„Én vagyok a feltámadás és az élet”
Az embernek valamennyire ismernie kell a kiindulási pontot, majd a végcélt ahhoz, hogy elindulhasson a fejlődés útján.- A gőg az „igazság” köntösébe bújik.- A gőg a bukás ősatyja.- A testi betegségeknek lelki gyökerei vannak.- „Akarsz-e meggyógyulni?” „Isten mielőtt valakit gyermekévé fogad, előbb próbára tesz.”- Tanulni elsősorban az erényeket kell.- „Tanuljátok el tőlem…”.- Amikor vak vezet világtalant.- „A szeretet … mindent elhisz…” „Aki utánam akar jönni…” A Szentlélek munkájának szükségessége.- ”Ez az én szeretett Fiam…” „Én csak vízzel keresztelek…” „Jöjj és kövess engem.”- „Sokan vannak a meghívottak…”- Aki ledobja keresztjét.- „…kevesen a választottak.”-
„Én vagyok a feltámadás és az Élet.”
Ima
Kifejezhetetlenül hatalmas Isten, mindenkit egyformán szerető teremtő Atyám!
Hálaérzetben, az alázatban és a szeretetben mintegy megszűnve, megsemmisülve, szinte beleolvadva a te Lényedbe, szeretném feléd sugározni az egész érzésvilágomat és azzal köszönni meg mindazt, amit a bukott világokért tettél és teszel ezután is, mert nem kívánod a bűnös halálát, hanem azt, hogy mindenki megtérjen és éljen. E célból küldted el számunkra már az Ószövetség vezetésére Jahve névvel a te Szent Fiadat, a mi Urunkat, Jézus Krisztust, aki nélkül a fejlődés szekere nem juthatott volna előbbre egy arasznyit sem. Nincsenek kellően méltó szavak, de még érzések sem mindannak a meghálálására és megköszönésére, amit Te Atyám a Te Szent Fiadban és általa értünk tettél, hisz Ő a Feltámadás és az Élet. Ő számunkra az Élet Messiása, Akin kívül nincs más Üdvözítő. Ezért hát örök dicséret és dicsőség illesse az ő Személyét, valamint azokét is, akik a saját maguk fejlettségi szintjén az Úr nyomdokaiba léptek, hogy elősegítsék a föld átalakulását a szellemek megtérítése és az üdvösségre történő elvezetés révén. Áldj meg Atyám minden olyan arató, szőlő és az üdvösségért munkálkodó szellemet, aki bármilyen formában is lemondott, vagy lemond a saját önös életéről és az Úrnak, az Ő akarata követésének szenteli azt.
Áldj meg engem is Atyám, akit arra választottál ki, hogy a Te igazságaidat hirdessem azon néhány embernek, akiknek éppen ez a stílusú lelki táplálék felel meg.
Amen
*
Minden egyes alkalommal, amikor az Isten Országába történő visszatéréssel foglalkozunk, nem szabad figyelmen kívül hagyni az ember bukottságát és az ebből fakadó siralmas helyzetét úgy lelki-szellemi, mint fizikai értelemben, de ugyanakkor meg kell említeni az Isten Országát és annak igazságát is, mert ismerni kell valamennyire a kiindulási pontot, de a célt is ahhoz, hogy az emberi lélek el tudjon indulni az elveszített paradicsomi állapot felé. Az önmegismerés azonban mint kiindulási pont nem is olyan egyszerű, mert támadja az ellentétnek az eszmeisége, az ön-nagyraértékelés, vagyis a gőg, amely az embert emeli nagyra, míg az Istent lekicsinyíti, vagy éppenséggel tagadja Őt, a hatalmast, mint minden élőlénynek végcélját. A gőg nem azért a bukás és ezáltal a bűnök ősatyja és alapja, hogy olyan könnyen engedné magát felfedni, leleplezni leépíteni. Megjelenésének ezer arca van, de mindig is az „igazság köntösébe” bújik bele és jelenik meg, hogy az ember igazát, igazságát védje és támogassa a másikkal, sőt, ami még szörnyűbb, sok esetben Istennel szemben is.
Az ellentét ugyanis jól ismeri az embert, ismeri a gőgre, az énközpontúságra való hajlandóságát is, hisz éppen ezzel buktatta le, ezért előszeretettel igyekszik ezen a szálon hozzáférni az emberi lélekhez és meggátolni, megakasztani, vagy legalábbis lelassítani az ember fejlődését azzal a gondolatmenettel, hogy az ember a nagy, nagyobb másoknál, még Istennél is talán és neki mindig mindenben igaza van. De mivel az előrehaladáshoz az embernek sok esetben át kell tudni adni az igazát, mint alázat gyakorlat gyanánt, hogy beismerésre juthasson, ezért a sátán arra törekszik, hogy ne juthasson el az ember a beismerésre. Hogyan tud valaki is elindulni a gyógyulás útján, ha nem tudja magáról azt, hogy beteg? Hát sehogy gyermekem! De ahogy egy egyszerű, az egészségéért küzdő betegnek el kell fogadni az orvosa tanácsát és engedelmeskednie kell neki, úgy az Isten felé haladó, lelkileg és ezzel testileg is gyógyulni szándékozó embernek viszont hallgatnia kell az ő Istenére, vagyis az őt vezető szellemekre, akik közvetítik Isten akaratát. Sokan viszont azt hiszik, – mint ahogyan az Ószövetségben is volt- hogy akkor van egy emberrel az Isten, ha nagy vagyonnal és jó egészséggel áldotta meg az Isten. Hát akkor azt hiszem, hogy nagyon kevés emberrel lenne Isten.
Az igazság azonban talán abban áll, hogy elsősorban ahhoz áll legközelebb az Isten, akinek a vállára terhet, megpróbáltatásokat rak az élet, hogy segítsen a teherhordozásban, mert ugyanis az ember ha hivatalos az Isten Országába való eljutásra, napi szinten fel kell vállalnia a keresztjét s megtagadni azok előidézőit, a bűnös hajlamokat, mert ugyanis sok esetben a testi betegségeknek lelki gyökerei vannak, amelyeknek ki kell jönniük ahhoz, hogy a naponkénti önmegtagadás révén gyógyulhasson az ember.
Ezért az Isten Országa felé vezető úton történő haladás az elsősorban az embernek a naponkénti döntésén múlik, hogy melyik út mellett dönt, a keskeny, vagy a széles út mellett. Sajnos, vagy éppen hálás az, hogy a felfelé vezető út, nem nyújt az embernek világi örömöket, hanem sok esetben megpróbáltatást és szenvedést, mert úgy a gőgnek, mint minden más alacsony természettel bíró tulajdonságnak el kell égnie, el kell véreznie ahhoz, hogy az emberi lélek meggyógyulhasson belőle. Ez viszont fájdalmakkal jár. Ezért nem kívánatos sokak számára a keskeny út. De az embernek mégis csak el kell döntenie azt, hogy „Akarsz-e meggyógyulni?”, mert ha gyógyul az ember és tisztultabb állapotban kerül át a szellemvilágba, akkor ott boldog lesz, mert az addig kitermelt negatív erők megszűnnek, amelyek beteggé és boldogtalanná tették, de ha viszont az ember visszautasítja a fájdalmat, a bűnök elvéreztetését, akkor a negatív erők megmaradnak és a szellemvilágban sokkal többet szenved miattuk az ember, mint amennyit a földön kellett volna szenvednie ugyanazoktól az okoktól. Ebben áll az ember megpróbáltatása a földön. Ekkor nyer kiteljesedési lehetőséget Jézus azon kijelentése, miszerint Isten mielőtt bárkit is fiává fogad, előbb próbára teszi.
A próba az hűségpróba is egyben, ami tisztulást eredményez, ugyanis csak a hűséges helytállás által jut az ember közelebb Istenhez, az Atyához, azaz ahhoz, hogy Isten valakit is „a gyermekévé” fogadjon. Gyermekévé fogadni valakit egy olyan közeli kölcsönös viszonyt jelent, amely a szülő és gyermeke között kell, hogy kialakuljon fluidilag. Ilyen esetben tehát próbára van téve az alázatosság, amelyet folyton tanulni kell azokban a kísértésekben, amelyeket a külső körülmények a lélek mélyéről felhoznak. Tanulni tehát elsősorban az erényeket kell, amelyek képessé teszik az embert a magasabb tudás befogadására is. A tudás lehet irányadó, elsősorban az önmegismerést illetően, ugyanis úgy az erényeknek a gyakorlata, mint a tudásszerzés személyre szabott, merthogy minden személynél más és más hajlamok vannak felnyitva, vagy éppenséggel lezárva. Ezért az az ember, aki önmagával foglalkozik, és tisztul, mind tisztább erőket szabadít fel önmagából. Ez az amit az ember másokban nem tud megtenni, csak saját magában. Ez az egyéni út, a lényegtörvény keskeny és rögös útja, amely az Életre visz, amit mindenkinek saját magának kell megtennie. Senki más helyett nem teheti meg. Könnyíthet ugyan rajta azzal hogy segít elszenvedni az egyént körülvevő megkeményedett és ragadós fluidoknak a lélekre gyakorolt hatásait, hogy a megkeményedett fluidok minél nagyobb mértékben fellazulhassanak és hogy ezáltal az isteni fény minél nagyobb mértékben be tudjon jutni a lélek zárt részeibe, de amit az embernek saját magának kell végigjárnia, azt az utat más nem járhatja végig helyette. Habár nagyon is hajlamos az ember arra, hogy másnak a sorsát irányítsa, másnak „jótanácsokat” osztogasson, de ez mind a saját lényegtörvényének az igazsága és bölcsessége és nem a másiké. Tanácsot csak akkor tud érdemben adni az ember, ha egy bizonyos áldozatkész szeretet áll mögötte a másikra nézve, de csak akkor, ha felső késztetést érez rá az ember, mert egyébként csak jószándékú emberi akarás marad, amelynek a drágaköveivel a pokolba vezető út van kirakva. Tehát háttérmunka és felső késztetés nélkül veszélyes dolog bárkinek is tanácsot adni. Elsősorban a tanácsadóra jelenthet veszélyt, mert a jószándék mögött meghúzódhat az ítélkezés, ami aztán a gondviselés részéről be nem tervezett eseményeket, kísértéseket, megpróbáltatásokat kreál, amely bukásokat eredményez, míg a felkarolandó ember részére viszont jelenthet helytelen tanácsot. Ezért hát jól meg kell gondolni azt, hogy az ember mikor, kinek és mit mond. Ezt felső irányítás nélkül nem is lehet megtenni, mert tévútra vezetheti mindkét embert. Aki igazán lelki életet él, arra viszahelyeztetnek a leküzdendő hajlamok és érzi azt, hogy saját maga harcainak a leküzdésére sincs elég ereje, nemhogy a másokéra.
De ha mégis tanácsot akar adni az ember, csak olyan területen teheti ezt, ahol ő már győzelemre jutott és van tapasztalata, egyébként „Vak vezet világtalant és mindketten gödörbe esnek”, vagyis lelki életet kell élnie annak, akitől tanácsot kérnek, hogy lelki élet terén legyenek némi tapasztalatai és kellő világossága a tanácsadáshoz, de főként nyitottsága arra nézve, hogy közvetíteni tudja a másik számára a szellemvilág üzenetét. Ehhez is egyfajta adottságra van szükség, de főként, mint említettük, lelki életre és abból fakadó szeretetre és bölcsességre, mert a szeretet együttérzést és megértést szül, „A szeretet… mindent elhisz…” –írja Pál, míg a szeretetlenség, vagy legalábbis a kellő szeretet hiánya viszont ítélkezést vált ki, amivel nagyban árt az ember magának. “Ne ítélj, hogy ne ítéltess!” –mondja az Úr. De ahhoz, hogy minden megfelelő legyen és az ember haladni tudjon a saját lényegtörvényének az útján, kutató munkát kell folytatnia az Isten Országára és azok igazságaira vonatkozóan. „Ti pedig keressétek és kutassátok Isten Országát és annak igazságát és a többi mind megadatik hozzá néktek.” Tehát ahhoz, hogy az ember előbbre tudjon haladni a fejlődés útján, egyrészt: „Aki utánam akar jönni, naponként tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és úgy kövessen engem.” Tehát az előrehaladáshoz szükség van az önmegtagadásra, és az addig kitermelt negatív erők egy bizonyos részének az elszenvedésére ahhoz, hogy az ember kivonja az erőit a hajlamai által kreált „formákból” és a kutatásra fordíthassa azokat, másrészt viszont keresnie és kutatnia kell a magasabb szférákat és azok igazságait és követni azokat, amelyeket már megtalált, hogy a magáévá tegye azokat. De hogyan lehetséges ez gyermekem? Önerőből semmiképpen, csakis a Szentlélek ereje által. És mi szükséges ahhoz, hogy az ember Szentlelket kaphasson? A Szentlélek (Isten Lelke) már a föld megformálásakor ott lebegett a vizek felett. Tehát a Szentlélek adott, ú.m. csak az embernek magához kell tudni vonzani. Jézusra mikor szállott le a Szentlélek galamb formájában? Amikor alávetette magát Jánosnak és megkeresztelkedett. Ekkor szózat hallatszott az Égből: „Ez az én szeretett Fiam, Akiben kedvem telik…” És ez alkalommal azonnal leereszkedett Rá a Szentlélek.
Jézus a megkeresztelkedése által megszentelte, azaz szent szintre emelte a keresztséget, mint szent eszközt a Szentlélek elnyerésére. De miért van szükség a keresztségre? Mert ezzel a gesztussal kapcsolódik bele a lélek azokba a vízhez hasonló „fluidfolyamokba”, amelyek Istentől erednek és áradnak ki a bukott világokra. És ezen Éltető fluidáramokon keresztül válaszol az Atya az Őt kereső gyermekeinek azáltal, hogy kiárasztja rájuk a Szentlelket. „Én csak vízzel keresztelek, de eljön az, aki tűzzel keresztel….” (a Szentlélek tüzével.) És mindenki, aki megkeresztelkedik „János keresztségével”, az Atya felőle is elmondja: „Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik”. Ez a másik előnye a vízzel történő keresztségnek, azzal a különbséggel, hogy míg Jézusra azonnal leszállt a Szentlélek, addig a halandó embernek Isten a keresztségre adott válaszát, a Szentlelket, a Szentlélekkel való keresztséget nem biztos, hogy azonnal kiárasztja, mindannak ellenére, hogy a Szentlélek életeken keresztül munkálkodik azért, hogy megérjenek az emberek a Szentlélek ajándékainak a befogadására. Tehát miután meghívást kapott az ember a megtérésre: -„Jöjj és kövess engem”… „Sokan vannak a meghívottak…” –„János keresztségével” indul el a lélek az úton, amely törekvését Isten Szentlélek keresztséggel jutalmazza meg, mely jutalom révén erőt kap az ember az önmegtagadáshoz, világosságot nyer az útkereszteződésekben való eligazodáshoz és bölcsességet az erények kimunkálásához. Bizonyára tudjátok azt, hogy amikor Jézusnak a legnehezebb volt, angyalok jelentek meg Neki és fehér fluidszerű „anyaggal” táplálták Őt, hogy idő előtt bele ne pusztuljon az emberiség vérszomjas hajlamaiba, és azok Rajta történő megjelenési formáiba. Ezzel Jézus megnyitotta azt a lehetőséget, hogy amikor az embernek a legnehezebb és a legmélyebb ponton van, segítséget kaphasson az angyaloktól, magas szellemektől, hogy visszafordulhasson a lejtőről az emelkedőre és ne kárhozzon el, vagy amikor a legnehezebb a keresztje az embernek, amikor minden és mindenki ellene esküszik, a reményt akkor se veszítse el, hanem tovább tudja vinni a vállára rakott keresztet, mert ha ledobja a keresztjét az ember, az nem a földre esik, hanem a másiknak, sok esetben annak a vállára, akit legjobban szeret. Óvakodjatok gyermekem attól, hogy a saját kereszteteket a másik vállára dobjátok, mert az a valaki akkor biztos, hogy összeroskad a két, a saját és a ti keresztetek súlya alatt és azért viszont ti lesztek a felelősek.
Ahogyan tehát igyekszik megtagadni magát a lélek és keresni Isten Országát és annak Igazságát, ez a munka révén emelkedik felfelé, úgy lassan szedi vissza azokat az erőrétegeket, amelyeket a bukásaival kiszolgáltatott az ellentétnek, valamint amely erőket a halál messiásai elvettek, nehogy az bukásban lévő szellem még több erőt szolgáltasson ki az ellentétnek. Így válik az ember lassan választottá, az üdvösség várományosává……. „de kevesen a választottak.” Sajnos a sok meghívott emberből csak kevés jut el a kiválasztottság állapotára.
Jézus ezt az utat megszentelte azzal, hogy ahogyan jött le a földre, Ő maga is erőket vetkőzött le, de önként, a földön való megjelenéshez, amelyeknek egy bizonyos részét a negyven napig tartó böjt ideje alatt visszaszerzett, a többit viszont ahogy emelkedett fel a saját hazája felé, akkor vonzott vissza, mert hát ú.m. azon az úton jött le, amelyiken a szellemek lebuktak és a felfelé vezető utat önmaga erejéből megalkotva szentelte meg a felfelé emelkedő lélek számára.
Tehát ahhoz, hogy a bukásukból felfelé haladó szellemek vissza tudják szerezni azokat az erőket, amelyeket a halál messiásai elvettek tőlük, Isten elküldte az Élet Messiását, hogy Benne a bukott szellemek feltámadást nyerhessenek, valamint a fejlődő szellemek számára megalkossa és megnyissa a felfelé vezető utat. Ezért mondhatta Jézus önmagáról, hogy: „Én vagyok a feltámadás és az Élet!
Az a végcél gyermekem, hogy az Úr Lelke révén eljuthassatok az első, majd a második feltámadásra.
Az Ő kegyelme legyen veletek!
Amen
🔺
Ada, 2024. IX. 22 „Kőszikla”
