„Fele-ség”
Ima – Az ember duális lény.- Először is a gőg választotta szét a duálokat.- A duálok külön-külön történő alkotása tökéletlen.- A gőg megnyilvánulásai a másik féllel szemben.- A duálok nem vehetik át egymás szerepét.- Szolgáljátok egymást jó szívvel.- A lelki javak begyűjtése szenvedéssel jár.- A fény árnyékot von maga után.- „Aki nem eszi az én testemet…”.- „Amely szőlővessző nem terem jó gyümölcsöt…”.- „Az ajtó előtt állok és zörgetek…”.- „Van nekem eledelem…”.- „Az Istenről szóló beszédnek…”.- „Márta, Márta…”.- Ádám és Éva allegóriája.- A duáltörvény ismertetése a III. kijelentés feladata volt.- A többnejűségtől a házasság szentségéig.- A házasság szent egység.- „Hűséget esküdtünk,…” „Ne paráználkodjál!”.- A szerzetesi élet célja.- Isten célja az emberi élettel.- A fele-ség.- A duálkapcsolat építéséhez szükséges elemek.- Munkára fel!
Mindenható, bennünket szerető és felkaroló hatalmas Isten!
Mélységes hálával borulok le Előtted, mert van szavad hozzánk, mindannak ellenére, hogy ezek a rész-kijelentések még csak keveseké, de legalább azok számára nyújthat némi lelki támaszt, akik elfogadják.Örök hála illet Téged, amiért az Úr Jézusnak a jelenléte, kínszenvedése és kereszthalála által kibocsátatthatott a Szentlélek az ő adományokat hozó és megnyitó erejével, minek következtében lehetővé tette ennek a nyilatkozatnak is a kegyelemteljes létrejöttét.
Köszönet illet Atyám és Téged is Úr Jézus a Szentlélek erejéért, az adományokat fakasztó hatásáért és a Szent Szellemekért, akik a Te itthagyott erőidben és erőiddel dolgoznak az átalakulási folyamatokban, hogy mindenki bejuthasson a Te Országodba, aki meg van hívva oda.
Amen
*
Az ember duális lény, csak a gőg folytán, a gőg kialakulásával kettévált a két egymást teljes egészében kiegészítő szellem, akik egy szellem valójában, mert ketten alkotnak egy egészet. Tehát a nő és a férfi egy elemeire bomlott isteni alkotás és mégis a férfi nő nélkül és a nő férfi nélkül akar egy teljeset alkotni, ami soha sem fog menni, hacsak rá nem talál egymásra a két kiegészítendő fél. És mi az ami ezt az egyéni törekvést felnagyítja, ha nem a gőg? A gőg diktálja azt, hogy az ember képes egymaga egy teljesen önálló, önellátó egyén lenni, azaz a másik fél nélkül is egészet alkotni, pedig nem így van. Háborúk, csaták indultak el és buktak meg, családi dinasztiák mentek tönkre a történelem folyamán, mert olyan erős a dualitás érzése, hogy képes a másik félért még háborút is indítani az egyén.
Képes ugyan alkotni az egyik fél a másik fél nélkül, de tökéletlent, mindannak ellenére, hogy a gőg tökéletesnek hiteti el az alkotást. Tehát az alkotáshoz is szüksége van az embernek egy másik, egy kiegészítő félre. Ami ennél is nagyobb baj az az, amikor a szerepek felcserélődnek, amikor az elfogadó fél az adó fél szerepét tölti be, és ellenkezőleg. Akkor is probléma van, ha egyik fél sem képes belátni azt, hogy szüksége van a másik félre. Odáig el kell jutnia a duálfélnek, hogy szüksége van a másikra és így nem töltheti be a másik szerepét. De mi is történt és történik valójában a világban? A bukás, vagyis a gőg révén odáig fajult a dolog, hogy az egyik fél megalázza és szolgájának tekinti a másik, azaz az egyenrangú felet. És mi teszi ezt, ha nem a gőg! Kiben nagyobb a gőg, annál inkább szolgáltatja magát, míg akiben az alázat több, az szolgál. Az évszázadok folyamán a férfi volt a gőgösebb és az elfogadó felet a szolgájának, vagy éppen az élvezete kiélésének a tárgyának tekintette. De a mai világban ez mindinkább kezd megfordulni és az elfogadó felek szolgáltatják magukat. Abban a hitben teszik ezt, mintha ők lennének a fejlettebbek és a fejlettebbeknek szerintük kijár az, hogy szolgálják őket. Pedig ez nem így van! Aki szolgáltatja magát, az van alacsonyabb szinten és aki szolgál, abban több az alázat, tehát közelebb van Istenhez. Mert, hogy ki a kisebb, vagy ki a nagyobb, azt az mutatja meg, hogy kiben mennyi az alázat és a szeretet. Habár az között is különbség van, hogy ki milyen szívvel szolgál.
Tehát az elfogadó fél soha sem veheti át az adó fél szerepét, ezért a szolgálat inkább az övé kell, hogy legyen, mert szolgálnia kell az adó fél fejlődését, ugyanis Éva vette le a fáról a gyümölcsöt és adott belőle Ádámnak is. Az elfogadó fél kezébe van lehelyezve mindkettőjük fejlődése, ezért a fejlődés törvénye szolgálatkészséget ír elő. „Aki köztetek első akar lenni, az legyen a többi szolgája” – mondja az Úr. Pál viszont azt írja: „Szolgáljatok jó szívvel”. Gyakorlatilag tehát az a helyes, ha egymást szolgálják a kiegészítendő felek, mert akkor egyenlítődnek ki az erőviszonyok. Ezért nagyon is helyes a magyar kifejezés, miszerint: fele-ség a feleség. Tehát nem is több, de nem is kevesebb az egyik fél a másiknál, akárkiben is legyen több alázat és szeretet, mert ha nem egyenlő partnernek tekinti az egyik fél a másik felet, akkor az már gőgre vezethető vissza és a másik feletti uralkodást eredményezi. A szolgálathoz alázatra és szeretetre van szükség. Ki mennyire képes szolgálni a másikat, annyi benne az alázat és a szeretet. Minél szolgálatkészebb egy ember, annál alázatosabb. Az előrehaladáshoz viszont alázat szükséges. Minél kevésbé tud valaki szolgálni, annál kevesebb benne az alázat és a szeretet.
Ezért szolgáljátok egymást jó szívvel, mert a szeretet az szolgálat. Ha valaki azt állítja magáról, hogy szeret és képtelen a szolgálatra, abban még csak helytelen önszeretet van és mindent csak magának akar megszerezni, még az erkölcsi javakat is. Ezzel ellentétben a szeretet ugyan begyűjt, de utána ad és megoszt, mert a szeretetnek a mások boldogítása a célja, amit szolgálattal lehet elérni.
Főként a lelki javak begyűjtése sokszor szenvedéssel jár, mert a föld az ellentétek világa és a felsőbbrendű igazságok és erők ennek a világnak a fluidjaiba vannak becsomagolva. Minél magasabb egy igazság, annál vastagabb réteg veszi körül, amit szenvedéssel, böjttel és áldozathozatallal lehet megnyitni. Ezért szenvednek a missziós szellemek. A fény tehát árnyékot von maga után. Az árnyék viszont, mivel negatív erőkkel van telítve, fájdalmakat okoz. Így az Úr keresztáldozata óta a szeretet szenved a szeretet áldoz, és azáltal gyarapszik ha áldozatot hoz másokért. Így a szenvedés sajnos elkerülhetetlenné válik. De ez a szeretetnek a próbája a földön. Vajon hogyan működik ez az áldozathozatal gyermekem? Amikor az ember szeretetből megajándékoz valakit valamivel, még ha csak imádkozik is érte, vállal annak a másik egyénnek a negatív erőiből, amit át kell dolgoznia pozitív erőkké. Tehát azzal, hogy áldozatot hoz valaki a másikért, a másiknak a negatív tulajdonságaival találja magát szemben, amelynek a megnyilvánulásai szenvedéseket idéznek elő az áldozatot hozó egyénben, amelyet ha nyitott lélekkel fogad az ember, akkor segít a másiknak az előrehaladásban, vagy legalábbis a megvilágosodásban. Ez az áldozathozatal másokért nem csak a szeretet tárgyát viszi előbbre, hanem azt is, aki a szeretetét megosztja az arra rászoruló egyénnel. Mindez azonban nem működik felső segítség nélkül. Aki ad,nem önmagáéból ad, mert csak akkor tud adni, ha felülről, az Úr szeretetéből táplálkozik és abból ad. „Aki nem eszi az én testemet és nem issza az én véremet, nincs annak közössége velem.” Ahhoz tehát, hogy az ember táplálkozni tudjon az Úrból, az erők világában itthagyott, ú.n. krisztusparányokból és ezáltal az Atyából kell táplálkoznia. De ez bizony felelősséggel jár, mert ha az ember nem tud megfelelni a táplálkozási lehetőségekkel járó követelményeknek, visszaesést eredményeznek. „Én vagyok a szőlőtő és ti a szőlővesszők. Amely szőlővessző nem terem jó gyümölcsöt, levágattatik (az igazság törvénye által) a szőlőtőről.” Továbbá azt mondja az Úr: „Az ajtó előtt állok és zörgetek, aki beenged engem, azzal vele vacsorálok.” Nincs ettől szebb ígérete az Úrnak, mint az, hogy Vele együtt táplálkozhatunk („vele vacsorálok”) és akkor már ugyanazt az eledelt fogyasztjuk, az Atya által felkínált eledelt, vagyis azokat a fluidokat, amelyeket az Atya bocsát ki a bukott világokra. De mikor tud egy ember bekapcsolódni ezekbe a mennyei erő áramokba? Ha Isten akaratát tudja cselekedni. Ehhez viszont isteni erőkre van szükség. “Van nekem eledelem, mindaz az Ige, amely az én Atyám szájából származik.” Ez a legtökéletesebb lelki és fizikai táplálék is, mert ha ez nem lenne, bizony, hogy hiába táplálkozna fizikailag az ember, hisz a szellem élteti a testet, mindamellett, hogy a testnek fizikai táplálékra is szüksége van. De minél fejlettebb egy szellem, annál kisebbek a testi táplálékkal kapcsolatos igényei. Ami azonban a földi ember lelki táplálékának a legkiválóbb módja, -mint azt említettem- az, amikor Isten akaratát tudja tenni. Ebből tud a legtöbb erőt meríteni az ember: „Van nekem eledelem, hogy annak akaratát tegyem, aki engem elküldött.” Habár az Igazság hallatán is tud táplálkozni a lélek: „Az Istenről szóló beszédnek ereje van.” A ti esetetekben ezek a médiumi közlések, mint a Szentlélek ajándékai, mert a Szentlélek korszakában éltek, amelyeket ugyan ellenőriztek, de vigyázni kell a szkepticizmusra is, mert az ember szűk látókörű és ha valamely tanítás nem fér abba bele, az még nem biztos, hogy nem fentről jövő egy-egy közlés. Ezért az embernek ki kell használnia minden fentről jövő erőforrást a táplálkozásra, mert főként itt az ellentétek világában bizony, hogy igen szűkösen adatik a magasabb világokhoz viszonyítva. „Márta, Márta, Mária a jobbik részt választotta”- az Úr szavai szerint.
Mindezek az erőforrások hozzásegítik az embert ahhoz, hogy építse a kapcsolatát Istennel és építse a duális kapcsolatát. Ugyanis a bukás révén mind a kettő kapcsolat meglazult, majd megszakadt. „Nem jó az embernek egyedül lenni”- írja a teremtés könyve. (Az Írások szerint az Úr álmot bocsátott Ádámra és kivette az egyik oldalbordáját, amiből megalkotta Évát. Ez a pontatlan fordítások eredmény, mert ugyanis az Úr „feltörte” Ádám kemény fluidjait, ahhoz, hogy Éva „kijöhessen” Ádám bensejéből, merthogy a duáloknál az elfogadó fél az adó fél bensejében tartózkodott. Tehát az Úr feltörte Ádám bordáját és mellkasából kivette Évát. Semmi esetre sem Ádám oldalbordájából alkottatott Éva, hanem az eredeti szöveg szerint az Úr kivette Ádám oldalbordáját és Ádám bensejéből kivette Évát.) Mindannak ellenére, hogy amit a fent idézett Igerész megfogalmaz, a duálok bukásának következménye, az Úr sajnálattal közeledik az adó félhez és arra törekszik, hogy megállítsa a bukást és visszavezesse a szétvált duálokat arra az útra, amelyen visszaépíthetik az elégett fluidális kapcsolatukat. Ez a viszony olyannyira megromlott, hogy a szellemek azt is elfeledték, hogy duális lények. Hosszú évmillióknak kellett elmúlni az idők végtelenjében, míg odáig eljutottak a tisztulásban, hogy némi sejtelmük kezdett kialakulni és fogalmat alkothattak maguknak a dualitásról, vagyis arról, hogy a másik fél nem egy idegen valaki, aki csak arra való, hogy a hajlamaikat kiéljék rajta,hanem a sajátjuk és hogy a másik felüket képezi. És miután bekövetkezik ez a felismerés a lélekben, kezdheti építeni azt, amit a bukásával tönkretett, a megromlott duálkapcsolatát. Isten azonban irgalmas és kegyelmes és az ember életét úgy rendezi be, hogy az embernek a duálról alkotott fogalma tisztuljon, hogy ő maga is tisztuljon a duáltörvényben, amely törvényt minden teremtett szellem magában hord, minek következtében eljuthasson a duáltalálkozásra, mert akár hiszi, vagy akár nem a gőgös férfi és a ravasz nő, a másik fél nélkül csak fél ember az ember, ill. csak fél szellem a szellem. Bátran megállapítható az, hogy csakis Jézus megváltó munkája után öltöttek testet a földön duál szellemek, mint missziós szellemek, akiknek az volt a feladatuk, hogy az emberiséget elősegítsék a bűnöktől való tisztulásban, aminek a végcélja a duálfelismerés és az, hogy miután felismerték egymást a különvált duálfelek, beindulhasson a közös útjuk felfelé, az elvesztett paradicsomi állapotok felé. A föld erre a felismerésre csak az utolsó időkre, a Szentlélek korszakának az idejére juthatott el. Az Úr azért is nem beszélt a dualitásról, csak a III. kijelentés tárhatta fel ezt a „titkot” az emberiség előtt. Ezért főként erre a korszakra jellemző a duáltalálkozás, vagyis ezt a korszakot a duáltalálkozások korának is lehet nevezni. Amikor már valaki megleli a duálját, minden más kapcsolat bűn számba megy. De mivel a III. kijelentés az Új Világ igazságának az alapját képezi, ezért a duáltalálkozások főként az Új Világban fognak történni. Magasabb világokon már együtt vannak a duálok és ezért a nemduállal való házastársi kapcsolatépítés bűn számba megy, vagyis romboló hatást gyakorol a duálfelek duális egységére. De nem csak a magasabb világokon, hanem itt ebben a világban is romboló hatással van a duálkapcsoltra, ha valaki a duáltörvény ellen vétkezik még akkor is, ha még nem ismeri a duálját. Az Úr azért adta a házasság törvényét mint keretet, hogy azok megtartása által tisztuljanak a szellemek duális részei és gyógyuljanak a szétválás okozta sebek. Az Ószövetségben többnejűség volt a törvényes, amit a nagyon mély érzékiség és az abból történő kiemelkedés „tett szükségessé”. A fejlődés törvénye azonban az Úr idejében már csak egy feleségre korlátozta a házasságot, amit az Úr, mint ahogy sok minden mást is szentségre emelt. Tehát a házasság szent, felbonthatatlan és sérthetetlen egység, amelyet ha megtart az ember, a duálkapcsolatát, a duálhoz való közeledést építi vele, de ha kilép az ember, ítéletet von magára és rombolja vele az épülendő duálkapcsolatot. Tehát nagyon fontos a házastársi hűség, amelynek először is az ember érzés- és gondolatvilágában kell kialakulnia és megmaradni, mert „Aki bűnös vággyal asszonyra (pontosabban a másik nemre, ne adj’ Isten az azonos nemre, de főként az állatra) néz, azzal paráználkodott az ő szívében. Ez nem csak a házasság előtti állapotokra vonatkozik, hanem a házasságkötés utáni állapotra is. Szokás emberi nyelven mondani: „Hűséget esküdtünk, de vakságot nem”. Hát ez az Úr szavaiból ítélve egyáltalán nem így van, mert ha bűnös vággyal tekint valaki a másik nemre, akkor már érzésben és gondolatban elkövette a bűnt és ezt szinte senki sem veszi komolyan, főként a mai világban nem, pedig a válások megszaporodása ebben keresendő. Amikor valaki „kitekint” a házasságból, azt a másikat mindig is szebbnek, kedvesebbnek látja, mert az ellentét szép színekben tünteti fel a bűnt. De vajon miért tudja ezt megtenni az ellentét? Mert már eleve az emberben olyan színekben van jelen a bűn.
A válást már még a házasság megkötése előtt észrevétlenül megkezdi építeni az ember, azzal, hogy a leendő házastársához a paráznaság bűnével hűtlenné válik. Nem véletlen írta az Úr a mózestáblára a természettörvény leközvetítésekor: „Ne paráználkodjál!” De ma már nem veszi komolyan senki, sőt szinte mindenki természetesnek tartja a bűnt, pedig komoly rombolásokat idéz elő még a majdani utódokban is, mert a nemi érintkezés minden esetben fluidcserét eredményez, amit örökölnek az utódok, minek folytán az idegen fluidok hatására csökken a bűnnel szemben történő ellenállóképességük, amiért viszont a szülők a felelősek az igazság törvénye előtt.
Érdekes módon a szerzetesi életek, ahol az önmegtartóztatás volt az egyik fő erény, amelyet gyakorolni kellett, szintén elősegítették az emberek duális részének tisztulását az önmegtagadás révén, mert ugyanis sok esetben azoknak kellett szerzetbe vonulni, akik az előző életükben szertelen életet éltek, hogy valamennyire is letisztuljonak róluk azok a törvénytelen fluidok, amelyeket a bűnök elkövetésével magukra szedtek, vagyis amelyek rombolólag hatottak az emberek dualitására.
Örök hála neked Jézusom a te lényedért és mindennemű munkádért, amellyel kimunkáltad a helyét a Szentlélek eljövetelének, hogy folytassa azt a művet, amelyet te megkezdtél, a világ átformálódását a Te képmásodra.
Istennek az a célja az emberi élettel, hogy a “fele-ség” egy-séggé alakuljon át, vagy legalább is közeledjen egymás felé a két különálló fél szellem és haladhasson az egység felé, mert csak akkor lesz igazán boldog egy szellem, vagyis a két “fél” szellem, ha egyesül a duáltörvényben. Ez mindenki részéről tudatos munkát követel még akkor is, ha nincs kialakulva az, hogy ki az elvesztett másik fél, de akkor még inkább, ha már kiábrázolódott a duálpár személye az ember előtt. Tehát minden nemű és rangú tisztulás egyben a duáltörvényben való tisztulást is eredményezi, amiről eddig nem tudott, mert fokozatánál fogva nem is tudhatott a földi ember, de mint azt említettem volt, Istennek feltett szándéka az, hogy a duálpárok a kellő időben, azaz a fejlődésüknek a megfelelő szintjén és idejében találkozzanak és együtt haladhassanak a fejlődés útján.
Sok esetben azonban a fejlődés érdekében, a helytelen érzések visszafejlesztése és a tisztább érzések kifejlődése érdekében éppen arra volt szükség, hogy ne mint férj és feleség találkozzanak a duálfelek, hanem, pl. anya és gyermek kapcsolatban álltak egymással, főként ha az adó félnek olyan súlyos életet kellett vállalnia, hogy csak a másik fele mint édesanya tudott neki segíteni a terhek cipelésében.
A duálkapcsolat építéséhez azonban komoly munkára: befeléfordulásra, bűnbánatra, bűnfelismerésre, önfegyelemre, türelemre, megbocsátásra, a szeretet gyakorlására van szükség, mert senki mást nem hibáztathatnak a duálok az állapotukért, csak saját magukat, tehát csak saját maguk tudnak változtatni a kialakult helyzeten, senki más. Ahhoz, hogy a befelé fordulás a bűnök felismerése stb. valamennyire is működjön, a ti esetetekben a III. kijelentés igazságaira, annak a helyes értelmezésére, alázatra és az Úr segítségére van szükségetek. Odáig kell eljutni a bűnbánatban, hogy az ember felismerje azt, hogy a bűneinek a súlyossága miatt halálra van ítélve és szüksége van a Megváltóra, aki megbocsátja a vétkeit és kiemeli bűneinek a következményei alól. Rá kell döbbennie az embernek arra, hogy önmaga erejéből képtelen bárminemű pozitív változásra, tehát szüksége van egy felső hatalomra, aki a segítségére siet a megtisztulásban és az előrehaladásban. A szellemvilág összes ereje nem elég ahhoz, hogy a lejtőn lefelé haladó szellemet megállítsa zuhanásában. Isteni segítség az, ami az embert meg tudja változtatni, ha azt az ember kéri és maga is akarja. Tehát az embernek össze kell omlani Isten előtt a bűneinek a terhe alatt, hogy ráeszméljen arra, hogy önmaga erejéből képtelen a változásra és a legőszintébben segítségért tudjon kiáltani. Ez az igazi alázat kialakulásának az egyik és elsődleges feltétele. Amíg ez nem alakul ki, addig az ember hisz önmagában, esetleg a karmában, de semmiképpen egy személyes Megváltóban, Akire feltétlenül szüksége van a szabaduláshoz, az önmaga visszaépítéséhez, az Istennel és a duállal való kapcsolatának a regenerálásához. A bűnbánat abban segít, hogy az ember felismerje azt, hogy mennyire le van épülve lelkileg. A III. kijelentés által történő önismeret viszont abban nyújt segítséget, hogy az ember fokozatosan felismerje a visszaépíteni valót és elinduljon a tisztulás és a fejlődés útján. Régebben elég volt csak a hit, de számotokra hitmegerősítő és a helyes ismeret kialakulása érdekében szükségetek van a III. kijelentésből nyert, a lelketek feltárását elősegítő tanításokra és ismeretekre.
Ezért hát kedves gyermekem és testvéreim, nincs más hátra, mint előre, munkára fel! Megismerni az Igazságot, mert az Igazság szabaddá teszi az embert először is a féligazságoktól, a vakhittől, a babonás hiedelmektől, majd élesen rávilágít a levetkőzendő hajlamokra és ezáltal segít eljutni a fejlődéshez szükséges alázatra. Dolgozzatok, azaz engedelmeskedjetek a vezetéseteknek és legyetek hű követői az isteni akaratnak, hogy mihamarabb megtisztuljatok, megigazuljatok és majdan megszentelődjetek, minek révén a duálotokhoz is közelebb kerültök, mert az idő közel van!
Az Úr kegyelme legyen veletek!
🔺
Ada, 2025. II. 16. “Kőszikla” csoport
