„Íme (Ő) az Isten Báránya, aki elveszi
(magára veszi) a világ
bűneit”
Ima.- Az ember állapota a földön.- Az ember bűnt bűnre halmoz.- Sok esetben képtelen az ember a kellő konzekvenciákat levonni.- A negatív tapasztalatok eredménye.- Az ember ezer, meg ezer szállal van a bűnhöz kötve.- Kellő erő és akarat híján képtelen az ember a szabadulásra.- Az ítélkezés egyik alapja.- Az ember mindig a másikat veszi nagyító alá.- A törvény hatásait nem lehet áthárítani másra.- Nem Mózes alkotta a törvényt.- Törvény azóta van, amióta a bukás beindult.- Ha nem lenne törvény, nem lenne bűn sem. Olyan az ember, mint az űzött vad az erdőben.- Az ember „első” találkozása Krisztussal.- A „víz borrá” alakulásának folyamata az emberi lélekben.- „Tartsatok bűnbánatot!”.- „Menj, de többé ne vétkezzél”.- „Aki utánam akar jönni (…)”.- A kereszt terhe nyitja meg a lelket a magasabb igazságok előtt.- A föld alkalmas hely az önként vállalt szenvedésre.- Az önként vállalt jócselekedetek hatása kisugárzik a világba.- A pozitív cselekedetek fénye űrt képez a sötétség birodalmában.- Az Úr magára vette és felvitte a keresztre a világ bűneit.-
*
Mindenható, jóságos, az emberi lélek számára megközelíthetetlen Atyám!
Mily hatalmas vagy Te ó, Istenem, mindenható felség, aki szeretetből megteremtetted gyermekeidet, és szeretetből otthont adtál nekik, Aki szereteteddel uralod az Eget és a földet. Téged dicsér és dicsőít minden teremtményed, Feléd, mint végtelen és végeláthatatlan lény felé sugározva szeretetét, Akit soha senki sem látott, de mindenkinek a szellemében élsz, mert magunkban hordjuk Teremtőnk lényegiségét, Akihez tartozunk valójában. Nincsenek kellően megfelelő szavak, de még érzések sem arra nézve, hogy kifejezhessem azt a végtelen hálát, amelyet érzek és sugárzok irányodba, a te Lényed felé, aki megígérted az idők kezdete előtt a szabadító Messiást a bukásban lévő gyermekeid lényegbeli átalakítására és átformálására, hogy visszakerülhessünk az elhagyott Paradicsomi állapotokba, majd onnan eljuthassunk az abszolút tökéletességbe.
Köszönjük Atyám a világokat összetartó és Feléd vezető vonzerőt, amely bennünket is vonz Feléd, az öröklét és örök boldogság felé. Milyen messze estünk Tőled Atyám, hogy szinte teljesen kitörlődtél a szellemi öntudatunkból és úgy kell bennünket ébresztgetni, hogy szellemileg feleszméljünk és megélhessük Hozzád, mint az egyedüli Teremtő Atyánkhoz való tartozandóságunkat.
Add ó Atyánk, hogy soha sem feledkezzünk meg Rólad, ha ér bőség, ha ér ínség, ha úgy érezzük, hogy emberfelettiek a megpróbáltatások, akkor is ki tudjunk tartani Melletted, az Örök és Igaz jó mellett.
Köszönjük neked az ígéreted beteljesülését, azt, hogy elküldted számunkra a megígért Messiást, az Úr Jézus Krisztust, Aki magára veszi a világ bűneit. Nélküle még itt sem lennénk, ahol most vagyunk, vagyis szinte senki sem juthatott volna és ma sem jutna el a Te Országodba, a Te Birodalmadba, Aki élsz és uralkodol, mindörökkön örökké!
Hála és dicséret szálljon feléd, dicsérjen Téged a föld és az Ég, Téged, csak egyedül, amiért magadra vetted és felvitted a keresztfára a világnak összes bűnét, hogy hatásaiban megszűntesd azt, és emelj egy szintet az emberiségen, mert másként képtelen lett volna bárki is eljutni ilyen rövid idő alatt a Te Országodba, ahova Te elmenvén helyet is készítettél nekünk, és az így keletkezett űrnek a betöltésére elküldted a Szentlelket, mint élő erőt mindannyiunk újjáteremtésére, a Te képmásodra történő átformálódásunkra. Köszönjük továbbá azt is, hogy összekötő kapcsot képezel az Atya, és (Mária) mi közöttünk. Köszönjük tehát Neked, hogy összekötötted a földet a Mennyel, az embert az Istennel.
Add Uram, hogy mindenkor és mindenben követni tudjuk a Szent Szellemek által leközvetített akaratodat, hogy engedve eme vezetésnek, eljuthassunk a Te Országodba.
Amen
*
Az ember bukott lény és bukottságában bűnt bűnre halmoz, mert nem tudja megkülönböztetni a rosszat a jótól, de még kevésbé a jobbat a jótól sem, ezért sok esetben gátlások nélkül megy bele olyan dolgokba, amelyek később a vesztét okozzák. Az ember sajnos csak a saját kárából tanul, vagy még abból sem, nemhogy a máséból legyen képes konzekvenciákat levonni, vagy ha éppen sikerül is neki, azt is elsősorban az ítélkezés szintjén teszi és nem részvétből, főként nem azért, hogy saját maga számára beépülő tanulságot vonjon le a maga részére. Sokszor bele kell, hogy verje a fejét a korlátokba az ember, hogy valamit is változtatni legyen képes, vagy legalábbis, hogy megszülessen benne a vágy és az abból keletkezett elhatározás arra nézve, hogy valamit is változtatnia kell az életének a menetén, vagy legalábbis annak egy részén. Sok negatív tapasztalatot kell tehát átélnie az embernek ahhoz, hogy egyáltalán valamennyire is le tudjon és akarjon hatolni a lelke mélyére és elkezdjen kutatni a dolgok gyökere után és bármin is változtatni legyen képes, mert az ember lelki világa ezer, meg ezer szállal van a bűn világához kötve, amelyben ideiglenesen jól is érzi magát, nemhogy változtatni igyekezzen bármin is. De nincs is hozzá kellő ereje, mert a kiélésekbe fektette azt és nem a szabadulásba, pedig kellő erő és elhatározás híján képtelen az ember bármilyen változtatást elérni önmagán. Ezért mindig a másikat szeretné megváltoztatni, ehhez ugyanis nem kell erő, csak éles és ítélkező szem és lélek. Mindig a másikat teszi nagyító és szigorú ítélet alá, míg önmagával szemben engedékeny, mert nem képes magába fordulni, szembenézni önmagával és beismerni legalább önmaga előtt tévedéseit, vétkességét és még kevésbé bűnösségét. Ha csak teheti, másra hárítja a felelősséget a saját bukására vonatkozóan, pedig a törvényt és annak hatásait nem lehet áthárítani másra, az könyörtelenül, kíméletet nem ismerve hajtja be a következményeket az emberi lelken. Törvény viszont mindig is volt, már a bukás kezdetekor megalkottatott, és lesz is, amíg bűnös ember lesz a földön, mert hatásaiban maga teremti meg annak szükségességét a saját életével. Mózes a már meglévő törvényt leközölte, de nem ő alkotta. Azért tette ezt Isten Általa, mert az ember lelkileg eljutott arra a szintre, hogy felismerhesse önmagában a szenvedéseinek az okát és igyekezzen azon változtatni. De mivel az ember képtelen a jóra, ezért olyan az ember mint a tollpihe a viharban, hiába határozza el magát a jónak a követésére, a bűnei következményeinek a viharának a szele már a következő pillanatban az ellenkező irányba sodorja őt. Ezért hát olyan az ember, mint az üldözött vad az erdőben, a saját hajlamaitól űzve rohan a saját vesztébe.
És mindaddig ebben az állapotban marad, mindaddig szenved tehetetlenül a saját hajlamaitól űzetve, amíg Isten meg nem elégeli a szenvedések előidézte mélyszántást és kegyelmével bele nem nyúl és bele nem világít az emberi lélekbe, először is az értelmébe, hogy megvilágítsa szenvedéseinek gyökerét, amelyet először is kétkedve fogad az ember, mígnem a további történések meg nem győzik őt arról, hogy Istennek mindig és mindenben igaza van. Így hát lassacskán az összefüggéseket keresve győzi meg magát az ember arról, hogy a bűnök elkövetése szenvedésteljes állapotokat idéz elő, és megpróbálja őket levetkőzni, de talán sikertelenül, mert felületesen és könnyedén, a saját erejéből szeretné ezt elérni.De nem is lehet az embert azonnal az összes bűnének a terhével terhelni, mert nem tudná elfogadni bűnös voltát, hanem csak fokozatosan, ahogyan mélyül a lélek és ahogyan folyamatosan szembesül önmagával. Azelőtt is végigment a szembesüléseken, csak hiányzott a belátás és beismerés kegyelme, ezért addig csak szinte minden esetben a kibúvókat kereste és mást okolt a saját bukásaiért, sőt másra igyekezett hárítani a dolgokat. Ez a hozzáállás azonban nem visz senkit előbbre a tisztulás útján, csak az, ha az ember igyekszik belátni a levetkőzni valót és erőt kérni a szabaduláshoz.
Gyakorlatilag ekkor, ezekben a folyamatokban találkozik „először” az emberi lélek Krisztussal, a Megváltóval, Aki a törvény szelleme és az ember közé áll, hogy magára vegye bűneinek nagy részét, azaz kiemeli őt a törvény hatalma alól és kegyelmet, feloldozást nyújt a számára. Magára veszi és ezzel megszünteti a bűnök következményeit, hogy az emberi lélek fényhez, világossághoz juthasson és elindulhasson a megigazulás útján, ugyanis a léleknek száznyolcvan fokos fordulaton kell keresztülmennie ahhoz, hogy letérjen az eddig követett széles útról és a keskeny úton haladhasson tovább a majdani megszentelődés felé. Ekkor kezd a lélek lassan bűnbánatra és bűnbeismerésre jutni, mert kezdenek lassan fájni azok a bűnei, amelyekre azelőtt lehet hogy éppen büszke volt. Ezek azok a folyamatok, amikor a „kővödör” tartalma kezd forrni és a „víz borrá” válni, mint a kánai menyegzőn. Ezekben azonban igen nagy szerepe van a keresztelő jánosi felhívásnak: „Tartsatok bűnbánatot, mert elközelgett az Isten Országa!” Ez a felhívás is a már valamennyire is felébredt szellemnek szól, aki már meghívást kapott a megtérésre és a megigazulásra és nem a világi, a dolgai után futkosó embernek. Ennek a felhívásnak az életbeléptetésében nagyon sok szellem munkálkodik az Úr zászlaja alatt, akik hatalmat kaptak az Úrtól a bűntudat felébresztésére, a bűnbánat beindítására és a bűnök megbocsátására, mert ugyanis ahhoz, hogy valaki el tudjon indulni a fejlődés útján, ezekre az elemekre szüksége van. A bűnbocsánat azonban nem minden esetben a bűnök következményeinek a teljes eltörléséről szól, ez a bűnbánat fokától, a lélek állapotától és további cselekedeteitől függ. Van olyan eset, és ez a gyakoribb, hogy csak részleges megbocsátást nyer az ember, a többi következmény csak vissza tartatik azokra az állapotokra, amikor már a lélek megerősödik annyira, hogy zokszó nélkül tudja vinni a lelkét tovább tisztító szenvedéseket. A bűnbocsánat ugyanis elsősorban az addig elkövetett bűnökre vonatkozik, tehát a továbbiakban az embernek meg kell állnia a helyét a lelkéből feltörő kísértésekben. Erre mondja az Úr: „Menj de többé ne vétkezzél!” Mert ha vétkezik az ember, könnyen visszaesik az előbbi állapotba. Ezért a teljes bűnbocsánat már akkor adatik az emberszellemnek, amikor már teljesen kigyógyult a hajlamaiból. Ameddig viszont van benne a hajlamokból, mindig is szülni fog lelket tisztító és gyógyító megpróbáltatásokat. Mindaddig megpróbáltatik az ember, ameddig van benne megpróbálni való és ha elbukik akkor újabb konkolyt hint szét a lélek talajába. Ugyanis az addig elvetett, de be nem ért és le nem aratott konkoly még csak ezután vár learatásra, ami bizony, hogy újabb megpróbáltatásokat eredményezhet. Erre mondja az Úr: „Aki utánam akar jönni, (…) naponként vegye fel keresztjét (…)”, mert nincs előrehaladás keresztfelvétel nélkül, ugyanis a kereszt terhe nyitja meg a lelket a magasabb igazságok előtt. És ha halad előre a lélek, mindig magasabb és magasabb igazságokra van szüksége az előrehaladáshoz. És minél magasabbról jött egy szellem, annál nagyobb terhekre van szüksége az előrehaladáshoz, tehát annál nagyobb terheket vállal magára, hogy emelkedhessen. Ezért hát a föld igen alkalmas hely az önként vállalt tisztulásra és az emelkedésre, mert igencsak van alkalom a szenvedésre.
Ezekben az esetekben és ezekben a megtérési és tisztulási folyamatokban már igyekszik az emberi lélek az értelméből a szíve hústáblájára, vagyis a lelkébe és szellemébe is beírni az isteni igazságokat, minek hatására megszereti az isteni törvényeket, igazságokat és követni és élni igyekszik azokat, mert rájön arra, hogy csakis akkor halad előre, ha nem mások hibáinak, bűneinek a megítélésével, hanem az önmaga fejlesztésével foglalkozik. Ezen cselekedeteinek erői kisugárzódnak a világba, tehát elsősorban tetteivel hirdeti Isten Országát és annak Igazságát, mely olyan követőkre kell, hogy találjon akik szintén fel akarják venni a keresztjüket és követni akarják Jézust a Golgotára az önmaguk és bűnös hajlamaik megfeszítése által. Mert Jézust elsősorban nem szájjal kell hirdetni, hanem tettekkel. És ha már a tettek révén dolgozott ki az ember a sötétségben helyet a világosságnak, akkor az isteni Ige erejével: gyógyítási esetekkel és egyéb ehhez hasonló cselekedetekkel megtölti az addig keletkezett űrt, hogy terjedhessen az Isten Országa.
Mindezek a fentebb említett folyamatok azonban nem tudnának megvalósulni, ha az Úr nem vette volna magára a világ bűneit és nem vitte volna fel a keresztfára. Ugyanis Ő volt az, aki a legnagyobb űrt készítette a sötétség birodalmában és a legmagasabb világossággal és ragyogással hintette be azt. Ugyanis amikor az ember a lelkébe dolgozza bele az isteni igazságokat, fényleni fog a lelke, de amint mind magasabbra emelkedik, a fényesség ragyogásba megy át.
Adja Isten, hogy erről a ragyogásról ismerjen meg benneteket az Úr, hogy az Ő követői vagytok, akiknek a bűneit magára vette és felvitte az Úr a keresztre, hogy bűnbocsánatot nyerhessetek Általa, mert ez a ragyogás nem más, mint a feltétel nélküli szeretet, amely Istenből árad alá a bűnös emberiségre és az emberi lélek ezt befogadja és tetteivel viszonozza.
Amen
🔺
Ada, 2024. X. 13. „Kőszikla”
