Halottak napja „halott” szemmel
Íme elérkezik az átköltözötteknek a tiszteletére rendezett ünnep, amely nagy megemlékezést jelent a földi ember számára, aki azt hiszi, hogy ezzel hatalmasat mozdít elő a két világ között történő kapcsolat megteremtésén, pedig nem. Nem is beszélve arról, hogy sokan hitetlenül, a túlvilágba vetett hit nélkül állnak hozzá ehhez az ünnephez is, így a megünneplés nem terjed tovább, csak egy megemlékezésig, esetleg egy-egy könnycsepp kisajtolásáig, de az már nem is az igazi. Ilyen esetben, mondd mit érnek a virágtornyok és a drága pénzen vett koszorúköltemények, hát esetleg annyit, hogy megnyugtatja a lelkiismeretét annak, aki odahelyezte.
Az egész ünnepsorozatnak talán az lenne a célja, hogy “közelebb kerüljön” a két világ egymáshoz, csak mint minden más, úgy ez az ünnep is már a versengésbe ment át, hogy kinek jut ki nagyobb virágköltemény. Ahhoz, hogy valaki az elhunyt szerettére tudjon gondolni, először a síron túl is átsugárzandó szeretetre és hitre van szükség. Imára, mert elsősorban az ima, az imádságos hangulat tudja összekapcsolni -az én látásom szerint- a földön élőket az átköltözöttekkel és nem a temérdek mennyiségű virág. Nem mindegy tehát, hogy az ember mekkora hittel és milyen szívvel helyezi hozzátartozói sírjára a kegyelet virágait. Lehet, hogy amíg mindketten testben voltak, az átköltözött és a hozzátartozó is, békétlenségben és haraggal élték le az életüket. Mondd mit ér ilyen esetben akár egy szál virág is? Vagy átjuttat a mécs világa egyetlen fénysugarat is a másvilágra? Hát nem! Sokkal többet ér, ha egy békében eltöltött élet „helyez” virágot egy sírhalomra, mint a békétlenségben leélt élet virágtornyot. Tehát kinek helyez virágot és kinek gyújt elsősorban mécsest, vagy gyertyát az ember? Saját magának.
De ha a virág és mécses mellé társul a túlvilágba vetett hit, a szeretet és a megbocsátás is, akkor már más a helyzet. Abban az esetben a „szeretetnek az illata” felszáll a magasba, a szférákba, mint Ábel füstje és enyhületet nyújthat az elköltözötteknek.
Habár sok esetben, ha már rég elköltözöttről van szó, lehet, hogy már testet is öltött egy másik családban,de az előző családja tagjai még mindig viszik sírjára a kegyelet virágait. Ez is egy érdekes jelenség ugye? Ez már egy célt tévesztett dologgal egyenlő.
És belegondoltatok már abba, hogy mennyi éhező jóllakna annak a rengeteg virágnak az árán, amelyet bezsebelnek a virágárusok? Lehet, hogy sokkal több kegyelmet kapnának az elköltözöttek, ha azt a pénzt, vagy legalábbis nagy részét az emberek nem virágokra, hanem a szeretet cselekedeteire költenék, mert ha az emberben felerősödik a szeretet, „több jut” belőle az elköltözöttnek is. Tehát inkább lenne kisebb csokor, de több szeretet a földön. Hamarabb megváltozna a földnek az arculata és előbb átalakulna a krisztusi képmásra.
Nem akarom ezzel senkinek a kedvét szegni és a törekvéseit a virág vásárlásától, csak figyelmeztetni szeretnék mindenkit, hogy a virág nem cél, csak eszköz! Eszköz a szeretetre, amelynek a nagysága nem azonos a virágcsokor nagyságával. Sőt, általában ellenkezője szokott lenni: Minél nagyobb a kimutatás, annál hiányosabb a lényeg.
Az Úr is könnyezett Lázár sírjánál, mert hatott rá a halál hatalmas törvényének a volta, ami a bűn következménye, tehát mi a halál, ha nem büntetés? És ezt a büntetést ünnepli a világ oly nagy előszeretettel? Többet érne, ha megtérne bűneiből, de még a „hívők” is mindig a másikat akarják megtéríteni. Azt hiszik az emberek, hogy a szellemvilágból jövő felhívások mindig másoknak szólnak és nem saját maguknak!
Térjetek meg emberek és kövessétek Krisztusnak, de ne a nevét, hanem az eszméjét és megváltozik a föld! Akkor a halál már nem egy rém lesz, hanem egy békés átmenet a halálból az Életre!!!
