NAGYBOLDOGASSZONY VIII. 15.
Szűz Mária halálának és mennybemenetelének az ünnepe
Minden tiszta eszme egy magasabb világ kinőtt formája, amelyet vagy elfogad, vagy üldöz az ember a földön.- Eszmék harca irányítja a világot.- Egy ilyen üldözött eszme, eszmeiség, tulajdonság az alázatosság.- „Tanuljátok el tőlem…”.- Az alázatos ember nem jellemtelen, hanem Istenben erős jellem.- Az alázatosak eszméje üldöztetik a földön.- „Király vagyok…”.- „ Te mondád, én vagyok”.- „Aki engem megvall az emberek előtt…” fontossága.- Az alázatos embert nem lehet megalázni.- Jézusnak nem volt szüksége a megalázkodásra, értünk tette.- Az Írás Jézus után Máriát emeli ki, mint alázatos valakit.- Mária alázatosság próbái.- Mária szeplőtelen fogantatása és a halálból való „feltámadása”.- „Ezentúl boldognak hirdet…” végleges beteljesedése.- Mária mennybemenetele.-
Ima
Mindenható, jóságos Atyám!
Örök dicséret és dicsőség Uram, amiért Isten akaratának engedve Mária méhében megfogantál, boldoggá téve Őt: „Ezentúl boldognak hirdet engem minden nemzedék”.
Köszönet Neked Mária, minden földi és földöntúli munkádért, melyet elfed a te alázatosságod és akiben nincs kellő alázatosság, az nem is láthatja meg azt a hatalmas művet, amelyet Te alkottál és alkotsz folyamatosan a bukott testvérekért. Köszönet az alázatosságodért, az alázatos példaadásodért és azért a borzalmas kínszenvedésért, amelyet értünk bukott testvéreidért vállaltál az Úr mellett szellemfluidikus módon élve át az Ő kínszenvedését.
Mélységes hálával borulok le Előtted, hogy megköszönjem Neked Máriát, a kiválasztottat, a kiválasztott tiszta edényt, Akiben összpontosulhatott a zsidó nép összes messiásvárásának vágya és megfoganhatott méhében a Messiás. Nélküle nem születhetett volna meg a megígért, a várva-várt Szabadító. Örök hála övezzen Érte, az ő megszületése előtti, a testben lévő és az azóta történő munkásságáért, az alázatosságáért, hogy Neki köszönhetően a választottakért megrövidülnek a borzalmas idők: a megjövendölt 3,5 év helyett jóval kevesebb ideig fognak tartani. Köszönet ezért a tényért is Neked Atyám. Köszönöm a társmegváltói munkáját Máriának, melyet az Úr mellett kezdett meg és mind a mai napig folytat.
És utoljára, de nem utolsó sorban köszönet és hála amiért a III. kijelentés vezéralakja lettél és vagy. Külön köszönet a földön megjelenő legnagyobb tanításért, a Szellem Erő Anyag lesugallásáért és megjelenéséért.
Amen
***
Minden tiszta eszme a magas szellemvilág egy kinőtt, levetített és alá hullatott morzsája az emberiség üdvösségére, amelyet csak akkor ért meg az emberi lélek, ha külső és belső kényszerek hatására beledolgozza magát ebbe az eszmei világba. Amíg ez nem sikerül neki, addig üldözi azt az eszmét, amely az üdvösséget hozhatja meg a számára, ha követi. Ellenben ha nem érti meg és nem követi, akkor keresztre juttatja azt még akkor is, ha talán mások már követik.
Eszmék, az isteni eszmék harca irányítja a világot, harcolva ki maguknak a teljhatalmat a sátáni eszmékkel szemben. Tehát eszmék harca a világ és attól függ egy ember haladásának az iránya, hogy melyik eszmét követi. Egyszerre nem lehet két eszmét követni, mert ellentétes irányvonalúak és ellentétes irányban haladnak. Míg az egyik eszmének a követése felemeli az embert, addig a másiké a kárhozatba taszítja. Ahhoz viszont, hogy az isteni eszme diadalt arathasson a sátáni eszme felett, sokat kell szenvednie az ellentétes eszmétől. Meg kell alázkodni előtte, elfogadni minden tőle kapott hatást.
Egy ilyen, az emberek előtt megvetett és lenézett és értéktelennek minősített eszme, ill. eszmeiség, melynek lelki tulajdonsággá kell formálódnia az emberi lélekben, mely tulajdonság uralja a tökéletes és az Isten felé haladó magasabb világokat és lehetővé teszi a bukott világok számára is az Istenhez való közeledést, az alázatosság.
Mindenki azt hiszi a mai emancipált világban, hogy az alázatos ember egy jellemtelen valaki, akit ki lehet használni, és el kell tiporni, aki felett uralkodni lehet, pedig éppen ellenkezőleg van, hiszen aki az alázatosságra törekszik, az az isteni fő erényre törekszik, amely eszmeiség isteni erőkkel megacélozza a lelket, tehát erős jellemet és erőnlétet biztosít az ember számára. Csak az a baj, hogy a jelen világban, még az üdvösségre meghívott emberlelkek körében sem esik szó erről az isteni tulajdonságról, mint az előrehaladáshoz szükséges erényről, ill. eszmeiségről, pedig maga az Úr is mondja, hogy: „Tanuljátok el tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű…” mert Isten felé csakis alázatos lélekkel lehet közeledni. Sajnos azonban, hogy a bukással ez az alap lelki tulajdonság, amely az Isten és a felebarát felé történő közeledésben a szeretetnek egy alkotó elemét kell, hogy képezze, lassan elhalványodott és kiégett a szellemből és gőggé és annak mindenféle alkotó elemévé degradálódott. így alakult ki az ellenszenv, az ellenszegülés (az azért se), a harag, a düh, a gyűlölet, a gyilkosság stb. Ahhoz, hogy az emberi lélekben az alázat újraépülhessen, a kialakult helyzetekben, amikor az embert akár tudatlanul, akár tudatosan megalázzák, tanulni, gyakorolni kell az alázatosságot. Ezért mondta maga az Úr is azt, hogy tanulni kell az alázatosságot, és azért Tőle, mert Ő a legtökéletesebb példája az alázatosság gyakorlásának, Aki ugyanis nem utasított vissza semmilyen ellene felhozott vádat (habár mind hamis volt), hanem mindent elfogadva felajánlott Teremtő Atyjának engesztelésül az emberiség bűneiért. Mindannak ellenére, hogy az Úr amerre járt, csak jót tett, ördögöket űzött, azaz a megszállottságoktól szabadított meg embereket, amely nem volt ritka jelenség abban az időben, gyógyított, bátorított vigasztalt, halottakat támasztott fel, az éhezőknek enni adott, sok esetben csodálatosan is, amikor jóllakási fluidokból kenyeret és halat szaporított, valamint megalkotta az utat a földről a mennybe, és mégis azt írja róla az írás, hogy a fájdalmak férfia volt, mert mindezért cserébe nem kapott mást, csak megvetést, megaláztatást, kínt, gyötrelmet és borzalmas, a gonosztevőkkel azonos szintű halált. A királyi korona helyett töviskoronát, a királyi palást helyett gúnyköpenyt, a kitüntetések helyett korbácsütéseket, a királyi trón helyett keresztfát. És mindezt miért? Mert megvallotta az igazságot: „Király vagyok, de az én királyságom nem e világból való”. Vagy mert: „Te valóban az Isten fia vagy?”- kérdezi Pilátus Jézust. „Te mondád, az vagyok.” – felelé Jézus. Majd mondá Pilátus:- „Mi szükségünk még tanúkra…”stb. Tehát az isteni igazságoknak és követőinek a földön a megaláztatás az osztályrésze, de ha alázattal megvallja az ember azokat, akkor ezt mondja az Úr: „Aki megvall engem az emberek előtt, azt én is megvallom az én Atyám előtt”, de ha ezt gyávaságból és hitetlenségből nem teszi meg az ember, akkor azt mondja neki az Úr: „Aki engem nem vall meg az emberek előtt, azt én sem vallom meg az én Atyám előtt…”. Ez viszont az üdvösség szempontjából egy létfontosságú dolog a földi ember számára, mert az Úr az, Aki „képvisel” bennünket az Atya előtt. Az Atya ugyanis nem áll szóba bukott gyermekeivel, pontosabban a bukott gyermekek nem hallják meg az Atya hangját, hanem szükség van az Úr közbenjárására és közvetítésére mindkét irányba. Az Úr vívta ki az üdvözülési lehetőséget, Ő váltotta meg a világot és így Neki joga van képviselni bennünket az Atya előtt. Így csakis az Ő nevében szólhatunk az Atyához, vagyis az Úr közvetíti az imáinkat az Atya felé és az Atya válaszát gyermekei felé.
De miért is van szükség gyermekem egy halandó embernek az alázatosságra? Mert ha nagy fájdalmak közepette is, de a helyzetek tudatos és alázatos vállalása révén égnek ki a lélekből a bukás termékei, vérzik el a gőg, az önzés, az énközpontúság, az önérzet, az érzékiség és mindaz, ami ezzel jár. És ahogyan tisztul a lélek, úgy közeledik, emelkedik Isten felé. Ezért mondom azt, hogy az Atyához csakis alázattal, elfogadói lelkülettel lehet közeledni. Az adó félnek is elfogadóvá kell válnia Isten szent színe előtt.
Az alázatossághoz tudatosságra, önmagunk megismerésére van szükség. Az nem azt jelenti tehát, hogy az alázatos embernek csak bűnei vannak és erényei viszont nincsenek, hanem azt, hogy az adott világosságnál felismeri az ember a benne rejlő jót, mint Isten ajándékát és a rosszat, mint a saját bukásának következményeit. Ezért az alázatos embert nem lehet megalázni. Az alázatos ember nem reagál vissza, ha bántás éri. Ebben volt Jézus nagy, a legnagyobb, amiről a fentiekben már szóltunk volt, vagyis írtam. Ha az ember reagál, akkor azt nem az alázat teszi benne, hanem főként a gőg. Más ha felkérik az embert, akkor joga van szólni. Habár akkor is szólhat az ember, ha nem kérdezik, ha az igazat mondja és nem a saját igazát védi. Minél tisztább és magasabb szellem egy ember, annál alázatosabb és minél alázatosabb egy ember, annál tisztább. Ez a fokmérője az emberi léleknek, itt nem játszik szerepet a tudás, a jól szituáltság, a hivatás, a küldetés, a hírnév, a szerepvállalás, hanem csakis a lélek fejlettsége. Az emberi lélek, amikor átkerül mindezek nélkül áll meg Isten előtt, mert mindent levet, amit a föld mint keretet nyújtott számára a fejlődéshez. Csakis egyedül, a maga mezítelenségében jelenhetik meg az ítélőszék előtt. Mindezek mint gátló tényezők lehettek jelen az életében, amelyeket alázatossággal le kell küzdeni, ahhoz, hogy az ember előre tudjon haladni, mert mit ér el az ember, ha az egész világot megnyeri is, ha hírnévből teszi és nem alázatból és szolgai lelkiséggel, akkor a kárát vallja a lelke. Ezért gyermekem, mindent alázattal tegyetek, amit tesztek és ne énközpontúságból, és elismerésvágyból, mert amit ez utóbbiból tesztek, mielőtt megszületett volna, már halálra van ítélve, mert az eredményeiteket ellopja a sátán, ugyanis sátáni érzülettől fűtve tettétek, így joga van hozzájuk. Mindebből kifolyólag az ember minden dicsősége a koporsójé, az anyagé és az anyagba ágyazott szellemé.
Jézusnak nem volt szüksége a megaláztatásra, Ő mint a föld állapotának a feléje történő megnyilvánulásait fogadta el az őt környező emberektől a megaláztatást és ajánlotta fel az emberiség bűneinek az elvérzéséért, hogy hamarabb és kevesebb szenvedéssel és megaláztatással tisztuljanak meg arra a szintre, amely a továbbhaladáshoz szükségeltetik.
Az Írás még egy személy említ meg, mint alázatos lelket és pedig Máriát, Akiben az alázatosság paradicsomi szinten érintetlen állapotban volt jelen. Mivel a legtökéletesebben volt jelen a lelkében az alázatosság, így Jézus után a legmagasabb és legtisztább szellemként jött a földre. Az alázatossága és a tisztasága tette lehetővé azt, hogy kiválasztott legyen Jézus megfoganására, és arra, hogy Jézus mellé állva lélekben, szellem fluidikus módon átélje Jézus kínszenvedéseit. Soha nem zúgolódott a keresztje súlya ellen, mindent úgy fogadott el, ahogyan azt Jehova adta neki.
Az alázatosság próbáit már a Jézus megfoganása pillanatában megélte, amikor igent mondott az angyalnak. Abban a pillanatban, amikor az angyal megjelent neki és felkínálta a fogamzás lehetőségét, Mária lelki szemei előtt egy pillanat alatt lejátszódott a jövő szenvedése és gyötrelme. Ezért és mert férfit nem akar ismerni, egy pillanatra az „ember”-Mária megtorpant, de utána teljes alázattal alávetette magát Jehova akaratának. „Legyen nekem a Te igéd (az isteni lényeg elgondolása) szerint”. De alázattal kellett fogadnia Simeon Máriára vonatkozó jövendölését, miszerint: „A te lelkedet hét kard járja át…” És a legnagyobb alázat próbája az volt Máriának, amelyet Jézus kijelentése jelentett neki, amikor megszakítva a vérségi köteléket Jánost adta át maga helyett fiának: „Asszony, íme a te fiad, János íme a te anyád”. Tehát az a Valaki jelentette a legnagyobb fájdalmat és próbát, akit a legjobban szeretett, a feltámadása után meg már úgy imádott, mint „teremtő Istenét” (ugyanis a paradicsomiak teremtése a Messiások „beavatkozása” révén történt”).
Jézust követve a Golgotára, Mária alázatossága nem tette lehetővé azt, hogy külső jelét adja fájdalmainak, azon kívül, hogy a hatalmas lelki és fizikai fájdalmaktól többször ájultan esett bele a szent asszonyok karjaiba. De soha egy jajszó, egy panasz el nem hagyta a száját. Némán imádkozott szent Fia kínzóiért. Egyetlen egyszer tört fel lelkéből a sírám, amikor Jézusnak, az ő hőn szeretett fiának három és fél napig kellett a sírban feküdnie a jövendölések szerint, de úgy érezte, hogy nem bírja ki ezt az időt Fia látása nélkül és belehal a hiánya okozta fájdalmakba. Ezért ezen egyetlen egy alkalommal tört ki Isten felé a fájdalom szülte fohász: „Mielőbb támaszd fel a Fiamat”. És Isten meghallgatta az alázatos lélek könyörgését és Jézust már harmadnapra feltámasztotta a halálból. Mária erényei, tehát az alázatossága és az alázatosság alkotóelemei, belül a lelke mélyén voltak elrejtve. Kívülről nem látta senki az ő nagyságát, tisztaságát és alázatosságát. Ez az alázatosság lényege! Habár egy prokonzuli levél, melyet Judea helytartója írt a császárnak, így hangzik: „Vonásaival, világos kék szemével, világos barna hajával (Jézus) az anyjára hasonlít, aki a legszebb és legbájosabb jelenség amilyet csak e vidéken láttak…” Az alázatosságának az eredménye tükröződött vissza a megjelenésén.
Mivel Mária teljes tisztaságában tudott megjelenni a földön, vagyis nem volt benne érzékiség, ezért felette állt az érzéki kapcsolódásoknak, így Jézushoz hasonlóan szeplőtelenül fogantatott. Anna és Joakim a tíz év teljes önmegtartóztatás után a templomban a meddőség folyosóján teljesen tiszta szeretetben összeölelkeztek, és fluidjaik, mint adó és elfogadó duálfluidok egybeolvadtak és lehetővé tették Mária szellemének Anna méhében történő megfoganását. Mária születése teljesen hasonló volt Jézuséhoz. Nem ment végig a szülőcsatornán a kis Mária, hanem Anna méhéből dematerializálódási folyamat által a fizikai síkon materializálódott. Mindehhez szükség volt a föld alacsony erkölcsi szintjétől és anyagától való túlemelkedettségre és a szintnek megfelelő alázatra.
Máriának a halála, azaz a mennybemenetele is szintén a föld feletti törvényeknek megfelelően történt. Amikor szelleme eltávozott a testéből, Jézus jött elébe és felvitte őt az Atyához, hogy bemutassa Neki a hűséges áldozatot, Aki mint paradicsomi szellem szinte ugyanazokat a fájdalmakat élte át és ajánlotta fel az emberiség megváltásáért, mint Jézus. Mindezen események után Mária hatalmat kapott a föld szellemeinek a vezetése, a III. kinyilatkoztatás vezetése felett. Mindezután Jézussal közösen lejöttek Mária testéért, „akit” az apostolok egy kősírba helyeztek el. János ott virrasztott Mária teste mellett, hisz ő volt Mária „fia”. És látta János, hogy egyszer csak megnyílt, pontosabban eltűnt a mennyezet a rajta függő mécsessel együtt, és Mária teste szellemével egyesülve, megelevenedett állapotban ezen a nyíláson keresztül emelkedett fel a Mennyekbe. Egyszer csak eltűnt János szemei elől a jelenség és ismét látható volt a sírbolt mennyezete. A többi apostol ekkor hatalmas fényességet látott leereszkedni a sír fölé majd felemelkedni és amikorra odaértek, már a sír teljesen üres volt. Csak Mária ruhái feküdtek a sírban, tanúbizonyságként arról, hogy Mária tisztasága és alázatossága lehetővé tette a dematerializációs születést és ugyanezen magas szellemi törvény alapján a mennybemenetelt is. Mária boldogsága: „…Magasztalja lelkem az Urat és szellemem újjong az én Megváltómban, mert rátekintett alázatos szolgájára. Ezentúl boldognak hirdet engem minden nemzedék…”. A „boldognak hirdet engem minden nemzedék” az alázatossága beteljesedésében, szellemi síkon, a feltámadott Fiával a saját feltámadott állapotában való találkozásban érte el tetőpontját, amikor Jézus érte jött és elvitte Őt haza, a mennyei állapotokba.
Máriát, mint az alázatosság példaképét állította elénk, elétek az Úr, úgy mint Édesanyát, Aki Jézus halála révén elvesztette hőn szeretett Fiát, de feltámadásában örökre visszanyerte Őt, sőt amire mindig is vágyott, hogy örökre Szent fiával lehessen, azt meg is kapta annak a missziónak a bevégeztével, amelyet Jézussal és Jézus mellett vállalt. Mindennek a megjutalmazása gyanánt, Jézushoz hasonlóan emelkedett fel a mennyei szférákon át az örök hazába, a messiások csarnokába és azon is túl…
Adja Isten, gyermekem, hogy megértsétek az alázatosság szükségességét, és hogy amikor az alkalmakon keresztül hadat üzen az isteni gondviselés a gőgnek és annak alkotó elemeinek, akkor hagyjátok elvérezni az alázat gyakorlásával.
Mária példáját állítva elétek, ne feledjétek, hogy minél alázatosabbak vagytok, annál nagyobb részt be tudtok fogadni az isteni lényegből, Jézus Krisztusból! Ahogyan Isten felé Jézus a közvetítőtök, úgy Jézus felé Mária a kérés közvetítő és visszafelé felétek a kegyelem közvetítője.
Az Úr kegyelme és Mária oltalma legyen veletek!
Amen
🔺
Ada, 2024. VIII. 18.
„Kőszikla”
