
A megpróbáltatásokban, ha jól megálljátok a helyeteket, kevesebb magvát szórjátok el a konkolynak az életben és kevesebbet is kell learatni.
Az meg viszont megint csak természetes az utolsó időkre, hogy mind több tisztátalan szellem van ráengedve a földre, sőt mind több születik meg a fizikai síkra, mert a cselekedetek alapján vannak és lesznek megítélve az emberek és a szellemek. „Még a tengerek is (ezekre az időkre) kiadják az ő halottaikat”, mert minden szellem, akár testben, akár szellemi állapotban ítélet alá esik.
Miért is mondja az Úr azt, hogy „…csak neki szolgálj”? Mert az ember mit tesz egész életében? Szolgálja a saját hajlamait, az alsóbbrendű természetét, amivel az ellentét szolgájává, bizonyos mértékben a rabszolgájává válik, amely szolgaságból csak akkor tud szabadulni, ha megbánja bűneit, bűnös törekvéseit és segítségért esedezik a Mindenhatóhoz, hogy küldené el számára a szabadító angyalt, mert a bűn szolgálata a kárhozatba szállítja le az embert. Sajnos, hogy ez a világ éppen arra épül, hogy az ember a bűn rabszolgája legyen és ne tudjon szabadulni, hanem az örök kárhozatra juthasson. Most az utolsó időkben ez a törekvés még inkább hatványozódni fog, hogy próbára tegye, ha lehet még a választottakat is. Ez egy természetes kiválogatódási folyamat, ugyanis a kísértések, és a megpróbáltatások révén válnak szét a lélekben a tiszta és nemes törekvések a bűnös tulajdonságoktól. A megpróbáltatásokra tehát szükség van, mert ahogyan a nemes ércnek ki kell olvadnia a salakból, úgy az emberi lélekben is ketté kell válnia a dolgoknak, ahhoz, hogy a saját szintjéről feljebb emelkedhessen az ember. Mint azt mondtuk már testvéreim, mindenkinek megvan a saját igazsága, törvényszerűsége, amelyben él és tevékenykedik, ami természetes is a számára. Ebbe a törvénybe bizonyos bűnök elkövetése is belefér és ahhoz viszont, hogy egy bizonyos idő után tovább tudjon haladni az emberi lélek a fejlődés útján, csalódnia kell a saját maga által, a saját szintjének megfelelő igazságokban, vagyis egy magasabb törvény vonzásának a hatására össze kell omlania az önalkotta igazságnak ama kohóban, amelyről az imént beszéltem, ill. írtam. Tehát minden „természetes” bűnnek, azaz konkolynak be kell érnie ahhoz, hogy az ember learathassa azokat következményeiben, amelyek szenvedéseket kell, hogy okozzanak ahhoz, hogy felismerhetőek legyenek. Szólottunk arról, hogy a tudatosan elkövetett bűnök nem bocsáttattnak meg, de ebben az esetben a tudatlanul elkövetett bűnökről van szó, amelyek miután valamennyire kiélték magukat és elérték a céljukat, bocsánatot nyernek.
Tehát ebben az esetben szükséges a bűnbocsánat, amely felülír minden „karma elméletet”, mert a szenvedésnek nem a büntetés és a visszafizettetés a célja, hanem a lélek köré keményedett fluid rétegeknek a kohóban történő szétválasztása. Sajnos ilyen az ember, hogy már csak akkor akar szabadulni a bűneitől, ha azok következményei fájdalmat okoznak neki. Amíg „örömet” és „gyönyört” eredményez, vagyis amíg nem telt be a természettörvény „pohara”, ameddig a saját törvénye az embernek egy-egy bűnös tulajdonság, addig ragaszkodik hozzá. De amint kezd a dolog megfordulni, amikor már beérik a konkoly attól kezdve az ember elkezd gondolkodni a dolgok felett, ugyanis a szenvedések már annyira fellazítják a lelket körülvevő páncélt, hogy az addiginál több fénysugár kerül be a lélekbe és több felismerése lesz az emberi léleknek, amelyet ha követ elvezeti őt az üdvösségre vezető út egy következő állomására. Minden egyes szenvedéssel mélyebben belelát az emberi lélek az alsóbbrendű természetébe és meglátja a kiküszöbölni valót. A III. kijelentés nagyban segít a bűn fogalmának a meghatározásában és a kiküszöbölésének az útjában. A szellemtan célja tehát az, hogy könnyebben, kevesebb szenvedéssel ismerje fel az ember az ő alsóbbrendű természetében megjelenő hajlamokat és bűnbánatra jusson.
Annak okáért gyermekem, hogy gyarapodhassatok a szeretetben, szolgáljatok jó szívvel, akkor a ti bűneitek is enyhe ítélet alá esnek, „mert az idő közel van!”
Az Úr kegyelme legyen veletek!
Ada, 2024. VII. 21.
„Kőszikla”
